Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-09 / 7. szám
Nagy pontosságú fúróberendezés Tavaly helyezték üzembe Nagyatádon, a Danuvia 4. számú gyárában az új, NSZK-gyártmányú helyzetfúró berendezést, mellyel a gyár dolgozói a térformázó szerszámházakat fúrják igen nagy pontossággal. d negyedév tévéjátsai Érdeklődésre számot tartó játékokat, filmeket kínál televízió az idei első negyedévben is. Elkészült és műsorra kerül Mihályfi Imre A tizenhetedik nap címmel forgatott alkotása, mely Dobozy Imre művéből készült. A felszabadulás után szerveződött , új magyar hadsereg egyik sejtjét ismerhetjük meg a filmből. A szereplők között lesz a neves szovjet színész, Oleg Vidov is. Napló címmel Radnóti Miklós Ikrek hava önéletrajzi regényéből készült tilmjáték-összeállítás, dokumentányi András alkotásában Balogh Tamás kaposvári színész is közreműködik. A műsor szerkesztője Ascher Gabriella. Natalia Ginzburg drámáit, színműveit nagy sikerrel játsszák külföldön, s néhány műve nálunk is képernyőre került már. Festetten arcok lesz a közös címe annak a két kamarajátéknak, melyet a mostani negyedévben látunk majd Mészöly Dezső közreműködésével, dramaturgi Mihályfi Imre rendezésében. Alekszej Tolsztoj A cárné összeesküvése című darabját még nem mutatták be Magyarországon, bár a Szovjetunióban sokat játsszák. Raszputyin és a cárné viszonyát elemezgeti egy 1917-es bírósági tárgyalás szálaként. A szereplők között lesz Ruttkai Éva, Tomanek Nándor és Mensáros László. Rendezte : Málnay Levente, Szophoklész Oidipus királya gyakran szerepel színházaink műsorán. A tévés változat — Horváth Z. Gergely rendezte — remélhetően új színeket is hoz majd. Oidipust Kozák András alakítja. A fontosabb szerepeket Máthé Éva, Piróth Gyula, Raksányi Gellért, Kőmíves Sándor, Őze Lajos és Szirtes Ádám játssza. A Modern Könyvtár egyik kiemelkedő kötete volt Dieter Forte színműve, a Münzer Tamás és Luther Márton című, Mihályfi Imre rendezett tévés produkciót a vitriolos szatírájú műből, Tomanek Nándor, Haumann Péter főszereplésével. Érdekesség : Presser Gábor és Vitai Ildikó szerzett zenét Dieter Forte darabjához. Nagymami helyett a tv Szavazat Hófehérkének Az ünnepek körüli politikai holtszezont stílusosan használták ki a nyugatnémet közvélemény-kutató intézetek. Az egyik legnevesebb, az allensbachi — talán nem minden politikai él nélkül — arról faggatta alanyait, mi a véleményük — a mesékről. A közzétett adatok szerint a nyugatnémet állampolgárok háromnegyed része amellett kardoskodott, hogy a modern időkre való tekintet nélkül a klasszikus meséket mondják továbbra is a gyerekeknek. A népszerűségi lista első felét a Grimm-testvérek mesegyűjteménye foglalja el — a felnőtteknél. Az élen a Hófehérke áll, némileg megszakadva követi a Piroska és a farkas, a Holle-anyó, a hét kecskegida meséje, majd a Hamupipőke. A technika inkább a mesék tolmácsolása terén vált uralkodóvá. Eltűnt a hagyományos mesélő, a nagymama, helyébe a megkérdezett családok 65 százalékánál a televízió lépett. Ezt követik a hanglemezre, illetve kazettás magnószalagra vett mesék. A szülők 61 százaléka ugyan a mesekönyvet is készenlétben tartja, de már csak minden harmadik családban vállalkozik fs papa vagy a mama arra, hogy esténként mesével altassa el gyermekét (MTI) \ XXXIII. évfolyam, 7. szám. Vasárnap, 1977. január 9. Z MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGA MAK LAPJA Folyóirat kórusoknak A Kórusok Országos Tanácsának lapja, a KÓTA, januártól kezdve havonta jelenik meg. A folyóirat egy-egy száma 24 oldalon ad hírt a kórusok és az amatőr zenekarok életének eseményeiről, s az együttesek számára hasznos módszertani és ismeretterjesztő cikkeket is közöl. A folyóirat szól a közművelődés munkásaihoz, s az együtteseket fenntartó szervek és intézmények illetékes vezetőihez is; részükre áttekintést ad az énekkari-zenekari mozgalom elvi és gyakorlati kérdéseiről. A januári szám tartalmából: »Jog és kötelesség« (írás a közművelődési törvényről), »Gondolatok az Ady-év küszöbén« (Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző cikke), »Zenei stílus — előadóművészet« — (Nagy Olivér írása a romantikáról). Énekzenekari Híradó és még sok egyéb írás teszi változatossá, színessé a lapszámot. „Kérek tíz csomag Algopyrint” Aki ezt a kérelmét a héten Kaposváron, a téri gyógyszertárban Kossuthelőadta, eredetileg lomcsillapítót kétlevélnyi fájbaakart venni. Amikor azonban megtudta, hogy az eddigi 13,10 forintba kerülő Algopyrin új ára csupán 2,50, akkor legyen a szokott két csomag helyett tíz — gondolta. — Gyakori az ilyen kérelem? — kérdeztük a Kossuth téri patikában Major Jenő gyógyszertárvezetőtől. — Sajnos, valóban akadnak, akik most, az olcsóbb gyógyszerárak nyomán rögtön házipatikát akarnak berendezni. Minthogy a recept nélküli gyógyszereknél általában nincs korlátozás, a kért mnnyiséget többnyire ki is adjuk. Persze, igyekszünk mindenkit meggyőzni, hogy a gyógyszer tárolására nem az otthoni szekrényfiókok a legalkalmasabbak. No meg arról is, hogy készleteink nagyok, de nem végtelenek. Ki-ki gondoljon arra, hogy másnak is szüksége van gyógyszerre. — Meddig lesznek még zsúfoltak a gyógyszertárak? — Egyhetes »roham« tapasztalatai állnak rendelkezésünkre. A kaposvári helyzetet nehezítette, hogy a város gyógyszertárainak fele napokon át leltározott. De egyébként sem zavarmentes az átállás. Bármilyen képzettek is a kiszolgálók, pillanatok alatt nem lehet eldönteni, hogy mely gyógyszerek vénymentesek, melyiket adhatjuk ki egy receptre egyszer, vagy esetleg többször, azután díjmentesen, vagy térítés ellenében. Ez lassítja a munkát nálunk, de az orvosi rendelőkben is. Persze, e kis zökkenők rövidesen megszűnnek. Nemcsak mi küszködünk az új előírással. Tegnapig három kiegészítő rendelet érkezett, amely máris módosította a közlönyben foglaltakat. Túl gyorsan akartuk ezt a nagymérvű, mindenki számára kedvező módosítást megvalósítani. Ráadásul Kaposváron közismerten régiek, kicsik a patikák, amelyekből akkor is öt volt, amikor a megyeszékhely 25 ezer lakost számlált. Ma hat gyógyszertár működik a városban, a lakosság pedig csaknem megháromszorozódott. A kezdeti nehézség okozta kellemetlenségért ezúton is elnézést kérünk mindenkitől — mondta a gyógyszertárvezető. Pénteken, szombaton már úgy alakult a gyógyszertári helyzet Kaposváron, ahogy azt Major Jenő »megjósolta«. Enyhült a zsúfoltság, a lényeges gyógyszerekből nincs hiány. Csökkentek a receptviták is. A Kossuth téri gyógyszertárban gyorsítja a kiszolgálást, hogy a forgalom kintélyes része áttevődött tea »recept nélküli« ablakhoz, ahol most már nem teljes áron, hanem általában annak 15 százalékáért adják ki az így vásárolható gyógyszereket. K. S. Munkát könnyítő újítások Mézeskalács vagom számra Tíz százalékkal növeli termelését az idén a tabi áfész mézeskalácsüzeme. 140 vagonnyi mézeskalácsot készítenek tízféle ízesítéssel. Emellett 10 vagonnal gyártanak — nyugati vásárlók által keresett — gyöngydrazséból. A környék üzleteinek és vendéglátó egységeinek ellátására egymillió forint értékben készítenek cukrászsüteményeket. A héten az üzemben a félévenként szokásos belső falfestést és nagytakarítást végezték, tegnap azonban ismét megindult a termelés. A munkát az új évben három újítás is könnyebbé és gazdaságosabbá teszi. Négy ember munkáját takarítja meg a félautomata tésztavágás. Egy másik újítás hat — eddig a tészta szárításánál dolgozó — emberek átcsoportosítását teszi lehetővé. Ugyancsak munkába állt az új mézforraló berendezés, amely nemcsak a nehéz fizikai munkát szünteti meg, de a balesetveszélyt is csökkenti. A 126 dolgozót foglalkoztató tabi kisüzem idei értéke várhatóan 46 termelési millió forint lesz. Termékeik 40 százalékát exportálják. A tabi édességek eljutnak az NDK- ba, az NSZK-ba és Lengyelországba is. Játék a Balaton jegén L. Olajkályha tüzek Két egyforma tűzesetről számoltak be tegnap este a megyei tűzoltóság ügyeletén : mindkét alkalommal olajkályha hibája okozta a kárt. Kaposfüreden a tsz gépudvarában levő szociális helyiségben csaptak magasra lángok. Itt egy Mekalor típusú olajkályhában keletkezett műszaki hiba. Több öltözőszekrény, a tetőszerkezet égett. A becsült kár tizenötezer forint. Kadarkúton Koltai Árpád utca 57. szám József alatti portáján okozott tüzet egy Gemenc típusú olajkályha hibája. Itt hatezer forint a becsült kár. Koltait égési sérülésekkel szállították a mentők a kaposvári Onnan már az esti kórházba, órákban hazaengedték. Útiturmix, röviden A tsz-elnök borral kínált. Túl voltunk már a cikk szempontjából érdekes beszélgetésen, szó esett mindenféléről. Minthogy odakint hideg volt, jólesett a pohárka rubinvörös ital. Éppen elköszöntem volna, amikor az elnök hangot váltott. — Ne haragudjon már, de mutassa meg a noteszát, mit írt rólam. Elhiszem, hogy csak az érdekli, amiről beszélt, de hátha mást is fölírt, amiből aztán olyasmit kanyarít, hogy nem teszem a kirakatba. Volt már ilyen esetem! Járt itt egyszer egy újságíró, s miután körülnézett a gazdaságban, beszélt ezzel meg azzal, leültünk egy pohár borra úgy, mint most. Megitta a borát, azután elment. És tudja, mit olvastam az újságban? Majdnem a guta ütött meg! Azt írta a cikkben, hogy igencsak jó tsz-elnök lehet az, aki borozni ül le a vendégével ahelyett, hogy a szövetkezet dolgai után járna! Odaadtam a jegyzetfüzetemet. Nem volt benne hogy vörös borral kínált sehol, az elnök. Megbékélten visszaadta a füzetet, mondván: fő a bizonyosság. Az egyik somogyi gépállomás igazgatója végigkalauzolt a szerelőcsarnokon, ahol éppen a traktorok körül szorgoskodtak a szerelők. Jegyeztem, s az irodában is fölírtam még valamit. Eltettem volna a tollamat, de az igazgató elemelte előlem. — Ez a toll most itt marad ! — És ugyan miért? -!- Megmondom. Pár héttel ezelőtt láttam az újságban egy képet. Egy traktor látszott, a lámpát letörve, köröskörül méteres kóró, sűrű gáz. Látszott, hogy egy elhagyott gép. Az aláírásban a mi gépállomásunkról volt szó. Állítom, hogy azt a traktort szándékosan vontatták oda, hogy ott lefényképezhessék ! Képtelen állítás volt, de hiába mentegettem kollégáimat, az igazgató nem tágított. »Letétbe helyezte« a tollamat, mondván, így legalább nem követhetek el én is hasonló »stiklit«. Később sem kaptam vissza, de ez volt a kisebb veszteség— H. F. tondk. Bölcs mondások Nem kérek az élettől mást, mint, hogy hagyja, hogy éljek. • • • Minden beteg öregnek érti magát. De minden öreg vigyáz, nehogy betegnek érezze magát. • • • A sas szárnyaival az ég felé tart, de szemével a föld felé tekint. • • • Egyesek hallgatása néha olyan, mint a hüvelybe dugott kard. • • • Az úton, ahol juhnyáj élén a szamár megy, és amelyre a pulikutya vigyáz, a juhára nem egyéb, mint egy gyalogló guba. Naponként az a gondom, hogy megérjem a holnapot. • • • A szent tüzet gyújtják meg gyufával,nem Érdekes • • • ember, soha életében nem volt bátorsága ahhoz, hogy elég gyáva legyen. • • • A vágy, érzelem, közvetítők kizárásával. Nyomós érv »A férfi — számomra levegő, ám levegő nélkül nem élhetek...« indokolta többszöri házasságkötésének okát egy társaságbeli hölgy. Az egyes — Mondd apu, mikor egyest kaptál, örültél? — Persze, hogy örültem. — Akkor most is örülni fogsz... Hirdetés a síron Az amerikai közélet minden területét elárasztják a reklámok. Újabban a sírokon is megjelentek az árucikkeket népszerűsítő feliratok. Ilyeneket olvashatunk közöttük: — Itt nyugszik T. C. Packard, aki 95 évig élt, mert Antico szipkát használt. — Itt nyugszik G. Williams, mert 110 évig Kosmos volt a hajmosóezere. De a legédesebb. — Itt nem nyugszik senki, mert a mamája csak T. Smith nőorvosban bízott! Indok A fiatal skót a szüleihez: — Megnősülök, elveszem a szomszédunk lányát. — Ilyen hirtelen? De hát miért? — Mert szeretem! — Mióta? — A második találkozásunk óta. Tudjátok meghívtam moziba, és kikötötte, hogy a saját jegyét maga fizeti. Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinosz Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó : Demján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. ISSN : 133—0608. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május 1. u. ifj. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Samg^Hépkp