Somogyi Néplap, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-05 / 233. szám

A­z a pergő nyelvű bálvá­ny ősi­­ asszony, aki a­­ nyár végén az igali fürdőnél buszra várva panasz­kodott társainak, bizonyára nem aszerint ítéli meg a ta­nács munkáját, hogy ott mi­lyen határozatokat hoznak.­­ Mondjuk, arról, hogyan lehet­ne — kellene! — úgy javíta­ni a tanácsi szolgáltatásokat, hogy mennél gyorsabban, pon­tosabban, egyszerűbben intéz­zék­ az ügyeket.­­ Őt ugyanis háromszor utaztatták be közös tanácshoz, a­íg a nagyke­n­­ervesen kibogozták »össze­­kutyult« adóügyét. És amint az lenni szokott, társainak is akadt hasonló esete, régebbi vagy újkeletű sérelme. De melyünk nem tudna saját ta­pasztalatából is előszedni né­hányat?­­Nem vigasztaló, ellenkező­leg: a tanácsi ügyintézők is hosszan sorolják keserveiket, ha a munkájukkal kapcsola­tos panaszok kerülnek szóba. Tengernyi az egymást átfedő, kiegészítő, módosító jogsza­bály, rendelet, utasítás, hatá­rozat, körlevél stb. — mond­ják —, amely különösen lépcső legalsó fokán ülők nya­­­kába zúdul. És újabban mind­ezek tetejébe összesítések, je­lentések, fölmérések, intézke­dési tervek kötelezettsége ar­ról, hogy mit tesznek, mit ter­veznek a tanácsi munka kor­szerűsítésére, az ügyvitel egy­szerűsítésére. — Tessék mon­dani — kérdezték az egyik ta­nácsnál — az egyszerűsítés­hez csak bonyolult többlet­­munkán keresztül visz az út? A kérdés paradoxonnak hangzik, bár a felelet kétség­telenül az: igen. A változta­táshoz nem tudják nélkülözni az alapos tájékozottságot jelenlegi állapotokról. Ez pe­­­dig gyakorta elkerülhetetlenül írásbeliséggel, de még inkább időigényes tevékenységgel jár. Mert­­ például arról, hogy va­lamely, jogszabály alkalmazá­sa mennyire bonyolult, illetve milyen nem várt következmé­nyekkel járt és hogyan lehet­ne módosítani rajta, elsősor­ban a végrehajtó szerv gya­korlata alapján lehet véle­ményt mondani. De az egyéb tapasztalatok, javaslatok, vé­lemények is csak úgy jutnak el — és eddig is jutottak, mégpedig szép számmal — a felettes,­­ hatáskörileg illetékes hatósághoz vagy a szervezé­si intézethez, ha az ügyinté­zők veszik a fáradságot és az egymásnak mondogatódás he­lyett átgondoltan megfogal­mazzák,­­ és fölterjesztik. A helyi tanácsoknál — több városban,­ nagyközségben megfordultam e témát vizsgá­is­­ódva — kissé idegesek, ha szóba hozom e bonyolultnak és szerteágazónak látszó tö­rekvéseket, így például a me­gyei tanács vb egy évvel ez­előtt elfogadott középtávú fel­adattervét. Azt mondják, épp elég gondot okoz elevickélni a napi munka forgatagában, nem még azon törni a fejün­ket, mit jelentsünk, milyen tervet állítsunk össze. Persze, azért megcsinálják, hiszen a megyei terv több pontjának határideje az év végén io.’ár. M­egnéztem néhány adap­tációt, azaz helyi fel­­adattervet. Az egyikbe apait-anyait belezsúfoltak, azaz olyanokat is, melyeket már más rendelkezések és a kialakult gyakorlat szerint bevezettek — például a falu­­napok szervezése, a tanácsta­gok jobb tájékoztatása stb. — másutt a sok közül néhány fontosabbat ragadtak ki, de a valóságban annál jóval töb­bet tettek. Annyi azonban bi­zonyos : több helyen ezt a széles körű feladattervet is úgy kezelik, mint sok más kezdeményezést az elmúlt években, melyek nagy lendü­lettel megindultak, majd szép csendesen hamvukba holtak. Egyelőre kevés helyen ismerik föl igazán — így jó példaként Barcsot. Kaposvárt, a siófoki járás néhány községét említeni, de Nagyatádon kel­ és a járásban, továbbá Marcali­ban is sokat tettek —, hogy a tudományos igényességgel végzett felmérő- és tervező­­munka meg kell hozza a gyü­mölcsét, ha nem is azonnal. Nevezetesen: csökkenti az ügyintézők munkáját, arányo­sítja a terheket, áttekinthetőb­bé teszi a hatósági­ folyama­tokat; végsősoron­­ nagyobb igényességet, körültekintést, figyelmesebb magatartást tesz lehetővé az ügyintézés­ben. A cél tehát a lakosság hatósági szolgáltatása színvo­nalának emelése, és ez első­sorban közvetlenebb kapcsola­tot, gyorsaságot, egyszerűsé­get jelent. Mindehhez­ csupán eszközül szolgálnak azok technikai és szervezési meg­o­­ldások, melyek a középtávú tervekben szerepelnek. Teljesíthetetlen követel­ményeket tartalmaz a terv — hallottam többször is. Tagad­hatatlan: jó néhány helyen — mindenekelőtt Kaposváron és Nagyatádon — egyelőre el­helyezni sem tudják egyetlen épületben a különböző osztá­lyokat, csoportokat, nemhogy a sokat emlegetett törökszent­miklósi modell alapján — a pénzintézeteknél alkalmazott nagytermes, pultos megoldást kialakítva — egyszerűsíteném­ a betérő ügyfél dolgát. De ahol a közeljövőben építenek tanácsszékházat — például Nagyatádon — vagy bővítés­re, átalakításra van lehetőség, ezt a külföldön is bevált módszert kell választani. Sok­ba kerülnek a korszerű, pá­­ternoszter működésű iroda­szekrények is. De jelentősen meggyorsítják a munkát, időt takarítanak meg velük! Akár­ csak a peremlyukkártyás nyil­vántartással, a központi ikta­tás megszervezésével. A mag­nós diktálási mód és a beíró­­iroda megszervezése egye^üe­­tes terhelést, munkaritmust biztosít — és a tapasztalatok szerint néhány gépíró alkal­mazását is fölöslegessé teszi. Igaz, hogy ez más minőségű munkát követel az ügyinté­­zőktől, de hát végtére is erre törekszünk az élet minden területén. A felsoroltak több-keve­sebb anyagi befektetés­sel járnak. De szép számmal várnak valóra vál­tásra olyanok is, amelyek el­sősorban több figyelmet, gon­dolatot, ötletességet, elemző­­készséget igényelnek. Ilyen belső — osztályok közötti — a eljárások egyszerűsítése, a kö­telező igazolások csökkentése a házi nyomtatványok felül­vizsgálata, érthetőbb megfo­galmazása, a célszerűbb belső szervezet kialakítása, az ügy­felek dolgának megkönnyíté­se társhatósági, vállalati bi­zonylatok, résével stb. igazolások beszer­elett pénzre. Nem mindenek­hanem olyan vezetői módszerre van tehát szükség, amely — az e mun­ka irányításával és összehan­golásával megbízott igazgatás­szervezők lelkes közreműkö­désével — az egész apparátus­sal elfogadtatja a változtatás szükségességét, és erre ösz­tönző légkört alakít ki. Olyat, amelyben egy pillanatra tévesztik szem elől­ a célt: sem a jobb, megbízhatóbb, egysze­rűbb hatósági szolgáltatást. Paál László Az egyszerűhez bonyolult út vezet A gyermekdivat műhelyében A pauszpapírokon hosszú lábú kamaszfiúk, apró leány­kafigurák — a legújabb divat szerint­­ öltöztetve­­. Külön­böző — divatlapokból ismert — pózokban, mintha egy ké­szülő rajzfilm első kockáit látnánk a tervezőasztalon. Parányi szobában, tokkal, divatlapokkal tervraj­zsúfolt asztalok mellett dolgozik Kaposvári Ruhagyár tervező- a csoportja, a hazai gyermek­­ruhadivat egyik irányítóköz­pontja ez. — Hogyan jön létre egy ú­j modell? — Nemcsak a fantázia szü­leménye — mondja Nagy Jó­zsef­né, a tervezőcsoport ve­zetője. — Hosszas előkészítés, tájékozódás előzi meg. Rend­szeresen megkapjuk a jelen­tősebb külföldi divatlapokat­­ és a Magyar Divatintézet elő­rejelzéseit. Évente kétezer a nemzetközi vásárokon bemu­tatott ruhák divatirányzatairól is kapunk tájékoztatásit. To­vábbi segítséget és ötleteket adnak a gyárunk által elvál­lalt bérmunkák. • A külföldi megrendelő ide küldi a sza­básmintáit, nekünk ez is sok információt­ jelent. — Tehát »koppintanak«? — Tájékozódunk. Meglehe­tős késéssel érkeznek hozzánk a divatújdonságok, már csak ezért sem lehet szó máso­lásról. Másrészt: többnyire a felnőttek divatjáról kapunk információkat, ezeket át kell ültetnünk a gyermeköltöztetés sajátos szabályai szerint. — Melyek ezek? — Sportos, játékos vonal­­vezetés a fazonban, hogy ne afféle mini felnőtt öltönyök szülessenek­ könnyen kezelhe­tő anyagok, amelyeket vasalni sem kell, vidám, világos szí­nek. Ezek a legfontosabb szempontok. — Ha megszületett a terv, mi lesz a további sorsa? — Először az osztályon be­lül, a munka­társakból álló házi zsűri dönti el, hogy me­lyikből készítsünk modellt. Ezt a szabászműhelyünk meg­varrja. Amikor elkészült gyár vezetői nyilvánítanak vé­­­leményt hogy a termék al­kalmas-e a sorozatgyártásra. Az elbírálásban részt vesz többek között a gyár főmér­nöke és főtechnológusa. A tervezéskor mi is figyelembe vesszük, hogy modelljeinket olyan anyagból tervezzük, amely kapható a hazai piacon, és elfogadható legyen az ár, a végső szót azonban ők mondják ki. — Mindig a­ tényezők szája íze szerint döntenek?’ — Nem. Egy szép dísz oly­kor lemarad, mert munkaigé­­­nyes, időt rabló, vagy nem illeszthető a gyártási folya­matba. Ilyenkor vérzik a szí­vünk, de nem tehetünk mást, alkalmazkodnunk ítéli a nagy­üzemi technológiához. — A legutóbbi szép sikert értek­ el.pályázaton — A Könnyűipari Minisz­térium olyan modell családok­ra írt ki pályázatot, amelyek iskolában, kiránduláshoz, sporthoz egyaránt jól használ­hatók. Nyolc kollekciót küld­tünk be, és három második díjat nyertünk. A modellekért bemutattuk az őszi BNV-n, ahol szintén nagy sikert arat­tak. — Meg is vásárolhatjuk ezeket? — Csak olyan termékeket engedtek kiállítani, amelyek sorozatgyártását a cég vállal­ja. Nemsokára összeülünk a kereskedelem képviselőivel, és ha azok rendelnek belőle, a tavasszal már az üzletekben lesz. L J. A munkák egymást követik Körkép Csokonyavisontáról öt kombájn sorját a sárgu­ló kukoricában, gyűjti az ér­tékes utóbbi szemeket, melyeket az évek legkeservesebb­ munkájával állítottak elő­­ a csokonyavisontai termelőszö­vetkezetben. A terület 80 szá­zalékába még az ősszel gabo­nát vetnek, ennek október 25- ig be kell fejeződnie. A két nagy Rába kettős mű­szakban, a középgépek nyúj­tott műszakban dolgoznak. Mindent előre kiszámítottunk, a gépeket felkészítettük, a szóba jöhető alkatrészeket beszereztük. Pedig a két Rába motorját váratlanul ki kellett cserélni. A nagyobbiknál már ideje volt három év után, a kisebbik azonban másfél évi működés után »­mondott csü­törtököt«. Ez emelte a költsé­geket, pedig a költségmegta­karításra nagyon oda kell fi­gyelnünk. — Nagy Istvánnak, a termelőszövetkezet elnöké­nek szavai ezek, akivel az őszi kilátásokról és a nyári tapasztalatokról beszélget­tünk. A majd ötszáz hektár ku­korica alaposan »megtréfálta« a gazdálkodókat még a tavas­­­szal. Az elvetett mag kéthar­mada nem kelt többletköltséggel ki, s jelentős útra vetet­ték a kiszántott táblákat. Még mindig nem zárult le a vizs­gálat, ki a felelős a csírakép­telen magokért A késés, az aszályos idő ellenére is úgy fest, elérik a 40 mázsás át­lagtermést, mely az itteni ho­mokos talajon szépnek szá­mít. A terv 42 mázsát ír elő, s az elnök véleménye szerint nem látszik elérhetetlennek. De ami fontosabb: mázsán­ként 230—240 forintnál nem lesz nagyobb a költség, s ak­kor, ha bejön a várt termés, 35—40 forintot hozhat má­zsája. — Nekünk nem új a költ­ségtakarékosság. Növényvédő szerből a tavalyihoz képest 400 ezer forinttal kevesebbet használtunk föl. Nem a m­en­­­nyisége csökkent, hanem ol­csóbb anyagokat azonkívül az aszály kerestünk, miatt a lombtrágyázás területét és mennyiségét növeltük. Ehhez persze megfelelő gé­pek kellenek, hogy az értékes szerek a kellő időben és egyenletesen jussanak ki a földre. Napra pontos kam­pányterv tartalmazta ezeket a munkákat. Az aratás a jó föl­készülést példázza: tavaly és az idén is az országban első­nek, 11 nap alatt végeztek vele. Amit nem lehetett számításba venni, az az időjárás. A bur­gonyánál ezt már jól lemér­hetik a szakemberek. 230 má­zsát vártak egy hektárról, s a burgonyaszedés félidejénél úgy látszik: jó, ha a 180—190 mázsás átlagot elérik. A ve­tésterület értékesítési gondok miatt csökkent a tavalyihoz képest, ezt 40 hektáron din­­­nyével kívánták pótolni. A dinnye jól termett, ám nem­csak itt,­ hanem az egész or­szágban. A gyümölcs ára Je­ment, s évek óta először ki­lónként egy forintért is adtak el belőle. — Ha mérleget­­ vonok — mondta az elnök —, az idő­járást nem hagyhatom ki a számításból. A gabona majd négy mázsával hozott keve­sebbet, a kukorica költségeit növelte a kétszeri vetés. Pót­lásként az erdészet idei bevé­tele 3 millióról a kétszeresére nőtt, a kibocsátott termék 72­ százaléka lett az értékesebb ipari fa, tehát a minőséget is sikerült javítani. Egy gazdaság leleménnyel kell pótolja azt, amit a föld és az idő elvett. A csokonya­­visontaiak 500 vagon cukrot tárolnak a Kaposvári Cukor­­gyárnak, az építők bérmunkát végeznek, s alapos megfonto­lás előzi meg a nélkülözhetet­len vásárlásokat is. A most folyó nagyarányú talajjavítás már a jövő évi eredmények egyik záloga. Évente mintegy 400—450 hek­táron meszeznek, s javában folyik a melioráció. A tervek között szerepel, hogy a Dél­somogyi Állami Gazdasággal közöse­n víztározót létesítenek. Ez még terv csupán, mint ahogy az egész szántóterület, és 2200 hektár gyepet érintő talajjavítás is. A­­ gazdaság elnöke szerint a hatalmas munka költsége öt év alatt megtérül. Bizonyíték rá azok­nak a területeknek az ered­ménye, ipe'­yekre is elvezették­­ a vizet. A vezetők véleménye szerint abban, hogy az év vé­gi zárszámadáskor a terv tel­jesítéséről számolhatnak be, ennek is része lesz. B. A: A kukorica víztartalma 32 százalék. Búzavetők Október van, mézsárga fé­nyű október. Vetik a búzát. A csiroszlyákon villanásnyi idő alatt surran mag mag után a földbe Az új élet az új kenyér születésének első pillanatai. Sajátos jelenség, hogy ezeket az első pillanatokat a közvé­­­­lemény általában sohasem kíséri akkora figyelemmel, mint a folyamat záró szaka­szát, az aratást. Nem kétsé­ges, hogy rekkenő nyár­ nagy mezőgazdasági munkájához évszázadok verítéke, ezernyi, hol szívszorító, hol szelíden derűs legendája fűződik. Mély gyökerei vannak annak, hogy az aratás miért válhatott mindenki ügyévé. Mindezt tudva és elismerve, úgy ér­zem, méltatlanul kevés szó esik a körforgás kezdetéről, a kenyér születésének első pil­láiat­­airól. Nem azért vallom ezt mert a mostani időszak­nak ez az egyik legfon­tosabb mezőgazdasági munkája, és ezért »időszerű« erről beszél­ni, hanem azért mert jelké­pesen az aratás most kezdő­dik, és nem akkor, amikor a fakúszók a táblára kigördül a kombájn. Akkor már nem sokat tehetnek azért, egy-egy hektár mennyit hogy ad­jon, kivéve azt a kötelezett­séget hogy ami a kalászok­ban van, az minél kisebb veszteséggel kerüljön a mag­tárba. Az aratás valójában csak egyetlen munkafolyamat, és ma már a technika jóvol­tából egy kis embercsoport dolga. A vetés összetettebb, jóval több, sokrétűbb feltétel biz­tosítását kívánja meg. A tel­jesség igénye nélkül idézem: a fajta megválasztása, a mag előkészítése, a talaj fertőtle­nítése, a megfelelő tápanyag­gal való­ ellátása, a talajmű­velő munkák sora hogy jó ágya legyen a búzának. A vetés sokak, sokirányú, mégis egységes, összehangolt mun­káját igényli. És ha csak egy láncszem hiányzik, vagy rossz­kor, illetve rosszul illeszkedik, ez már mázsákat jelenthet. Gyakran példálózunk az év kedvezőtlen tapasztalataival. Utalunk a mostoha időjárás­ra, mely az idén több sza­kaszban, különféle módon ne­hezítette a mezőgazdaság munkáit; nemcsak veszélyez­tetett, tömérdek aggodalmat keltett, ha nem is okozott. Több veszteségeket kultúrának is, de talán legtöbbet éppen a gabonának, a kenyerünknek ártott. Mégis — egy szövet­kezeti elnök szavait idézem —: »önmagunkkal szemben fele­lőtlenség, ha a hiányzó, meg nem termett mázsákat kizá­rólag az időjárás nyakába varrjuk. Mert oka volt a ter­vezett alatti termelésnek —­­de nem egyedüli okal­. És ha a becsületes önvizsgálat­­ ta­pasztalatai nem most haszno­sulnak, az egy évvel ezelőtt elkövetett hibák megismét­lődnek, ak­kor újra nagyon rosszul kezdjük a jövő évi aratást. És ezt nem akarja senki. A búzavetőnek — és ebbe beleértek mindenkit a­­ trakto­r­ fosoktól a fajtát kiválasztó ag­rárszakemberig — nagy a fe­lelőssége. Csak a szükségesnél méltatlanul kevesebb szó esik erről. Azt tudjuk, hogy a nyá­ron ki kombájnolt a legtöb­bet, név szerint ismerjük, ki­nek a teljesítménye volt a megyében a legkiemelkedőbb. Ez rendjén is van, az elis­merésre, a megemlékezésre tisztességgel rászolgáltak. De hallottunk-e valaha is ilyen értékelést a búzavetőkről?! Tudom, a gazdaságokban számon tartják, ismerik, hogy ez és ez végzi legbecsüle­tesebben a rábízott­ feladatot, ennek és ennek van a legna­gyobb tapasztalata. Mégis ke­vésnek tartom ezt. Mert az aratásra már rendszerint ki­tört az idő az emlékezetből, hogy melyik táblán ki mun­­kálkodott az új kenyér szü­letéséért.­­ Hallottam egy javaslatot, hogy legyen a terület szélén, egy tábla, és álljon ott azok neve, akik a munkákat vé­gezték.­ »A munkád mellé add a neved« — más ágazatokban is van ilyen kezdeményezés. Figyelemre méltó, hasznos ja­vaslat, érdemes megpróbálni. Mert az aratás most kez­dődik. A búzavetőktől is függ, hogy milyen kenyerünk terem­ jövőre Vörös Márta Szakmát tanulnak a vízmű kezelők Új szakma képzése elött október elsejével kezdő­Siófo­kon. A Dunántúli Regionális V­­m­ű és Vízgazdálkodási Vállalat, valamint az 523. sz. Ipari Szakmunkásképző Inté­zet szervezésében vízműke­zelői szakmunkásképző iskola indult huszonhárom felnőtt dolgozóval, akik a DRVV mű­ködési területéről, hat dunán­túli megyéből jöttek szakmun­kásképzettséget szerezni. A képzés országosan tavaly kezdődött Budapesten, Békés­­­csabán és Szombathelyen. Az idén megszervezett iskola általános iskolát siófoki vég­zett és hároméves gyakorlattal rendelkező szakmai dol­gozók oktatásával foglalkozik. Két hét bentlakásos, elméleti k­zés után két hét üzemi szakmai gyakorlaton vesznek részt a hallgatók, akik május 6-án vizsgáznak. Somogyi Néplap

Next