Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)

1971-04-01 / 77. szám

Petőfi nevét hímezték a zászlóra A magyar történelem lapjaira arany betűket írtak A szabadságért harcoltak. Jugoszlávokkal, szovjet kato­nákkal, bolgárokkal együtt. Magyarok voltak: partizánok. Lelkiismeretük parancsának engedelmeskedtek, amikor fegyvert fogtak Jugoszláviában.­­ • Harcos antifas­zták M­iért vállalták a harcot, az üldöztetést? Hiszen magyar csapatok, a Horthy-hadsereg katonái állomásoztak 1941. áp­rilis tizenkettedikét követően az általuk lakott területeken. Miért álltak akkor mégis több százan a jugoszláv parti­zánok, később a jugoszláv re­guláris hadsereg oldalára ? Csak azért, mert hamar föl­ismerték, hogy a német fa­sisztákhoz t­y-hadsereg csatlakozott Hor­propaga mda osz­tálya frázisokat pufogtat? Nyilván a szép szavak és a gyakorlat ellentéte is sokakat késztetett a döntő lépésre: az újvidéki és a Zabalj környéki tömegmészárlás, a partizáni gyanús elemek elleni perek, melyek többnyire halálos íté­lettel végződtek. Igen. Élesz­tői lehettek ezek is a nagy el­határozásoknak. A néhány ezer magyar partizán többsége azonban csak a végső lökést kapta meg ezektől. Elszáná­­suk mélyebben gyökeredzett. Harcos antifasiszták, áldozatot vállaló kommunisták voltak. Nem egy közülük megjárta a spanyol polgárháborút, az internacionalisták állva: »­No pasaran!«között ki­Az idő elhalványíthatja ugyan az emlékeket, de azt nem boríthatja a feledés fátyla, hogy a magyar törté­nelem lapjain is arany be­tűket írtak azokkal a magya­rokkal együtt, akik a francia, a csehszlovákiai, a szovjet és a magyar ellenállás részvevői voltak. Jugoszláviai magyar partizá­nok. Vajon hogyan szökkent szárba a mag? Mikor is kez­dődött? Talán a Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottsága felhívásakor. A ki­zászlójukra Petőfi Sándor nevét írták. De honnan is a zászló? Dusan Calic a harcos­társ, Jugoszlávia későbbi ma­gyar nagykövete hitelesen vall erről A hősök is emberek cí­mű könyvében. Az Eszék mel­letti Haraszti azok közé a falvak közé tartozott, melyek a legnagyobb lelkesedéssel fogadták a zászlóaljat. Nem­csak fiaikat küldték közéjük, hanem ellátásukban is segí­tettek. Két fiatal partizán ke­reste föl a falu lelkészét, aki már hosszabb ideje együttmű­ködött velük az illegális nép­­felszabad­ítási bizottság tag­jaként. A két fegyveres fia­talember a templom nemzeti­színű zászlaját kérte a paptól. Aznap este kis ünnepségen hímezték a zászlóra aranybe­tűkkel: »Petőfi Sándor zászló­alj — Haraszti község.« S ez­után mindig elöl vitték a lo­bogót, ki nem engedve a kéz­ből. • A brigádként is emlegetett zászlóalj parancsnoka , Kiss Ferenc lett. Az az 1905-ös születésű Kiss Ferenc, aki tagja volt a Jugoszláv Kom­munista Pártnak, s régebben Cobunban borbélyként dolgo­zott. Már 1942 decemberében bekapcsolódott a partizánharc­ba. 1943. május elsején kapi­tánnyá nevezték ki. Refer usz­­ta$a »főispán« ezt jelentette róla a horvát belügyminiszté­riumnak: ».Utólagosan szerzett értesülés szerint ez évi de­cember 6-ról 7-re virradó éj­szaka ismeretlen erejű parti­záncsapat Cobun helységre támadt... A cobuni lakosok közül mgukkal vitték Kiss Ferenc helybeli borbélyt...« Nem tudni saját magát, vagy '­ feletteseit akartja­ e Jpecsapni a­­ ' hamis jelentéssel. Kiss Ferenc ..helyettese Pe­lesko György lett, a politikai biztos, tisztét Géri Károly töl­tötte be. Az ő helyettesévé Virág Róbertet nevezték ki. Ez utóbbi partizán nagy nép­szerűségnek örvendett a zász­lóaljban. Figarónak hívták. Humora nemegyszer nehéz helyzetben segítette a fárad­takat. Sokan kaptak ruhát, ci­pőt a jugoszláv társaktól. Fel­adatuk elsősorban az lett, hogy propagandatevékenységet folytassanak a magyarság lak­ta területeken. Ez szervező munkát is jelentett. Magyar gyakorlatoztak vezényszavakra jókedvüknek híre más egységekhez is­­ elju­tott. Gyakran zendítettek rá az akkori indulóra: »Hó­ rukk, előre, magyar csapatok, irtsuk a bandát...« S ettől az indulótól nemso­kára már­ rettegtek a német fasiszta hordák, meg a velük szövetkezett usztasa pribékek. Leskó László állvány­harcra szólította fel mindazokat — nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül —, akik­ a fasizmus ellen ten­ni akartak. Amikor 1941. júli­us 12-én közzétették a felhí­vást; a JKP már felvette a kapcsolatot a Vörös Hadsereg­gel. Az együttműködés — mely később egyre tökéletesebb lett — néhány év múlva meg is hozta gyümölcsét. Magyar nemzetiségi harco­sok már akkor találhatók vol­tak partizáncsoportokban. A tömeges csatlakozásra azonban 1943-ban, s még inkább 1944-szökött katonák és a felszaba­dított területek önkéntesei. Mint tavasszal a folyó, úgy duzzadt a magyar ellenállók létszáma. Szükségessé vált, hogy önálló századokat, zász­lóaljat hozzanak létre. így kezdődött: 1943. augusz­tus 15-én kelt­­ a parancs, melyben arra utasították Drávamenti Osztagot, hogy a a­­megalakult Petőfi Sándor zászlóaljat fogadja zászlóaljai közé. — Zdravo! :— hangzott a partizánköszönés, s rá a ma­gyar »­Erőt, egészséget!« — köszöntés válaszolt. Petőfi nevét választották tehát. A »világszabady­ igot« álmaiban ;me­gvalósulni látó költőzseni nevét. hadtestparancsnokság Ah»_;y a főnöke Stevica írónőnek diktálta: »A magyar zászlóalj megalakítá­sen került sor. Kik voltak fiának az a célja, hogy a ma­ók? Szlavóniai, muraközig vaj­ —J­ — *—*— uasági magyarok, illegális úton Magyarországról érkezet­tek, a Horthy-hadseregből ha bevonják. A gyár kisebbséghez tartozókat a fasizmus ellen és az igaz demokráciáért folytatott harc­ A lobogót nem engedték ki a kézből (Folytatjuk.) Filmjegyzet SÁRIKA, DRÁGÁM Kinek szól ez a hátravetett jelző? A Sárika, drágámban van ugyan kedvesség, de leg­alább annyi — nem belülről — kívülről szólító fellengzősség is. Sárika idős, özvegyen ma­radt veterán feleség, aki maga is részt vett az ellenállásban. A nemzetközi brigád harcaiban Spanyolhonban, emigrációban élt Franciaországban, 1944-től a Szovjetunióban töltött né­hány esztendőt, s legalább en­­­nyi ideje nem találkozott Pé­terrel, akit a tízezer forint utá­ni hajsza vezet csak a nagy­nénihez. Különös találkozás, melyben a jó szándék­ú rendező akaratára gondolok — a is visszájára fordul. Sárikában még mindig él a harchoz szük­séges­­ erő, Péter, Péterke meg csak sodródik a békés világi­ban, erre utal kicsorbult sze­relme is. Szinte mágnesként vonz­za azonban Sárika egyénisége, csodálja is őt, de ezt, azt hi­szem, önmagának se meri be­vallani. Sajnos sem ebből, sem egyéb motívumból nem lesz konfliktus, írói, rendezői gyen­geség miatt­. Mintha Sándor Pál maga sem tudott volna dönteni, milyen is Sárika néni és milyen Péterke? Szatírát akart? A néhol gúnyoros zenei aláfestés nélkül ez eszünkbe sem jutna. — A fiatalok dolga, hogy kérdezzenek, a felnőtteknek kötelességük felelni. Szinte szóról szóra így hang­zik el ez a mondat a filmben, s szerencsére ezzel nem nem­zedéki ellentétek kifejezésére gondol Sándor Pál, de nem is tud mit kezdeni az alaphely­zettel. Tisztességes portrét raj­zol Sárikáról, a lenini eszmék­hez hű kommunista asszonyról. Ilyen példaképre van szüksé­günk. Ellenben Péterrel való szerencsétlen találkozása — ezt az író, a rendező »hozta össze­» — összezavar mindent a nézőben. A szökésben levő Gyuri története szintén bom­lasztja a film egységét Talán mindaz, amit Sándor Pál szeretett volna elmonda­ni, legtisztábban az utolsó kép­kockákon jelenik meg. Bár na­gyon különös módon illeszke­dik a játékfilmhez­ ez a doku­mentumbevágás, a veteránüdü­lő lakóinak és Sárikának a ta­lálkozása életrevalóbb lett filmen, jobban kérdeztek ők a maguk egymástól, mint tőlük Péter, a tanárnő, a fiatalok, akiknek pedig ez a dolguk ... Úgy látszik, még nem megy. Hát akkor hallgassuk figye­lemmel, mit beszélnek egymás közt az öregek.. Patkós Irmát csak az időseb­bek láthatták, ismerhetik a színpadról, egy nyilatkozata szerint tíz év óta hallgatott. Fölfedezése meglepetés, játéka példaszerű ma is, a közönség­nek kedves és tiszta. Kern András Péterkéje eleven, szí­nes figura. Az operatőri mun­ka Ragályi Elemért dicséri. H. B. ÁLOMBÓL VALÓSÁG •világszínvonalon a Ko$$ti­b téri közlekedés Forradalmi változás követ­kezett be Kaposvár fejlődésé­nek történetében. A Kaszó­pusztai Magas- és Mélyterve­ző Kutatóintézet mérnökei évtizedes mulasztást pótolva 1971. április 1-re megalkották a Kossuth tér új közlekedési rendjét. A Kapos-szálló tető­teraszáról — mától kezdve — ilyen­ lenyűgöző, impozáns kép tárul a szemlélő elé. A teret kelet—nyugati irányban négy forgalmi sá­vos autósztráda szeli át, gyors és biztonságos közlekedést biz­tosítva kelet és nyugat kö­zött. Fölötte a lassú járatú autóbuszok helyett importált magasvasút Japánból bonyo­lítja­ le a Észak—déli személyforgalmat. Irányban ugyan föld alatti folyosórendszert ál­modtak meg a tervezők, ezen át juthattunk volna el a Ba­latonhoz. Ez a megoldás azon­ban arra kényszerítette volna a város építőit, hogy újra, s ezúttal valamivel mélyebben törjék fel az Április 4. utcát, mint azt nemrégiben a gázve­zeték-építők tették. Ez a tén? a lakók könyörgésére meghiú­sult, de így is­­ az autósztrá­da alatt meggyorsult az átha­ladás a Donnerból északnyu­gatra. Az új út és a magasvasút egyszerűsítette a közlekedés­sel foglalkozó szakemberek munkáját is. Nincs már szük­ség arra, hogy az útkereszte­ződéseknél a reggeli és a dél­utáni csúcsforgalomban rend­őrőrszem vigyázza a járdáról a gépjárművezetők kilátásta­lan erőfeszítéseit. Az új létesítmény átadása kapcsán — meg nem erősí­tett forrásból — olyan érte­süléseket szerzett lapunk munkatársa, hogy a közeljö­vőben további intézkedés-so­rozat várható a megyeszék­hely közlekedésének megjaví­tására. Az útkereszteződése­ket 1972. április 1-re közleke­dést irányító automata lám­pákkal szerelik föl, a vasút­állomás előtt pedig mintegy háromszáz kocsi alkalmas területet parkolására alakítanak ki. Föld alatti óriásgarázst, mellette illemhelyet építenek a leendő nagyáruház környé­kén, és helikopterekkel bo­nyolítják le a forgalmat az északnyugati városrész véd utcai és Petőfi utcai Hon­há­zai között. te A fejlődés, a távlatok szin­teláthatatlanok. Annyit azonban már most is elmond­hatunk, hogy a következő hu­szonöt évben földalatti vasút és hajóállomás nem épül Ka­posváron. Régi barátom, Telegdi Péter Pál egy évvel ezelőtt meg­­­­kért, hogy legyek a házassági tanúja. — Megint? — csodálkoztam. — Kérlek, csalódtam Sári­ban. Azt hittem, hogy nincs semmi hibája, de rájöttem: nem tud főzni, imádja a beat­zenét, és nagyon sokat beszél. — Erre elváltatok! — Igen. De most megtalál­tam a hibátlan nőt, Lujzikát. Nem szereti a beat-muzsikát, remekül főz, és csak annyit beszél, amennyi éppen szük­­­séges. — Tudtommal az első fele­séged is rendelkezett ezekkel a jó tulajdonságokkal? — Igen, de voltak rossz tu­lajdonságai is! Hajjaj! Az ol­vasás annyira szenvedélyévé vált, hogy mindent elhanya­golt miatta. Hajnalig olvasott, és délig aludt. Minden felfordította a lakást, és nap padlóviasz szagát már oda­ a kinn a folyosón éreztem. Elmentem tanúnak, az es­küvőn megkaptam a szokásos menyasszonycsókot, részt vet­tem az esküvői ebéden, az­után jó fél évig nem láttam őket. Két hónappal ezelőtt talál­koztam Lujzikával. — Hogy van Péter Pál? — kérdeztem tőle. — Nem tudom. — Nem tudja? — Honnan tudnám? Elvál­tunk. — Hiszen csak fél éve volt az esküvő! — Hét hónapja. — S mi volt az ok? — Állandóan hibákat fede­zett fel bennem, és emiatt folyton veszekedtünk. — Milyen hibákat talált? — Megőrjítem a kérdéseim­mel, nem tudok bánni a bejá­rónőkkel, szórom a pénzt, és ehhez hasonlóak. Meguntam, és javasoltam a válást. Bele­egyezett. Hallom, a jövő héten újra nősül. Ismét maga lesz a tanú? — Még nem kért fel, lik!— Ami késik, az nem, ma­Telegdi még aznap valóban felhívott, és lelkesen elma­gyarázta, hogy most megtalál­ta az igazit, a tökéletes nőt, és megkért: legyek az esküvői tanúja. Amikor ismét elvállaltam a baráti feladatot, így búcsú­zott: — Majd meglátod, hogy Mancika milyen csodálatos! Az esküvő után többször meghívott: nézzem meg, mi­lyen remek nő a legújabb fe­lesége. Mit, remek? Maga a tökély! Nos, én azt tapasztaltam, hogy Mancika rengeteget be­szél, nem tud bánni a pénz­zel, mindig összevesz a bejá­rónőkkel, nem tud főzni, imádja a beat zenét és már m­ára a takarítás. Az utóbbi tényt a padló­viasz orrfacsaró szaga is bi­zonyította. Csodálkozva néztem a ba­rátomra, aki sugárzott a bol­dogságtól, és szerelmes pil­lantásokkal simogatta Manci­kát. Egyetlen hibáját sem vette észre. Palásti László Szokás, figyelmesség A beteglátogatás A BETEGSÉGEK jelentős része csak intézetekben, kór­házakban vagy klinikákon, szanatóriumban állapítható meg és gyógyítható. Ilyenkor a beteg — sokszor bizonytalan időre — kénytelen elszakadni otthonától, hozzátartozóitól, a rokonoktól, barátoktól, munka­társaktól. A szó: kórház, nem jelent valami kellemeset, vidámat, ezért amikor valaki befekszik a kórházba, többi embertársa általában szánalmat érez, saj­nálattal van iránta. Ez termé­szetes, nemes és jó emberi tu­lajdonság. A beteg sorsát aggo­dalommal, érdeklődéssel kísé­rik, ezért sokszor látni kíván­ják, ha lehetőség van rá, mi­nél gyakrabban. Ez is szép és dicséretre méltó, csak éppen nem a beteg érdekét, gyógyu­lását szolgálja. A gyógyulás egyik fontos feltétele a nyugalom. Annak biztosítása végett szükségessé vált a kórházi­­ rend bevezetése, mely a beteglátogatást szabá­lyozza, korlátozza. Nem helyes a beteg ember állandó és sok­szori látogatása. Még helytele­nebb a hosszú tartózkodás beteg mellett, különösen, ha a látogatók száma több — mond­juk, amikor kivonul az egész família, rokonok vagy baráti csoport. Ez a beteg számára nagyon fárasztó, és mivel ál­talában a kórtermekben 2—3 vagy több ember van elhelyez­ve, sokszor kénytelen a tár­sai látogatóit is elviselni. Nemegyszer maguk a betegek panaszkodnak, hogy nincs nyu­galom, mert a látogatók másnak adják a kilincset, egy­olyan forgalom van, mint bú­c­­csújáráskor. Az emberek sok­szor mindent megpróbálnak, hogy a látogatási időn kívül is bejuthassanak a betegekhez. Elítélendő, és káros az élelem és italok becsempészése is, mert nemegyszer előfordult, hogy a beteg emiatt visszaesett a gyógyulásban, és olyan eset is adódott, hogy élete forgott kockán. Kórházainkban a betegek betegségüknek megfelelő dié­tás kosztot kapnak. Jó volna, ha mindenki tudomásul venné, hogy nem az az étel jó a beteg számára, amelyet megkíván, vagy amelyet ő elképzel, ha­nem az, melyet az orvos ír elő. Sokszor nem gondolnak ar­ra, hogy beszélgetés közben olyan híreket közölnek a be­teggel, amelyek kellemetlen hatással vannak rá, felizgatják, és ezzel is hátráltatják gyógyu­lását. Vétséget követ el az szülő, aki gyermeke megláto­­­gatásakor sír, és a beteg gyer­mek előtt aggodalmát fejezi ki. Ezzel a kórházi környezet­be már beilleszkedett gyerme­ket felizgatja. A beteglátoga­tás a betegre nézve káros is lehet, különösen járványok idején. Ilyenkor, ha igazán jót akarunk, a látogatást mellőzni kell. A látogatás régi szokás, a betegnek jólesik. A látogató embernek több fajtáját ismer­jük. Az egyik az, aki együtt érez a beteggel, aki osztozik a fájdalmában, aggódik érte és akinek a beteg igazán hiány­zik. A másik típus azért láto­gat m­ert illik, mert mások is csinálják, mert ezt így szokás, hadd lássa a beteg, hogy tö­rődnek vele... VITATHATATLAN, hogy a látogatás a beteg számára leg­többször örömet, megnyugvást, kellemes érzést jelent. Mond­hatjuk azt is, hogy fél gyógyu­lást, de csak olyan esetben, ha kellő fegyelmezettséggel és a szabályok betartásával törté­nik. Ellenkező esetben határo­zottan mondhatjuk, hogy ká­ros a beteg egészségére. Sok­szor jobban tesszük, ha mel­lőzzük a látogatást, mert ezzel is elősegítjük mielőbbi gyó­gyulását és visszatérését az egészséges emberek közé. Dr. Hiev Hia SOMOGYI NÉPLAP «rtttrtik, m április L0

Next