Somogyi Néplap, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-14 / 267. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! 1980. a­u­gusztus 29-én a Patyolat Válla­lat donnert át­vevőhelyén beadtam tisztításra drapp kord átmeneti és dra­pp hasítottbör kabátomat. Az első vállalási ideje 15 nap, az utóbbié 45 nap. Ennek ellenére a kord kabátot október 25-én kaptam meg hosszas telefonálgatás után, először ugyanis nagy piros foltokkal akarták velem átve­zetni, s erre nem voltam hajlandó, így viss­zaküldtem a kabátot. A piros foltokat eltávolították, de a maró anyag helye meglátszik az anyagon, így két hónap után végre a scabátomhoz jutottam. Azonban a hasitottbőr kabátom­­nak se híre, sem hamva; érdeklődésemre azzal biztattak, hogy talán decemberben kész lesz, mert munkaerőhiány van a vállalatnál. Megértem, de ezért nem vásárolhatok új telikabátot. Kérem, intézkedjen a vállalat! Tisztelettel: Fonyó Irén Kaposvár, János u. A. 'Tisztelt Szerkesztőség ! Babócsán az Akác­fa utcában lakunk, itt, sajnos, egy hosszú szakaszon nincs járda. A környéken sok kisgyer­mekes szülő él, de a »járdán« nemhogy babakocsival, még gyalog sem lehet közlekedni — a bokán felül érő víz és sár miatt. Fölajánlottuk a tanács vezetőinek, hogy társadalmi munkában elkészítjük a járdát, csak adjanak kavicsot és cementet. Az Akácfa utcai lakók nevében kérem segítségüket. Tisztelettel: Kása László Babocna, Akácfa u. +, 12 alak­ áa Kitüntetett A Kossuth Könyvkiadó a politikai könyvnapok alkal­mából minden évben kitün­teti a hoszú évek óta ön­zetlen társadalmi munkát végző terjesztőket, segítő­társakat. A mostani könyv­­napokon adták át Káplár Adolfnak, a barcsi városi pártbizottság m­­unkatársaiak ,a politikai irodalom népsze­rűsítéséért feliratú plakettet. Buga János, a Danuvia nagy­atádi gyárának, Hodost Béla, a siófoki rendőrkapitányság és Marton Béla a Kannikál barcsi gyárának terjesztője a Kiváló terjesztő plakettet kapta meg. Kilencen kaptak emlék­jel­vényt öt- és heten­tfe évi te­vékenységükért. Húszévi munkáért a terjesztők közül egyet tüntettek ki az idén em­lékjel­vénnyel. XXXVI. évfolyam, 267. szám 1980. november 14., péntek • , l Tapasztalatcsere, módszerátadás Makói tanácsi vezetők látogatása Somogyban A Nagyatádi Városi Ta­nács vezetői a múlt évben Makóra látogattak: a dél-al­földi város tanácsának veze­tői a település fejlődéséről, az államigazgatás módszerei­ről tájékoztatták a somogyi vendégeket. A makóiak a hét elején viszonozták az alá­ e­diak látogatását; dr. Forgó Ist­várinak, a városi tanács elnökének vezetésével 38 ta­gú küldöttség érkezett a so­mogyi kisvárosba. Uitz Fe­­rencné tanácselnök tájékoz­tatta a vendégeket azokról­­ az eredményekről, amelyeket a városi rangra emelkedés után elértek, és szólt gond­jaikról is. A vendégek Nagyatádon a városfejlesztés módszereit tanulmányozták, és az egyes osztályok tevékenységével is­merkedtek; intézményeket és üzemeket, most épülő léte­sítményeket tekintettek meg. Különösen az egészségügyi ágazaton belüli integráció ér­vényesülése iránt érdeklőd­tek, és elismerőleg szóltak a látottakról. A népes küldött­ség tagjai az alabi tartózko­dás során munkamódszere­ket, tapasztalatokat vettek, illetve adtak át. Arad után a Barcsra látogattak. makóiak Ott dr. Németh Jenő tanácselnök is­mertette a vendégekkel Dráva-parti város fejlődését, a a település fejlesztésében el­ért eredményeket és a ter­veket. Ikebana kiállítás — vásárral politikaikönyv-terjesztők A Somogy megyei Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgo­zóinak szárazvirág-kötészeti munkáiból nyílt kiállítás Sió­fokon a Dél-balatoni Kulturális Központban A kiállított virágokat ott helyben meg is lehet vásárolni. A legjobbnak ítélt munkára a közönség szavazhat Tv-jegyzet ,,Drága bakter úr" idat itt vagy", puruttya Bendegúz, feltámadta Pa­tás, bugyuta Bakter, csuszpéjzos Banya! Milyen kár, hogy szinte rejtekezve, a 2. mű­sorban, és kora éjszakai órán . .. Milyen kár azért a néhány ocsmány káromkodá­sért, amely miatt kísértet­­órán kerültetek adásba! Ezek a sár­szavak benne sem vol­tak Rideg Sándor hahotás humora Indul a bakterház kópé regényében. Milyen kár, hogy »ütköztetek« az 1. mű­sor más okokból kitűnő Ma­gyarok a világ végén című riportfilmjének második ré­szével ! No, de elég a károgásból; fő, hogy itt voltatok közöt­tünk, ebadtál! Hogy bruha­­, háztunk rajtatok! A bérház panelfalai­­ közvetítették­ más emeletek lakásainak nyihaháit, hehetéit, hihitéit, nyehöhéit. Kakuk Marci meg a rengeteg Ábelének testvérkéje, Bendegúz úgy kavarta a . . . lekvárt a bak­­terházban, hogy öröm volt nézni. Azt hiszem, az iro­dalmárok még nem­ azono­sították a Rideg Sándor-i humort. Nekem azonban gyerekkorom világából isme­rős ez a fajta viccelődés: a cselédházakból , jöttek vas­kos, de emberségben soha meg nem alázó humora ez. Miként a szót valaha ebben az értelemben használták: el te­to nedv. Milyen ritkán nevetünk — ez jutott eszembe két bru­­haha között. Most egyhóna­pi tartalékra tett­ünk szert Rideg Sándor és Mihályfy Sándor rendező jóvoltából : nagy kacajokat köcsögben télire... Ej. Bendegúz, de nagy szükség lehetett kópé­­ságaidra azokban az idők­ben — 1939-ben —, amikor apád, Rideg Sándor a világ­ra hozott! Meg a Budai Ma­tyi­hoz méltó igazság tevé­sedre. Akárcsak ma. Mert meríthetünk ám ihletet, ked­vet haszon­talansága­idból mi is, ha igazságtalansággal hu­­sán­golnak bennünket. Van ám még ilyen Banya meg ilyen bakter máma is... Schwajdd György forgató­könyvét a legváltozatosabb humorkeltő filmes eszközök­kel adaptálta a rendező. Mi­csoda folfedezés ee a Ben­degúz, azaz az Olvasztó Im­re gyerek! És a Patasi élénk rondító Haumann Péter mi­csoda komikus ! Már-már chaplint. No, meg a bakter, Koltai Róbert! Igaz, nem a ridegi Banya Horváth Teri, de azért szívesen láttuk. Akárcsak Csámpás Rozit Pécsi­ Ildikó megformálásá­ban, Szilágyi Istvánt Piócás emberként. Az Kecskés László volt,operatőr Hej, amikor a rusnya Ba­nya bemászott az ágy alá! Hehe he ... L. L. Óránként négy tonna mélyhűtött galuska A korábban előállított mennyiség kétszeresét készí­ti mélyhűtött galuskából az a tésztagyártó gépsor, amely­nek üzemi próbáit­ most kezdték meg a győri hűtő­házban. A győri üzem évek óta egyedül látja el a hazai kereskedelmet a népszerű gyorsfagyasztott galuskával, s a régebbi berendezésekkel már nem tudták kielégíteni a megnövekedet­t keresletet. Ezért vált szükségessé a nagy teljesítményű gépsor üzembe helyezése. Ez órán­ként négy tonnát készít a közkedvelt tésztaféléből. A hazai gyártmányú gép­sort automatika vezérli, a berendezés a hozzávalók adagolásától egészen a ki­főzésig minden munkafolya­matot emberi kéz érintése nélkül elvégez. Korszerűsí­tették a liszt tárolását is: míg korábban a fogadótérbe zsákokban érkezett a tészta­­gyártás legfontosabb kelléke, mostantól tartálykocsik hoz­zák, s nyomban beöntik a tárolótérbe. Ezzel kiküszö­bölték az áruszállítással, zsákolással járó nehéz fizi­kai munkát is. Faragott parasztbútor A Bács-Kiskun megyei Dusnok községben alig hat évvel ezelőtt létesítették az első ipari üzemet, a Szikra Mű­bútor és Faáru­ szövetkezet telephelyét. Azóta az ötven fővel dol­gozó asztalosüzem kézi faragásokkal gazdagon díszített ba­jor parasztbútorokat készít, kis szériában, fenyőfából — NSZK-beli megrendelésre. A salzburgi és a teisendorfi szekrények mindegyike egy-egy asztalosremek. Bizonyítja ezt az is, hogy a megrendelő valamennyit kifogástalannak í­télte (MTWoéC! — Karai­ Imre feist. — RSi NÉPLAP Különdíj két pincérnek Gundel Ferenc dicsérete Különdíjat kapott a ven­déglátóipar ifjú szakmunká­sainak idei — székesfehér­vári — versenyén a Somogy megyei Vendéglátó Válla­lat csapata. Két felszolgáló — Bordás Tibor és Horváth László — kiérdemelte szakma egyik legnagyobb te­­­kintélyének, Gundel Ferenc­nek, a Vendéglátóipari Főis­kola docensének dicséretét is. A verseny kedden és szerdán zajlott le. Minden résztvevő egy díszasztal ké­szítésével, valamint a hozzá illő étel- és italsor összeál­lításával, felszolgálásával vett részt a versenyen. A kaposvári­­ csapatok nyolc éve tartó vetélkedésen a mindig jó helyezést értek el. A verseny rangját mutatja, hogy valamennyi dunántúli, sőt a Pest megyei csapat is évről évre részt vesz a ve­télkedőn. Minden csapat maga viszi a kellé­keket. A mesterszakácsok — Lontai Egon és Jung Már­ton­­, valamint Gundel Fe­renc­ véleménye szerint az idei verseny színvonalas volt és híven tükrözte a ma­gyar vendéglátás legjobb erényeit. Halál a 61-esen Sorompónak hajtott az ittas autós Nemrég adták át az új 61-es főutat, s azóta sorra következnek a súlyosabbnál súlyosabb szerencsétlensé­gek. Szerdán este halálos baleset színhelye volt az út. A 26 éves Földvári Sándor fonói autószerelő Taszár fe­lé haladt Fiat személygépko­csijával, s Kaposvár­ határá­ban összeütközött az 58 éves Mettner János kaposvári ko­­­csikísérő vezette Trabanttal. Mettner a helyszínen meg­halt, utasa, a 48 éves kapos­vári Császár Vilmos MÁV- raktáros súlyosan megsé­rült. Föld­vári és felesége könnyebb sérüléseket védett, a két kocsiban ezen­t20 ezer forint a kár. A baleset körülményeit műszaki szak­értő bevonásával vizsgálja a rendőrség. Kaposváron — ugyancsak szerdán este — a Beloian­nisz és a Kossuth Lajos át­adta meg az elsőbbséget se­géd-motorkerék­párjá­val egy mentőautónak a 15 éves Szabó János kaposvári tanu­ló, és összeütköztek. A­ fiú ruhája, motorja és a mentő kigyulladt, Szabó János sú­lyosan megsérült. Az eset kapcsán megjegyezzük: egy­re több fiatal kap segédmo­toros kerékpárt, viszont sok nincs tisztában a közlekedé­si szabályokkal, é s gyakran hajmeresztően vezet. Jó len­ne, ha a szülők gyakrabban fölhívnák figyelmüket a ve­szélyre. Az ittasság is okozott bal­esetet. Kaposváron kedden a 26 éves Juhász László János helybeli lakos ittasan vezet­te személygépkocsiját, s Gorkij utcában a lezárt vas­a úti sorompónak hajtott. Könnyebben megsérült, a vérvizsgálat eredményétől függőe­n mártanak ellene el­ , jaráat» SOROK Ima, ima... Afrikában egy misszio­nárius megpillantott a kö­zelben egy oroszlánt. Térdre esett, s buzgón imádkozni kezdett. Legna­gyobb csodálkozására oroszlán ugyanezt tette,az — Hogyan, ön is keresz­tény? — kérdezte zavar­tan a férfi — Nem... De miért ne imádkozzam egy ilyen fi­nom ebéd előtt? Párbeszéd Főnök: — Miért nem jött be tegnap dolgozni? Alkalmazott: — Rosszul éreztem magam. Főnök : — Orvosi igazo­lása van? Alkalmazott: — Nincs. Nem mehettem el az or­voshoz, mert tegnap való­ban beteg voltam. Repülőgépen A stewardess rám­osoly­­gott az utasokra, és azt mondta : — Kérjük, húzzák szo­rosabbra a biztonsági öve­ket, mert elfelejtettünk ebédet hozni ... Szép szakáll Egy korzikai faluban egy idegennek fölkeltette az érdeklődését egy­­ nagysza­kál­lú férfiú. — Uram, engedje meg — kezdte udvariasan —­, hogy megtudakoljam , ho­gyan tudott ilyen hosszú szakállt növeszteni? — Tudja, amikor a fe­leségem új villany­borotvát vett ajándékba, a régi borotvámat­ kidobtam — Hm... És mit csinált a villanyborotvával ? — Semmit — vonta meg a vállát a korzikai —; vá­rok, amíg a faluba beve­zetik a villanyt. Figyelmes házigazda Az ismert írót vadászat­ra hívták. Mivel a házi­gazda tudta, hogy vendége rövidlátó, a többi meghí­vott között kis táblácská­kat osztott szét ezzel a felirattal: „Nem vagyok jávorszarvas’. Az író azonban mégis majdnem lelőtte az egyik vadászt... Amikor le. hogy megkérdezték te­hogy nem vette észre a táblát, azt felelte: — A táblát természete­sen láttam, de úgy rém­lett, mintha az lett volna ráírva: „Jávorszarvas”. m mWaV­.M­.­ ­1 MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVOR] BÉLA Főszerkesztő­k.s Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinta Sándor u 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor a. 2 Postacím: Kaposvár. Pf. 51. 7401 Felelős kiadó: Bala­jcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj : egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft, egy évre 360 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy medivel Nyom­daipari Vállalat kaposvári üze­mében. Kaposvár. Május 1. u.. 191 Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk viasza.

Next