Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-08 / 57. szám
A népművelők megbecsülése A felszabadulástól x kig kiépült a könyvtárak és a művelődési otthonok országos hálózata. Valaha azt mondták: a jó pap holtig tanul, a szocializmusban viszont mindenkinek szükséglete (még ha sokan nem ismerték is fel) az egész életen át tartó művelődés, gondolkodásformálás. A társadalom folyton gazdagodó lehetőségeket, is ad ehhez (a könyvtáron, klubon, művelődési otthonon kívül elég múzeumokra, mozikra, szín házakra, a rádióra meg a televízióra gondolni). S újfajta emberek segítenek a kultúrával élésben; fiatalok, asszonyok, öregek klubjának vezetői, mezőgazdasági, kézimunka-, modellező és sok más szakkört irányítók, érdekes és hasznos előadásokat tartók, műkedvelő csoportokat vezetők. Kik voltak és kik ezek a népművelők? Főképp tanítók, tanárok, de más értelmiségiek is. Találkoztam már énekkarvezető orvossal, nyelvtanfolyamot irányító jogásszal, színjátszó állatorvossal Mi indította, s indítja őket erre? A nagyobb műveltség, a társadalmi kötelességérzet és a minden emberben meglévő tanító-nevelő hajlam. Csinálták és csinálják napi munkájuk mellett, jó szóért és csekély tiszteletdíjért Jó egy évtizede (könyvtári téren sokkal régebben) világossá vált azonban, hogy ez a sajátos tevékenység olyan főhivatású embereket kíván, akik megalapozott műveltséggel, pedagógiai, lélektani, szociológiai ismeretekkel is rendelkeznek. Vak nem vezethet világtalant A mások művelődését csak szakember irányíthatja.művelt Ma már két egyetemen és két tanítóképzőben képeznek könyvtárosokat és általános népművelőket A népművelés ma: különleges adottságokat kívánó hivatás és elsajátítanadó szakma is. A főhivatású népművelő nem vártas fényűzés. Nem egy kis falu termelőszövetkezete és tanácsa már közösen alkalmaz egésznapos művelődésiotthon-vezetőt, sőt vannak nagy termelőszövetkezetek, amelyek maguk is ezt teszik. A karcagi Lenin Tsz volt országosan az első, amely klubházának vezetését, az ifjúság és az egész tagság, művelését havi fizetéses művelődési felelősre bízta. Milyen ennek a rétegnek a közérzete, milyen a népművelők társadalmi megbecsülése? Nemcsak azért időszerű ezzel foglalkozni, mert egyre többen vannak, hanem azért is, mert vidéken, falun, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, erősen cserélődnek, változnak, sőt eleve üresen maradnak bizonyos megbecsülésükről beosztások, sok szép szó elhangzik, az egyes népművelő azonban azt mondja: jó, jó, de mekkora az én fizetésem. Hol ehetem. ad nekem lakást, tisztelnek-e engem vagy rángat-e a tanács, elismerik-e az én munkámat vagy csak "kultúrjancsó" vágyók?;« ... népművelő élete azzal kezdődik, hogy végez Budapesten vagy Szombathelyen, vagy Debrecenben, és böngészni kezdi a Művelődésügyi Közlönyt. A legutóbbi időkig bizony ezt találta: -A meghirdetett álláshoz nem tudunk lakást biztosítani. Márpedig nyilvánvaló, hogy a húsz-huszonhárom éves, friss diplomásnak nincs miből házat építenie. Ha tanácsaink szakképzett népművelőt akarnak, számot kell ezzel vetniük Ahogy az orvost lakással és rendelővel várják, különben máshova pályázik, ahogy a pedagógusok többsége is szolgálati lakást (vagy legalábbis A fiatal kedvezményes lakásépítési kölcsönt) kap. ahogy a mezőgazdászt még a máshonnan jött tsz-elnököt is igyekeznek elhelyezni, ugyanúgy gondolni kell a népművelőre. S itt-ott már gondolnák is. Karancslapujtő éppen most keres igazgatót szolgálati lakással; a sárbogárdi járási művelődési központ másfélszobás komfortos lakással; az emődi községi tanács új, kertes, szolgálati lakással A buzsáki községi tanács, klubkönyvtár vezetőjének lakást és közétkeztetést biztosít a jánoshidai községi tanács, na többet nem is tud, de legalább szolgálati férőhelyet. Ők az első fecskék, s ha egyszer jönnek a fecskék, itt a tavasz. A helyes elv az lehet: a népművelőket lakás és étkezés tekintetében számítsuk pedagógusoknak, mint ahogy azok is. (Ahol megértő a tanács, olcsóbb közétkeztetési lehetőséget is teremt a népművelőnek.) Egy-két szót a tiszteletdíjakról, a fizetésről. Mit lehet kívánni a 100—200 forinttal »megtisztelt“ könyvtárostól, a 300-zal díjazott klub-könyvtárostól vagy művelődési házigazgatótól? Bizony nem sokat De egyre több helyen 5— 6—800 forintot adnak — tanács és a termelőszövetkezet okos összefogásával. És a függetlenítettek 1500—1600 forintja? Nem fényes, pótlásra szorul ez is. Az a baranyai falu gondolkodott helyesen, amelyik tavaly (ugyancsak tsz-segítséggel) 2500 forintos havi fizetéssel keresett népművészethez is értő művelődésiotthon-vezetőt. Ne büntessük azt, alacsonyabb fizetéssel, aki nem tanári, hanem »csak“ népművelési, könyvtáros szakot végez!... Valamiről azonban gyakran megfeledkeznek a népművelők munkaadói (ha betartják a képesítési utasítást, mert sajnos, sok helyen nem tartják be..). Arról, hogy az okleveles népművelő még nem kész szakember. Amint a más foglalkozásúak is, ő is lassan, fokozatosan válik azzá. Ahogy megtanulta az elméletet alkalmazni, ahogy emberismeretre tesz szert, ahogy kapcsolatokat teremt maga körül. S ebben segíteni kell őt, türelmesen, megértően. Ha húsz évig forrt?*: gáttá a művelődési házat, ne várjanak az új fiataltól egy hónap múlva ugyanolyan olajozott munkát , ugyanolyan sikert. De bizony várnak. Sőt: némely tanácsi vezetők egyenesen bizonyítani akarják, hogy kár volt kinevezni, mert lám, oklevele ellenére sem alkalmas... Azt mondhatom, ahol gyakran változik a népművelő, ott rosszul dolgozik a tanács és a szakigazgatási szerv is! A népművelés kötetlen munkaidejű foglalkozás. Aki erre vállalkozott, nem tarthat hivatalos időt, nem teheti le a kalapácsot a műszak végén,nincs szabad estéje, szombatja, vasárnapja. De legyen szabadnapja: pihenésre, önképzésre, művelődésre. »Elméletben« meg is szokták adni a szabad hétfőt. Nem egy községi tanács végrehajtó és pártbizottsága viszont éppen ilyenkor tárgyalja népművelést, és rendszeresen a jelentéstételre, tanácskozásra, egyebekre rendeli be a művelődési ház igazgatóját. Mit tegyen ő? Ha a szabadnapjára hivatkozik, rossz viszonyba kerül a vezetőkkel. Ha megy — és ebből a menéséből rendszer lesz — nem tud pihenni, olvasni, gondolkodni, elfásul, beletörődik a megállástalan munkába, emberileg beszűkül, és előbb-utóbb alkalmatlanná válik hivatására. S ez onnan indult el, hogy hivatalnok szemléletű, közönyös (vagy éppen túlbuzgó) vezetők keze alá került A túlzott követelményekkel kapcsolatban szólni kell egy — főleg a kisebb falvakban jelentkező — ellentmondásról: a népművelés iránti társadalmi igény egyre növekszik, ugyanakkor ebben vagy abban a faluban elég nehéz a művelődés komoly formáira (dolgozók iskolája, mezői gazdasági szakmunkásképzés, tartalmas előadássorozat) vállalkozókat találni, kevés olvasója van a könyvtárnak. Az ilyen helyeken rendszerint baj van a népművelés társadalmi mozgalom jellegével is- a népfront, a nőtanács, s KISZ kulturális munkája formális, tartalmatlan. Ha aztán az ilyen községbe főhivatású népművelő érkezik, tőle kérik számon mindazt, ami eddig nem volt. Mindazt, amit eddig is, ezután a társadalmi és tömegszervezeteknek kellett és kell csinálniuk. A népművelőtől — aki a jól dolgozó együttes ügyes karmestere akarna lenni — csodát várnak. Azt, hogy a felsoroltak helyett dolgozik. Az új ember aztán néhány hónap alatt rájön: erejét meghaladó feladatokat kívánnak tőle — és elmenekül... Az érintett problémákkal szembe kell nézni, és meg kell oldani őket. És még egy: a pályáját kezdő fiatal népművelő érezze az első pillanattól kezdve, hogy nem teddide-tedd oda valaki, hanem fontos szakember, akinek véleményére, munkájára számítanak a vezetők, párt, a tanács, a gazdasági vezetők és a tömegszervezetiek a város, a falu egész életével foglalkoznak s a tömegek véleményét naponta meghallgatva döntenek. S ahogy oktatási-nevelési dolgokban nem lehet félresöpörni az iskolaigazgatót (lehet, de oktalanság), ahogy politikai kérdések helyes megítélése nem lehetséges a pártszervezet nélkül, ahogy jó egészségügyi határozat nem születhet az orvos nélkül — és a sort . hosszan folytathatnánk — ugyanúgy kell támaszkodni kulturális kérdésekben népművelő (vagy népművelők) véleményére. Még akkor is, ha ez a vélemény itt-ott nem eléggé kiérlelt, megalapozott, sokoldalú. Majd az lesz, ha bevonják a döntések előkészítésébe. Ha nélkülözhetetlen szakembernek, a falu, a város fontos emberének (nem pedig csupán végrehajtónak) tartják.gépies A népművelőnek %% megbecsülése sok mindent pótol, de a népművelőnek ezt a megbecsülését nem pótolhatja semmi. Dr. Szabó Ernő Pátzay Pál műtermében Pátzay Pál Kossuth-díjas kiváló művész felszabadulási emlékművet mintáz epreskerti műtermében. A szimbolikus szoboralakot bronzba öntve Ózdon állítják majd fel. (MTI Fotó : Szebelédy Géza felvétele.) Képes Gézát TE Micsoda áram zuhog át rajtunk! Mint villanyvezeték összesodort két különnemű szára: lobogunk egybefonódva s kigyulladt lámpa* vágy és gyönyör — Soha csömör egy pillanatra sem Húsz éve már pillantásodra pendü megfeszült idegein Nélküled a föld mint távoli bolygó forog süketen, betegen . Fény és sötét, páncél, mi véd: ez vagy, s a tiszta öröm, mely átölel, nem enged és nem enged, bármi jön. . Egy hipochonder vallomásai n nem tudhatja, mit érez egy hipochonder ilyen válságos időben, amikor az influenzajárvány már szűnőben van. Felrémlik előttem a teljesen bizonytalan jövő. Hétköznapian csak úgy tudnám magam kifejezni: kezdhetem elölről az életet. Mondanom is felesleges, hogy én, a hipochonder úgy éreztem magam abban az influenzás világban, mint hal a vízben. Nem kellett azon tömöm a fejem, hogy mitől féljek. Mindenki tudta, hogy az influenza itt lóg a levegőben, a fejünk felett, az orrunkon. Ha azt mondtam valakinek: »Na, hál istennek, engem is elkapott! Már zsibbadnak a tagjaim és hőm van« — ezt mindenki elhitte. Influenzajárvány idején a hipónak hitele van. Szűkösebb időkben ugyanis hiába mondom, hogy fáj a vakbelem. Lehet, hogy hiszik, lehet, hogy nem. Vakbéljárvány ugyanis nem létezik. Akinek fáj a vakbele, az vessen magára. Az influenza azonban nem vicc. Megértik tehát, ha én úgy döntöttem, hogy védekezszem. Orvostól természetesen nem kértem tanácsot. Minek, zavarjam, mikor úgyis beteg beteg hátán van? Aztán pedig mit ért az orvos az influenzához? Én értek. Beszereztem egy fél kiló isztopirint, 25 deka kinacisalt, 12 doboz cevitamint; a szövődményekre is gondolva halmoztam némi vegacillint és tetránt, néhány fertőtlenítőt, egy tartalék hőmérőt és egy tucat leértékelt zsebkendőt. Mást nem. És minthogy egy igazi hipó nem a vakvilágba, módszeresen dolgozik, hanem elkészítettem önmagam gyógyszeres betáplálásának tervét. Bár tudtam, hogy az influenzát úgyis megkapom, mégis olyan pontosan működtem, mint egy komputer. Vagyis szigorúan betartottam saját előírásaimat. A vekkerem éjszaka két óránként csengett. Minden hipó tudja ugyanis, hogy elég két óránként cserélni a priznicet, amikor az ember még nem influenzás. Ettől eltekintve az éjszakáim nyugodtan teltek. Szóval állig gyógyszerelten vártam, hogy rámtör az influenza. Többször tüsszentettem, voltak borzongásaim, egyik délután már szédültem és mellkasi nyomás is jelentkezett. Gyorsan hozattam egy liter forralt bort, nafazolint és egy kiló citromot, a sálat az utcán az arcom köré csavartam, nehogy másokat is megfertőzzek. Boldogan lefeküdtem, és hónom alatt a hőmérővel vártam az éjszakai fejleményeket. Már éjfél is elmúlt, és még mindig semmi. A higany 36,4-et mutatott. Kezdtem idegeskedni. Kiugrottam az ágyból, és csináltam tíz fekvőtámaszt. A pulzusom alig kilencven. A paplant kicseréltem egy vékony pokróccal, a lábam kidugtam, a fejemről ledobtam a hálósarkát. Reggelre aztán teljesen gyanússá vált a helyzet. Kiderült ugyanis, hogy ez sem használt. Ahogy öltözés közben vizsgáltam magam, valósággal környékezett a rosszullét — be kellett vallanom önmagamnak, hogy itt a járvány népe, és velem az a szégyenletes dolog történt, hogy még mindig nem kaptam meg az influenzát. Egy becsületes hipochonder természetesen ebben nem nyugodhat meg, miközben körötte már százezreknak dőltek. Egyik óráról egymásikra elhagytam a gyógyaszereket és a priznicet. Erre szédüléseim és mellkasi szorongásaim is elmúltak. Már az újságok is írták, hogy szűnőben az influenzajárvány. Be kellett látnom, hogy ezt a csatát elvesztettem. Ahogy mondtam, kezdhetem elölről az életet. Majd örülhetek annak, ha jön egy kis frontátvonulás. és szerencsém, hogy ez az egész cirkusz megviselte az idegeimet Pillanatnyilag idegnyugtatókat szedek. És, hogy fitten és pihenten álljak készen a következő küzdelemre, esténként beveszek egy-két szem tardilt. Higgyék el nekem, ha az ember nem tud aludni, az rosszabb, mint egy betegség! (K) »■...Egy lexikon nem pusztán segédkönyv, nem pusztán adattár, de egyben nemzet szellemi arcának titkareformálója is...« — írja bevezetőjében Király István egyetemi tanár, a lexikon főszerkesztője. Nehéz pátosz nélkül írni erről a nagyszabású hozásról. Egy tízmilliós vállalkis nemzet bizonyítja, hogy Geothe »Weltliteratur«-fogalma beleivódott életébe: századok során át meg átszőtte kultúrtörténetét. A haladó irodalom talán sehol a világon nem töltött be olyan fontos küldetést, mint nálunk. Fegyvert s vitézt éneklő harci riadója volt a létéért élethalál harcot vívó nemzetnek; máskor fóruma az országgyűlésekről kiszorított politikának; ismét máskor ágyúkat, lőszert, szuronyokat, élelmiszert pótolt lelkesítő erejével, és ébresztője volt az elbukott forradalmak után tetszhalálba dermedt nemzetnek. Az Akadémiai Kiadó hatkötetesre tervezett munkája a különböző nyelveken megjelent enciklopédiák anyaga mellett a munkatársak sok ezer céduláját dolgozza fel. (A szerkesztők gondos előrelátással egy világirodalomtörténet és egyben a magyar műfordítás-irodalom történetének megírására is felkészültek az anyaggyűjtéssel.) • Az 1250 oldalas, gazdag képanyagú, ízléses kiállítású kötetet várhatóan karácsony körül követi a második, és a rendszerező munka után körülbelül 1972 végére a könyvespolcokra kerülhet a közel 40 ezer nevet és fogalmat feldolgozó hatodik kötet is. A lexikon szerkesztői 63 körmunkatárssal — a világirodalom legjobb ismerőivel — szervesük a több ,mint négyszázötven bel- és külföldi szerző munkáját. őszinte örömmel láttuk a főmunkatársak között Papp Árpád aspiránsnak, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanárának nevét is. Ő az új görög irodalom és az irodalmi formák történetét írta meg, és az új görög irodalom szakterületén kutató tudósok munkáját irányította. A hasonló jellegű vállalkozások hagyományosan Európa-centrikus szemlélete helyett a szerkesztők világviszonylatokban gondolkoztak: a távoli földrészek valóban esztétikai, történeti képviselő alkotóit is értéket bemutatják a magyar olvasóknak. Az egyetemes igényű munka alapelve az idő és hely parancsa is, hogy az 1970-ben megjelent mű szelleme a mai Magyarországot is tükrözze. Az 1927-es Irodalmi Lexikon (Benedek Marcell szerkesztette), az 1932—33-as három kötetes Világirodalmi Lexikon (Dézsi Lajos) s az 1947-es Hungária Irodalmi Lexikon (Révay József—Kőhalmi Béla) után számos kutató és tudományos együttes erőfeszítéseként 42 800 példányban jelent meg most az új világirodalmi lexikon. Szemléletében és feladatvállalásában is egyetemes igényekkel jelentkezik itt most a magyar irodalomtudomány. Illik rá, amit Babits Mihály írt: »...A nemzeti irodalmak is táplálják a világirodalmat ... S aztán a világirodalom a nemzeti irodalmak közegén át nyilatkozik. Bennük válik láthatóvá, mint a szél a hullámzó erdőkben. Erdő nem egy van, de egy a szél...« Szijjártó István A — Cal A magyar irodalomtudomány nagy vállalkozása SOMOGYI NÉPLAP Vasaslap, 1970. március 8.i