Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-04 / 182. szám

c X'fo VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLIFTEK XXV. évfolyam, 182. szám 1968. augusztus 4., vasárnap Ára: 1 forint b­ejeződött A CTK a tárgyalások színhelyéről ★ Koszorúzás Pozsonyban ★ Közös közleményt írtak alá 10 Szombaton délelőtt pontban órakor megkezdődtek hat testvérpárt vezetőinek po­­­zsonyi tárgyalásai. A tárgya­lóasztal egyik oldalán a ma­gyar, szovjet és NDK, másik oldalán a bolgár, csehszlovák és lengyel pártküldöttség ve­zetői és tagjai foglalnak he­lyet. A pozsonyi találkozó szín­helyéről adott ismertetésében a Csehszlovák Távirati Iroda elmondja, hogy a megbeszélé­sekre a Forradalmi Szakszer­vezeti Mozgalom üdülőjében került sor. Ez a 300 000 lako­sú szlovák főváros egyik leg­­festőibb részén, az úgyneve­zett Királyvölgyben, egy domb tetején épült. Erkélyé­ről látni lehet a Dunát, Ma­­gyaror­szágot és Ausztriát is. A pozsonyi tárgyalásokon részt vevő csehszlovák, bolgár, lengyel magyar, NDK és szov­jet pártküldöttség a délelőtti tanácskozások szombat jeztével koszorút helyezett bet­­el a Szlovákia felszabadításáért vívott harcokban elesett szov­jet hősök Slavin-hegyi emlék­művén. A koszorúzáson küldöttségek élén Dubcek, a CSKP KB első tit­kára, Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, Gomulka, a LEMP Wladyslaw KB első titkára, Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Wal­ter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára és Leonyid Brezs­nyev, az SZKP főtitkára ha­ladt.­lyeztek el, amelynek hat vö­rös szalagján cseh, bolgár, len­gyel, magyar, német és orosz nyelvű felirat fut. A magyar nyelvű szöveg így hangzik: »A szovjet hősöknek — az MSZMP küldöttsége«. Szombaton este Pozsonyban befejeződtek a Bolgár Népköz­­épköztársaság, a Német De­mokratikus Köztársaság és a Szovjetunió kommunista és munkáspártjai vezető képvise­lőinek tanácskozásai. A tárgya­lások őszinte, elvtársi légkör­ben folytak. A részvevők egy­hangúlag közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyet a pozso­nyi óvárosháza tükörtermében magyar idő szerint 20.00 óra­kor írtak alá, jelenti gyorshír­részt vett Az emlékművön a küldött­társaság, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság, a Lengyel Alexander­ségek egy közös koszorút he- Népköztársaság, a Magyar­ben az MTI. A hat szocialista ország testvérpártjainak értekezletén Pozsonyban küldöttség vezetője, Leonyid Brezsnyev a vendéglátók között, jobbra Alekszander Dubeck, tartózkodó szovjet Balra Ludvik Svoboda, (Rádiótelefoto — CTK—CP) SZÓFIAI TELEXJELENTÉS MA­TYÓBABAK A BULEVARD RUSZKW A Reichstag hőse a magyar klubban A VIT szépe: Branimira Sztojanova Meleg hangulatban kezdő­dött szombat délelőtt a ma­gyar—olasz találkozó, s a han­gulat később még csak fokozó­dott, a harcostársak baráti megbeszélésévé változott. Mű­sorunkra válaszul vendégeink rögtönzött kórusa énekelt. A terem velük együtt tapsolta az ütemet, s énekelte a dalokat. — Mi, olasz fiatalok, a ma­gyar ifjúsághoz hasonlóan sok tranzisztoros rádiót küldtünk a vietnami hősöknek — mon­dotta egy bolognai munkásnő, Simon Nino. Elmondotta azt is, hogy ebben a kérdésben — az amerikai agresszió kérdésé­ben — nagyon sokan egyetér­tenek Olaszországban a kom­munisták álláspontjával. A baráti találkozó végén az olaszok — így akarták talán kifejezni lelkesedésüket — ütemes tapssal kísérve, egyre gyorsuló ritmusban skandál­ták: U­ngheria! Ungheria! Ungheria! A fesztivál főutcáján, a Bu­­levard Ruszkin lévő nemzeti klubunk e napokban valóságos magyar sziget Szófiában. Le­gyen bármilyen esemény , mint szombaton is, a veterán harcosok és fiatalok találkozó­ja az egyetemen, vagy ifjú pe­dagógusok, újságírók összejö­vetele, koncertek, nagygyűlé­sek — a magyarok a nap vala­melyik szakában itt kötnek ki. A veterán harcosok között egyébként ott volt Meliton Kántorija, a Szovjetunió Hőse is, aki a második világháború­ban Berlinben kitűzte Reichstagra a győzelmi zász­a­lót. Klubunk hosszú termét ha­talmas fénykép díszíti. Az Er­­zsébet-híd és a magyar főváros esti látképe. A terem két olda­lán kiállítás. A vitrinekben termékeink kicsinyített mása látható, a falakon pedig fény­képek a magyar ifjúság életét mutatják be. A klub kirakata előtt sok­szor megállnak a Szófiaiak. A bolgár kislányok különösen két matyóbabát csodálják tág­a­ra nyitott szemmel. Péntek éjszaka óta sokat be­szélnek Szófiában egy bolgár kislányról. Ő lett a szépségver­seny győztese, a Miss Feszti­vál, a VIT szépe a 17 éves Branimira Sztojanova. Nem csoda hát, ha a szombat esti karneválon mindenki őt akar­ta közelről is látni. Kun István Új tiszteket avattak Szombaton a budapesti Zal­ka Máté Katonai Műszaki Fő­iskolán ünnepélyes külsőségek között avatták fel a néphad­sereg, a határőrség és a kar­hatalom új tisztjeit. Az ünne­pi eseményt a tanintézet Pe­­tőfi-udvarán rendezték, ahol ötven évvel ezelőtt a Tanács­­köztársaság diadalmas Vörös­hadseregének első gyalogezre­de megalakult. A tisztavatá­son megjelent Oláh István ve­zérőrnagy, honvédelmi mi­niszterhelyettes és Németi Jó­zsef rendőr vezérőrnagy, bel­ügyminiszterhelyettes. Ott volt az avatóünnepségen néphad­seregünk tábornoki és pa­rancsnoki karának sok tagja, valamint az új tisztek hozzá­tartozói. Képviseltette magát a szovjet hadsereg is. A katonai főiskola parancs­noksága ebédet adott a tiszti kar új tagjai, valamint az ava­táson részt vett vendégek tiszteletére. (MTI) Siófokra készül a grúz együttes A Grúz Állami Népi Ének­repel. A hetventagú együttes tagjai zömmel húsz-huszonöt évesek. Ez a csoport első kül­földi útja, de már terveznek egy lengyel­, egy NDK-beli és egy törökországi fellépést A grúz táncosok ma este mutatkoznak be a margitszi­geti szabadtéri színpadon, majd Tatatóvárosban, Székes­­fehérváron, Siófokon és a bu­dai parkszínpadon lépnek kö­zönség elé. (MTI) és Táncegyüttes Magyarorszá­gon vendégszereplő művész­­csoportja újságírókkal találko­zott szombaton a magyar sajtó házában. V. I. Jakasvili, a Grúz SZSZK művelődésügyi miniszterhelyettes mondott be­szédet. és A Grúz Állami Népi Ének­Táncegyüttes az 1880-as években alakult mint kórus, mai formájában 1930 óta sze­ 1968. augusztus 3-án Po­zsonyban tanácskozást tartot­tak a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság, a Lengyel Népköztár­saság, a Magyar Népköztársa­ság, a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjet Szo­cialista Köztársaságok Szövet­sége kommunista és munkás­pártjainak képviselői. A nyi­latkozat felsorolja a részt vevő pártok képviselőit, majd így folytatódik: A szocialista országok kom­munista és munkáspártjainak képviselői — kiindulva abból, hogy a bonyolult nemzetközi helyzet, az imperializmusnak a népek békéje és biztonsága, a szocializmus ügye ellen irá­nyuló akciója a szocialista rendszerű országok további összefogását követeli meg, va­lamint számot vetve azzal, hogy a szocializmus fejlődése új feladatokat állít eléjük, melyek megoldásához elenged­­hetetlen a szocialista országok erőfeszítéseinek további egye­sítése — szükségesnek tartot­ták a jelenlegi pozsonyi ta­nácskozás összehívását. A hagyományok, a teljes nyíltság, elviség és barátság légkörében a baráti pártok megvitatták a szociálisan e sért vívott harc, a szocialista együttműködés további erősí­tése, a kommunista világmoz­­galom időszerű kérdéseit. Ki­cserélték véleményüket a je­len nemzetközi helyzet prob­lémáiról és az imperializmus elleni harc fokozásáról. A kommunista és munkás­pártok képviselői megtárgyal­ták a szocialista államok test­véri együttműködése erősítésé­nek és fejlesztésének útjait. Azoknak az éveknek folya­mán, melyek a fasizmus szét­zúzása és a munkásosztály ha­talomra kerülése­ óta teltek el, a szocializmus útjára tért eu­­rópai országok népei a társa­dalmi élet minden területén győzelmeket arattak. Ezekben az években — legyőzve a ne­hézségeket és állandóan töké­letesítve a pártok munkáját — minden szocialista országban hatalmas ipart hoztak létre, átalakították a falu életét, sza­kadatlanul fejlődik a nemzeti jólét, virágzik a népek nem­zeti kultúrája. A dolgozók mil­liói öntudatos politikai életre serkentek. Különösen nagy sikereket ért el a szocializmus és a kommunizmus építésében a Szovjetunió. Rendkívül meg­nőtt a szocialista államok nem­zetközi befolyása, szerepe a nagy világpolitikai kérdések megoldásában. Valamennyi szocialista or­szág közös internacionalista kötelessége ezeknek a vívmá­nyoknak támogatása, megszi­lárdítása és védelme, ame­lyeket valamennyi nép hősi erőfeszítései és önfeláldozó munkája árán értek el. Ez az egyöntetű véleménye a ta­lálkozó valamennyi részvevő­jének, akik mind kifejezték azt a szilárd elhatározásukat, hogy országaikban fejleszteni és védelmezni fogják a szo­cialista vívmányokat, újabb sikereket érnek el a szocializ­mus építésében. A testvérpártok történelmi tapasztalatok alapján meg­győződtek arról, hogy csak úgy haladhatnak előre a szo­cializmus és a kommunizmus útján, ha szigorúan és kö­vetkezetesen szem előtt tart­­ják a szocialista társadalom építésének általános törvény­­szerűségeit és mindenekelőtt erősítik a munkásosztály és élcsapata, a kommunista párt vezető szerepét, ugyanakkor a további szocialista fejlődés kérdéseinek alkotó szellemű megoldásán munkálkodva, mindegyik testvérpárt tekin­tetbe veszi a nemzeti sajátos­ságokat és feltételeket. A szocializmus állásainak szilárdításában és az imperia­lizmus kísérleteinek visszave­résében a sikerek biztosítéka a rendületlen hűség a mar­xizmus—leninizmushoz, a nép­tömegeknek a­­ szocializmus, a proletár internacionalizmus eszmék szellemében történő nevelése, valamint az en­gesztelhetetlen küzdelem a burzsoá ideológia, az összes antiszocialista erők ellen. A testvérpártok szilárdan és határozottan megbonthatatlan szembeállítják szolidaritá­sukat és magasfokú éberségü­ket az imperializmus, vala­mint a munkásosztály és kommunista pártok vezető sze­­­repét gyengítő minden más an­­tikommunista erő bármiféle kí­sérletével. Soha senkinek sem engedik meg, hogy éket verje­nek a szocialista államok kö­zé, aláássák a szocialista rend­szer alapjait. Az ilyen irányú testvéri barátság és összefor­­rottság megfelel népeink lét­érdekeinek és biztos alapot ad azoknak a társadalmi, gazda­sági és politikai feladatoknak megoldásához, amelyeken or­szágaink kommunista pártjai munkálkodnak. A testvérpártok kötelessé­güknek tartják, hogy állandóan gondoskodjanak a munkásosz­tály, a parasztság, az értelmi­ség és az összes dolgozók po­litikai aktivitásának növelésé­­­­ről, a szocialista társadalmi rend minden irányú előrehala­dásáról, a szocialista demokrá­cia továbbfejlesztéséről, a párt és állami tevékenység stílusá­nak és módszereinek a demok­ratikus centralizmus történő tökéletesítéséről.alapján A szocialista társadalom megteremtésének sokrétű fel­adatait országaink bármelyi­kében lényegesen könnyebben megoldhatjuk kölcsönös segít­(Folytatás a 2. oldalon) Megkezdték a dohány szedését a mikei Rákóczi Tsz-ben. A tsz 150 holdon termel do­­hányt. A nagy szárazság ellenére is hétmázsás átlagtermésre számítanak.

Next