Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-13 / 11. szám

Fiatalommal tudatták azokkal, akik ismerték, hogy Kö­tetett térjem, édesapánk, nagy­apánk, dédnagyapánk, KRAMT­­ 1 JÓZSEF houssd szenvedés után, életének 7.­ évében, 1. he 1l-én elhunyt. Temetése Január 6-án, pénteken de. 10 órakor lesz a nágocsi te­metőben. ▲ gyászoló család: KÖSZÖNETNYILVANÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a szeretett fe­leség, édesanya VÁROSI BÉLÁNÉ Berenesi Erzsébet temetésén részt vettek, virágaik­kal, koszorúikkal, részvétnyilvání­­tásukkal, részvéttáviratukkal mély gyászunkban fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (51039) S • t Kószönetet mondunk mindazok­nak, akik drága halottunk. Ún. HAZA LÁSZLÓN« temetésén részt vettek és részvé­tükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (845) • as­zószönetet mondunk mindazok­nak a rokonoknak, kedves bará­toknak, ismerősöknek, és külön köszönetet mondunk azoknak a kiskereskedő társainknak, akik felejthetetlen drága feleségem, édesanyánk, anyósunk és nagy­mamánk, JUHÁSZ FERENCNC volt zöldség—gyümölcs kiskeres­kedő temetésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (190129) INGATLAN Kiadó tanyaépü­let 3 szobás házzal, mellék­­épületekkel, 1200 négyszögöl kerttel, le­gelővel. Kövesút 2 k­m-re. Érdeklődni : Jóg István, Bolhás, ( Dózsa u. 35. ,190029) Stfiotttts« a Ffitör­fi u. 29. sz. kétszobás családi ház eladó. Bő­vebbet szombat után és vasárnap,dél­(9*2) Eladó Kaposszerda­­hely. Árpád út l. sz. alatt 800 négyszögel házhely, kertészek előnyben. Építkezés­hez homok a terüle­ten. Érdeklődni ugyanott lehet óráig, minden nap.8—20­­1901741 Kaposváron, a Di­mitrov u. 114. számú szoba—konyhás csalá­di ház eladó. Érdek­lődni egész nap. (190175) Kaposváron, a Di­mitrov u. 116. sz. szo­ba—konyhás, fürdő­szobás családi ház el­adó. Érdeklődni na­ponta 17 óra után, és szombaton, vasárnap. (190176) Kadarkúton, a Kör­mendi u. 43. számú ház eladó. Érdeklőd­ni a helyszínen, min­den nap. (190183) Somban 501 n­31 te­lek eladó. Érdeklőd­ni: Siófok, Fürst u. 29. (485590) Balatonmária-füzd­őn, a Déryné utcában 200 négyszögöl telek el­adó, gépkocsit beszá­mítok. Garázs kiadó, ugyanott házvezetőnőt felveszek, lakás meg­oldható. Érdeklődni : Kaposvár. Németh I. fasor 53. sz. (190095) Családi házrész be­költözhetően eladó. Érdeklődni a kapos­vári 14-283 telefonszá­­mon. (190163) nék. Ajánlatokat »­Ka­posváron­« jeligére, 190172. számra, a hir­detőbe kérek. (190172) Eladó 1146 négyszög­öl telek, részben sző­lő, lakható épülettel. Szontághné, Kapos­vár, Kapos-hegy 18. sz. (190136) Moszkvics fel­újított motorral sür­gősen eladó. Kapos­vár, Liszt F. u. 15. (190154) Háromszobás, kom­fortos, első emeleti la­kásunkat két kisebb lakásra cseréljük. Ér­deklődni a 11-160 ka­posvári telefonszá­mon. (190195) Kaposváron, a Le­­nin utcában emelet­­ráépítéssel építendő kétszintes, négylak­­részes, nagy alapterü­letű, garázsos társas­ház emeletráépítési joga, építési kapaci­tással rendelkezőknek eladó. Érdeklődni : óra után, a l1-753-as 5 kaposvári telefonszá­mon. (190006) Négylakásos, OTP-s, kertes társasházban két és fél szobás la­kás, központi fűtés­sel, garázzsal, mellék­épülettel eladó. Ka­posvár, Szombathely u. 1.­I. em. 3. sz., 17 óra után. (046) fél Két- vagy két és szobás, azonnal beköltözhető lakást keresünk Kaposváron 300 000 kp plusz OTP- kölcsön átvállalással. Kis családi ház is ér­dekel. Leveleket: Ka­posvár, Léva köz 3. I. 1-re, Nemes Gáspár címére kérünk. (Tele­fon: 12-742). 090150) Kaposvár, Tóth La­jos u. 8. szám alatt 1978. tavaszi kezdéssel épülő telek joga társasházrész eladó. Ér­deklődni: Magyaregres postán és 12­ 017 ka­posvári telefonszámon. (190035) Belvárosi három­szobás, gázos. I. eme­leti tanácsi lakásomat elcserélném hasonló nagyobbra. Ajánlato­kat : »Belvárosit jel­igére, 190145. számra, a hirdetőbe kérek. (190145) Házaspár gondnoki állást keres a Bala­tonnál, 5 éves gya­korlattal. Villany, víz, gáz kazánvizsgával. Ajánlatokat a 190180. számra, a hirdetőbe kérek. _________________(190180) Kaposvári székhel­­­lyel elhelyezkednék a végzettségemnek meg­felelő adminisztratív munkakörben. Vég­zettségem : közgazda­­sági technikumi érett­ségi, könyvelői mérlegképes oklevél, hosszú számviteli gya­korlat. »Azonnal« Ajánlatokat jeligére, 190184. számra, a hir­detőbe kérek. _________________­190180 Anyagbeszerző« jo­gosítvánnyal, több éves szakmai, buda­pesti és országos is­merettel állást változ­tatna. Ajánlatokat 190187. számra, a hir­detőbe kér. (190187) EGIÉB , Surranó feljavítva 80 Ft-ért, és sok más, olcsón, Baracskai Ti­bor használtcikk-kis­­kereskedőnél, Polgár­­diban. Hétköznapokon hétfő kivételével min­den nap önt. Postai kiszolgálom nem vállalok.szállítást ___________(91030) Esküvőim és-kölcsön­ző nyet a Délinél, va­donatúj árukészlettel, vidékre is. Budapest, XXL Greguss u. 6. __________________(6764) Gáztűzhely palack­kal együtt eladó. Ér­deklődni: 17 óra után. Kaposvár, Hegyi u. 1/d. fszt. 2. ajtó. (190196) Két — 5 hónapos — bikaborjú eladó. Ka­­posfüred, Kaposfüredi u. 101. sz. (190194) Weltmeister orgona, Regent erősítővel el­adó. Érdeklődni hét végén, Szabadi, Pető­fi u. 44. _________________(190185) Napos és előnevelt csibe állandóan kap­ható. Hampshire ken­dermagos legjobb hús­hibridre előjegyzést fölveszek. Horváth, Keszthely, Csokonai utca 15. Tel.: 12­841. (65286) Szakszerű húsfüstö­lést vállalok. Kapos­vár, Május L u. b6. (138571) Tizhónapos bika­borjú — 400 kg-os eladó. Nagyperki, Kossuth Lajos u. 72. _________________(190148) Hároméves, 7 hóna­pos vemhes tehén és 200 mázsa istállótrá­­gya eladó. Osztopán, Kossuth Lajos u. 20. (190147) Garázs eladó a Kis­faludy utca végén le­vő szövetkezeti ga­rázssorban. Érdeklőd­ni : Kaposvár, 12-410 telefonszámon. _________________(190140) Figyelem ! Villany­szerelési munkákra iparengedélyemet ki­váltottam. Új szerelést, szabványosítást, javí­tást vállalok, garan­ciával. Jáger János, Kaposvár, Xantus Já­nos u. 18. (Cserben, József utcából nyílik) (190173) Hatvanöt nyugdíjas özvegyem­ber, saját kertes há­zam és 1140 Ft nyug­díjam van, ezúton ke­resem házasság céljá­ból annak az özvegy­­asszonynak az isme­retségét 58—62 évesig, aki házamba jönne, és hűséges feleségem lenne. Leveleket »Fáj a magány* jeligére, 190190. számra, a hir­detőbe. (190190) Eladó egy modern cseh szekrénysor (6 darab). Érdeklődni lehet Kaposvár 11-678 telefonszámon. Kedden és szerdán. _________________(190119) Egyszemélyes, új ágyneműtartós heverő eladó. Kaposvár, Nyu­­gat-Ivánfa u. 1 /a. (190170) Szuper-Zetor W 50-es, iD-s 412-es Moszk­vics eladó. Kiss, Ka­posvár, József u. ti. (190159) Nagyatádon, a Hon­véd u. 42. sz. alatti kétszobás ház tözhetően eladó. beköl­Fá­bián rétemé. (190152) . Lakást vagy kisebb Nagyatádi, belterü­­i családi házat vásárol­tot­, háromszobás csa­ládi házamat hasonló kaposvárira cserél­ném. Ajánlatokat 841. számra, a kiadóba. (£ 41) Kaposváron, a Vak Bottyán utcában ház­helyek eladók. Érdek­lődni : Kaposvár, Ka­nizsai u. 12. fszt. 1. (847) Értesítjük szövetkezeteink tagjait, hogy a vásárlási és visszatérítési könyvüket az 1977. évi vásárlások és értékesítések összesítése végett a lakóhelyükhöz legközelebb lévő szövetkezeti boltban (Kaposváron a Zselic Áruházban is) 1978. január 18 és február 15 között szíveskedjenek leadni, illetve bemutatni. KAPOSVÁR ÉS VrofinDE AFCSZ IGAZGATÓSÁGA (17224) KOCATARTÓ kistermelők FIGYELMÉBE AJÁNLJUK: előnyös feltételekkel továbbra is vásárolhat vemhes kocasüldőt az állatforgalmi és húsipari vállalatoktól. Kérjük, hogy rendelését mielőbb juttassa el felvásárlóinkhoz, kirendeltségeink­hez, ahol részletes felvilágosítással is szolgálnak. (9386) a kaposvári kinizsi pal Elei .műszeripari szakközépiskola ÉS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZETT, VALAMINT A KAPOSVÁRI HÚSKOMBINÁT felvételt hirdet 8 általános iskolát végzett fiatalok részére, akik a húsipari termékgyártó szakmában kívánják folytatni tanulmányaikat Képzési idő: 3 év. TanilcMÍnyi és társadalmi ösztöndíj, kollégium! elhelyezés biztosított. Gyakorlati képzés korszerű tanműhelyben. 09018«) Állat­­forgalmi és HÚS­IPARI TRÖSZT Dolgozókat alkalmaznak Gépszedői munkakörbe — lehe­tőleg érettségizett — férfit fölve­szünk. Jó helyesírási készséggel rendelkezők előnyben. Továbbá fölveszünk nyomdai munkára férfi segédmunkást. Jelentkezés a munkaügyön. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. II. 101._____________(17225) Széntüzelésű kazánokhoz vizsgá­zott fűtőt azonnal felveszünk. Je­lentkezés: MÁV Nevelőotthon, Ka­posvár, Beloiannisz u. 15. sz­ám alatt. (190162) Felvételre keresünk: részlegvezetőt, munkairányítót, számviteli csoportvezetőt, igazgatási előadót (jogászt), gépíró-adminisztrátort Iskolai — szakmai végzettség szükséges. J' Jelentkezés írásban, a Magyar Hirdető Somogy megyei központjában, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 15. A Balatonmária-fürdő és Vidéke Aíész pályázatot hirdet a betonáruüzem vezetőhelyettesi (termelést irányító főmérnök) munkakörének betöltésére. Pályázati feltételek: — építészmérnöki oklevél, f — több éves kivitelezési gyakorlat.­­ • , , Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban , Balatonmária, Keszeg u. 16. sz. alatt, a személyzeti vezetéséi. Még,... ----­ A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat üzemi konyhája vizsgázott szakácsnőt alkalmaz Jelentkezés a nagymalom vezetőjénél, Kaposvár, Malom u. 10. (17217) MAI fgy műsor Csiky Gergely Színház II óra­kor: MESÉL A BÉCSI ERDŐ. Dé­­ryné-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: BOMBASIKER. Este 7 órakor: AZ AKASZTANIVAL.Ö BOLOND NŐ. Szabad Ifjúság du. 10 és du. 4 órakor: A NEGYVEN­EGYEDIK. Du. 6 és este 8 óra­kor: AZ UTOLSÓ MOZIELŐ­ADÁS (16). Siófok, este 7 órakor: PUERTO RICO (14). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: KESERŰ CSOKOLÁDÉ (14). TELEVÍZIÓ Budapest L 7.50: Műsorismertetés. 8.»: Idő­sebbek is elkezdhetik . . . 8.05— 13.35: Iskolatévé. 15.00—16.20: Is­­kolatévé. 16.28: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 16.35: —Oroszország­­ról dalolok«. 16.50: Mozgás- és viselkedésformák az állatvilágban. 17.15: Játék a betűkkel. 17.40: Pannon krónika. 18.10: öt perc meteorológia. 18.15: Ipari kalei­doszkóp. 19.00: Reklám. 19.05: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezd­hetik... 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. 20.25: Röpülj páva! Kb. 21.55: Kezdőkör. 22.35: Tv-híradó 3. 22.45—22.50: öt perc Maxi Macs­kával. Budapest 8. 20.00: Műsorismertetés. *8.01: Schubert: Arpeggione szonáta. 20.30: Vezetők klubja. 21.00: öt perc meteorológia. 21.05: Tv-hír­­adó. 21.25—23.10: A Lautensack fivérek. NDK tévéfilmsorozat. Jugoszláv Tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Játsszunk színházat. 18.45 Zenebarátok. 19.15: Rajzfilm. 26.40 Én, Claudius. Filmsorozat. 21.55 Az acélt megedzik. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 9.25: Orosz nyelvlecke. 9.50: Iskolatévé. 10.20: Seniorklub. 10.50: Balduin. Filmkomédia. 12.25: Közvetítés Les Diablenets-ből. Sí világkupa. 17.30: Kicsinyek műsora. 17.55:­­Tó éjszakát, gyerekek! 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv­­híradó. 20.15: Nonstop lehetetlen­ségek. 21.05: Horizont. 21.55: Sport­hírek. 22.05: Queimada. Kaland­film. 0.05 : Hírek. KOSSUTH RADIO 4.29—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.05 : Műsorismertetés. 8­20 : A mai nap kulturális programjá­ból. 8.27 : Miről ír a Társadalmi Szemle új száma? 8.37: Két Mo­­zart-ötös. 9.34 : Sötétes az erdő ... Óvodások műsora. 9.53: Lottósor­­solás. 10.00: Hírek. 10.05: I­skola­­rádió. 10.35: Madarak. 10.40: Kó­rusmuzsika. 10.59 : Lottóeredmé­nyek. 11.00: Gondolat. 11.45: Cha­usson: Poème. 12.00: Déli króni­ka. 12.20: Ki nyer ma? 1_2.30: Rek­lám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalcsokor. 14.00: Operahárma­sok. 14-25:­­Nyitnikék­. 15.00: Hí­rek. 15.10: Csajkovszkij: TV. szim­fónia. 15.50: Hallgatóink figyelmé­be! 16.00: Útközben. 16.05: Gon­dolatjel. 17.00: Hírek. 17.07: Rek­lámkalauz. 17.10: Lakatos Mihály népi zenekara játszik. 17.40:­­Új matekot­ tanul a gyerek. 18.00: Boccherini: c-dúr gitárötös. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.26: Hall­gatóink figyelmébe! 18.30: Est magazin. 19.15: Gottlob Frick éne­kel. 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Beethoven-hangversenye. Kb. 21.25 : Dzsesszfelvételekből 21.84 : Láttuk, hallottuk. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.80: Ismeretlen Liszt-zongoradarabok. 22.54 : A gondolat hatalma. 28.00: Adriana Lecouvreur. 24.00: Hírek. 0.10: Dzsesszfelvételekből 0.25 : Him­nusz. 0.30 : Vízjelző szolgálat. PETŐFI RÁDIO 4.28—7.59: A Petőfi rádió ren­deli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Az izraelita felekezet ne­gyedórája. 8.20: Tíz perc külpo­litika. 8.30: Hírek. 8.33: Operett­részletek. 9.15:­­Csillagok hábo­rúja­. 9.20: A Pénzügyőrzenekar játszik. 9.51: Reklám. 9.53: Lottó­sorsolás. 10.00 : A zene hullám­hosszán. 11.50: Küldetés. 12.00: Tánczene Prágából. 12.30: Hírek. 12.33: Hunyadi László. 13.38: Sün­disznócska és egérke. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00 : ötödik se­besség. 18.00: Marica grófnő. 18.80: Hírek. 18.33: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 18.53: Maros Rudolf népzenei feldolgo­zásaiból... 19.17: Reklám. 19.21: Jó estét, gyerekek! 19.29: Sláger­­múzeum. 20.30: Hírek. 20.33: Bodor Ádám novellái. 21.30: Halló, Ber­lin! Halló, Budapest! 22.3«: Hí­rek. 22.33: Lipcse—Weimar—Harz­­hegység. 23.15: Zenés játékokból. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. J. MŰSOR 14.08: JTÍrek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.05: Kettős portré. 14.50: Magyar előadóművészek Bartók­­felvételeiből. 15.30: Dzsesszfelvéte­­lekből. 16.00: Hírek. 18.03: Zene­kari muzsika. 17.30: Születésnap­ra. 18.05: 18.00: A világgazdaság hírei. Gundula Janowicz énekel. 16.45 : Rádióhangversenyekről 19.15: Iskolarádió. 19.30: Hírek. 19.33: A gyarló Szofronij élete és szenvedése. 20.03: Igor Ojsztrah­ hegedűestje. 21.18: A kegyencnő. 22.07: Az I Music­ di Roma Ka­marazenekar játszik. 23.00—23.15: Hírek, Időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek — Daloló tájak — Tihanyi József népdalokat éne­kel — Asszonyok az országhatá­ron — Ritmus és dallam — 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.30: Szerb­­horvát nyelvű műsor. 19.00—19.80: Német nyelvű műsor.

Next