Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-09 / 288. szám

terjedelmi okok nem teszik lehetővé, hogy valamennyi ve­sebetegségről szóljak, és rész­letes, mindenre kiterjedő ét­­rendi tanácsadással szolgáljak. Így csupán a leggyakrabban előforduló, gyulladásos és kö­ves vesebajok esetén alkalma­zandó diétát ismertetem, fő vonásaiban. A vese betegségei gyulladásos folyamatok közül a káro­sítják a legnagyobb mértékben a vesék kiválasztó működését. Ennek következtében a vizelet mennyisége jelentősen csök­ken, vagy súlyosabb esetben teljesen meg is szűnik. Ha ez több napig tart, »húgyvérűség« keletkezik, mely súlyos, élet­­veszélyes állapotot jelent. A heveny vesegyulladásban szenvedő betegnek tilos fehér­jéket, sós és csípős-fűszeres ételeket, valamint alkolholt fo­gyasztania. A fehérjék fogyasz­tása azért tilos­, mert lebontá­suk során belőlük keletkezik a legtöbb mérgező anyag. Az erős fűszerek pedig izgatják a vesék szöveteit, vérbőséget okoznak, és ezzel fokozzák a gyulladást. Hasonlóan kedve­zőtlen hatást fejt ki az alko­hol is. A só pedig vizenyő­­képződéshez vezet. Az állati és növényi eredetű fehérje fo­gyasztása egyaránt tilos. A be­teg semmilyen formában nem ehet húst, nem fogyaszthat te­jet, sajtot, túrót és tojást sem. Hogy a fehérje és sóbevitelt a legkisebb mennyiségre csök­kenthessük, a betegség kez­detén 4—5 napig koplaltatjuk a beteget, csupán gyümölcsöt adunk nyersen vagy kompot formájában. Az elfogyasztható folyadék mennyiségét mindig a betegség súlyossága szabja meg. A beteg a szóraját vízen kívül gyümölcslevekkel vagy limonádéval is olthatja. 4—5 nap után — amennyiben a be­teg állapota kielégítően javult — az étrendet bővíteni lehett burgonyával, rizzsel és sótla­­nul készített főzelékekkel. Te­kintve, hogy a só használata tilos, és az ízetlen ételek fo­gyasztása elviselhetetlen, olyan anyagokat kell az ételek ízesí­téséhez használni, amelyek a veséket nem izgatják. Ilyenek a kömény, az ánizs, a kapor, a petrezselyem, az ecet, a cit­romlé, de felhasználható az édes paprika is. Tilos az ételek ízesítése erősen, csípős papriká­val, borssal, tormával és mus­tárral. Ha a beteg további ja­vulása lehetővé teszi, fokoza­tosan engedélyezzük a tojás és a tej fogyasztását, később pedig a könnyen emészthető húsféleségeket Az étrend bővítést a beteg alapos vizsgálata alapján min­denkor az orvos határozza meg. A diétás kezelést mind­addig folytatni kell, míg a be­teg meg nem gyógyul. Ez be­következhet két hónap alatt, de eltarthat két évig is. Ha a vesegyulladás idültté válik, hosszú éveken, sőt év­tizedeken át tartani kell a ve­sekímélő étrendet. Ebben az esetben a fehérjék fogyasztá­sát mindaddig engedélyezzük, amíg veseelégtelenség tünetei nem jelentkeznek, de felhívjuk a beteg figyelmét, hogy kerül­je az erősen sózott, füstölt és fűszeres húsok, illetve húské­szítmények fogyasztását. A tö­mény szeszes italok káros hatá­súak. Amennyiben veseelég­telenség tünetei alakulnak ki, a fehérjéket teljesen eltiltjuk. Ha a betegnek vizenyői van­nak, a sóbevitelt is korlátozni kell. Krónikus veseelégtelen­ség során a folyadék fogyasz­tását csökkenteni nem szabad, mert a beteg állapotát ez sú­lyosbítja. Ennek elkerülésére bő folyadékbevitelt ajánlunk. Vesemedence gyulladás ese­tén legfontosabb a só, az erős fűszerek és az alkohol eltil­tása. Vannak vesebetegségek, melyekben olyan nagyfokú a fehérjeveszteség, hogy csak fehérjebő­táplálással lehet biz­tosítani a szervezet fehérje­szükségletét. Ilyen esetekben bőven kell könnyen emészt­hető húsokat adni. A veseköves betegek száma napjainkban szaporodik. A dié­tás előírások elsősorban a kő újraképződésének megakadá­lyozását szolgálják Heveny görcsrohama alatt a nagy fáj­dalom és az ehhez társuló hányinger miatt úgy sem kí­ván enni a beteg. Köves ro­hamot követően legfontosabb, hogy­­ bőségesen, napi több li­ter mennyiségben fogyasszon folyadékot, mert ezzel a »víz­­lökéssel« szerencsés esetben elősegíthetjük a vizelet elveze­tő rendszerében megakadt kő távozását. A bő folyadékbevi­tel a kő újraképződését is las­sítja. A meglevő kövek sósze­gény étrend mellett kevésbé növekednek. Régebben — a vesekövek kémiai összetételétől függően — szigorú tiltó étrendet írtak elő. Ma már nem ragaszko­dunk ehhez, de a betegek fi­gyelmét felhívjuk, hogy pl. urálkő esetén tartózkodjanak a belsőségek (máj, vese, velő), valamint a vad- és vörös­ húsok túlzott mértékű fogyasztásától. Nem javasoljuk a csokoládét és kakaót sem. Kívánatos, hogy a betegek több gyümöl­csöt és főzelékfélét iktassanak étrendjükbe. Jó hatásúak az alkalikus (lúgos) vegyhatású ásványvizek. Calciumo­t tar­talmazó kövek esetén tanácsos kerülni a kakaó, csokoládé, tea, feketekávé, sóska, spenót és paradicsom túlzott fogyasz­tását. Foszfáttartalmú kövek­nél arra kell törekedni, hogy a vizelet savanyú legyen, ezért ebben az esetben bőséges hústáplálkozást ajánlunk. Kor­látozzuk a főzelékfélék és friss gyümölcsök fogyasztását. Ivókúra céljára savanyú ás­ványvizeket javasolunk. Hangsúlyozni kell, hogy az ismertetett étrendi előírások­kal a vesekőképződést meg­akadályozni nem lehet, csupán csökkenthetjük a kőképződés gyorsaságát A fentiekből is kitűnik, hogy megfelelő diétát csak az eltávozott, vagy mű­téttel eltávolított kövek kémiai összetételének gondos megha­tározása után írhat elő az or­vos. Dr. Szabad«» Rezső (Következik: A szívbetegek helyes étrendje.) Az egészséges táplálkozásról A vesebetegek diétája Az Iskolatelevízió műsora december 11-től 16-ig Kedd: 8.05: Élővilág (ált. isk. 8. oszt.): A légzés 9.00: Énekeljünk együtt! Kicsi ez, jöjj ide! 9.06: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.): A kis bicebóca. 9.55: Történelem (ált. isk. 5. oszt.): Az athéni demokrácia. 11.05: Történelem (ált. isk. 6. oszt): Az aranyforint. 11.55: Matematika (ált. isk. 7. oszt.) : A tört mint hányados. IS.35: Élővilág. (Ism.) 14.30: Énekeljünk együtt. (Ism.) 14.35: Környezetismeret. (Ism.) 15.25: Történelem. (Ált. isk. 5. oszt. — Ism.) 16.25: Történelem. (Ált. isk. 6­0szt. — Ism.) Szerda: 9.20: Kémia (középisk. L oszt.): A hidrogén. 9.55: »Korunk fő tartalma«. A tv politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. (Ism.) 10.15: Falak között. Magyarul beszélő lengyel tv-film. (Ism.) 11.45: Játék a betűkkel. (Ism.) Csütörtök: 9.00: Énekeljünk együtt! A vonat... 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.): Hogyan közlekedjünk helyesen? 14.30: Énekeljünk együtt! (Ism.) 14.35: Környezetismeret. (Ism.) Péntek: 8.05: Matematika (ált. isk. 8. oszt.): A hasonlóság. 8.40: Angol nyelv: Üzlet a Park Streeten. 9.05: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.): Móricz Zsigmond: »Életet kívánunk, valószínűt, nyerset« ... II. rész. 9.55: Élővilág (ált. isk. 5. oszt.): Madárvédelem. (Ism.) 11.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.): Az izzólámpa. 12.10: Német nyelv (középisk. I—II —III—IV. oszt.): Kirándulunk. 13.35: Matematika. (Ism.) 14.30: Magyar irodalom. (Ism.) 15.25: Élővilág. (Ism.) 16.25: Fizika. (Ism.) Szombat: 9.20: Kémia (középisk. I. oszt.): Az oxigén. 9.50: Rólad van szó. Fiatalok önismereti műsora. (Ism.) Vasárnap: 9.00: Német nyelvtanfolyam: Tsz-elnököt keresünk. É­RTESÍTÉS! Értesítjük T. kereskedelmi ügyfeleinket, hogy vállalatunk vas I. raktárában (Zalka Máté u. 18. sz.)­­ 1973.­­december hó 27-től 1974. január 12-ig leltárfelvételt tartunk A raktárunkban lévő cikkekből, — így épületbútor­­vasalás, zár, lakat, — rom., horg. és alu. edény, vala­mint minaermem­ű háztartási gépekből, cikkekből, esz­közökből a fenti időpontban az árukiadás szünetel. a MMss VÁLLALAT KAPOSVÁR — ZALAEGERSZEG (93890) GYEREKEKNEK Vad Erdő vadja ide jár, ég madara ide száll. A föld, a zöld megfagyott, éhesek a szarvasok, etető Cinke, rigó magot kér, varjúnép is keresgél. 5z, nyúl, mókus mind jönnek, népe a nagy erdőnek. A RÉTHELYI ARANYKALÁSZ MG. TERMELŐ­­SZÖVETKEZET 1971. január 1-i belépéssel fölvesz — legalább 1 éves szakmai gyakorlattal rendelkező — 1 növényvédő szakmérnököt, 2 üzemmérnöki képesítésű szarvasmarhatelep-vezetőt, 1 mezőgazdasági gépészmérnököt, 2 üzemmérnöki képesítésű gépüzemeltetőt Fizetés: megegyezés szerint Jelentkezés levélben — rövid önéletrajzzal — a tsz elnökénél. (13425) Ahol a divat születik Az OKISZ labor 16 tervező művk­we évente 3—1 ezer mo­dellt kreál a szövetkezeti ipar divatszalonjai és a konfekció­­ipar részére. Képünkön a divattervezők anyagot választanak az egyik divattervhez. Éva almája Az északi országokban — például Svédországban — kétszer, háromszor több al­mát fogyasztanak, mint mi, az almáskertek hazájában. Északon a mi almánk »déli­gyümölcsnek”­ számít, amit jó pénzért importálnak. Itthon viszont még most, a téli hó­napokban is 6—8 forintért exportminőségű kapható, de 5—6 forintért is nagyon jó, étkezési alma vásárolható. Mégsem becsüljük eléggé ezt az olcsó gyümölcsöt, nem fogyasztunk belőle eleget, pe­dig naponta egy kiló alma sokkal egészségesebb, mint egy fekete vagy egy csomag cigaretta. Azt, hogy vitamindús táp­értékét januárig megtartja, még az iskolásgyerek is tud­ja. Fogyaszthatjuk nyersen, étkezés után. Vannak, akik azt mondják, hogy reggel, ét­kezés előtt egy alma kitűnő étvágyat csinál. A fogyókúrá­ban játszott szerepe közis­mert: a heti egyszeri »alma­nap­*• jótékonyan hat a test­súly csökkenésére. A reszelt alma felnőttek, gyerekek emésztését egyaránt elősegíti. Minden háziasszony több­féle módját ismeri az alma felhasználásának: készítenek belőle kompótot, levest, főtt húshoz szószt (ez lehet édes, csípős, savanykás — tetszés szerint), betegeknek könnyen emészthető pürét, nem is szólva az almás sütemények sokféle változatáról. Sokan használják a húsételek készí­tésénél is. Kívánatos lenne, hogy sok almát fogyasszunk elsősorban nyersen, de változatosan, más formában is. A töltött alma készítése például igen egyszerű: tálal­va nagyon gusztusos. A meg­tisztított és félbevágott almát kanállal kifaragjuk, majd cukros, citromos vizet forra­lunk. Ebben az almákat fe­dő alatt lassan­­ megpároljuk, utána kiszedjük és hűlni hagyjuk. Tölthetjük mazsolá­val, cseresznye vagy meggy befőttel. Végül mel öntjük meg. vaníliák:é Sz. M. OTTHON lü! ES CSALÁD Postai szolgáltat­ás­ >k VÍZSZINTES: 1. Békaporonty. 7. Tejtermék. 9. Megfejtendő. 11. Létezik. 12. Fizetéseket. 15. Visszafelé város a Duna mellett. 16. Margarin. 17. Kártyalap. 1*. Megfejtendő. 19. Írásaiból él. 20. Élesít. M. Sok beszéd, nem a legszebb szóval. M. Egyes növények termése. 25. Megfejtendő. 27. Női név becézve.­­ 28. Ez oroszul. 30. Állóvíz. SÍ. Egylet a Pál utcai fiúkban. 32. Lám. FÜGGŐLEGES: 1. Táplál. 2. Mulatság. 3. A kör része. 4. Hibát követ el. 5. Vízi átkelőhely névelővel. 6. Álarc közepe. 8. Irodalmi műfaj névelővel. 10. Megfejtendő. 13. Ki vásárolja? 11. Talált fele. 15. Megfejtendő. 17. Az eladás­ tárgyát. 18. Szárnyasait. 19. Idát becézve. 22. Éppen hogy. 24. Nehéz fém. 26. Víz betűi keverve. 29. Te meg a többiek. K. J. Beküldendő: a vízszintes 11., 22., 32. és a függőleges 6., 10. számú sorok helyes megfejtése. Beküldési határidő: 1973. decem­ber 14-én, pénteken délig. A szük­séges sorokat levelezőlapon küld­jétek be, s írjátok rá: »Gyermek­­keresztrejtvény«. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Berlioz; Kacsóh; Eif­fel; Zivatar; Galvani. Gyurkovics Tibor: Üveggolyó című könyvét nyerték a következő pajtások: Bulecza Ildikó, Pataki Péter, Kaposvár; Dorcsi Tünde, Nagyatád; Pap Gábor, Polány. A könyveket postán küldjük el. Somogyi Néplap 1 2 3 4 5 6 aaaa ívni «»a« •na» 10“ I ' ««aa aaaa aaaa 1 9 j aaaa ««a* *a«t* 14 11 :::: kk 12 1.4 aaaa JBBB :::: 15 aaaa «!! “ 16 aaaa .... 19 17 sss* ÍÍBB . .... 20 aaaa ! itatta | aaaa 21 22 s::: ■ ■UN23 24 25 26 20 naaa •aaw aaaa aaaa 29 aaaa ■■■■ :::: 27 a*ak ' ■■■■ saaa aaaa 3U iH: ■■■■ 31 ... 132 aaaa aaaa

Next