Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

Wichita Stanescu­:* A JÖVŐ PÓLUSA (részlet) Holnap. Pontosan holnap érkezik a holnap. Nem később, s nem előbb. Arca kipirul, mint a reggel, egy vonása sem ismeretlen, testvére gyermekalmainknak. Várunk rád. Holnap , ifjúságunk ikertestvére, a pillanat kapuinál, ahol kilépsz, mint reggelből a táj, mint széles horizont, vörös tónál, sőt minden utat egybefűzöl, s a sorsok káoszát az évszázaddal egybeöltöd. Hid idők s fajok közt, holnapból mába ívelsz, s mert megneveztünk: Így lesz. • Fiatal román kGML Zelk Zoltán: HA OTT Ahol az útjuk megfutott szelek, ahol a hajléktalan árnyak, ahol a törött szárnyú záporok, menedéket találnak, ahol egy asszony léptei alatt a fű nem hajlik, jég be nem szakad, ahol a perc az ágakon tollászkodna mögül, már föl se rebben — ha ott, ha ott, ha végül is a bekerített csendben. Az akarat (Mészáros Andor szobra.) Könyvet mindenkinek! Sok emberben fölme­rül a kérdés: miért kell nem­zetközi könyvév, miért kell a könyvnek világméretű propa­ganda, amikor a könyv ma már majdnem mindenkinek közkincse és közszükségleti eszköze? is. A kérdés jogos is, meg nem tagadhatatlan, hogy a könyvtermelés soha nem lá­tott, rohamos mennyiségi fejlődésen megy keresztül, és olyan mennyiségű könyvtö­­meg lát évről évre napvilá­got, hogy lassanként már a világ legnagyobb könyvtárai sem képesek befogadni. A fo­lyóiratokban közölt tudomá­nyos publi­kációk száma pe­dig lassanként csak milliók­kal lesz mérhető. Ennek alátámasztására elég pár adatra hivatkoznunk. A moszkvai tudományos és mű­szaki dokumentációs intézet, a VINITI referáló folyóirata 1959-ben még »csak« 505 000 információt közölt, ez a szám azonban 1965-ben már 800 000-re, 1969-ben pedig 928 000-re emelkedett. Az amerikai Physical Rewiew című — nemzetközileg is jól ismert — folyóirat az ötvenes évek elején hétmillió címszót közölt, és ez a szám 1967-ben már elérte a tizenhét milli­ót. És mindez csak egy szak­mán belül! Az úgynevezett »informá­ciórobbanás«, a tudományos dolgozók számának állandó növekedése, az általuk írt könyvek és folyóiratcikkek számának állandó emelkedé­se azonban nem jelenti azt, hogy a szükséges könyv mé­gis eljut mindenkihez. Elég, ha saját példánkra hivatko­zunk: a könyv Magyarorszá­­­gon csak a felszabadulást kö­­­vető kulturális forradalom nyomán lett mindenki számá­ra elérhető. Ennek ellenére még mindig vannak »szűz te­rületek«, és nem olvasó réte­gek. Annyit azonban leszö­gezhetünk, hogy a könyvkul­túra és a könyvolvasás terü­letén a szocialista országok — élükön a Szovjetunióval olyan óriási fejlődést értek el, amelyet a legtöbb nagy kul­túrájú kapitalista ország is megirigyelhet. * * * Az UNESCO a könyv nem­zetközi évével kapcsolatban sok javaslatot dolgozott ki. Elő akarja segíteni a könyv előállítását és terjesztését, el­sősorban a fejlődő országok­ban, ahol bőven akad még tennivaló. Kívánatosnak tart­ja a könyv forgalmának eme­lését, méghozzá valamennyi államban. E­nnek érdekében a jobb papírellátás, a grafi­kai művészetek és a nyomda­­technika további korszerűsí­tése révén a könyveik nyom­dai előállítását is könnyíteni­­ akarja. Fontos feladatnak te­­­kinti a nyomdai szakember­képzést, a könyvtárak és do­­­­kumentációs központok fej­lesztését, a nemzetközi, nemze­­­­ti és regionális bibliográfi­ák kiadását, a könyvre vo­­­­natkozó kutatások fejleszté­sét; az olvasni újabban meg­tanult tömegek részére ké­szült olvasmányok nemzeti nyelvű kiadásának a növelé­sét sürgeti, valamint a töme­gek részére készülő könyvek számának emelését és áruk további csökkentését. Ezek érdekében az UNESCO több célt tűzött ki tagállamai elé. Ezek között igen fontos szerepet tölt be a könyv és az előállításához szükséges papír forgalmának nemzetközi szabályozása, a könyv szerepének előmozdí­tása a felnőttoktatásban, a tudományos, és műszaki ki­adványok, kézikönyvek hoz­záférhetőségének megvalósí­tása, a könyvekre vonatkozó kulturális csere tése, az emberiség megkönnyű­irodalmi hagyatékának megvédése­­ és kiadása, és még sok más okos feladat, amely mind abból indul ki, hogy a könyv a tö­megkommunikációs eszközök (rádió, televízió) mellett is megőrizte, sőt növelte befo­lyását, és még nagyon sokáig az ismeretszerzés lényeges eszköze marad. » . • A nemzetközi könyvév cél­kitűzései minden országban más és más problémákat vet­nek fel, más és más helyi program kidolgozását teszik szükségessé. Van, ahol az alapoknál kell kezdeni és van, ahol már csak a men­­­nyiségi és minőségi növeke­dés, a nem olvasó rétegek könyvolvasóvá tétele a gond. Hazánkban, ahol a könyvki­adás évről évre nő, és a könyvtárhálózat a kis falva­kat is eléri, a szűz területek felszámolása, a többet-olvasás lehetőségének a megteremté­se, valamint a könyvkiadás és a könyvtárpolitika már el­ért eredményeinek fokozása az elsőrendű cél A nyomdaipar rekonst­rukciójának megkezdésétől kezdve kiállításokon, kiadvá­nyokon, a könyvhét színvona­lának emelésén keresztül kul­túrpolitikánk mindent meg­tesz annak érdekében, hogy az UNESCO nemes törekvé­se célt érjen. És 1972, a könyv nemzet­közi éve mellett ne feledkez­zünk meg arról sem, hogy 1973-ban lesz ötszázadik év­fordulója a »Chronica Hun­­garorum« megjelenésének. Ez a büszke évforduló a könyvvel kapcsolatban — függetlenül a nemzetközi könyvévtől — sokra kötelez bennünket Galambos Ferenc DEVECSERI GÁBOR: Rét — ötéves koromban A hernyók másztak föl és le a fán. Nem voltak szépek. Halványak, pettyesek, puhák, sokan voltak. .A cseresznyefa törzse fényes, amelyik fa fényes, az cseresznyefa és ez már mindörökre így marad. Alattuk karszékben ült a tüdőbajos ember, a világ egyetlen tüdőbajos embere, templom kettő volt, utca sok, tüdőbajos ember egy. A világ azóta megnőtt, a számok érvényüket veszítették­, azaz helyet cseréltek egymással, de ezt az éj nemijüket is itt hagyjuk végmi». Varga Rudolf: Dózsa Varangyvörös éjszakádban forgószél rabolta mennybe a fákat, égő szárnyú varjak vitték véred fekete hószitálásban, csak parazsa tokádó hegedűszó, szelek kifeszített vitorlád feletti, halk, halotti ének, levelekből hullatott sikoly látta, mikor gyullangó leheteted az idegen csendben jeget kiáltott, piros paripák előtt meztelenre vetkőztetett bőröd, pörkölt virág, sistergő fagyban hevítetted gyulladásig magad. Pengéid bontottak csontjaidon lángujjlenyomatos, felrobbant sugarat Varangyvörös éjszakádban forgószél rabolta mennybe a fákat. Ott volt a máglya, véres angyal. Mennybe szúrt tornyok csigaszarvai fölül, néztél le a Napból, tűztől viselős arccal. Sípos Gyula: Temetés Látványosan temetkeznek sokan. Gyűjtik a pénzt első osztályú koporsóra. Mi elvonulunk szelíden, csöndesen, akár az elefántok. Csak az utókor fedezi majd föl az őserdő mélyén, milyen hatalmas agyaraink voltak. És csecsebecséket készít belőlük. (Perencz) Béni szobrod Győzelem (Thimios Panaurgias szobra.) JELZŐTŰZ ODAFONN Beszélgetés Benjámin Lászlóval N­em jártam még viharos tengeren, nem éreztem a hajón hánykolódók halálfélelmét, nem tudom, hogy mit éreznek, akik ilyen­kor meglátják a parton a to­rony tetején a jelzőtüzet. De tudom, hogy akkor az az éle­tet jelenti. A reményt. Az embert félelem és bi­zonytalanság kíséri. Nemcsak a viharos tengeren, egyszerű mindennapok de az har­caiban is. És az ember két­ségbeesetten keresi a kapasz­kodót, a reményt. Jó azok­nak, akik meglátják a jelző­tüzet odafönn, melyet költők gyújtanak, okos, reményt is adó, szép szavaikkal Benjámin Lászlóval beszél­getek. — Miért lett költő? — Petőfit előbb ismertem, mint a betűket. Édesanyám mesélte, dalolta a verseit. És most felsorolhatnám számta­lan író, költő nevét, azokét, akik engem közvetve nevel­tek. A magam példájából ki­indulva hittem és hiszek ab­ban, hogy az irodalom segít­het az embereknek. — Azoknak, akik ismerik ezt az erőt, feltétlenül. De hogyan lehet tágítani a kört? Hogyan lehet megtalálni az utat a költészet világától tá­vol élőkhöz? — Ennek a feladatnak fele a miénk, költőké. Keres­­­nünk kell a lehetőségeket, hogy közel kerülhessünk az olvasókhoz. Témáinkban, publikációkban. De a feladat másik fele az olvasóké: nekik is keresniük kell a találko­zást — Mit tart a költészet fon­tos feladatának? — Szomorúan látom, hogy napról napra szűkebb­ben éljük az életünket kör­Én magam is. Munkahelyünk van és otthonunk van, ezenkívül minden mástól igyekszünk el­zárkózni. Ez a beszűkülés egyhangúsághoz vezet, és eb­be nem szabad belenyugod­nunk. Minden művészetnek, így a költészet fontos felada­tának is tartom, hogy tágítsa a gondolkodást, és lehetősé­get, perspektívát adjon fantáziának. Mert a megin­a­dult gondolatokból előbb­­utóbb cselekvés is válik. — Mit tart a­­ legszebbnek az életben? — Magát az életet. Az, hogy él az ember, az mindenkép­pen gyönyörű. És aki ebben hisz, az megtalálja mindig, nehéz időkben is az értelmet, az apró örömöket. — Mit tart a legfontosabb­nak? — Szorongások nélkül le­feküdni esténként és másnap azok nélkül ébredni. Ez per­sze nehéz. — Verseiben nyomon kö­vethető ezeknek a töprengő gondolatoknak, a »de tiszta kell maradjak«-élet lehetősé­geinek keresése. Úgy érzem, a Tengerek fogságában sum­mázta ezeket a gondolatokat Megkérem, beszéljen erről a költeményről részletesebben! — Sokáig készült, formáló­dott bennem ez a vers, majd két évig írtam. Ha elemezni próbálnám a mondanivaló­mat, azt hiszem, száraz, filo­zofikus mű kerekedne belőle. Arról, hogy az ember a Vég­telen világban is a maga pi­ci, zárt világán belül él. Ez félelmetes és egyben felelős­ségteljes felismerés. Mert ki hogyan éli az életét, azt min­den ember maga dönti el. És amit választott, azt az utat kell járnia. De mert gondol­kodik, lát, hall, az élet sok más lehetőségét is számba veszi, és ezek ellenében már nem mindig könnyű vállalni a magáét... Hogy mennyire fontos a döntés, és hogy amit vállaltunk, azt végig is vi­gyük, ezt szerettem volna valahogy összegezni Három ember: A toronyőr, A mat­róz, A hajósinas mondja el ezeket a gondolatokat. Három ember, három típus, három magatartás. Ami közös ben­nük, az az érzés, ami a ten­gerhez köti őket. Életformá­jukat, munkájukat, »fogságu­kat« meghatározza a víz. De emberi mivoltuk, vágyaik, ví­vódásaik egymással össze nem hasonlíthatók. Gyermek­kori olvasmányaim emlékei­ből jött elő ez a három em­ber: a toronyőr, a matróz, a hajósinas. A vizet megmagyarázhatat­lanul, nagyon szeretem, ön­magától adódott ez a forma, hogy az életet a tenger vég­telenjébe zárjam és azon be­lül próbáljam helyemet, he­lyünket meghatározni. Leg­fontosabb mondanivalómat, egyben hitvallásomat A ha­­jósinas mondja el: »Csöndes a viz. A kormányos nem néz a műszerekre, megcélozott egy csillagot, most afelé tart mindig a hajó és Indiába ér. Így megyek én is csillagom nyomán, mig el nem süllyed a hajó, míg egy hullám le nem sodor, amíg hajós kell, mindig. — Itt a váltás. Kezdjétek, fiúk{» Somogyi Néplap

Next