Somogyi Néplap, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
„36 tanuló, jó sportoló" verseny Kaposváron Kaposváron a sportiskolánál először 1978-ban írták ki a “jó tanuló, jó sportoló« versenyt. Ebbe azok kapcsolódhattak be, akik legalább ezüstjelvényes minősítéssel rendelkeztek átlaguk, elérte és tanulmányi a »négyes« osztályzatot. Az évenkénti értékelések során figyelembe veszik a versenyidényben elért minősítések számai, továbbá az országos és a területi bajnokságokon szerzett helyezéseket. A közelmúlbaji harmadszor került sor az ilyen értékelésekre; legutóbb a sportiskolások mellett a Rákóczi SC atlétikai szakosztályának fiataljai indultak. Az előzőkével azonnos elvek alapján készült értékeléseken a 17—18 évesek is részt vehettek. Az általános és a középfokú iskolásokat külön bírálták el; eddig 11 atléta érte el a kívánt szintet. 1978-ban két általános és két középiskolás, egy évvel később egy általános és három középiskolás teljesítette a követelményeket. Az 1980-as év tanulmányi és sportmunkája alapján az alábbiak feleltek meg a követelményeknek: Tóth G. Gábor (Böhönye), a KASI atlétája, Szigeti József (Ságvári Alt Isk., majd Kaposvár, Táncsics gimn.) KASI, Hegedűs József (gépészeti szakközép.) Rákóczi, Kiss Borbála (Táncsics) KASI, Gaál Csilla (Berzsenyi) KASI, Gaál Zsuzsanna (Táncsics) Rákóczi. Százezrek öröme és gondja A magyar sísport Százezrek sportja lett Magyarországon a sízés, tehát az egyik legelterjedtebb tömegsport. Ám ha mostanában mutatkozik is javulás néhány területen, a fő gondok ugyanazok, mint tízhúsz évvel ezelőtt: nincs elég fölszerelés, nincs megfelelő választék, az ötven éve kialakított sípályák reménytelenül túlzsúfoltak. Néhány kényelmetlen, primitív, kis teljesítményű berendezést leszámítva nincsenek felvonók, alig van szálláslehetőség a lejtők közelében, étkezni vasárnap szinte nem lehet. És végül: hogy szervezettség, érdekképviselet, »gazda« nélkül birkózik e gondokkal a sízők népes tábora. Cipő, pálya, egyebek Pedig a sí-tömegsport föllendülése általános. Öt évvel ezelőtti becslés szerint világszerte 25 millióan hódolnak e sportágnak. És nemcsak a hegyes, hűvösebb klímáiú országokban, hanem a teljesen sík Dániában, az enyhe éghajlatú Angliában is igen sokan Síliftek, síközpontok épültek ki nemcsak az Alpokban vagy az amerikai Szíklás-hegységben, hanem Dél-Spanyolországban, Görögországban, sőt Marokkóban, Libanonban is. A fejlett országokban elterjedt a téli síszabadság, s mellette több 2—3 napos hétvégi túra, decembertől egészen májusig. Mert a sízés elismerten az egyik legegészségesebb és legsokoldalúbb, mozgásképességfejlesztő testideális környezetben űzik. korhoz kevéssé van kötve, s különösen városi emberek számára jelent sokat a nyirkos, ködös téli izmok napok fölélénkítése, az megmozgatása, az ideiek megnyugtatása. Magyarországon az idegenforgalom, a kereskedelm vagy akár a sportvezetés is csak kevéssé vette észre a sízés népszerűségének rohamos növekedését. Inkább külföldi utazásaink, mintsem a hazai kereskedelem jóvoltából terjedtek el a biztonsági sírkötések, a csatos műanyag sícipők, a fordulékony, gyors, acélkantnis lécek és a meleg, mégis elegáns síruhák. Áruk azonban nagy gondot okoz. A kívülálló azt gondolná, hogy a fölszerelés birtokában csak a hóra kell várni. Pedig pályát is kell építeni! Ne legyen benne fa és kő, ne legyen ferde, elég hosszú és elég széles legyen, könnyebb és nehezebb terepek váltakozzanak, s ami kulcskérdés: tartozzon a sípályához felvonó, ami mintegy megtízszerezi e sport hatékonyságát. Igaz, az utóbbi tíz évben történt valami, bővültek a budai síterepek, és szinte valamennyi hegységünkben épült kisebb sípálya — minden esetben jelentős társadalmi munkával. Itthon vagy a Tátrában? Voltak mégis, akik váltig állították: is lehet sízni, Magyarországon ha teszünk érte valamit A leglátványosabb siker a Bükkben, Bánkúton született, ahol — a Bánkúti Síklubnak köszönhető — hétvégeken ma már ezreket fogadnak a különböző tudást igénylő, kiépített sípályák és az egyszerű, de működő felvonók. A helyi sportbarátok ügybuzgalma és némi vállalati támogatás sípályákat, sőt kezdetleges felvonókat teremtett a Kőszegi és a Sopronihegységben, a Mecsekben, a Bakonyban, a Mátrában, a Zempléni-hegységben. Hegyeink gassága nem majelent akkora hátrányt, mint sokan Négyszáz gondolják. fölött 40—50, méter 700 méter fölött 60. 850 fölött 90 napos szezonnal számolhatunk az északi lejtőkön. ( KS) Több népszerű külföldi síközpont (pl. a lengyelországi Szczyrk) vagy a magashegységek alacsonyabban fekvő pályái sincsenek ban, mint a hazai magasabb mellett a külföldi terepek. sziklás lejtőkön méteres hótakaró kell a sízéshez, míg itthon gyepes alapon 10—20 cm is elég. Hazai tanfolyamok A hazai hegyvidékek versenyképessége, tehát nem annyira a természeti feltételektől függ mint inkább az ellátottság alacsony színvonalától. A kevés szálláshely komfortban messze elmarad a külföldiektől, az étkezés itthon drágább, mint a szomszédos országokban. A mostohább viszonyok ellenére sok tekintetben érdemes a hazai sízést választani. Különösen áll ez a hazai sítanfolyamokra. Ilyeneket nálunk is egyre több intézmény szervez. Néhány órás vagy hétvégi sportolásra tehát a hazai lehetőségekkel érdemes élni. A sísport itthoni bázisairól vétek volna lemondani, fejleszteni kell őket — elfogadható színvonalra. Pihenés napsütésben (MTI-fotó — Tóth Gyula felv. Egyetemi sportfelelősök találkozója Kedden értekeztek és pénteken távoztak Somogyból az ország különböző egyetemeinek és főiskoláinak sportfelelősei, akik négy napra Kaposvárra látogattak. A negyven aktíva hét különböző témájú előadást hallgatott meg, sporttal és honvédelemmel kapcsolatos filmeket látott. A tanácskozás fő célja az volt, hogy ismertesse a felsőoktatási intézményekben a sportért tevékenykedő fiatalokkal az idei év legfontosabb feladatait, a célokat, s ezek megvalósításához nyújtson segítséget. Nem véletlenül esett a választás Somogy megyére, ugyanis az idén augusztusban a fonyódligeti megyei úttörőtábor ad otthont az egyetemisták, főiskolások országos találkozójának. A tanácskozás résztvevői ennek helyszínére is ellátogattak, megismerkedtek a körülményekkel, valamint az EFOT programtervezetével. A kaposvári tanítóképzőben a szakmai tanácskozások mellett — kikapcsolódásként — ismerkedési estet, közös sportprogramot és színházlátogatást is szerveztek. Úttörő terem-labdarúgó torna Első lett Boglárlelle A megyei úttörőelnökség és a diáksporttanács teremlabdarúgó tornát rendezett az általános iskola ötödik és hatodik osztályosai számára. Ezen a városok és a járások legjobbjai vehettek részt. A cél a tehetségek kiválasztása volt. Nos, a verseny megfelelt ennek a célkitűzésnek, máris sok »ígéret« neve került a szakemberek jegyzetfüzetébe. A teremtornán — megelőzve két kaposvári csapatot— a Boglárlellei 1. számú Általános Iskola labdarúgói végeztek az első helyen. A további sorrend: 2. Berzsenyi ált. isk. (Kaposvár), 3. Rákóczi ált. isk. (Kaposvár), 4. I. sz. Ált. isk. (Barcs), 5. lábodi ált. isk. TERMELŐÜZEMEINKBE SZAKMA NÉLKÜLI NŐKET ÉS FÉRFIAKAT, KARBANTARTÓ GYÁRRÉSZLEGÜNKBE VASAS ÉS VILLAMOSIPARI SZAKMUNKÁSOKAT VESZÜNK FEL A szakma nélkülieknek a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésére lehetőség nyílik (az érettségizettek előnyben részesülnek). A vidékieknek utazási kedvezményt adunk és szállásról (házaspároknak kétágyas szobáról) gondoskodunk. A betanulás idején kedvező tanulóbért, azt követően pedig — szorgalom és jó teljesítmény esetén — 4000—6000 forint közötti bért fizetünk. Érdeklődni és jelentkezni lehet: a TAURUS ABRONCSGYÁR munkaügyi osztályán Budapest Vill., Kerepesi út 17. 1965 (a Keleti pályaudvar mellett) Telefon: 342-385 (90101) Kaposvári Farsangi Napok 81 Felhívjuk a figyelmet a Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ kiemelkedő rendezvényeire. — Ludas Matyi Fórum Árkus József vezetésével, február 2-án 19 órakor. — Hollay Kálmán önálló estje február 3-án 19 órakor. — A HUNGÁRIA együttes koncertje február 5-én 17 és 19 órakor. — Szepes Péter gyermekműsora február 7-én 10 órakor. — RONGYOSBÁL február 7-én 19 órakor. — Mini cirkusz február 8-án 11 és 14 órakor. Jegyek elővételben a rendezvényirodában és az előadások napján a helyszínen kaphatók. MAI MŰSOR Czuky Gergely Színház l.j.30 órakor: CSIKAGO. Noszlopy bérlet. 19 órakor: CSIKAGO. Ratkay bérlet. Kaposvár, vörös Csillag de. •fél 11 órakor: A VADON KIÁLTÁSA. Du. 3. 5 és este 7 órakor: VÁMMENTES HÁZASSÁG (14). Szabad Ifjúság. du. 4 órakor: ISTENEM, EMBEREK VAGYUNK! Du. 6 és este órakor: NEGYEDIK FÁZIS (14). Latinca filmszínház du. fél 8 órakor: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, MARILYN (14). Siófok de. 16 órakor: AZ ŰRBŐL JÖTT LOVAG. Du. 5 és este 7 órakor: MEGHÍVÁS EGY GYILKOS VACSORÁRA (14). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: A VADNYUGAT HŐSKORA I—II. Marcali: A VADEMBER (14). Barcs de. fél 11 órakor: A LEGSZEBB SZEMŰ MENYASSZONY. Du. 5 és este 7 órakor: KONVOJ (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.04: Műsorismertetés. 8.05: Tvtorna. 8.10—9.15: Mindenki iskolája. 9.15: Óvodások műsora. 9.35: Tan bácsi. 10.15: Hírek. 10.20: Vitéz László és a többiek. 10.Süli.55: Hóanyó. 14.08: Műsorismertetés. 14.10: ..Aki dudás akar lenni...1* 14.25: Műsorainkat ajánljuk. 14.50: Kelen Mártonsorozat. Én, Strasznov Ignác, a szélhámos. II. rész. 15.40: Reklám. 15.45: Tokajhegyalja. 10.40: Reklám. 16.45: Telesport. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.25: Reklám. 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Tv-torna. 18.45: Esti mese. 19.00: A nét. 20.00: Hírek. 20.10: Shakespeare Összes művei a BBC feldolgozásában. II. Richárd. Angol film. 22.50: Hírek. Jugoszláv tv. 9.00: Barázda. 10.00: A reggelről ismerni meg a napot. 11.30: Népi muzsika. 12.00: Földművelőknek. 13.00: Szereti-e a tévét? 13.30: Az orvvadász nyomában. 15.00: Vasárnap délután. 19.00: Micky műhelye: cirkuszi elefántok. 19.27: Ma este. 20.00: Nagyváros: Tévéjáték-sorozat. 21.10: Dokumentumműsor. Osztrák tv. 15.10: Az arckép. Ifjúsági film. 16.30: Tükörképek. 17.15: Maja, a méhecske. 17.40: Jó éjszakát, gyerekek! 17.45: Idősek klubja. 18.40: Osztrák népi muzsika. 19.00: Vasárnapi osztrák képek. 19.30: Tv-hiradó. 19.50: Sporthírek. 20.15: Ovas, Tv-játék. 22.45: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00—7.23: Előttünk a vasárnapi 7.23: Baráti körben. 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Útközben. 8.10: Öt kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe! 8.26: A Nyitnikék postája. 8.57: Zenés reklámturmix. 9.01: Olvastam egy novellát. 9.26: Népi muzsika. 9.50: Az idő rostájában. 10.00: Hírek, időjárás. 10.03: Útközben. 10.08: Százszorszép színház. 10.54: Reklám. 10.58: Híres előadóművészek felvételeiből. 12.00: Hírek, időjárás. 12.10: Édes anyanyelvünk. 12.15: Magyar előadóművészek. 13.00: Tiszta szívvel. 13.10: Elisabeth Schwarzkopf, Mario Lanza és Robert Merrill könnyűzenei felvételeiből. 14.05: Gondolatjel. 15.00: Hírek, időjárás. 15.05: Útközben. 15.10: Reklámkalauz. 15.12: Sewed ti levél. 15.22: Népdalkörök országszerte. 15.42: Hófehérke és a hét törpe. 16.02: Csendes Don. 17.00: Hírek. időjárás. 17.05: Útközben. 17.10: Nosztalgia? 17.20: Opera-művészlemezek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek, időjárás. 18.40: Útközben. 18.45: Sporthírek, totó. 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon. 19.34: Világjáró zenekarok. 20.50: Vörös Kálmán népi zenekara játszik. Gaál Gabriella nótákat énekel. 21.11: Világirodalmi dekameron. 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Sporthírek, totó. 22.15: Lemezmúzeum. 23.33: Zenekari operarészletek. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Bennett: Comedia. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelző szolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika koránkelöknek. 6.55: Műsorismertetés. 7.00: A görög katolikus egyház félórája. 7.30: Lionel Rogg régi szerzők műveiből orgonát. 7.54: Torna. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Szívesen hallgattuk. 10.00: Szivárvány. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa madrigálokat énekel. 13.10: Kópé kakas királysága. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Reklámparádé. 14.04: Újdonságainkból. 14.30: Hírek. 14.33: Táskarádió. 15.30: Jelenidőben. 15.55: Híres zenekarok albuma. 16.30: Hírek. 16.33: Útközben. 16.35: Reklám. 16.39: Slágerek mindenkinek. 17.40: A vasárnap sportja. 18.00: Ha még nem tudná . . . 18.30: Hírek. 18.33: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 19.20: A cornwalli kalóz. 19.50: Száz éve született Szántó Béla. 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek, fotó. 20.38: Dali kontra Miro. 20.58: Slágermúzeum. 22.06: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek, időjárás, nio: idegen nyelvű vízjelző szolgálat. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora. 7 30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. 8.00: Hírek, lapszemle, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: A kiállítótermek programjából. 8.11: Operaegyüttesek. 9.04: Viktor Pikaszen és Miroszlav Ruszin hegedűhangversenye. 10.10: Új zenei újság. 11.00: Hírek, időjárás. 11.03: Sztereó beállitóhang. 11.06: Ui-fi varieté. 12.10: Égtájak. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Új lemezeinkből. 13.50: Kis magyar néprajz. 13.55: Falstaff. 14.52: Beethoven kamarazenéjéből. 16.10: Sztravinszkij: Oedipus rex. 17.03: Zenés emlékeim. 17.40: Slágerlista. 18.15: Martha Argerich zongorázik. 18.45: A magyar szép próza századai. 19.30: Rádiószínház. 20.24: Reneszánsz kórusmuzsika. 20.54: A Drezdai Állami Zenekar hangversenye. 22.09: Népek között. 22.44: Romantikus operaáriák. 23.30—23.33: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 8.30: Hírek, lapszemle. 18.00: A vasárnap sportja. 18.30: Szerbhorvát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 és 5 órakor: A NAGY FAPOFA. Este 7 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: ÉRINTÉS (18). Szabad Ifjúság du. 4 órakor: GYILKOSSÁG MÁSODKÉZBŐL. Du. 6 és este 8 órakor: AKIKET FORRÓ SZENVEDÉLY HEVÍT (16). Dallos Ida mozi du. 6 órakor: HAIR (14). Siófok este 7 órakor : VÁMMENTES HÁZASSÁG (14). Marcali: ISTENEM, EMBEREK VAGYUNK! Barcs este 7 órakor: HELGA ÉS MICHAEL (16). TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv. 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: A mese ideje. 18.15: Ismeretlen Jugoszlávia. 18.45: Ifjú remények. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Ive Pogorelic szólista hangversenye. 21.05: Kiválasztott pillanat. 21.10: Találkozások. 22.10: Dokumentumfilm. Osztrák tv. 9.30: Tv-konyha. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Az arckép. Film. 12.00: Dimitri. Portréfilm. 17.30: Lassie. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Állatok a forró égöv alatt. 18.30: ML 19.00 Osztrák képek. 19.30: Tv-hiradó. 20.15: Hétfői telesport. 21.05: Forró pénz. 21.55: Esti sportműsor. 22.25: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggel! 800 Hírek. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Operaáriák. 9.00: Radnóti Miklós: Ikrek hava. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Vonószenekari muzsika. 11.19: Armand Hammer különleges esete. 11.39: Az élet komédiásai. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek. 14.40: A mi Józsi bácsink. 14.54: Édes anyanyelvünk. 15.00: Hírek. 15.10: Az MRT énekkara énekel. 15.28: Leporelló. 15.58- Hallgatóink figyelmébe. 16.00: Útközben. 16.05: Bach: h-moll szvit. 16.30: Világablak. 17.00: Hírek. 17.08: Reklámkalauz. 17.10: Bartókművek legszebb hangfelvételeinkből. 17.54: A Vasutas Szakszervezet népi zenekara játszik. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: A Magyar Rádió Karinthy színpada. 20.25: Pacsirta. 21.00: Fehéren-feketén. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Esti hangverseny. 23.30: Závodszky Wagner operáiból énekel. Zoltán 24.00: Hírek. 0.10: Som Lajos táncdalaiból. 0.25: Himnusz. 0.30: vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59: A Petőfi rácU reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Offenbach operettdalaiból. 8.20: Figyelmébe ajánlom . . . 8.30: Hírek. 8.33. ..Röpült páva. . .** 9.33: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának fúvószenekara orosz történelmi indulókat játszik. 9.50: Varázsmondatok. lf. OO: Zenedéléi Att. 11.53: Pillanatkép. 12.00: néki Lakatos Sándor néni zenekara játszik. 12.30: Hírek. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Dráma és önismeret. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Üvegszál és parafa. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Zene közelben. 1927: Reklám. 19.30: Tűnőd«* a ..Gyorsuló idő”-ben. 20.00: Híres előadók albuma. 20.30: Hírek. 20.33: Kirakodóvásár. 22.00: Nótacsokor. 23.00: Hírek. 23.15- A dzsessz » 70-es években. 24.00: Hírek. o.m: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 8.57: A kiállítótermek programjából. 9.00: Két vonósnégyes. 9.40: Operanégyesek. 10.06: Gondolattér. il.oo: Hírek. il.65: Dzsesszfelvételekből. 11.33: Hidas Frigyes műveiből. 1903: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.00: Hírek. 13.05: Műsorismertetés. 13.07: Kati Richiari»iii és P’acido Domingo operakettősöket énekel. 13 40- Drasóczky László réndalfeldolgozásaiból. 14.05: A Kühnvegyeskar énekel. 14.34: Michai Bóriff zongoraverseny«, 16.on: Iskolarádió. is.30: Harminc perc beat., 17.in Puccini operáiból. 77.50: TnUi.je hallottuk... ’3.15: Zsebrádiószínház. 19.’R: Reklám. 18 3é • A hét zeneműve 19.00: Hírek. 19.05: Fial böknek — kortárs zenéről 10.35: Dupla vagy semmi. 20 35* Romantikus •/«rm. 22.30—22.33: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.01 • Öttől hatig. 18.00: Téldimá^'"1’ Miadó ír 15 • A t#enan «'ap*»... lfl.30 • s erb-hendt normi műsor, 19.15: Német nyelvű műsor.