Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-21 / 44. szám
Az európai béke és biztonság kérdései Péter János sajtóértekezlete Szófiában A hivatalos látogatáson Bulgáriában tartózkodó Péter János külügyminiszter tegnap délután nagy sikerű sajtófogadást tartott, amelyen a központi bolgár lapok, a bolgár rádió és televízió, a BTA képviselői, valamint a Szófiában akkreditált külföldi hírügynökségek és laptudósítóik vettek részt. :..■ A sajtóértekezleten Péter János rövid bevezető nyilatkozatot tett Egyebeik között rámutatott: azzal a megbízatással érkezett Szófiába, hogy a tárgyalások során tanulmányozzák a magyar—bolgár kétoldalú kapcsolatok további fejlesztésének lehetőségét és hogy fokozzák a két ország nemzetközi politikai együttműködését. A tárgyalások mindkét vonatkozásiban sikeresek voltak, ülhessen az európai biztonsági konferencia. — Kezdetben — folytatta Páter János — sokfelé volt idegenkedés és kétkedés a javaslattal szemben. A különböző kétoldalú tárgyalások során ez nagymértékben enyhült, az értekezleten való részvételnek ma már kimondott ellenzője nincs is. Ivan Basevvel többek között azokat a terveket vizsgáltuk meg, amelyek még to A magyar külügyminiszter tvább vihetik a konferenciánek az újságírók számos kéri előkészítésének ügyét,dost tettek fel. Ezek nagy többsége az európai biztonságra és az európai biztonsági értekezletre, annak kilátásaira és nehézségeire vonatkozott, bizonyítva azt, hogy Péter János szófiai látogatását és tárgyalásait itt nagy jelentőségű nemzetközi politikai eseménynek tekintették. — Hol mutatkozik a legtöbb nehézség és mi az Egyesült Államok hozzá. Mása az értekezlet gondolatához? — hangzott az egyik kérdés. A kérdés második felére válaszolva Péter János kijelentette, hogy azt inkább az Egyesült Államok szók Különböző kérdésekre válaszolva a külügyminiszter hangsúlyozta: »A Varsói Szerződés tagállamai alkalmas időpontban határozták el a budapesti felhívás kibocsátását Más nemzetközi viszonyok mellett nem talált volna ilyen kedvező visszhangra. A nemzetközi viszonyok sok tényezője hat ma abba az irányba, hogy összedezni. »Mindenesetre — mondotta — az Egyesült Államok eddig nem közölte nyilvánosan az álláspontját. Szeretném feltételezni, hogy pozitívan viszonyul az értekezlet gondolatához.« — A jelenlegi szakaszban mit kell tenni a konferencia érdekében! Erre a kérdésre válaszolva Péter János elmondta, hogy május végén a NATO miniszteri tanácsülést tart, a tervek szerint Rómában. »Feltételezni lehet, hogy ott foglalkoznak majd az európai biztonsági értekezlet kérdéseivel is. Európa népeinek közös érdeke, hogy minél pozitívabban foglalkozzanak ezzel a problémával. Ugyanakkor az európai semleges országok között is tárgyalások folynak, és sok kétoldalú tárgyalás várható május előtt a szocialista és a kapitalista országok képviselői között. Ezeket arra kell felhasználnunk, hogy minél teljesebb egyetértés alakuljon ki az értekezlet időpontjára és napirendjére vonatkozóan« — hangsúlyozta a külügyminiszter. — A közel-keleti válság éleződése vajon befolyással lehet-e az európai biztonsági konferencia ügyére! Péter János kijelentette: — Még ha nem is éleződik tovább ez a válság, a vietnami háborúval együtt akkor is érezteti negatív hatását az európai viszonyokra. Az utóbbi időben pedig valóban nagyon kiéleződött a helyzet az izraeli agresszió következtében. Fokozni kell tehát az arab népeiknek adott mindennemű támogatásunkat Izrael növekvő agressziója ellen. Abban kellene bíznunk — mondotta —, hogy az a felhívás, amelyet a Szovjetunió intézett a napokban a másik három nagyhatalomhoz, meghallgatásra talál.■ Sajtókonferenciája befejező részében Péter János arról szólott, hogy milyen nagy jelentősége lehet a Duna völgyében élő népek összefogásának az európai béke és biztonság "szempontjából. (MTI) ‘ Egy per tanulságai Külföldi turisták — nyugati hírszerzők A Novosztyi szovjet hírügyi [propaganda«-tevékenységre nökség kommentátora; J. Da hajlandó külföldi turistákat és név Egy per tanulságai, cím [ az árulókat is. (MTI) t_ ■ , , mel foglalkozik a külföldi' tu-’"" ' '' . ["'I'. -_ ' lista provokátorok moszkvai perével. Megállapítja, hogy ez a per újból felhívja a figyelmet arra az égető problémára, amely utoljára , az 1968-as csehszlovák események idején merült fel a szocialista országok kommunista és munkáspártjai előtt. A »pszichológiai hadviselés« kereteiben végrehajtott akciókról, az aknamunka gondosan kidolgozott rendszeréről van szó, amelyet az imperialista Nyugat hírszerző szolgálatai alkalmaznak a szocialista rendszer elleni harcban. A bírósági tárgyalás anyagából ismeretes »a turisták" moszkvai provokációs kenysége: szovjetellenes tévétartalmú röpiratokat szórták szét különböző nyilvános helyeken. Legnagyobb csodálkozásukra azonban a jelenlevő szovjet polgárok nem kezdték nyomban szavalni a röpiratok jelszavait, nem tapsolták meg a provokátorokat, hanem átadták őket a rendőrségnek. Az ezt követő bírósági tárgyaláson az illetők beismerték, hogy alvan nyugati szervezetek megbízatásait teljesítették, amelyek szoros kapcsolatban állnak az imperialista hírszerző szolgálatokkal. »A pszichológiai háború" akcióinak összeegyeztetésével a NATO vezérkarának egyik különleges,politikai tanácsosokból álló bizottsága foglalkozik, és a szocialista rendszer ideológiai szilárdságát akarják kipuhatolni. Akcióikban pedig felhasználják a provokációs A nyugati hatalmak és az afrikai függetlenség Sem Odaka ugandai külügyminiszter egyetemi hallgatók előtt mondott beszédéiben azzal vádolta a nyugati hatalmat, hogy kétkulacsos álláspontra helyezkednek az afrikai független országoknak a gyarmati és fajüldöző rendszerek elleni harcát illetően. A miniszter kijelentette, hogy a nyugati hatalmak szavakban támogatják ezt a harcot, de nem tesznek semmiféle gyakorlati lépést ezen a téren. •a—i Ennek az a magyarázata — hangsúlyoz^ —, hogy a nyugati hatalmak mindennek fölé helyezik a Dél-afrikai Köztársasághoz fűződő gazdasági érdekeiket (MTI) i SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1970. február £ L 2 Marian Spychalski beszéde A lengyel—nyugatnémet tárgyalásokról Varsóban tegnap összeült a Lengyel Nemzeti Egységfront országos bizottságának bővített teljes ülése, amelyen Marian Spychalski elnökölt. A tanácskozásom részt vettek a politikai pártok vezetői, élükön Wladyslaw Gomulkával, a LEMP KB első titkárával Marian Spychalski, a Lengyel Nemzeti Egységfront elnöke beszédében méltatta a nyugati és északi lengyel területek anyaországhoz történt visszacsatolásának jelentőségét. Beszédében kitért a lengyel —német kapcsolatokra is. A többi között ezeket mondotta: — Lengyelország és az NDK viszonyának alakulása azt bizonyítja, hogy a lengyel és a német nép kiegyezése lehetséges és reális dolog. Az NSZK revansista körei azonban 25 éven át nem akartak tudomást venni a harmadik birodalom feltétel nélküli kapitulációjának következményeiről. — Az európai tartós béke és biztonság alapja és feltétele a második világháború eredményeinek tudomásul vétele az NSZK részéről. A szocialista közösség országai szilárdan képviselik azt az álláspontot, hogy a hitlerizmus feletti győzelem eredményeként kialakult európai határok — köztük az Odera—Neisse-határ, valamint a két német állam határa — szilárdak és sérthetetlenek. Marian Spychalski a továbbiakban emlékeztetett Wladyslaw Gomulka ez év május 17-i javaslatára. Idézte Gomulka szavait: >*Nincs jogi természetű akadálya annak, hogy az NSZK véglegesnek ismerje el a nyugati lengyel határokat. Mi készek vagyunk az NSZK-val ilyen államközi szerződés aláírására, ahogy ezt 19 esztendővel ezelőtt az NDK- val megtettük.« Lengyelország már előzőleg is tett hasonló javaslatokat — húzta alá Spychalski. Nem Lengyelországot terheli tehát a felelősség azért, hogy bonni és a varsói külügyminisztérium képviselői csak a fasiszta német állam feltétel nélküli kapitulációja után 25 évvel ültek tárgyalóasztalhoz. — A szocialista országok mindig számoltak azzal, hogy az NSZK társadalmában szóhoz juthatnak olyan erők, amelyek reálisabban gondolkodnak — folytatta a szónok. — A tavaly május 17-i lengyel javaslat azokat a nyugatnémet erőket akarja segíteni, amelyek valóban előre óhajtanak lépni az európai realitások irányába. — A határt 25 évvel ezelőtt nagyhatalmak potsdami szerződése véglegesnek rögzítette. A tárgyalások az Odera —Neisse-határ nyugatnémet részről történő sérthetetlen és végleges jellegének elismeréséről folynak. Bizonyos azonban, hogy a lengyel—nyugatnémet viszony normalizálása nemcsak a két ország népének érdeke, hanem az egész európai földrész népei biztonságának is. Az NSZK kormányának egyszer s mindenkorra le kell mondania minden területi követeléséről, véglegesnek kell elismernie a jelenlegi európai határokat. Nemzetközi jogilag el kell ismernie a Német Demokratikus Köztársaságot, kezdettől fogva érvénytelennek kell nyilvánítania a müncheni egyezményeket. El kell ismernie Nyugat-Berlin külön politikai státusát, és ratifikálnia kell az atomsorompó-szerződést — hangsúlyozta végül Marián Sovchalski. (MTI) FRANCIAORSZÁG Sztrájkoló vasutasok, alkudozó szakszervezetek A CGT nem hátrált meg Csütörtökön az éjszakai órákig tartott tárgyalásokon az igazgatóság némi engedményt tett, amit a megjelent hat szakszervezet kielégítőnek tartott. A hetedik azonban, amely a vasutasok között a legerősebb. — a CGT — tartotta magát az előző napon valamennyi szakszervezet részvételével kidolgozott minimális akció-programhoz. Elutasította tehát a ki nem elégítő megállapot szándékozik aláírni. (MTI) das alairasat. A tárgyalások eredményét a 7 .országban feszülten várták a sztrájkoló Vasutasok. Miután a megbeszélések nem hoztak eredményt, változatlanul folytatódik a sztrájk az ország számos fontos vasúti csompontján. Ez fenoa'a 'áso'-a okoz mind a távolsági, mind CGT-hez tartozó francia vasutas szakszervezet tegnap felszólította tagjait, hogy tekintettel arra az álláspontra, amelyre a más szakszervezeti központokhoz tartozó francia vasutas szakszervezetek helyezkedtek, vegyék fel ismét a munkát. Hozzáfűzte azonban, hogy a csütörtökön előterjesztett megállapodás szövegét nem Moszkvában hivatalosan közölték, hogy február 12-e és 17-e között szovjet—amerikai műszaki tárgyalások folytak a szovjet fővárosban a nukleáris robbantások békés célra való felhasználásáról. Ezek a megbeszélések az 1969 áprilisában, a Bécsben megkezdett eszmecsere folytatását képezték. A szovjet küldöttséget Igor Morohov, a szovjet atomenergia-bizottság első elnökhelyettese, az amerikai delegációt pedig T. J. Thompson, az amerikai atomenergia-bizottság tagja vezette." A megbeszélésekről közös közleményt adtak ki, amely hangoztatja, hogy a felek megvitatták a nukleáris robbantások békés célokra való esetleges felhasználásának különféle vonatkozásait, és beszámoltak az ezzel összefüggésben végrehajtott kísérleti robbantásokról. A közlemény kiemeli a nézetek azonosságát arra vonatkozóan, hogy lehetőség van a nukleáris robbantások hatékony alkalmazására az olaj és gáz kiaknázásának intenzívebbé tételére, föld alatti üregek és víztárolók létesítésére olyan térségekben, ahol ilyenekre szükség van (csatornaépítésre, ásványkincsek külszíni kitermelésére, gáz- és olajkitörések elfojtására, rámint egyéb munkálatokra).va- A két küldöttség egyetértett abban, hogy a véleménycsere és a kölcsönös tájékoztatás pedig a helyi járatok forgal rendkívül hasznos volt, sozmában, Párizsban csütörtökön rá a következtetésre jutott, hogy a tárgyalásokat folytatni kell. • . .. Irak a sztrájkhoz. • egy újabb pályaudvar, a lyon pályaudvar dolgozói csatlakoz- VARSÓ Az UPI amerikai hírügynökség értesülése szerint a nagyköveti szinten immáron 12 éve folyó kínai-amerikai tárgyalások pénteki ülésén a két ország diplomatái meglegnek. Kínai- amerikai nagyköveti megbeszélés vizsgálták a Kínai Népköztársaság válaszát Nixon amerikai elnök felhívására, hogy javítsák meg a két ország közötti gyakorlati kapcsolatokat. A tárgyalások bizalmas jel- A lengyel fővárosban folytatódtak a kínai—amerikai tárgyalások. Képünkön: Walter Stoessel, az amerikai, mellette Lei Jang, a kínai delegáció vezetője. . ...... (Képtávírón érk. — CAF—MTI—KS) A jordániai kormány és a gerillák más tanácskozáson egyeztették álláspontjukat a kormánnyal folytatandó tárgyalások előtt. Ezek a tárgyalások ma kezdődnek. Ugyancsak mára várják Ammanba Husszein királyt, aki jelenleg a kabai téli palotájában tartózkodik, és feltételezik, hogy a tárgyalásokra visszaérkezik Moszkvából Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője is. A jordániai területen tevékenykedő tíz gerillacsoport egyesített parancsnoksága hétpontos békeokmányt adott ki, amely a kapcsolatok megjavítására szólít fel — egyfelől a gerillák és a lakosság, másfelől a gerillák és a hadsereg között. ' — A parancsnokság felszólította a gerillaosztagokat, hogy kormánnyal folytatandó tárgyalások befejezéséig ne nyúljanak fegyverhez. (MTI) AMMAN A Palesztinai gerillák vezetői tegnap Ammanban Dizal- Kormányalakítási nehézségek RÓMA — A középbal kormány megalakítása céljából tárgyaló négy párt között inkább növekedtek, mint csökkentek a nézetkülönbségek — jelentette ki Antonio Giolitti, az Olasz Szocialista Párt egyik vezetője újságíróknak a tegnapi tárgyalások után. De Martino, a párt titkára csak ennyit felelt, amikor megkérdezték tőle, hogyan haladnak a tárgyalások: »Nem jól«. Tito elnök Szudánba látogatott elnök tegnap elutazott Nairobiból. A látogatásról kiadott közös közleményben a kenyai és a jugoszláv köztársasági elnök állást foglalt az el nem kötelezett országok értekezletének megtartása mellett, és elítélte az erőszak alkalmazását a nemzetközi kérdések megoldásánál. A közös közlemény rámutatott az ENSZ-nek mint nemzetközi szervezetnek fontosságára, sürgette a gyaramati rendszer és a falüldö fzés végleges megszüntetését Afrika déli részén. KHARTOUM Joszip Boz Tito jugoszláv köztársasági elnök feleségével és a jugoszláv állami küldöttség tagjaival együtt tegnap délután Khartoumba éd’cert. A repülőtéren a jugoszláv államelnököt Dzsefir Nemeii vezérőrnagy, a szudáni forradalmi tanács elnöke fogadta. A hivatalos táráyálások ma délelőtt kezdődnek. (MTI) NAIROBI Nyolcnapos kenyai látogatásának befejeztével Joszip Broz Tito jugoszláv köztársa ENSZ- nagykövetek eszmecseréje A négy nagyhatalom ENSZ- nagykövetei három és fél órás eszmecserét folytattak lord Caradonmak a brit misszió vezetőjének szálláshelyén. A megbeszélésről részleteket nem közöltek, mindössze annyi vált ismeretessé, hogy a következő találkozóra egy hét múlva, február 10-éta kerül sor. Diplomáciai források nem tartják valószínűnek, hogy a négy nagyhatalom közös felhívást bocsát ki a közel-keleti tűzszüneti vonalak helyreállítása ügyében. (MTI) PolgárM*«if rú veszélye Lesothóban »Lesothóban polgárháború törhet ki, és hosszú ideig tarthat, hacsak nem változnak meg a viszonyok gyorsan az országban, és a Dél-afrikai Köztársaság nem szünteti meg beavatkozását Lesotho belügyeibe — jelentette ki Peder Govenius, aki nemrég tért vissza Lesothóból Stockholmba. Govenius még azt is kifejtette, hogy a lesothói nép igazi támogatását az ellenzéki párt élvezi.