Somogyi Néplap, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-15 / 216. szám
MMMM. ’ OTTHON FIJ" ÉS CSALÁD Harmónia a nevelésben Az utánzás ősi pszichológiai mechanizmus: gyermek igyekszik úgy viselkedni, mint az anyja, vagy az apja. S ez azt is jelenti: nagy felelősséget rótt az eredendő ösztön a felnőttre. Gyermek és szülők — meghatározó viszony, kapcsolat ez a családon belül. Ez a viszony a legdöntőbb a néhány éves kisember életében! Mert a családi nevelés túlsúlyának szakasza a születéstől a hatéves korig terjed. Onnan aztán az iskolai hatások esnek a latba súlyosabban. Ám akkor is megmarad — körülbelül kilencvagy tízéves korig — az anyának a gyermek jellemét alakító szereke, amely főszerep. Freud szerint a családi benyomások olyan alapvetőek az ember életében, amelyek ellen lehetetlen fellépni. Még nem figyelt föl arra, hogy a családi nevelésben is érvényesül a társadalom hatása. A gazdasági rend, az anyagi helyzet, a munkahelyi légkör. Közvetve mind-mind jelen vannak a családi mikroklíma kialakulásában — befolyásoló erővel. Mély érzelmi kapcsolat abban a családban alakul ki, ahol a külső tényezőket a belső harmónia részévé tudják tenni, illetve azokat ritkítani tudják a »családi szűrőn«. A szeretetkapcsolat természetes igénye a gyermeknek. Az első szoros kapcsolat az anyával a szoptatás. Az anya az, aki először veszi észre a csecsemőn a betegséget, rendellenességet. E kapcsolat a első fázisának »jutalma« csecsemő első mosolya. A gyemek először személyekhez ragaszkodik, majd — körülbelül hathónapos korától — tárgyakhoz is. Nagy, színes felületű játékaihoz, kockáihoz, csörgőjéhez. »Igényei« még kicsik: étel, megfelelő hőmérséklet, gondozottság. Bár azt mondtuk, hogy kilenc, tízéves koráig a főszerep az anyáé, van egy olyan korszak, amelyben a gyermek megpróbálja önállósítani magát. Ez az »önállósulni vágyás« szembeszegülést jelent a szülővel. Ellenállást, dacot. Ezért is hívják ezt — rendszerint a hároméves korra,tehető —dackorszaknak. Nem könnyű ezt áthidalni. Fontos, hogy a szülők tekintélyt tudjanak szerezni a gyerek előtt. S ezt a szülői agresszió nem képes »kicsikarni«, csak a türelem. A tekintélyt meg is kell tartani; ez állandó »készenlétet« jelent. De nem mesterkélt magatartást, hanem természetességet. Úgy tanítani, hogy közben mágunk is tanulunk. Értékítéleteink a gyerekkel szemben reálisak legyenek. Ne kívánjunk tőlük olyant, amely ellen nan-nap után magunk is vétünk! A gyereknek éles a szeme. Önbizalmat kell plántálnunk a kisemberbe, s meg kell tanítanunk ennek megtartására is. Aki azonban túlzásba viszi az önbizalom szugiferálást, az később látja kárát. Ez elkerülendő, az önbizalommal együtt felelősségérzetet kell nevelnünk a gyerekbe. így alakul a ki kölcsönös bizalom a szülő és nevelt között. S akkor a pszichés szakadás a pubertás korban nem lesz olyan fájóan keserű. Inkább kölcsönösségen alapuló, lágyabb szeretet. A testvérek között igen szoros a kapcsolat. Közös gyermeki élmények kötik össze őket. Gyakori a veszekedés köztük; azt mondhatnánk, hogy ez így természetes. Mert ha megfigyeljük, kívülállóktól mindig megvédik egymást, és ez a döntő viszonyunkban. Különleges hatást tük röz az, hogy hányadik testvér az illető. Általában az első jelenti a legnagyobb örömet, így a személyisége is egészen másként fejlődik, mint a többié. Ez sokszor veszélyt rejteget: mindent megkap, és ezt később az élettől is így kívánja. Vigyáznunk kell tehát, az ő érdekükben. Akárcsak az egykénél! Vagy inkább: náluk még fokozottabban. S azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a második születésénél ne érezze »trónfosztottnak« magát az első. A testvéri helyzetnek kiegyensúlyozottnak kell lenni. A családi harmónia így lesz teljes. ■z L. L. | * I. Tíz perc torna 1. Üljünk le egy székre, laza izmokkal támasszuk kezünket a térdünkre, és fújjuk ki a levegőt. Emeljük a karokat magas tartásba, nyújtózkodjunk ki alaposan, közben vegyünk mély lélegzetet! 2. Támaszkodjunk nyújtott karral a szék támlájára, és engedjük el a mellkasunkat a talaj felé! 3. Terpeszállásban nyújtsuk oldalt, fölfelé a jobb karunkat! Két ütemen keresztül hajoljunk balra, bal kézzel érintjük meg a lábszárunkat, majd két ütemen keresztül ellenkezőleg is elvégezzük a gyakorlatot. Gyakorlat közben ne dőljünk előre! 4. Álljunk kis terpeszállásba, lassan hajoljunk előre, és karjainkat párhuzamosan tartva igyekezzünk megérinteni a talajt, közben jól fújjuk ki a levegőt! Egyenesedjünk föl, s miközben mély lélegzetet veszünk, fejünket — amennyire csak lehet — hajtsuk hátra! Egész évben üzemelő balatonvilágosi Volán-üdülő azonnali belépéssel FÖLVESZ szakképesítéssel rendelkező étteremvezetőt és szakácsot. Házaspár előnyben, szállást biztosítunk füzetes megegyezéssel. A jelentkezést írásban kérjük. (101661) 9 Mecsek vidéki Pincegazdaság értesíti kedves vevőit, hogy Kaposvár, Berzsenyi u. 1. alatt 1974. szeptember 1-ével új raktárhelyiséget nyit. A zavartalan áruellátás érdekében palackos árura vonatkozó megrendeléseiket — az említett időtől kezdve — 7400 Kaposvár, Berzsenyi u. 1. sz. címre szíveskedjenek küldeni. (130822) Szeptemberben 50 százalékos árengedménnyel árusítjuk a nyers szeletet. Az engedményes ár 14 %-os szárazanyagtartalom esetén 5,30 Ft/g. KAPOSVÁRI CUKORGYÁR (R102) Kedvenc ruhadarabok a Párizsból ^palóverttki fiatalfík ruhatárába A mindig új stílust kereső fiataloknak nagyon kedveznek a párizsi tervezők. Kedvenc ruhadarabjuk a pulóver. Kényelmes és vidám öltözék ez a nap minden szakában. A divatkreátorok sokszínű és változatos kollekciót mutattak be a szakértőknek és a nagyközönségnek. Beszéljenek erről a képek! A férfi bézs színű öltönye pamutszövet gabardinból készült, színes kockás inga kiegészítője (Quasar-modell). A nő öltözete: A legújabb divaté bézs színű, azsúrozott pulóver, harangvonalú vászonszoknyával viseli a maneken. (E. Khanh-modell.) Piros és fehér színösszeállítású pólópulóver — az idei divat egyik legcsinosabb darabja. (RENOMA) (I. I. C. fotók — Párizs) Az iskolatelevízió műsorai szeptember 17-től 22-ig Kedd: Szerda: 8.05: Matematika (ált. isk. 5. oszt.) : Mérések a gyakorlatban. Mérési eredmények mint közelítő értékek. 12.10: Filmesztétika (középisk. I. oszt.) : A kép mint kifejezőeszköz. 13.35: Matematika. (Ism.) 8.05: Földrajz (ált. isk. 8. oszt.): A Föld mint égitest. 9.20: Kémia (középisk. 1. oszt.) : Az anyag szerkezete. I. rész. 9.55: Német nyelv (középisk. I—n—III—IV. oszt.): ismeri ön Freiberget? Csütörtök: 8.05: Magyar irodalom (ált. isk. 6. oszt.) : Magyar népballadák. 9.00: Énekeljünk együtt! Mit játszunk? 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.) : A gyermek napirendje. 9.30: Papírsárkány. (Ism.) 13.35: Magyar irodalom. (Ism.). 14.30: Énekeljünk együtt! (Ism.). 14.35: Környezetismeret. (Ism.) Péntek: 8.05 Matematika (ált. isk. 8. oszt.) : A képlet és függvény. II. 9.00: Tízen Túliak Társasága. (Ism.). 9.53: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) : Hogyan mondjunk mesét? 11.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.): Hogyan készülnek a galvánelemek? 12.00: Francia nyelv (középisk. Ill.IV. oszt.): Tengerészélet. —13.35: Matematika, (ism.). 15.25: Magyar irodalom, (Ism.). 16.25: Fizika. (ism.) Szombat: 8.20: Filmesztétika: A kép mint kifejezőeszköz. 9.20: Kémia (középisk. 1. oszt.): Az anyag szerkezete. n. Vasárnap: 8.20: Felsőfokú matematika: Egyváltozós függvények. 9.00: Francia nyelvtanfolyam haladóknak: Az élelmiszerüzletben. 9.25: Német nyelvtanfolyam: Számoljunk! 1 Jó tanács — Kertbarátoknak Gumölcs — télire Nincs kellemesebb dolog a kerttulajdonosok számára, mintha télen is a saját maguk termesztette gyümölcsből és csemegeszőlőből fogyaszthatnak, ezzel kínálhatják ámuló vendégeiket is. Mindezt könnyen megvalósíthatjuk szakszerű tárolással. Ehhez azonban feltétlenül tudnunk kell, mikor szedhetjük le a tárolásra alkalmas gyümölcsöket. Vannak ugyanis utóérő és nem utóérő típusúak. Az alma- és a körtefélék például utóérőek (azaz a teljes érés előtt leszedhetők, mert tárolva is beérnek). Sőt ajánljuk is ezek korábbi leszedését, mert így jobban eltarthatók. A télikörték (Hardepont, téli esperes, Serres Olivér stb.) akkor a legkellemesebb ízűek, zamatúak, ha kellő ideig utóérleljük. A téli almákat (a Sronatánt, a Starkingot, a Batult, a húsvéti rozmaringot stb.) kb. 60—65 százalékos érettségnél a legérdemesebb leszedni. A Jonatán például akkor ilyen, amikor a gyümölcs színe ekkorra már pirosra színeződött, a Golden delicious viszont akkor, ha már zöldessárga a színe. Az érést minden fajtánál az jelzi, hogy a mag már megbámult és a kocsány könnyen elválik a termő résztől. Az őszi körtefajtákat akkor szedjük le, ha még halványzöld az alapszínük, de a sárga szín is egy kissé kezd megjelenni. A téli fajtáknál a zöld szín halvánnyá válása jelzi, hogy már tárolható. A csemegeszőlők közül raktározásra a nagy szemű, keményebb állományú, erős, vastag héjú fajták alkalmasak, de vigyázzunk mert a szőlő nem utóérő. Ha korábban, teljes érés előtt szedjük le, már nem javulnak-finomodnak savai, íz-, zamatanyagai, s akkor savanyú, fanyar ízű marad. Csillagképek II. Meghatározások VÍZSZINTES: 1. Társas- és külföldi utazásokat 5. szervező irodánk. Csibeeledel. 8. Úttörők kisebb csoportja. 9. A világ egyik legnagyobb népe. 10. Megfejtendő. 12. Megfejtendő. 14. Rangjelzések előtt állhat. 16. Mássalhangzó — kiejtve, névelővel. 17. Y. T. 19. Alapvető. 21. Akták 1., 4. és 5. betűje. 23. Életet. 25. Jelez. 26. Ritka szóval: gyere! 27. Éneklő hang. 28. Megfejtendő. 31. Kiöntő folyó jelzője. 32. Haszontalan kis rágcsáló. 34. Katona — régen. 35. Valódi. FÜGGŐLEGES: 1. Aki ilyen, az rosszindulatú. 2. Megfejtendő. 3. Még egyszer. 4. Ilyen szó is van. 5. Megfejtendő. 6. Legnagyobb értékű kártyáit. 7. Nem fér bele. 11. Ritka férfinév. 13. Csukta. 15. Két egyforma részre oszt. 1 I 18. Iskolai oktatás része. 20. Megfejtendő. 22. Áthelyez. 24. Szemet huny felette. 26. Jós betűit keverve. 29. Helyhatározószó. 30. Fa része. 31. Állami Biztosító. 33. Sír. K. J. 28. Beküldendő: a vízszintes 10., 12., és a függőleges 2., 5., 20. számú sorok megfejtése. Beküldési határidő: 1974. szeptember 19-én, csütörtökön délig. A szükséges sorokat levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: »Gyermekkeresztrejtvény ”« Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Fővonali; Barcs; Siófok; Fonyód; Szigetvár. Astrid Lindgren »Az ifjú mesterdetektív« című könyvét nyerték a következő pajtások: Lakatos Gabriella, Hárta László, Kaposvár; Szabados Éva, Kaposszerdahely: Lőrinc Sándor, Nagybajom. A könyveket postán küldjük el. Somogyi Néplap 12 3 4 BBBB BBBB BBBB BBBB 5 6 7 8 1 BBBB BBBB ■ ■•a0 ■nm BBBBBCMB 10 11 BBBB BBBB BBBB • BB 12 13 BBBB ■ [UNK] [UNK] [UNK] ■ ■ [UNK] [UNK] ■ ■ [UNK] [UNK] 14 BBBB BBBB BBBB BBBB 15 BBBB BBBB BBBB BBBiJ 16 17 18 .... ■ ■KB ■ BBB IBII 10 2b BBBBS*ll BBBB MII BBBB •aSi 21 22 BBBB 11*B BBBB BBBB 23 24 25 BBBB BBBB BBBB BBBB 26 ■ [UNK] [UNK] [UNK] BBBBB MI BBBB 30 27 ■ ■ [UNK] [UNK] ■ [UNK] [UNK] [UNK] BBBB ■ ■ [UNK] [UNK] 28 20 BBBB BBBB BBBB BBBB 31 BBBB IMI BBBB BBBB 32 33 34 BBBB BBBB BBBB BBBB 35 |