Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)
1971-04-20 / 92. szám
Romes Csalidra nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról.) •aimak támogatásával mindenütt csatasorba lehet állítani a demokratikus és haladó erőket. Máris igen sok országból jelezték, hogy küldenek delegációkat a budapesti találkozóra, már csak azért is, mert napirendre kerül az európai biztonság ügye. — Vietnam, a Közel-Kelet » nemzeti felszabadító mozgalmak, a fajgyűlölet elleni küzdelem, s több más olyan téma kerül a BVT fórumára amelyet napjaink sorsdöntő kérdései között tart számon a világ — mondotta Romas Gsandra. — Célunk, feladatunk lesz a közgyűlésen az is, hogy leleplezzük a nemzetközi imperializmusnak azokat a mesterkedéseit, amelyekkel — például az Egyesült Államokban is — meg akarják osztani az antiimperialista erőket, akadályokat gördítenek egységük megteremtésének az útjába. Várhatóan mintegy 60 nemzetközi szervezet képviselteti magát. Az európai országokon kívül Ázsiából, Afrikából, az amerikai kontinensről is sok részvevője lesz a tanácskozásnak. Nap mint nap érkeznek a BVT titkárságára a táviratok, amelyekben meghívott, rangos személyiségek tudatják, hogy örömmel fogadták a meghívást, és eljönnek magyar fővárosba. Még nem volt a nemzetközi békemozgalomnak olyan eseménye, ahol ennyi féle világnézetnek, eszmének, gondolatnak a képviselői vettek volna részt, mint ahogyan erre a közgyűlésünkre várható. Külön megemlíteném, hogy Budapestre várjuk az indokínai és az arab népek magas rangú küldöttségeit, az Afrikai Egységszervezet vezetőjét. Chiléből, Peruból, Bolíviából, Venezuelából is érkeznek vendégek. —, Mindent egybevetve, úgy vélem, hogy a budapesti találkozó új szakaszt nyit a békemozgalom történetében — mondotta Romes Csanara — Biztosak vagyunk benne, hogy akartunkban és holnapi cselekedeteinkben még egységesebbek leszünk, mint eddig. (MTI) Új mozgalom Amerikában Buktassuk meg Nixont! A Reuter washingtoni jelentése szerint Nixon vietnami politikájának kongresszusi bírálói vasárnap bejelentették: széleskörű kampányt kezdeményeznek az Egyesült Államok indokínai légi és földi beavatkozása ellen. Az elnök saját pártján belül Paul McCloskey republikánus képviselő állt, a »Buktassuk meg Nixont !«mozgalom élére. Kijelentette, hogy fellép Nixon ellen a jövő évi választásokon, ha az elnök nem vet véget a háborúnak, és más ismertebb köztársasági politikusok nem jelöltetik magukat Nixon ellenében. I Gerillaháború Ceylonban A ceyloni kormány hétfői nyilatkozata szerint a hadsereg és a rendőrség Ceylon legnagyobb részén helyreállította a rendet A helyzet javulása ellenére azonban a szigetország néhány vidékén nagy a feszültség. Bandaranaike asszony, Ceylon miniszterelnöke, bizottságot nevezett ki, hogy a lázadás sújtotta ország gazdasági életének helyreállítását irányítsa. Perera pénzügyminiszter kijelentette: a sziget lakosságának »rettenetes árat« kell fizetnie a lázadók tevékenységéért .A 65 610 területű, 12,2 négyzetkilométer millió lakosú Ceylonban, a szigetország középső fennsíkján, valamint a délnyugati partvidéken már két hete harcol a kormány 25 ezer főnyi hadserege a 80 ezer főnyi ultrabaloldali felkelő ellen. A jelentések szerint a gerillák központja Kegalla körzet, ahol 15 ezer fegyveres tevékenykedik. A fegyveres felkelést a baloldali népfrontkormány megdöntésére szervezkedő — és ezért március elején betiltott — maoista csoport a »Dzrenatha Vimukthi Peramuna(Népi Felszabadítási Front) robbantotta ki. Tömegbázisát elsősorban a diákok, a fiatal értelmiség, valamint a munkanélküliek adják. Tevékenységük hátráltatja Bandaranaike asszony kormányát, hogy megvalósítsa a demokratikus reformokat: a gazdaság kulcságazatainak államosítását, az alkotmányreform végrehajtását, a szenátus megszüntetését, a köztársaság kikiáltását, valamint a vagyon szerinti adózás következetes megvalósítását. ~MVG/tr. Ambalancwdi c d a r d u w a Hlmbantota” -------ÍAkuríffiT^^fc Z/NOJAÍ.0i I A lázadók tevékenységének 1 5 területe legnagyobb összecsapások helye i Főútvonal £ -SABAHAGAUUtm Koszigin és Karjalainen tárgyalásai Akti Karjalainen finn miniszterelnök — feleségével és kíséretével együtt — a szovjet kormány vendégeként hétfőn délelőtt hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett. Tegnap a Kremlben már tárgyalásra került sor Alekszej Koszigin szovjet és Ahti Karjalainen finn miniszterelnök között A barátság és kölcsönös megértés légkörében megtartott tárgyaláson részletes véleménycserére került sor a két ország jószomszédi viszonyának további szilárdításáról, gazdasági, a műszaki és az ipari együttműködés fejlesztéséről, valamint a feleket kölcsönösen érintő fontosabb nemzetközi kérdésekről. (MTI) ,Német szellemben — pozitívan“? Nehéz lesz majd közös nevezőre jutni Conrad Ahlers, a bonni kormány szóvivője vasárnap ismertette Willy Brandt nyugatnémet kancellárnak a nyugatberlini probléma megoldásával és a kormány keleti patikájával foglalkozó nyilatkozatát. Ebben Brandt felhívta a figyelmet arra, hogy Nyugat- Berlinnel kapcsolatban mindinkább éleződő belpolitikai ellentétek »csorbát ejtenek a német érdekeken«. A belpolitikai véleménykülönbségek megnehezítik, hogy »német szellemben pozitívan befolyásolják« a Nyugat-Berlinről folyó négyhatalmi tárgyalásokat. Jelezte azt is, hogy a kormány jövő csütörtöki ülésén vitára szándékozik bocsátani e kérdést. A bonni kormányfő — anélkül, hogy Barrel nevét említette volna — »sajnálatosnak« nevezte, hogy egyes pártok képviselői »a korábbi évek szokásaitól eltérően« külföldön is kitálalják a kormány külpolitikájával csolatos ellenvéleményüket.kapHorst Ehmke, a bonni kancellári hivatal tárca nélküli minisztere vasárnap * — a Saar-vidéki rádiónak adott nyilatkozatában — annak a véleményének adott hangot, hogy »a nemzeti lét kérdéseiben a kormány és az ellenzék messzemenő egyetértése szükséges«. Hozzáfűzte: a CDU a CSU jelenlegi belső helyzete láttán azonban úgy tűnik, hogy »nehezen sikerül majd közös nevezőre jutni«. Kurt Georg Kiesinger, a nyugatnémet ellenzéki CDU elnöke vasárnapi rádiónyilatkozatában ismét élesen támadta a bonni kormány keleti politikáját. Azt állította, hogy a nyugatnémet kormány e politikával »kalandba bocsátkozott«, s abban »a hiú reményben« ringatta magát, hogy előzékeny nyitással sikerül elősegíteni a politikai légkör általános javulását. »Jó forrásokból« úgy értesült — mondotta —, hogy ebben az évben nem kerül sor nyugat-berlini probléma rendezésére. Egyébként sem hiszi — fűzte hozzá —, hogy a kormány és az ellenzék még egyetért abban, »amit kielégítő berlini rendezésnek neveznek«. (MTI) SOMOGYI HÍrLAP Kedd, 197L április 2*. Szaljut A Szovjetunióban hétfőn Föld körüli pályára felbocsátották a Szaljut tudományos űrállomást Az űrállomás felbocsátásának célja a konstrukciós elemek és a tudományos berendezések további tökéletesítése tudományos kutatások és kísérletek elvégzésére a világűrben. Az űrállomást az előzetes számításokhoz igen közelálló pályára vezérelték. • Lengyelország KB-határozat a mezőgazdaságról A Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsága és a Lengyel Parasztpárt Elnöksége együttes ülésen tárgyalta meg a mezőgazdasági termelés növelésének meggyorsítására 1971—75 között foganatosítandó intézkedéseket. A tanácskozásról közlemény hangoztatja, kiadott hogy a két párt közös mezőgazdaságpolitikai alapelve: a termelés fokozását össze kell kapcsolni a falu szocialista átalakításával. Ebben egyre nagyobb szerepet kell játszania az állami gazdaságoknak és a mezőgazdasági köröknek. A lengyel mezőgazdaság ugyanis jelenleg mintegy 85 százalékban kisparaszti. A két vezetősége most javasolta párt a kormánynak, hogy 1972. január 1-től töröljék el a gabona, burgonya és élőállat kötelező beszolgáltatásának jelenlegi rendszerét, s helyébe a szerződéses termelést vezessék be. A kormány még ebben az évben előkészíti a földadó reformját, biztosítja a mezőgazdasági munkák intenzívebbé tételéhez szükséges gépeket, eszközöket. Előkészítik, hogy a társadalombiztosítás keretében a parasztságot is bekapcsolják az ingyenes orvosi és gyógykezelésbe. r • «1 az arab Államszövetség A világ erőiényezete Amikor tavaly elő- három ország belső fejlődését, szőr felvetődött az arab ál-, illetően islamszövetségi gondolata Egyiptom, Líbia és Szudán együttműködéséről volt szó. Közben azonban Szudánban bizonyos belpolitikai nehézségek támadtak, amelyek véglegesen ugyan nem vetették el, de gyakorlatilag késleltetik a csatlakozás megvalósulását. Ezzel szemben — ugyancsak belpolitikai okokból — Asszad hatalomátvételével változás történt Damaszkusziban: az ország külpolitikája hajlékonyabb lett, és közelebb került a többi arab államhoz, így lett a most alakuló Szíria arab államszövetség harmadik tagja. A tagállamok illetékes politikai és állami szervei a közeljövőben ratifikálják az államszövetségről Benghaziban aláírt megállapodást, majd szeptember elsején népszavazás véglegesíti az eseményt az érintett országokban. Miközben az államszövetség tagjai külön-külön megőrzik majd ENSZ-tagságukat, fővárosuk, címerük és zászlójuk közös lesz, valamint elnökük is. (Valószínű, hogy Egyiptom elnökét, Anvar Szadatot bízzák meg ezzel a tisztséggel!) Ezek fontos elemei ugyan az új szövetségnek, de inkább csak formaiak, gesebbek a tartalmi Lényejegyek és lehetőségek. Az ügy érdemi jelentősége az, amelyről a nyugati hírügynökségek első kommentárjai is azt állapítják meg, hogy: »A szövetség megalakulása olyan új erőtényezőt hozott létre a világnak ebben a térségében, amely minden bizonnyal befolyással lesz a közelkeleti konfliktus alakulására. Tegyük ehhez hozzá: legalább ugyanilyen jelentőségű az új államszövetség belpolitikai szempontból, az érintett Bizonyos, hogy az EAK — amely egyébként a legfrisebb hírek szerint Egyesült Arab Köztársaságról valószínűleg Egyiptomi Arab Köztársaságra változtatja majd a nevét — katonai pozíciói megerősödnek. Sokat jelentenek az Izrael elleni harcban, — ha esetleg újból a fegyverek veszik át a szót — a most már Szíriában is igénybe vehető támaszpontok. S még többet talán a líbiai — az izraeli légierők hatósugarán kívül eső — hadibázisok. (Líbia nemrég 110 Mirage repülőgépet rendelt Párizsból, és az államszövetség keretében Kairónak nyilván lehetősége nyílik ezek igénybevételére is.) A líbiai függetlenség továbbá azt jelenti, hogy a nyugati imiszerialisták helyett immár Líbia maga rendelkezik földje gazdag kincseivel, óriási olajtartalékaival, s Egyiptom a jövőben erre is fokozottabban számíthat. E tényezők nemcsak katonailag, hanem gazdaságilag is serkentően hatnak majd mind Egyiptom, mind Líbia és Szíria népeinek további fejlődésére. Ugyanakkor Egyiptom gazdag politikai tapasztalatai nagy erőt jelentenek majd a szocializmus felé vezető arab úton Líbia és Szíria számára is. A sí államszövetség fellépése a világpolitika színpadán is impozánsabb és jelentősebb lesz az eddigi külön-külön való jelentkezésnél S amilyen arányban növekszik így a hármas szövetség nemzetközi tekintélye, súlya, oly mértékben visszahat majd az illető országok gazdasági, politikai és kulturális fejlődésére, egyfelől, és növeli lehetőségeiket a közel-keleti konfliktusnak a Biztonsági Tanács határokta alapján való politikai rendezésére másfelől. Elkeseredett harc az indiai határnál ,Egész falvakat gyújtanak fel A PTI indiai hírügynökség hétfőn arról tájékoztatott, hogy a pakisztáni hadsereg és kelet-pakisztáni »felszabadító hadsereg« elkeseredett harcokat vív Meherpur város birtokáért, amely 185 kilométernyire nyugatra fekszik a fővárostól, Daccától, az indiai határtól pedig mindössze öt kilométer választja el. Két nappal ezelőtt a Meherpurral szomszédos Baidyanathala községben kiáltották ki a független Bangla Desh államot. A nyugatpakisztániak egyébként a Chua-Dangától 48 kilométernyire északra fekvő Haradinge stratégiai fontosságú vasúti hidat is elfoglalták. Kelet-Pakisztán kormányzója és katonai adminisztrátora vasárnap felszólította az országrész »patriótáit«, hogy nyújtsanak segítséget a hadseregnek a törvényesség és a rend helyreállításához. A kormányzó, Tikka Khan altábornagy, egyben óva intette a daccai rádió hullámhosszán a a lakosságot, hogy ne támogassa »gonosztevőket«, máskülönben a katonaság akciói következtében ártatlanok is szenvedni fognak. A kormányzó a betiltott Avami Ligához tartozó, »hazafiakat« azzal próbálta megnyugtatni, hogy csak vezetőiket tartják felelősnek. Az AP hírügynöskég tudósítója azonban arról tájékoztat, hogy Nyugat-Pakisztánban valóságos elbocsátási hullám csapott át a kelet-pakisztáni s származású közhivatalnokok feje felett A tisztogatások érintették a fegyveres erők minden haderőnemét, elsősorban is a légierőt A kelet-pakisztáni hadműveletekről továbbra is sok ellentmondó jelentések érkeznek. A Reuter iroda új-delhi tudósítója szerint offenzíva folyik. núkra Szemrahivatkozva azt állítja a Reuter, hogy az előrenyomuló nyugatpakisztáni erők egész falvakat gyújtanak fel. Az Indiába menekülő kelet-pakisztániak számát az indiaiak 125 ezerre becsülik. Londoni jelentés vasárnap szerint a Trafalgar square-en 6 000 kelet-pakisztáni tüntetett a »Bangla Desh« igeiglenes korú kelet-pakisztáni felkelők egyik harcosát ákmánya mellett, vázolja felvételünk, Csuadanga utcáin. (MTI) (Telefotó: AP—MTI—KS) Még mindig hadiállapot? Az Amerikai Államok Szervezetének Costa Ricában ülésező külügyminiszterei előtt Honduras megbízottja kijelentette: országa és a szomszédos Salvador között hadiállapot áll fenn. Lorenzo salvadori külügyminiszter viszont tagadta, hogy a két kis ország között hadiállapot állna fenn. Sőt azzal vádolta Hondurast, hogy Salvador Ulandó sürgetései ellenére sem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, az 1969-es fegyveres konfliktus során felmerült problémák békés rendezésére. (MTI) E1S A KA6ZVILACBÓL Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának, az MSZMP PB tagjának vezetésével magyar szakszervezeti küldöttség érkezett hétfőn Párizsba, hogy részt vegyen a Szakszervezeti Világszövetség főtitkárának szerdán kezdődő ülésszakán. Rövid látogatást tett Milánóban. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter. Mindenütt befejeződtek Csehszlovákiában hétfőn a kerületi (megyei) és városi pártkonferenciák, s ezzel utolsó szakaszába lépett a CSKP májusi kongresszsára való felkészülés. Visszaérkezett Pekingbe u. F. Iljicsov, a Szovjetunió külügyminiszter-helyettese, a határkérdések rendezésével foglalkozó szovjet—kínai tárgyalásokon résztvevő szovjet küldöttség vezetője és V. Sz. Tolsztyikov, a pekingi nagykövete.Szovjetunió Letartóztattak nyolc személyt a Milánóban vasárnapra virradó éjjel lezajlott szélsőjobboldali zavargások nyomán. »Dawn Patrol« (Hajnali őrjárat) a neve az április 28-a és május 1-e között öt ország hajói és repülőgépei részvételével tartandó nagyszabású földközi-tengeri NATO-hadgyakorlatoknak. Az interparlamentáris unió szervei bevégezték munkájukat a venezuelai fővárosban. Újra fellángoltak a diáküntetések Kolumbiában főiskolai reformot és a rekaciós tanárok eltávolítását követelték. Halálos beteg Haiti rettegett diktátora Francois Duvalier.. t