Somogyi Néplap, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-26 / 145. szám

rilAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 flTlér Semmi Néplap M­SZMP SOMOGY MEGYEI B­I­Z­O­T­T­S­A­G­Á­N­A­K L­A­P­J­A XXV. évfolyam, 145. szám 1969. június 26., csütörtök Magyar—koreai barátsági nap Szerdán hazánkban meg­kezdődtek a július 27-ig tar­tó koreai szolidaritási hónap eseményei, amelyek kapcso­lódnak a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaságnak­­ az amerikai imperializmus elleni harci hónapjához. Bács-Kiskun megyében ma­gyar-koreai barátsági napot rendezett a Hazafias Népfront megyei bizottsága Ebből az alkalomból a megyébe látoga­tott rá Dong Szan, a KNDK buda­pesti nagykövete, An Min Szu követségi titkár és a ba­ráti ország külképviseletének két munkatársa A vendége­ket Kecskeméten Farkas Jó­zsef megyei népfronttitkár fo­gadta Innen Kis­kunfélegyhá­­zára utaztak, s ott részt vet­tek a Kiskunfélegyházi Villa­mosszigetelő és Műanyaggyár­ban rendezett magyar—koreai barátsági nagygyűlésen, ame­lyen ünnepélyesen megnyitot­ták a koreai szolidaritási hó­napot. A gyűlésen Szűcs Pál, a KISZ kb nemzetközi osz­tályának vezetője mondott be­szédet, majd felszólalt Li Dong Szon nagykövet is. A gyűlés után a koreai ven­dégek a helybeli Rákóczi és Lenin Termelőszövetkezetben tettek látogatást (MTI) Szlovák vezetők látogatása szovjet alakulatoknál Szlovákia párt- és állami vezetői : Stefan Sadovsky, az SZLKF KB első titkára, Ondrej Klokoc, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Peter Colotka miniszterelnök, Anton Tazky, a Szlovák Front elnöke, Sámuel Nemzeti Krodaj altábornagy, a keleti katonai körzet parancsnoka és mások — szerdán látogatást tettek a Közép-Szlovákiában — Zólyom környékén — elhelyezett szov­jet katonai alakulatnál. Szlovákia párt- és állami vezetőit katonai tiszteletadás­sal fogadták, majd tanácsko­zásra ültek össze a szovjet alakulatok parancsnokaival és tisztjeivel. Sadovsky beszédé­ben foglalkozott a Szovjetunió felszabadító szerepével és közös harccal, amelynek két­­ évfordulójára a közeljövőben kerül sor: a szlovák nemzeti felkelés és a duklai csata 25. évfordulójának megünneplésé­re.­­A szocialista világ ereje egységében rejlik, ezért nem engedjük meg, hogy a szocia­lista világrendszer országai közötti barátságot és együtt­működést meggyengítsék. Té­vednek azok, akik azt hiszik, hogy sik­erült megosztaniuk nemzeteinket« — mondotta a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára (MTI) Országos borverseny Az ünnepi díszbe öltözött Egerben, a vármúzeum kiál­lítási termében szerdán reg­gel ünnepélyesen megnyitot­ták a tizenkettedik országos borversenyt. Lőrincz József, a MÉM termelésfejlesztési főosztályának vezetője meg­nyitó beszédében bejelen­tette : az országos borver­senyre Egerbe 827 borminta érkezett A verseny a ma­gyar bortermelés reprezenta­tív bemutatója. Az országos borverseny­hez számos borászati rendez­vény kapcsolódik Egerben az ugyancsak szerdán megnyílt bornapok keretében. A város központjában megnyitották a palackozott borok és a borcímkék országos kiállí­tását. Az állami pincegaz­daság egri főpencészetében a termelőgazdaságok és a ke­reskedelem szakemberei ta­lálkoztak. Mihalász Ferenc, a Magyar Állami Pincegaz­daságok vezérigazgatója A borértékesítés jelene és jö­vője címmel tartott vitain­dító előadást. Elmondotta, hogy a világ bortermelése évről évre növekszik. Ma­gyarország jelenleg 65 or­szágba exportál (MTI) Sztrájk Olaszországban Olaszországban szerdán több mint negyedmillió állami al­kalmazott 48 órás sztrájkba lépett A országos sztrájk okai közt szerepel, hogy a kormány nem tartotta meg azokat a­­ kötelezettségeket, amelyeket körülbelül egy hó­nappal ezelőtt a szakszerveze­tekkel kötött általános megál­lapodásban vállalt magára az állami alkalmazottak előlépte­tésének rendjével és fizetésé­vel kapcsolatban. SZOVJET—MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉSSEL Hegyjaró traktor A DUTRA és a minszki traktorgyár vezetői megálla­podtak abban, hogy Magyar­­országon bevezetik a hegyi traktorok gyártását és azzal a Szovjetuniót is ellátják. traktor konstrukcióját a Szov­­­jetunióban dolgozták ki, mi­vel azonban a Szovjetuniónak évente csak 2500 ilyen gépre van szüksége, ami az ottani viszonyoknak megfelelően igen kis tétel, a gyártásról lemondanak, s azt átadják Magyarországnak. A traktor modern hidraulikája lehetővé teszi, hogy a jármű a lejtős talajon is ugyanúgy közleked­jék, mint a sík terepen, így olyan területet is meg le­­­het vele művelni, amit eddig nem megfelelő­­an elhanyagoltak.traktorhiány­A gép dokumentációját a Vörös Csillag Traktorgyár már megkapta szovjet part­nerétől, s ennek alapján már az idén elkészítik az első pró­basorozatot Már a legközelebbi években számolni lehet azzal, hogy a Szovjetunión k­ívül néhány szocialista ország évente kö­rülbelül ezer hegyjáró trak­tort akar beszerezni, de je­lentősek a piaci kilátások Nyugaton is. Az új termék bevezetésével értékesítési gondjaik lényeges csökkenté­sére számítanak a Vörös Csil­lag Traktorgyár vezetői (MTI) . A BERLINI BÉKE-VILÁGTALÁLKOZÓ ZÁRÓÜLÉSE Er» A berlini Dinamo Sportcsarnokban megtartott plenáris üléssel — mint hírül adtuk — véget ért a négynapos berlini béke-világtalálkozó. A képen: A találkozó részvevői egy­hangúlag elfogadják a Vietnamra vonatkozó határozatot. (Telefotó: ZB_MTI—KS) Ülést tart az MSZMP » * Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságá­nak ülését június 26-ára, csütörtökre összehívták. Az ülés napirendjén a kommunista és munkáspártok moszkvai nem­zetközi tanácskozásán részt vett magyar küldöttség jelen­tése, valamint tudománypolitikánk időszerű kérdései szere­pelnek. (MTI) Az NDK továbbra is támogatja a vietnami nép küzdelmét Közlemény Binh asszony látogatásáról A berlini lapok szerdán hoz­ták nyilvánosságra a Dél-viet­nami Köztársaság külügymi­niszterének, Nguyen Thi Binh asszonynak a Német Demok­ratikus Köztársaságban tett látogatásáról kiadott közös közleményt. A közlemény szerint a jú­nius 20-a és 24-e között le­zajlott látogatás során a DVK külügyminiszterét fogadta Willi Stoph Binh , asszony miniszterelnök, tárgyalásokat folytatott Otto Winterrel, az NDK külügyiminiszterével két országot érintő kérdések­­­ről. Jelentős lépésként érté­kelték, hogy az NDK az első országok között volt, amelyek elismerték a Dél-vietnami Köztársaságot. Binh asszony tájékoztatta az NDK külügyminiszterét a dél-vietnami nép harcáról. Otto Winter hangsúlyozta, hogy az NDK kormánya az ideiglenes forradalmi kor­mányt a dél-vietnami nép igazi képviselőjének tekinti, amely döntésekre jogosult minden Dél-Vietnamot érintő kérdésben. Mindkét fél elítél­te az amerikaiak vietnami agressziójának fokozódását, ami gátolja az előrehaladást a párizsi tárgyalásokon. Meg­bélyegezték az amerikai ag­resszióhoz nyújtott nyugatné­met támogatást A két fél elítélte az izraeli agressziót és a KNDK elleni amerikai katonai provoká­cióikat Otto Winter hangsú­lyozta, hogy az NDK tovább­ra is minden eszközzel támo­gatni fogja a vietnami nép küzdelmét (MTI) Testvérpárok­ vezetőinek nyilatkozata a Pravdában A szovjet lapok továbbra is vezető helyen közlik a moszk­vai nemzetközi tanácskozással kapcsolatos visszhangokat A Pravda szerdai számában az értekezlet két részvevője, Al­varo Cunhal, a Portugál Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának főtitkára és Hugh Moore, Észak-Írország Kom­munista Pártja Végrehajtó Bizottságának főtitkára nyilat­kozik. Cunhal hangsúlyozza: A ta­nácskozás megmutatta, hogy az egyes szempontok külön­bözősége ellenére a kommu­nista mozgalom minden egyes osztaga egyetértett abban, hogy akcióegységet kell létre­hozni. Nyilatkozatának továb­bi részében a portugál párt­­vezető aláhúzta azt a tényt, hogy a Portugál Kommunista Párt és a Szovjetunió Kom­munista Pártja között már régóta fennáll a nézetazonos­ság. Hugh Moore a Pravda mun­katársának adott nyilatkoza­tában azt a gondolatot fej­tette ki, hogy a kommunisták találkozói most fontosabbak, mint bármikor, ugyanis az imperializmus kísérletet tesz arra, hogy támadásba menjen át. Az észak-írországi kom­munista vezető jelentősnek minősítette Brezsnyev beszé­dének a szociáldemokráciával foglalkozó részét Mint rámu­tat, az Észak-írországi Kom­munista Párt, igyekszik vala­milyen együttműködési formát kialakítani a szociáldemokra­tákkal a monopoltőke elleni harc érdekében. (MTI) Pompid­u üzenete a francia parlamenthez Pompidou köztársasági el­nök a francia parlamenthez intézett szerda délutáni üze­netében hangsúlyozza, hogy az ország előtt álló súlyos prob­lémákra tekintettel »bizalmon alapuló és hatékony kapcso­latra« van szükség a végre­hajtó hatalom és a törvényho­zás között Pompidou üzenetében elis­meréssel adózik De Gaulle­­ tá­bornoknak, »a haza felszaba­dítójának«, aki — mint írja — »miután újjáteremtette, majd megmentette a köztársaságot, aztán olyan intézményekkel gazdagította, amelyekhez né­pünk változatlanul ragaszko­dik« — Pompidou üzenetében a tábornokot »­a legnagyobb franciának« nevezi. Ami Franciaország politiká­ját illeti, a köztársasági elnök szerint elsősorban fent kell tartani az ország független­ségét, a szövetségek tisztelet­ben tartása mellett, keresni kell a közeledést és az együttműködést minden nép­pel, mindenekelőtt Európával. (MTI) A francia nemzetgyűlés új elnöke A francia nemzetgyűlés szerdán délután megválasztot­ta új elnökét A két jelölt közül a korzikai származású gaulle-ista Achille Peretti 319 szavazatot, Vaillant Couturier asszony, a kommunisták je­löltje pedig 34 szavazatot ka­pott. ötvenöt képviselő kitöl­tetlen cédulával szavazott Ily módon tehát a francia nemzetgyűlés titkos szavazá­son Achille Perettit választot­ta meg elnökéül a miniszter­­elnöknek kinevezett Chaban- Delmas helyébe. A francia nemzetgyűlés új elnöke 58 éves, Ajaccióban született, pályáját mint ügy­véd kezdte. A háború alatt a rendőrség és a kémelhárítás ellenállási mozgalmában vett részt Párizs felszabadulásá­nak napjától kezdve rendíthe­tetlen híve De Gaulle tábor­noknak. 1958 novemberében választották képviselővé, 1964 óta megszakítás nélkül a nem­zetgyűlés alelnöke. (MTI) Jordánia kérte a Biztonsági Tanács összehívását A jordániai kormány állan­dó ENSZ-megbízottjának köz­vetítésével szerdán sürgősség­gel kérte a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének egy­behí­vását a jeruzsálemi arab ne­gyedben tapasztalható súlyos izraeli hatalmi visszaélések kivizsgálása céljából. Mint az erről szóló hiva­talos jordániai közlemény be­jelenti, az ammani kormány a világszervezet elé fogja tár­ni, hogy az izraeli hatóságok sorozatos agressziót követnek el Jeruzsálem arab negyedé­ben. Módszeres alapossággal lerombolják az arabok épüle­teit, kisajátítják az arab tu­lajdont. Elkobozzák a lakosság javait és ingóságait, kitelepí­tik az arabokat a »szentváros« falai közül, s az izraeli jog­szolgáltatást kívánják uralko­dóvá tenni az 1967-es agres­­­szió nyomán megszállt óvá­rosban. Jordánia állandó ENSZ-fő­­delegátusa olyan értelmű meg­bízatást kapott, hogy kérje el­rettentő hatású intézkedések foganatosítását az izraeli ha­tóságok ellen. Jeruzsálem óvárosából jelen­tik: az arab negyed elöljárói szerdán felkérték a Nemzet­közi Vöröskereszt megbízot­tait, hogy akadályozzák meg a Siratófal mellett lakó 17 arab család­­ kitelepítését. A Vörös­­kereszt megbízottainak ilyen értelmű megkeresésére azon­ban a jeruzsálemi izraeli vá­rosi tanács nemleges választ adott, közölve, hogy az intéz­kedést — átmeneti szállás és kártalanítás biztosítása mellett — végrehajtják. A megszállók az arab épületek kiürítését megtorlásnak szánják a pén­teken végr­ehajtott robbantá­sért. A lakásokon kívül kiürí­­tene­k­ még négy üzletet és egy iskolát. Az eljárást »bizton­sági szempontokkal« indokol­ják. • » « A Davar című félhivatalos izraeli lap szerdai számában azzal fenyegeti az arab orszá­gokat, hogy ha nem hagynak fel a haifai olajvezeték ellen elkövetett gerillaakcióhoz ha­sonló cselekmények támogatá­sával, egyetlen ipari létesít­ményüket sem fogják kímélni az izraeli megtorlások. (MTI)

Next