Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-31 / 307. szám

T PETŐFIRE EMLÉKEZÜNK AKÁTS GYULA Elsró^időről esztendőre gye­­rekkorom óta valami belső­­ kényszer húz Petőfi Sándor versei felé. Észre sem vesszem, hogyan kerülnek a kezembe, de sokszor hetekig foglalkozom velük. Számom­­ra­ a legszebb olvasmány. Egyszerű, tiszta és életerős. Mindig időszerű és­­ példa. De­ azt hiszem, nemcsak én, ha­nem százezrek vannak így tonttl, a halhatatlan költővel. Mi sem bizonyítja ezt fénye­sebben, mint az, hogy száz év óta hazánkban az ő műve a legnépszerűbb­­ ponyva­. A féléves­ remekmű kiadásaiból nem tudnak annyit nyomni, amennyit fel ne venne a Kár­pát-medence olvasóközönsé­ge. De nemcsak nálunk van ez így. Eddig — ha jól tu­dom — húsz nyelven jelentek meg Cresnes versei. És van sok-sok Petőfi-vers, vagy mondj­uk busákén magyar vers és válogatott kötete, amelyért a világon szinte minden művelt nyelven lel­­kesednek. Újra és újtra megcsodálom és elgondolkodom azon, ma is az, ami ezt a lírát ilyen hal­hatatlan sikerre viszi. — Lángelme volt? — Igen, az, de ez nagyon túl­ esetben nem jelenti­­ épp azt, hogy műkők igényeltek. „ Azt hinnem, ennek a titok­nak egyik nyitja az, hogy éle­téhez és művéhez nem kell semb­iféle magyarázat, mert Petőfi élete és költészete egy. Olvasás közben azt érezzük, hogy az ilyen életízű költé­szet szervesen illik bele a világ rendjébe. Az ilyen természe­tű nem tud igazán ' tökéletes­, e nép­es, egyszerű terün­, mert' azonos’ tesremtőjével és raj iá áfa világgal Az ilyen líra tud csak a mindenség, az emberség és a tettek értcel­­m­éről és igazságáról őszin­tén ho róni ! Ezért van az, hogy Petőfi verseit sokszor jelenségeknek érezzük. Olya­nok,, mint az alkonyat, a har­matos reggel vagy a tombo­ló égiháború. Lenyűgöz anél­kül, hogy arra­­ gondolnék, verset olvasok. Ez a tartal­mi lényeg felismerése máris meggyőz arról, hgy remek­művel állok szemben. Az ő költészetének nincsenek tár­gyai és külön képei. Maga az élet és a lüktető világ:­­pán­­poézis«. Vagyis élete maga a költészet Ám kételkedik eb­ben, az vegye elő a János vi­tézt, ezt a körülbelül 380 versszakios tündéri elbeszélő költeményt. Az egész mű ma­ga az áradd élet és lirsaság. Azóta is minden magyar gye­rek leghűségesebb barátja Kukorica Jancsi és puskája, Arany János Toldi­­ Miklósára is hatott Úgy mesélték Szek­szárd­on, hogy még Garai élő Háry Jánosa is olvasta Pető­fit, és azután kalandjait Já­nos vitézi tettek­kel színezve füllentette tovább annak ide­jén. E műből áradó tündéri varázs Petőfi sikerének i­gazi titka. Nem csoda, hogy az, aki huszonegy éves fejjel né­pének ilyen örök mesét tudott költeni, az 1845 óta irodal­munknak is legnagyobb alak­ja... Ez a költő így vallott magá­ról, ilyen hétköznapi egysze­rűséggel: “A korláttalan ter­mészet vadvirága vagyok én.* Ma az őserő ilyetén idézése gyanús team.* Nála azonban egy lírai ősforrás feltörő om­lásét, három idegen nyelv magvas segítségét és született egész embert j­elen­tettek ezek gy egyszerű sorok Az egész­séges ten­ei elmék közül való volt Mint ember és magyar is példa­ Becsületes, tiszta lelkű és érző a termé­nyat gyermekének minden áspékj á&ét vitte, egészen a hallásáig. A nép fia volt. Nem csoda, hia rajongásig szerette a természetet és a népet Mint gyermek a puszták embertelen mélyébe menekült Ha csalatk­ozott, később is oda tért vissza, mert a természet sohasem hazudott neki. A ma is oly szenvedéllyel művelt társa­­dalomrajznak és tájkutatás­­nak­­ talán ő volt az első és egyben a legnagyobb művelő­je is. A Nagy-Alföldet, ha­zánk egyharmadát az iroda­lom számára ő fedezte fe. De nem úgy,, min­t elődjei, Kisfaludy Sándor, Csokonai, Berzsenyi, vagy Vörösmarty, akik a tájat és társadalmi osztály­­ai a roman­tika vagy az ősmagyar, és görög istenek ’ színeivel festették és azok berkévé varázsolták. Nem! Ö úgy rajzolja az Alföldet, hogy az istenigazablan Alföld. A latinos mediteárán-jellegű Kárpát-medencébe csöppent egyetlen európai füves pusz­tának. A nyers valót ábrázo­ló költeményeivel aztán még jobban megalapozta a vi­lágirodalmi­­ sikerét Képzel­jünk el Európában egy tájat, amely ismeretlen, és ezt — mondjuk — ma egy Petőfi­­szerű lángelme versbe önti! Hát melyik irodalom­­ iránt fogékony nép nem kapna i kí­váncsian e költő műve után? Így lett Petőfi lírájában a legeredetibb magyar táj, az Alföld, világsiker. Tájunk ősi életének pusztu­lása pedig csak egyre jobban emeli e költemények értékét. Az igazi nomád életformákat teremtő sík lassan már csak­­ az ő összes költeményeiben él Aztán a kiskunsági pusz­tának, cserénynek, a csikós­nak, gulyásnak és betyárnak, a csárdát tükröző délibábnak, a cigánykerek első szélmalomnak olyan sikere lett, hogy Európa minden turistája ezt kéri ■ szá­mon, és filmjeink, képeink mindmáig alig győzik halmoz­ni — vagy kerülgetni — kö­telező­­ szükségszerűségüket Pedig mindez Petőfi­ költésze­tével a legmaradandóbb és a tiszta művészit jelentette, és ma is azt jelenti. i 3 Kosztolányi, akárcsak Ady­­nál, éppúgy­ téved Petőfi­ köl­tői sikerének megí­télésepél is. Azt mondja, azért a legna­gyobb magyar­ költő, mert a nemzeti nagyság legnagyobb dicsőítője volt. Ez aligha áll meg! Igen, a­­ magyar dicsősé­gét megcsillogtatni, de mél­­­­tán, mert Európa színpadin hajdan “mienk nem volt a leg­kisebb szerep*. Lázas haza­szeretete és képzelete, »mely­nek mennydörgés volt apja, villámlás volt anyja* ragyogó versekké­ hódolt nemzeti di­csőségünknek. De amennyi a dicséret, legalább annyi a szókimondó, kegyetlen bírá­lat is nála. Senki az ő föllé­péséig költőink közül oly éles szemmel és hegyes tollal nem öoncoota a magyar társadal­mi és állami élet szerkezetét és szeretetét, mint ő ... Te­hát nem a nemzeti nagyság dicsérete, de a legnagyobb sikerű magyar költővé haza­szeretete, mégpedig a mun­kás,­­ nem a merengő haza­szeretete avatta. »Használni és nem ragyogni* — volt a jelszava. Elete az állandóan rohanó magyar élet és a tet­tek­­ legviharosabb sodrában állt. Legnagyobb költőink — Kölcsey, Vörösmarty — a nemzethalál megszállottjai. gondolatának Ő viszont az egyetlen, aki hihetetlen bizalommal nézett a magyar jövő szemébe. Feltétlenül hitt népe elhivatottságában. Ez a derűs és bátorító és tettre hí­vó jövőbe­ter­emtés és nem a múlt dicsőségének csillogta­tása aratta a legnépszerűbb magyar költővé. Ennek­ a polgári erények­ben tündöklő, egyszerű és be­csületes, talpig férfinak éle­tében talán csak szerelmének története volt romantikával átszőtt Nagykárolyban egy fényes megyebálon ismerte meg Szendrey Júliát, aki Erdődön, a Károly tetőz : ősi,Ira­mban lakott Ez a hatalmas főúri par­k, a csónakokat rin­gató tó, a pusztuló várkastély angol mágnásköltők szerel­­méhez is pompás kere­t lett volna, nem­ pedig a vándor­színészből ,segédszerkesztővé lett,­­üldözött népűéhez. Ide, Erdődre jár sebeskocsin. E főúri keretben játszódik le a vártorony árnyékában az ősi park fái között mátkasá­­ga, mely maga is végig — az esküvőig — társadalmi harc volt. Csaknem’ ablakon dobták ki leánykéréskor. A szatmári gavallérok szinte h­ajtóvadászattat tartottak Jú­lia kezéért,­­hogy elnyerjék, és Petőfi ellen, hogy őt lehe­tetlenné tegyék.­ De a vár­­kisasszonyt — majdhogynem atyai átok kíséretében — a költő kapta meg. Mézeshetedt az aranyban gazdag, festői nagyibányai hegyek között, Költőn, a Teleki-kastélyban töltötte. Szerelmi lírája is ilyen viharos indítású, majd pedig a teljes boldogságban elcsendesülő. Kezdetén a ra­jongás és a fölfokozott »Pe­­tőfi-lángolás” képzeletét ro­mantikus végletekbe, tündé­­rs­égi hasonlatokra ragadja. A házasság után aztán az­t elértem, amit ember érhet el” derűjében megelégedett­­ség és humor szövi át csalá­di líráját. Hogy­­ nyárspolgá­­rinak« ne mondhassuk ezt a földön­ üldvözülés állapotát, arról az imádott szabadság és szerelem elé állított bomsze­­relem angyala gondoskodott. Költőnk a szerelem karjaiból lépett a halál karjaiba... I Petőfi Sándor A KÖLTÉSZET Oh szent költészet, mént le vágja alázva, Miiként tiporják méltóságodat Az ostobák, s ép akkor, amidőn Törekszenek, hogy fölemeljenek. Azt hirdetik föl nem kent papjaid. Azt hirdetik fenn szavai, hogy terem vágy’, Nagyúri, díszes, tündöklő terem. Hová csupán csak fénymázas cipőkben Lehet bejárni illedelmesen.­­Hallgassátok, ti ál hamis próféták, Hallgassatok, egy szótok sem igaz, A költészet nem társalgó-terem. Hová fecsegni jár a cifra nép A­ társaság szemenszedett parádéja; Több a­ költészet! olyan épület, Mely­­ nyitva van boldog-boldogtalannak m­inndenkinek,­ ki imádkozni vágy. Szóval : szentegyház, ahová betenni Bocskorb­an sőt mezítláb is szabad. Tadeusz Rózewicz Fehér toll Fehér toll fekete és piros a vér az ég a puszta ömlik a bor ömlik a dal Csárdaablak ablakon árnyék csillog a toll a nap kél ez nem bor már ömlik a vér Akasszátok föl a királyokat Vidám dalokat rótt könnyű tolla ha vörösbor volt a tinta De ami hóhér bárójaként sújtott azt zsarnokok vérével írta Irt borral vérrel halkan sercent a madár tolla kezében Akasszátok föl a királyokat S mikor a kedveshez irt a madárként szárnyalt az égen S ő fájdalmat dühöt lerázva felöltözött a szerelembe futott hozzá szívén sokáig hallgatózott Tolla percent a fekete éjben Akasszátok föl a királyokat Tolla parázslót* át a vörös éjen Akasszátok föl a királyokat Segesvár mellett 1 halt még senki se tudja sírhelye hol van Magyar földben van az a sír magyar kenyérben napban dalokban fordítása Fodor Andrea toll Nemrég egy kommuni­kációelmélettel foglalkozó is­merősöm megállapítása ütött szöget a fejembe. — Petőfi — mondta — a múlt században közel sem ismerte annyira a világot, nem voltak olyan szé­les körű fogalmai róla, mint ma egy elsőéves egyetemis­­­­tának. Ezt a megállapítást­­ továbbgondolva úgy vélem,­­ mindenképpen pontosabban kell megfogalmazni. Petőfi­­ ugyanis tényleg nem ismerte, nem élte — egyszerűen nem élhette­­— át a mai világunk lényeges tartamát úgy, mint egy egyetemista, de még oly­annyira sem, mint egy általá­nos iskolás ma. Megismerte viszont saját korát, a XIX. századi Magyarországnak­­ szánta minden lényeges jel­­­­lemzőjét, kora társadalmi és eszmei,gondolati összetevő­it. Költészetében, politikai­­közéleti szerepében s egyéni életében is pontosan tükrö­ződnek a XIX. század eszméi, még pontosabban azok az esz­méi, amelyek személyiségét alakították, s hallatlan dina­mikus szenvedélyét formál­ták. Petőfi korának s eszméinek elemzésekor minden kutató általában eletért azzal, hogy a XIX. században két döntő ponton formálódnak az embe­riség sorsát befolyásoló gon­dolatok Európában, s termé­­­­szetesen Magyarországon is.­­ Egyrészről a nemzeti öntudat, a nemzetté válás eszméje az, ami végigsöpör egész Euró­pán, ragyogó emléket vonz bűvkörébe, megtermékenyíti a művészetek minden ágát­ A XIX. század a népek nemzet­té válásának, nemzetté for­málódásának a százada A nemzeti eszme azonban a polgá­rosult Nyugathoz ké­pest egészen másként jelent­kezett nálunk és Kelet-Euró­­pa többi­ kis népe körében. Az Elbától keletre hiányzott a számottevő polgári réteg, amely következetesen kiteljé­­sítette volna a folyamatot, így a meginduló nemzeti fejlődés élén a feudális középnemes­ség állt, s éppen ezért ez a fejlődés — a nemesség gaz­dasági és politikai Jarms-ar­­cúsága miatt — torz volt. Torz agért is, mert hiányzott a politikai függetlenség, s mint az a környező népek­nél általános, a kisebbségi sorsot, a tettek idegenekhez való igazításának kényszerét a fényes múlt “szellemidézé­­sével­«, hősi eredettörténetek­kel igyekezték kompenzálni, bizonyítandó ,egyúttal a kor­mányzásra­­ való képességet is. Fülledt, az egészséges nem­zeti eszménytől, öntudattól messze eső tudattartalmak alakultak ki, amelyekből az út egyértelműen vezet a pe­­nészszagú önsajnálatba, szűkkeblű historizálásba és a a könnyű megalkuvásba 4 francia grande nation eszméin nevelke­dett, de ezeken jóval túllépő Petőfi - bájt pályakezdésének szakaszán még rá is hat a re­formkor múltidéző szelleme­­“Mert ti egykoron a porba­­ omlott Európa homlokán tomboltatok” — alkata, indít­tatása mégis egészen más, mint a vármegyeházán, ar­kalm­as dikciókon pallérozódó, s a kisszerű helyi csatározó­ Sid­sjkill birkózó nemességé,­g későbbi verseiben, sőt tettei­ben, is el­jut az igaz», a XIX . század, derekán a legkorsafe­rűbbnek számító nemes pat­riotizmusig Sőt, verseiben a nemzeti kereteken túllépve megszólal a világméretű sza­badságigény, s az egyetemes emberi jogok eszméje, szoro­san kapcsolódva radikális— plebejus "meggyőződéséhez. (Egy gondolat bánt engemet.) S ezzel eljutottunk a költő érzés- és gondolatvilágát ala­kító másik körhöz is, a szá­zad korszerű embereszményé­nek és polgárosult mintaálla­­mának formálódó képzetéhez. E terminológiával óvatosan bánni nagyon is he­lyénvaló, mert a korszak tár­sadalmi mozgásainak, érlelő­dő változásainak objektív és határozott iránya mellett többféle eszme és gondolat születése készíti elő e válto­zásokat és a forradalmat. El­sőül és alapvetőn talán a francia felvilágosodást kell megemlítenünk, amely nélkül nincs a XVIII. század végén a francia forradalom s amely tulajdonképpen kikristályo­sította a népszuverenitás, az egyenlőség, a szabadság alap­vető és egyéb szinoním fogal­mait. A XIX. század közepére az események túlnőttek a felvi­lágosodás eszméin, s noha Pe­­tőfi mindvégig tudatosan és lelkesen vállalja a francia forradalom eszmei örökségét, a század közepére a felvilá­gosodás eszmeköre már to­vább bővült az utópista szo­cialisták nézeteivel, és — mint Pándi Pál kutatásai is kimutatják — az­tem újszociá­lis gondolatkörrel A magyar­­országi polgári fejlődés azon­ban legalább olyan tragiku­san Janus-arculatú és konzer­vatív, mint a nemzeti eszme. Ifjú Bartal György például, a megyei köznemesség ragyogó intellektusú, de mégis tipikus képviselője 1860-ban, az újjá­alakult Tolna­ megyei Bizott­mányban a legtisztább rous­­seaui gondolatokat, a Társa­dalmi szerződés alapelveit fejtegetve érvelt, az önrendel­kezés mellett s az önkényura­lom ellen. A magyar közne­messég mint a politikai moz­galmak vezető­ ereje és a köz­vélemény legerősebb formá­lója és szószólója tulajdon­képpen kiforgatva az eredeti rousseaui gondolatok értel­mét, politikai tőkét kovácsolt belőle magának. A Társadal­mi szerződés alapvetően de­mokratikus vonásait, a “me­gye közönségére« — tehát a nemességre — mint egységes vezető erőre korlátozta Jelez­ve egyúttal a magyar polgá­­rosuló társadalom korlátait és leendő tragédiáját is. S a ma­gyar szellemi és közéletet át­itató, sőt m­ghatározó neme­si nemzet- és társad­alomesz­­ményektől Petőfi mégis hatal­mas ívben eltért, elutasítva, megtagadva azokat. Azok az információk, közé­leti viták, újságcikkek, ismer­tetések, tanulmányok vita­­­­iratok, sőt regények, versek, útijegyzetek, amelyek Petőfi tudatvilágát közvetve vagy közvetlenül alakították, ebben a cikkben nehezen lennének reprodukálhatók. Elég talán, ha röviden áttekintjük Petőfi könyvárának tartalmát. Leg­először is szembeszökő tény: a könyvek főként a francia forradalommal foglalkoztak, de a költő érdeklődése a for­radalom­­ iránt túlterjedt a nagy előd példáján A könyv­tárban jelentős hely jutott Saint Just-nek, és Böme Pá­risi leveleinek. De megtalál­hatjuk itt a materializmusra hajtó, a katolikus egyházat támadó Kolbtól Az emberi mívelődés történetét, továbbá Mignet-től A francia forra­dalom története című köny­vet S mint Pándi, Pál kimu­tatta: e könyvek révén — közvetve—közvetlenül a köl­tő szoros kapcsolatba került az úgynevezett új­ szociális eszmékkel is. Ebben látom az okát hogy Petőfi olyan nagy mér­tékben képes volt szakítani a korabeli magyar közélet alap­vető áramával, a belső öntör­vényei miatt erősen korláto­zott nemesi liberalizmussal. S egészen más úton, a fran­cia forradalomból merített ihlete, szenvedélye révén, a század derekán éppen, csak kibontakozó, de mégis leg­korszerűbbnek, leghaladóbb­nak számító új­ szociális né­zetekkel is megismerkedett Sőt, egyesítve alkatának di­namizmusával, egyedülálló tehetségével 1848 mindent megmozdító, napjaiban ő volt a nemzeti és társadalmi átala­kulás legradikálisabb és leg­következetesebb harcosa. Csupor Tibor Petőfi és a XIX. század eszméi I

Next