Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1967-03-05 / 55. szám
Vasárnap, 1967. március 5. Termelőszövetkezetek! Érdemes napraforgót termelni! Szerződés alapján 100 kg-ként a krasznodari fajtáért az iregi fajtákért fizetünk. Minden 100 kg napraforgó után 30 kg keveréktakarmány vagy 20 kg koncentrátum vásárolható. Keveréktakarmány-ellátásban nem részesülő tsz-ek 100 kg napraforgó után 20 kg olajgogácsa-darát vásárolhatnak. A szerződés alapján a vetéshez vetőmagot biztosítunk. fémzárolt, nemesített A szerződéseket járási kirendelségeinkkel és körzeti üzemeinkel kössék meg. Somogy megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat (38956) 545 Ft-ot, 440 Ft>tot Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, vállalatok, közületek! FIGYELEM! Állomásunkon MEGKEZDTE TERMELÉSÉT a korszerűen fölszerelt váltó- és egyenáramú villamosmotor-felújító üzemrészünk is Rövid határidőre vállaljuk bármilyen típusú — villamos motor, — hegesztő transzformátor, — hegesztő dinamó felújítását háromhavi garanciával. A rendelkezésre álló cserealapból — szükség esetén — azonnali cserelehetőséget biztosítunk. Mezőgazdasági termelőszövetkezet részére a villamos motor felújítási árából 50 százalék kedvezményt adunk. Kérjük megrendelőinket, hogy munkaigényükkel gépállomásunkat keressék föl. Állami Mezőgazdasági Gépállomás, FÖLÖSRE. Telefon 4. (4541) Vasútállomás: Zalaszentmihály. 11 Mérlegképes vizsgával és ellenőri rendelkezőt gyakorlattal ellenőrnek fölveszünk. ■ Cím: Somogy—Zala megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, Kaposvár, Széchenyi tér 5. (2012) Rendkívül olcsó tűzifa Konyhafa méretre felfűrészelt hulladék fa Kaposváron házhoz szállítva mázsánként 43 Ft. Befizetés a TÜZÉP Ady Endre utcai megrendelőirodájáben és Zrínyi Utcai boltjában. (38804) Üzemszervezőt keresünk sürgős felvételre. gazdaságtudományi Közegyetemi végzettség, vagy felsőfokú ügyvitelgépesítési szakvizsga szükséges. Jelentkezéseket írásban kérjük Magyar Hirdetőbe leadani 38697. számra. (38697) RÓZSA! A legszebb újdonságok bokor, baba, futó fajtákban. Gladiolushagyma, orgonafa gyönyörű színekben, díszcserje, örökzöld, buxus, ribizli,* málna. Kérje díjmentes faismertetőmet. Szállítás postán. Székely kertészet, Budapest, III., Vörösvári út 18. (4513) MÁRCIUS Időjárás Vasárnap Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, legfeljebb szórványos, futós esőkkel. Több- Adorján píj felé még fokozatosan erős, mérséklődő ------északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között lesz. A Nap kél 6.18, nyugszik 17.34 órakor. A Hold kél 3.38, nyugszik 11.14 órakor. Mit fizet a lottó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 9. játékhétre öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 45 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után egyenként 90 760 forint. Három találatot 4540 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után 440 forint. Két találatot 151 420 fogadó ért el, nyereményük egyenként 17 forint . Hat brigád teljesítette a szocialista cím követelményeit a 13. sz. AKÖV-nél a versenyben részt vevő harmincöt közül. A vállalat vezetői harmincezer forint jutalmait osztanak szét a hat brigád között. — Hatvan holdon létesít szántóföldi kertészetet a kéthelyi Aranykalász Tsz. Tavaly húsz holdon kertészkedtek. Az idén ötszázezer forint bevételre számmítanak. — Egy kombájnt és egy fennyűvő gépet vásárol az idén saját erőből az iharosberényi Úttörő Tsz. Az utóbbi két évben hat erőgépet vásárolt a szövetkezet. APRÓHIRDETÉSEK Kaposváron családi ház eladó. Három utcai szoba elfoglalható. Cím a kiadóban: ______________(4274) Kétszobás összkomfortos családi ház 3ü0 n-ös kerttel eladó. Kacert Keposvár, lyár utca 33. (4261) Megélhetést biztosító gyümölcsös házzal eladó Róma-hegyen a kápolna mellett. Érdeklődni: Kaposvár, Irányi Dániel utca 11. Szűcséknél._______14272) Beköltözhető ba-összkomfortos kétszoutcai szeparált házrész kb. 100 n-ös Kaposvár, Lenin kerttel utca 9. alatt (volt Szent Imre utca) eladó. Érdeklődni ugyanott, vagy 14-837-es telefonszámot.___________(3883) Eladó Kaposvár, Gyár utca 15. számú ház, vétel esetén elfoglalhatóan.______(2896) Házrész, szoba-konyha-éléskamrából •ílló, azonnal elfoglalhatóan eladó. Tárgyalni: Kaposvár, Dimitrov utca 78._________________(2904) Kaposváron, Micsurin utca 94. egyszoba-konyhás számú ház nagy telekkel elfoglalhatóan eladó. Érdeklődni 17 óra után. ___________________(2949) Eladó két házhely részletre is. Kaposvár Csalogány utca 39. _______________ (2889) Vennék összkomfortos egyszobaszövetkezeti vagy társasházrészt. Ajánlatokat 2878. számra a hirdetőbe kérek._______(2878) Eladó egy szobakonyha-mellékhelyiségekből álló házrész Kaposvár, Hársfa utc 2_________________(2936) Háromszobás, összkomfortos, alápincézett ház mellékhelyiségekkel, ipari árammal, vízvezetékkel 152 n-ös területen eladó Kaposvár, Jutai út 20 __________(2871) Házhely eladó, Kaposvár, Vak Bottyán utca 61. Érdeklődni: Vak Bottyán u. 49 Lőrinczék. (426*) Igáiban, Kupa vezér utca 38. alatti (fürdő mellett) családi ház melekkel 1400 n-öl telekkel, azonnal en eladó. beköltözhető(4273) Összerakható garázs eladó. Kaposvár, Béke utca 49.___________(2911) Kétszer 400 n-öles villatelek Fonyódon olcsón, sürgősen eladó. Cím 2943. számon a hirdetőben. _____(2943) Kadarkúton Hódos utca 46. számú család ház 1200 n-ös telekkel szabad kézből eladó. Érdeklődni ugyanott. (5724) Somogyszob, Petőfi utca 52. szám alatti magas fekvésű 1600 nől házhely eladó. Vasútállomáshoz öt perc. Érdeklődni: Arany, Táncsics utca 6. szám alatt. _________(5728) Almamellék állomástól 20 percre lakható épület, hozzátartozó szőlővel, 40 gyümölcsfával, málnással kedvező fizetési feltétellel eladó. Érdeklődni: Sipos, Almamellék. ___________________(4559) Beköltözhetően eladó kis családi ház 800 nölön. Lábod, Lenin út 63. (Kislábod.) Haris. (2886) Fényezett hármasszekrény eladó. Megtekinthető 3 óra után, vasárnap egész nap. Cím: Kaposvár, Marx Károly köz. 11. ép., Hl. em. 4. ajtó. .______________38825) Sötét, fényezett hármasszekrény új állapotban eladó. Telefon: Kaposvár 11-147. (2939) Gyermek sportkocsi príma állapotban eladó. Kaposvár, Bem utca. 51.___________(2930) Kombinált szobabútor eladó. Kaposvár, József Attila utca 7/b. Szabó.____________(2933) Házhely eladó buszmegállóhoz 5 percnyire. Állattartásra kiválóan alkalmas. Ugyanott 220/380-as 1,5 LE villanymotor új állapotban. Érdeklődni’ Kaposvár, kecel-hegyi bejáró, Kanizsai ú felől, Kőszegi villanyszerelőnél. (2946) öt család méh Nagyboczonádi, ill. Hunor kaptárakban eladó. Kovács Géza, Ráksi, Rákóczi út 40.___(4243) Rózsatöveket nemzetközi újdonságaimból, kardvirághagymát, díszcserjéket, egrest, ribizlit postán zállítok közelieteknek is. Kérje díjmentes árjegyzékemet. Koller Károly dísznövénykertészete, Budapest. III., Bécsi út 256. (4558) Fonyódtól Balatonföldvárig nyaralót vagy öröklakást vennék kis területen. Ajánlatokat: készpénzért. Pécs 55-76-os telefonon. (19887) Óriás gyümölcsű hollandi piros, fekete, fehér ribizlitövek kaphatók darabonként forintért Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27. (5730) Állandóan virító bokor-, futó-, babarózsaújdonságok, díszfák, díszcserjék, buják, fenyők, zöld óriás egres, nagy szemű ribizlik, papírhéjú dió kapható. Demeter Károly kertész, Balatonszemes. (4551) Kis kemencei ÉGETETT MÉSZRE és sifra kőre megrendelést korlátlan mennyiségben elfogadunk, vagonba rakást is vállalunk. Aranykalász Tsz, Nagytevel, Veszprém megye. (74896) Jií • Skoda 1100-as személygépkocsi kedvezménnyel fizetési eladó. Érdeklődni lehet: Fonyód, Fő utca 74. (131456) Jó karban lévő 900-as Wartburg eladó. Cím: Juhász, Kaposvár, Színház. (2876^ 1 Üj, összkomfortos szoba-konyhás lakást elcserélek szoba-konyhás, kertes lakás központtól távol is. Érdeklődni: Kaposvár, Arany utca 2/a, Wallner, 0937)F NBSISP Házmester-hivatalsegédi állás üresedett meg a Süketnéma Intézetben. A két szobaösszkomfortos lakásért ugyanilyen cserelakást kell felajánlani. Enélkül az állásra pályázni nem lehet. házmesteri teendők ellátásáért díjtalan lakás, fűtés, világítás jár, a teendőkért hivatalsegéd’ törvényes fizetés. Jelentkezés az Intézet igazgatójánál. (5568)) Ügyes, gyakorlott fodrászsegédet fölveszek. Cím a kiadóban. (4270) A 15. sz. A KÖV. várpalotai főnöksége és veszprémi üzemegysége azonnali belépéssel !Várpalotán szükség esetén szállást biztosítunk. Dolgozóinkat utazási kedvezmény, illetve helyi járaton díjmentes utazás illeti meg. Jelentkezni a jelölt szolgálati helyeken lehet. (74895) A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal fölvesz — budapesti munkahelyekre — kőműveseket, ácsokat, könnyűgépkezelőket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Különélési díjat szerint fizetünk. rendelet Munkásszállást és napi kétszeri tank. étkezést biztosíTanácsigazolás s munkaruha, szakmunkásoknak szerzám szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. (4556) A lengyeltóti önkéntes tűzoltó testület 'ávósver'^karához karmestert keres. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a lengyeltóti tanácsnál. (2901) Azonnali belépéssel fölveszünk és fogatost, traktorost Szűk ég esetén lakást biztosítunk. Állami Kostelep, Gálosfa. (4268) A Lengyeltóti és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet, Lengyeltóti keres azonnali belépésre szakképzett boltvezetőt, esetleg családtaggal somogyvári 21. sz. iparcikkboltjába. Havi átlagforgalom ezer Ft. Fizetés 170—180 fix bér 4 jutalék. Megegyezés szerint: (4566) Középkorú, tisztaságot szerető szakácsnő, mindenki által elismert, jól főző, 20 éves gyakorlattal elhelyezkedne balatoni üdülőben vagy üzemi konyhára állandó munkára. Lakás szükséges. »Németül is beszélő« jeligére a kiadóba. (4239) A Papíripari Vállalat balatonszabadi jébe fölvételre üdülőegy gondnokot, keres egy szakácsot, valamint négy konyhai kisegítő személyt. Szállást, étkezést Jelentkezés biztosítunk, a gondnoksági osztályon, Budapesti XX. kér, Duna utca 42. (2000) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat FÖLVESZ központi tésszerelő, hőszigetelő, sz és segédmunkásokat Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Május 1. utca 52. sz. alatt. (2852) Női ruhák készítését rövid határidőre vállalom. Farkas Imréné női szabó mester, Kaposvár, Ady Endre utca 16. Telefon 14-832. __________________(4281) Külön bejáratú albérleti szoba, konyha üresen kiadó. Kaposvár, Klapka utca 26. (2920) DT—54, DT—413 traktor főjavítását fix ára rövid határidőre részegység javítását és cserealapon vállaljuk. Szállításról gondoskodunk, csere a megrendelő telephelyén is. Garancia: tsz-nek 50 százalék kedvezmény! Gyönk, Gépjavító Állomás. (2012 Vaskaput, vaskerítést, tetszés szerinti kivitelben helyszínen fölszerelve, pontos határidőre szállítok. Bús Rezső, Budapest, XIV., Remény utca 22/b. (6034) Rekamiék, garnitúrák, heverők, fotelágyak, ágybetétek, felújított rekamiék minőségi jótállással kedvező részletfizetésre kaphatók. Házhoz szállítjuk. Kérje képes ajánlatunkat. Kárpitostól, Budapest, Visegrádi utca 4. (6633) A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN A VASIPARI ÉS MŰSZAKI KTSZ motorszerelő részlege Rövid határidőre 16218625 motorkerékpáro hengerfúrását, dugattyú készítését, főtengely görgőzését és egyéb gépi munkákat. Telephely: Kaposvár, Achim András utca 8. Telefon 11-408. (2906) tetőfedő és — Huszonötezer liter tejet dolgoznak fel naponta csurgói tejüzemben. Az üzem a a külföldön közkedvelt Chedar sajtot készíti. — OKOS címmel mutatja DOMONKOS belső műsorát ma délelőtt 11 órakor a Latinka Művelődési Ház »Eszterlánc« gyermekszínpada. — Elütötte az autó. Szanyi Zoltán nyolcéves tanuló szombaton a Bartók Béla úti iskola előtt vigyázatlanul lépett ki egy gépkocsi mögül, s elütötte egy szabályosan közeledő személyautó. A kisfiú könnyebben megsérült. — 2 138 000 forint nyereséggel zárta a múlt évet Barcs és Vidéke Földműves- szövetkezet. Ebből 198 000 forint a dolgozók nyereségrészesedése. _ — Takarékossági rajzversenyt rendezett az OTP a nagyatádi járás általános iskoláiban. A versenyen hétszáz pajtás vett részt. Az első helyet a taranyi és a — Elsőrangúsítják a Deseda patakig a Kaposvár—Siófok vasútvonalat. Ebből ágazik ki a tizenötmillió forintos költséggel épülő kaposvári Villamossági Gyár iparvágánya. — 180 öreglaki háznál van televízió. A közelmúltban végzett fölmérés szerint a falu minden negyedik családja tévétulajdonos. — TAVASZT JELEZ A BALATONI ROVARVILÁG. A legmegbízhatóbb »időjósok« közé tartozó mediterrán vadméhek előbújtak a nádasokból, és benépesítették a Balaton-partot. Ezeket a Földközi-tenger partján őshonos rovarokat megfigyelések szerint csak a tartósnak ígérkező meleg csalogatja ki téli rejtekeiből. — Nyolc kertész szakmunkástanulót szerződtetett a berzenyei Búzakalász Tsz. Eddig két gépészt és egy kovács szakmunkást taníttattott ki a szövetkezet. Tojásüzemet létesített Pécsen a Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyára. A korszerű gépekkel fölszerelt üzemben a Baranyában felvásárolt tojás negyven százalékát dolgozzák majd fel. — Másfél tonna hasist koboztak el a líbiai vámhatósgok. A kábítószert két autóbusz kettős tetejében rejtették el. A buszok zarándokokat szállítottak Bejrúthból Mekkába. — Szabászat! tanfolyamot szernagyatádi iskola szerezte meg, vezeti az iharosberényi nőtanács. A részvevők nyolc előadáson és gyakorlati foglalkozáson sajátították el a ruha- és fehérneműszabás alapismereteit. — BALESET NÉLKÜL. A Siófoki Kőolajvezeték Vállalatnál a múlt évben tizenkét gépjárművezető kapta meg az ötszázezer kilométer teljesítése után a balesetmentes közlekedésért járó aranyjelvényt. Szerkesztői üzenetek Szerkesztőségünkbe nem közölhető kéziratokat küldtek: K. Ferenc, Kaposvár; N. Sándor, Somogyjád; E. Ilona, Balatonszárszó; T. Mihály, Szolnok; O. László, Nagyatád; V. Géza, Magyaregres; V. László, K. Árpád, Vése; D. Dénes, Magyareges; S. János, Gyugy; B. Sándor, Kaposvár; S. Mária, Kaposifő; B. Károly, Somogyiad; P. Zoltán, Kaposvár; G. Lajos, Somogyudvarhely; Zs. József, Zselickisfalud; D. István, Balatonboglár; S. Lajos, Kaposvár. Kéziratot változatlanul nem írtünk meg és nem adunk vissza. Gombatermelésben ártas szakembert keres azonnali felvételre HALGAZDASÁG, BALATONLELLE. (126621) SOMOGYI NÉPLAP A MAGYAR TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 16.06 Hétmérföldes kamera. — 10.20 Poly. Magyarul beszélő francia filmsorozat. IV. rész. — 10.50 Ki miben tudós? — 13.48 Műsorismertetés. — 13.50 Patyolat-reakció . . . Popeyesorozat. • gazdasági (Ism.) — 13.55 Mezőszakfilmsorozat. — 14.35 Bélyegsarok. —■ 14.50 A Magyar Hirdető műsora. — 15.00 Műkorcsolya VB. — 17.35 A főváros peremén. — 17.50 Nótaszó. — 18.15 Húsz éve történt ... — 18.45 Delta. — 19.20 Ivanhoe. — 19.45 Esti mese. — 20.20 Oly korban éltünk . .. TV-film. II. rész. — 21.30 Sporthírek. — 21.40 Szerelem kotta szerint . . . 22.00 TV-Híradó — 2. kiadás. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 9.25 Hírek. — 9.30 Népi muzsika. — 10.00 — Faluműsor. — 10.45 Képzőművészet. — 11.35 Kalandok a Déli-tengeren. — 12.05 Népszerű tudományos film. — 12.30 A munka és az állam. — 13.05 Hol van, mi lehet. — 13.24 Két fiatal együttes hangversenye. — 13.50 Civicevic: Az első tea. — 14.50 Halászat és vadászat. — 15.00 Műkorcsolya VB. — 17.15 Hírek. — 17.20 A leleplezett város. — 18.10 Dokumentumfilm. — 18.40 Népi muzsika. — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek. — 20.00 TVHíradó. — 20.45 Hirdetések. — 20.50 TV-magazin. — 21.50 TVHíradó. — 22.05 Filmriport egy sporteseményről. HÉTFŐ: 9.40 Iskolatv. — 14.50 Iskolatv. — 17.20 Hírek. — 17.25 Kis világom. — 17.40 Rajzfilmek. — 18.00 TV-újdonságok. — 18.15 Magyar népdalok és népitáncok. — 18.45 A munka és az állam között. — 19.45 Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00 TVHíradó. — 20.30 Kamarazene. — 21.45 Tudományos műsor. — 22.00 TV-Híradó. — Tízezer műszálas férfiöltönyt készít az NDK megrendeléseire a Csurgói Napsugár Ktsz. Ezer öltönyt a napokban szállítottak el. — Hatszázezer forintot költ ebben az évben a szolgálati lakásokra az öreglaiki Állami Gazdaság; tizenhat lakást korszerűsítenek. — 103 000 napos baromfit rendeltek a csurgói járás baromfitartói. A földművesszövetkezet az első szállítmányt már átadta nekik. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Egy csók és más semmi. Az előadások kezdete 15 órakor (Vörösmarty-bérlet) és 19 órakor (Katona-bérlet). VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Matiné: A négy szerzetes. Az előadás kezdete fél 11 órakor. Utószezon. Szélesvásznú magyar film. Csak 16 éven felülieknek. Kísérő műsor: Magyar Híradó. Láthatatlan háború. (vn. 5-ig.) Az előadások kezdete 3, 5 és 7 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Matiné: Darázsfészek. Az előadás kezdete fél 11 órakor. A tökéletes bűntény. Magyarul beszélő, szélesvásznú, francia bűnügyi film. Csak 16 éven felülieknek. Kísérő műsor: Új fény a laser. (III. 5-ig.) Az előadások kezdete 4. 6 éa 1 órakor. 1 LATINKA SÁNDOR MEG x L1 MŰVELŐDÉSI HÁZ Topáz úr. Színes, szélesvásznú angol film Az előadások kezdete fél 4, fél 6 és fél 8 órakor. hétfő vörös csillag filmszínház A hóhér. Magyarul beszélő, szélesvásznú spanyol—olasz tragikomédia. Csak 16 éven felülieknek! Kísérő műsor: Cirkusz rex. (HL 3-ig.) Az előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ , nő A lányrabló. Színes, szélesvászlengyel filmvígjAík. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Hagyar Híradó. (III 8-ig.) Az előadások kezdete 4, 6 4» • órakor.