Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-29 / 75. szám

Tenisz­­esil­eg vár beszédes számokkal fia­mat mondom, Lelle, azt mondod, foci, ha azt mon­dom, Boglár, a válaszod te­nisz ... Aligh­a akad somo­gyi sportember, aki nem társítaná ezt a két sportágat az időközben, eggyé olvadt balatoni településekkel. A magyar tenger partvidéke egyik bölcsője a magyar te­­niszsportn­ek. Nem rendelke­zünk pontos adatokkal. Ide bizonyos, hogy a tó partján háború előtt a teniszpályáik száma többszöröse volt a mainak. A felszabadulás után Balatonboglár az elsők­­ között alakított szakosztályt, s 1­947 óta számos eredmén­­nyel hívták föl magukra figyelmet. Ma Siófok mellett a Boglárlelle igazi fellegvára a somogyi teniszéletnek. De vajon r.milyen erősek ezek a falaik, és főleg milyen ala­pokon nyugszanak? Az alap v Együtt a »Stáb«: ők a leg­illetékesebbek, ha a teniszéletről esik szó. helyi Hű­vösvölffyi Péter ügyvezető elnök, Berkes Pál edző és versenyző, továbbá Fekete Rudolf, a fiatalok tanítómes­tere. Az újságírónak a kér­dések feltevésén­­kívül egy feladata van csak: jegyzetei­nk Elöljáróban hadd jegyez­zem meg, hogy nem érkez­tem felkészületlenül a bog­­lárlellei teniszezőkhöz. Sió­fokon Gáspár István sport­felügyelőt is meghallgattam, ő a sporthivatal véleményét ismertette Csak néhány idé­zet : »­Boglárlellén nemcsak az NB II-t látjuk, nagyon jó az U­tánpótlásnevelés is..« ’Tudatos kiválasztásra vall, hogy egyszerre ennnyi ügyes gyerekük van...« »Ha taná­csot kellene most nekik ad­ni? Hm__Kitűnő és lelkes szakembereik vannak, akik élme k­ihaln­ak a teniszért. De úgy tudom, hogy csak segéd­edzői képesítéssel rendelkez­nek. Egyéni érdekükön túl a sportágé is azt kívánná, hogy továbbképezzék magu­­kat ...« Az első kérdés tulajdon­képpen sztereotip: népszerű­­e Boglárlellén a tenisz­ válasz: vetekszik a labdarú­­­gással. Ma még egyedül ez a sportág jelenti nálunk a­­ minőséget. Van egy jó erőkből álló felnőttcsapat, s ez vonzza a fiatalokat. Fe­kete Rudolf elmondta, hogy amikor toborzó van, a több­szöröse jelentkezik azok­nak, ahányat foglalkoztatni tudnak. Szerencsés véletlen vagy tudatos előrelátás, hogy Boglárlellén testneveléstago­­zatos általános iskola mű­ködik, s ez jó alapokat ad a dinamikus munkához. Je­lenleg tíz tagja van a te­­nisziskol­ának és további ti­zenhat gyerek igazolt ver­senyzője a sportegyesületnek. Nem kis munkát végeznek, mert naponta rendszeresen több óráit játszanak a sala­kon vagy — télen !— a helyi sportcsarnokban. Ha meg­gondoljuk, hogy a nyári idő­szakiban heti több mint húsz (!) órát töltenek edzéssel a fiatalok és télen is 10—12 óra az edzésidő, akkor lát­szik csak igazán, hogy nem jön magától az eredmény. A Siófokról visszatért Ha­jas Ákos ifjúsági aranyjel­vényes minősítéssel rendel­kezik, s öt bronzjelvényes teniszezőjük is van a fiata­lok között. Hárman már kor­­osztályos országos versenyt nyertek. A gyerekeket már az országos ranglistákon is jegyzik. Az ifjabbik Fekete Rudolf például évfolyamá­ban országosan első, de Sa­mu Mihály és Pór Péter is bent van az első tíz között. Mindezek az eredmények múlt évben születtek, és úgy vonzzák a szakosztály­hoz a fiatalokat, mint a mágnes a vasast. A lehetőségek (a pá­lyák száma) azonban beha­tároltak. »Ha legalább az egyik pályát téliesíteni le­hetne! — sóhajtottak csak­nem egyszerre. Idővel, bizo­nyára, ezt is megoldják. Na­gyobb gond, hogy az iskolák elvégzése után szárnyra kell ereszteni a »fiókákat«, mert helyben a továbbtanulási le­hetőség korlátozva van. Ma már arról beszélnek, hogy majdan, tanulmányaik befe­jezése után, miként lehetne hazatelepíteni őket Mert igaz, hogy a «megyei tervek­ben is »csak« mint utámpót­­lásne­velő bázis szerepel Bog­lárlelle, de ne feledkezzünk meg a f­ Jnermekről sem. A felépítmény­ es, első csapat mindössze egyetlen évet töltött az NB III-ban, miután 1979-ben ki­esett a második vonalból. Tavaly veretlenül végzett az első helyen (az ország ös­­­szes NB III-as bajnokai kö­zül ők egyedül). Korábbi­ csapatuk Hajas Ákossal egé­szült ki, így érték el a fi­gyelemre méltó sikert. Ne­kik egyenesen kapóra jött, hogy az első csapatban kö­telező egy ifjúsági tenisze­ző szerepeltetése, mert Ha­jas Ákos egyik »húzóembe­rünk« lett, s Berkes Pál mögött a legeredményesebb­nek bizonyult.­­ A többiek is kitűnő teni­szezők! Ismert név sport ber­kekben Bokor Pálé, Har­­math Gyuláé és Sándoré, Sziládi Sándoré, Novák Ti­boré, a kisebbik Hajas Gyu­láé és az ugyancsak ti­nédzser Samu Mihályé. Rá­juk vár most a nagyon nagy­nak látszó feladat: az NB II-ben is a dobogón kell vé­gezni, ha bent akarnak ma­radni a második osztályb­a. A sportág átszervezése miatt ugyanis csak az első három kapaszkodik meg. Nem túl nagy feladat ez egy újoncnak? A kérdésre Berkes edző így válaszolt: »Ugyan még nem ismerjük a csoportbeosztást, de né­hányat azért feltérképez­tünk várható ellenfeleink közül. Mi tagadás, nem lesz könnyű dolgunk. De biza­kodó vagyok, annak ellené­re, hogy csoportunkban, várhatóan, csak mi lesz­ünk újoncok. Júniusban indul a bajnokság, addig van még idő, és mi nem tétlenkedünk. A már lezajlott fedett pályás versenyeken bíztató ered­ményeink voltak. Gazdag a további programunk is, és jól szolgálja a felkészülést. Hűvösvölgyi Péter még el­mondta, hogy a pályákat is NB II-essé teszik a rajtig. Szocialista brigádok jelent­keztek, s társadalmi mun­kával járulnak hozzá, hogy valóban minden rendben legyen. További segítséget nyújt a Pannónia vendéglá­tó vállalat, amely földvári műanyagborítású pályáit in­gyen bocsátja rendelkezé­sükre. Boglárlellén néhány szám az elmondottaknál is hatá­sosabban igazolja a gyors fejlődést: 1979-ben 514 pon­tot szereztek, a múlt évben ez 1215-re szaporodott. Az országos ranglistán egyesü­letük a 41-ről a 20-ra ug­rott Beszédes számok, s egy­ben megszabják a további tennivalókat is! • Jutasi Róbert Drtasp­spor;­spor SPORTSPORTSPOI ortesportespor ortSPOnN RTSPOI A jövő reménységei. Álló sor (balról jobbra): Katona Pé­ter, Csere Attila, Samu Mihály. Guggol: Fekete Tamás, Fe­kete Rudolf, Pór Péter, Szájúk Miklós. A háttérben Fekete Rudolf, az utánpótlás edzője Tragédiák a stadionokban Minden baleset, katasztró­fa megrázó, a „fekete eseményei” spoortvilág sem azok a sportban különf­élők számára. Kiváltképp fájdal­masak a zsúfolt stadionok­ban történő tragédiák. Leg­utóbb Athénben fordult elő ilyesmi: 19 ember veszítette életét amikor az Olyanpiakos­z AEK mérkőzése után egy­mást taposták halálra az eredménytől függően boldog vagy szomorú szurkolók. Gö­rögországban fordulót ha­lasztottak el, állami gyászt rendeltek el. Sajnos, a sport­krónika föl­­jegyzett már néhány stadi­ontragédiát. 1946. márciusá­ban például 33 ember halt—és 500 megsebesült meg­a Bolton Wanderers — Wol­verhampton angol kupamér­kőzés zűrzavarában. 1957 de­cembere: a Juventus és a Fiorentina­­ [UNK] találkozóján 120 ember sérült meg Torinóban, ■mert a felső lelátók oszlo­pai ledőltek és a nézők le­zuhantak. 1959 októberében Nápolyiban 65 szurkoló szen­vedett sé­rülést a Napoli — Genoa bajnoki után. 1961 áprilisa: öt ember meghalt és több mint 300k szenvedett sérülést Santiagóban a Chile — Brazília mérkőzésen, ami­kor betörték a kapuikat és tumultus keletkezett. 1961 .szeptembere: a Glasgow Rangers — Celtic helyi rang­adó három em­ber halálát követelte és még 320 sérülés­sel járt a szurkolók között kitört összetűzés, amelyet alig lehetett megfékezni. 1964 májusa: a­ legnagyobb drá­ma. 350 ember vesztette éle­tét Limában a Peru–Argen­tina válogatott mérkőzésen, s 500 volt a súlyos sérülések száma. 1964 novembere: Kaiserslautern­ben egy néző meghalt; decemberben Isz­tambulban a Törökország— Bulgária mérkőzésen 84-en sérültek meg súlyosan, mert pánik keletkezett, és ember embert taposott. 1966 márciusa: Kairo sem marad­t ki. A Zamatok—Na­tional rangadón a nézők nem tudtak uralkodni magukon,­­ háromszázan megsérül­tek. 1977. április 1-én egy né­ző meghalt, 15 megsérült a Hamburg—Bayern München Bundesliga-találkozón, ami­kor mintegy száz ember le­zuhant a nyugati tribünről. 1977. június 9.:­ismét Ham­burg—Bayern München rangadó, s újabb 70 sérült. 1981. február 8-án történt a görög tragédia. Remélhető­leg hosszú ideig nem folyta­tódik a lista. S SOMOGY! NÉPLAP A DEI­-DUNÁNTÚLI TÜZÉP VÁLLALAT balatonszántódi 5* férő­helyes üdülőjébe gyakorlattal rendelkező szakácsnőt az üdülési szezonra felvesz Az üdülés időtartama három hónapi június 1-től augusztus 31-ig. Nyugdíjas jelentkeafteet is várjuk. Jelentkezés írásban a Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat, Pécs, Rákóczi út 50. Pf. 106 munkaügyi osztályán. 884305) TERMELŐÜZEMEINKBE SZAKMA NÉLKÜLI NŐKET ÉS FÉRFIAKAT, KARBANTARTÓ GYÁRRÉSZLEGÜNKBE VASAS ÉS VILLAMOSIPARI SZAKMUNKÁSOKAT veszünk fel * A szakma nélkülieknek a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésére lehetőség nyílik (az érettségizettek előnyben részesülnek). A vidékieknek utazási kedvezményt adunk és szállásról (házaspároknak kétágyas szobáról) gondoskodunk. A betanulás idején kedvező tanulóbért, azt követően pedig — szorgalom és jó teljesítmény esetén — 4000—6000 forint közötti bért fizetünk. Érdeklődni és jelentkezni lehet: a » ■ TAURUS ABRONCSGYÁR munkaügyi osztályán Budapest VIII., Kerepesi út 17. 1965 (a Keleti pályaudvar mellett) Telefon: 342-385 (90101) MR Taurus V MŰSOR Csiky Gergely Szính­áz: 15 órakor: A MELEGHÁZ — Vö­rösmarty-bérlet 19 órakor: A MELEGHÁZ — Odry-bérlet. 19.30 óra­kor: VARSÓI MELÓ­DIA. Stúdió-előadás. Kaposvár, Vörös Csu­fak­? «I« fél 11 órakor: HALÁLOS TÉVE­DÉS. Du. 3, 5 és este 7 órakor: A­­ SVÉD, AKINEK NYOMA VESZETT (1*)« Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: LANCRAVERT SOFŐRÖK. Du. 5 és este 8 óra­kor: KALIFORNIAI LAKOSZ­TÁLY (14). Latinca filmszínház: du. fél 6 órakor: BOLDOGTA­LAN KALAP (14). Siófok: de. 10 órakor: A MESÉK BIRODAL­MÁBAN. Du. 5 és este 7 óra­kor: ELLOPTÁK JUPITER FE­NEKÉT. Marcali: SZÁGULDÁS GYILKOSSÁGOKKAL (14). Barcs, de. fél 11 órakor: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG. Du. 9 és este 8 órakor: POKOLI TO­RONY I—n. (14). Budapst 1. 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. 8.10—9.15: Mindenki iskolája. 9.15: Óvodások filmműsora. 9.35: Tan bácsi. 10.15: „Szuper nyol­cas”. 10.40: Hírek. 10.45: A rajz­filmek kedvelőinek. 11.OQ—kb. 12.30 : Magyarország—Kuba fér­fi kosárlabda-mérkőzés. 13.30: Nótaszó. 13.50: Korda Sándor­­sorozat Eszményi férj. Ameri­kai film. 15.20: Reklám. 15.25: Vasárnap délután. 17.25: Rek­lám. 17.30: Műsorainkat ajánl­juk. 17.55: Lehet egy kérdés­sel több? 18.25: Reklám. 18.35: A közönségszolgálat tájékozta­tója. 18.40: Idősebbek is elkezd­hetik... 18.45: Esti mese. 19.00: A hét 20.00: Hírek. 20.10: Sze­get szeggel. Anngol film. 22.35: Hírek. Totóeredmények. Jugoszláv tv 9.90: Barázda. 10.09: A reggel­ről ismerni meg a napot. 11.30: Népi muzsika. 12.00: Földműve­lőknek. 13.35: Láng és nyíl. Amerikai film. 15.00: Vasárnap délután. 19.00: Miki műhelye. Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Svetozar Markovic. Tv-film. 21.25: Munkások az egyetemein. 22.15: Sportszemle. Osztrák tv 11.15: Az ORF koncertje. 15.20: Minden arany ezen a világo­n. 18.45: Toby és Tobias. 17.15: Pi­nocchio. 17.40: Jó éjszakát, gye­rekek! 17.45: Idősek klubja. 18.30: Találkozás emberekkel és állatokkal. 19.00: Vasárnapi oszt­rák képek. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Sporthírek. 2«.15: Változá­sok. Tv-játék. 22.25: Hírek. KOSSUTH RADIO 8­00—7.23: Előttünk a vasár­nap. 8.23: Baráti körben. 7.54: A Közönségszolgálat tájékozta­tója. 8.00: Hírek. 8.10: Öt kon­tinens hét napja. 8.25: Hallga­tóink figyelmébe! 8.28: A Nyil­­mkék poétája. 8.57: Zenéi rek­lámturmix. 9.02: Olvastam egy novellát. 9.27: Bartók: IV. vo­nósnégyes. 9.51: Hajnali szere­nád. 10.00: Hírek. 16.08: Buram­­bele cirkusz. 11.05: Reklám. 11.10: A Magyar Rádió és a Tele­vízió gyermekkórusa énekel. 11.25: Világjáró zenekarok. 13.00: Tisza szívvel. 13.10: Magyar mű­­vészek Huszka daljátékaiból énekelnek. 13.36: A nápolyi dal száz esztendeje. 14.05: Gondolat­jel. 15.00: Hírek. 15.10: Reklám­kalauz. 15.13: Berlini levél. 15.23 : Népdalkörök országszerte. 15.43: Fúvósesztrád. 16.06: Isten te­remtményei. 17.00: Hírek. 17.05: Útközben. 17.10: Ösztöngazda­ságtan. 17.20: Opera-művészle­­mezek. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.28: Hallgatóink figyel­mébe! 18.30: Hírek. 18.40: Út­közben. 18.45: Diákkönyvtár hangszalagon. 19.49: Örökzöld dallamok. 20.47: Világirodalmi dekameron. 21.25: Új verbunkos- és nótafelvételekből. 22.00: Hí­rek. 22.10: Sporthírek. 22.20: Mu­­szorgszkij-művek. 23.20: Ma­gyar szerzők zenekari műveiből. 24.00: Hírek. 0.10: Dzsesszfelvé­teleinkből. 0.25: Himnusz. Víz­­jelző szolgálat. PETŐFI RÁDIO 6.00: Népszerű muzsika a ko­ránkelőknek. 6.55: Műsorismer­tetés. 7.00: A római katolikus egyház felórája. 7.30:'' Charles Courboin Franck-műveket orgo­nál. 7.54: Torna. 8.00: Hírek. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Szíve­sen hallgattuk. 10.00: ’.Szivár­vány. 11.57: Jó ebédhez szól a nóta. 12.54: Berzsián költő volemig dörgös mennykövei. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Reklámparádé. 14.04: Hí­res zenekarok albuma. 14.30: Hí­rek. 14.33: Táskarádió. 15.30: Je­len időben. 16.00: Török Erzsé­bet népdal felvételei­ből. 16.30: Hírek. 16.33: Útközben. 16.35: Reklám. 16.40: Slágerek minden­kinek. 17.30: A tudomány fel­legváraiban. 18.00: A vasárnap sportja. 18.30: Hírek. 18.33­: San­zonok. 19.10: Gesztusok és lát­ványok, szavak és tőmondatok. 19.30: Az Állami Nép Együttes felvételeiből. 20.10: Tehetséges gyerekek. 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek. 20.38: Újdonságaink­ból. 21.10: Offenbach operettjei­ből. 22.00: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyel­vű víz­jelzőszolgálat. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi körzeti stúdió né­met nyelvű műsora. 8.00: Hírek. 8.00: fából. A kiállítótermek program­8.11: Énekszóval, muzsi­kával. 8.23: A Berlini Filharmo­nikus Zenekar hangversenye. 10.10: Új zenei ifjság. 11.00: Hí­rek. 11.03: Szerep beállítóhang. 11.06: Hi-fi varieté. 12.10: Égtá­jak. 13 00: Hírek. 13.05: Oleg Kagan hegedül. 13.55: Kis ma­­cvsi néprajz. 14.00:­ Bartók. 15.22: Évszázadok mesterművei. fiumi Am­ad­radáról Ktt: Leg­szebb stú­diófel­vételekből. 18.00: A magyar széppróza századai. 18.15: Híres karmesterek felvé­­teleiből. 19.35: Rados Ferenc zongoraestje. Kb. 20.25: Csá­kány, ásó, és történelem. tt.nO: Angelo Bohrikian együttese. 21.40: Zenekari opera részletek. 22.07: Miért vijjog a saekeselyű? 22.58: Zenei panoráma. 23.30— 23.33: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO I.M—t.Jti Hírek. Tadeeststack, lapszemle. 18.00: Fele sport — fele muzsika. 18.30: Szerb-hor­vát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. 20.00: Üzenet­ ess kívánságműsor hazai és külföl­di németeknek. HOLNAPI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: ELLOPTAK JUPITER FENEKÉT. Este 7 órakor: FILM­BARÁTOK KÖRE: SZT­ALKER I—II. (16). Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: NEM ÉLHETEK MU­ZSIKASZÓ NÉLKÜL. Du. 6 és este 8 órakor: LUXUSBORDÉLY PÁRIZSBAN (16). Dalton Ida mozi: du. 6 órakor: KARATE. Siófok: este 7 órakor: A SVÉD, AKINEK NYOMA VESZETT (14) Marcali: A FÁRAÓ I—II. Bans: este 8 órakor: A CARSANY ÉS A HÉT DALIA. Jugoszláv tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Távoli országok meséi. 13.00: Babjáték gyermekeknek. 18.15: A természet és az em­ber. 18.45: Pódium. 19.15: Rajz­film. 19.27: Ma este­ .20.ó0: A Medúza-tutaj. 21.35: Kiválasztott pillanat. 21.40: Mozaik. 22.40: Dokumentumfilm, Osztrák tv 9.30: Tv-konyha, id.te: iskola­tévé. 16.30: Friss szél Kanada felől. FIÚNK Lassie. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.1»: Álla­tok világa. 18.30: Mi. 19.00: Oszt­rák képek. 19.30: Tv-hiradó. 21.05: Az aranyifjú. 21.55: Esti sportműsor. 23.M: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.36—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek, időjárás. 8.05: Műsorismer­tetés. 8.2­0: Mai kulturális prog­ramok. 8.25: A századforduló operáiból. 9.00: Könyörgés hű­ségért. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Ki kopog? 10.00: Hí­rak, Időjárás. 10.10: Nyitnikék. 10.35: Purcell-művek. 11.22: Zászló­bontás, 75 év távolából. 11.42: A sötétség mélyén. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma. 12.30: Reklám. 12.35: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 12.50: Ze­nei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.38: Kóty. 14.54: Eöes anyanyelvünk. 15.00: Hí­rek, időjárás. 15.10: Külföldről érkezett... 15.90: Leporelló. 16.00: Ütközben. 18.05: László Margit és K­oc­alvy Róbert éne­kel Fali: Sztambul rózsája c. operettjéből. 16.30: Világablak. 17.00: Hírek, útközben. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: Bartók­művek legszebb hangfelvételei­ből. 17.53: Helyszínrajz — a Dé­li pályaudvarról. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Hallga­tóink figyelmébe! 18.30: Esti ma­gazin. 19.15: Leonie Rysanek operaáriákat énekel. 19.45: Tánc­­dalénekesek a sanzonpódiumon. 20.29: Bródy Sándor utcai m­este­rd­a­ln­ok­ok. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: Bulgária márciusban. 22.­»: Ma­gyar zeneszerző-kortársak hang­szerszólóiból. 22.50: Késő este. 23.00: Népdalcsokor. 24.00: Hí­rek, időjárás. 0.10: Filmzene. 0.25: Himnusz. 8.30: Vízjelző szol­­gálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli, zenei műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Szatirikus dalok. 8.20: Hallgatóink figyelmébe ajánlom... 8.30: Hírek. 8.33: A KISZ Központi Művészegyüttes Rajkó-zenekara játszik. Urbán Katalin cigánydalokat énekel. 9.00: Slágermúzeum. 9.50: Ke­reskedők lesznek. 10.00: Zene­­délelőtt. 11.58: Pillanatkép. 12.00: Déki Lakatos Sándor népi zene­kara játszik, Melis György nó­tákat énekel. 12.30: Hírek. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánc­zenei koktél. 13.25: Apu, men­jünk moziba! 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.0­0: Erről beszélni kell! 17.30: 1 ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Zene közelben. 19.25: Reklám. 19.30: Új pódium. 20.30: Hírek. 20.33: Eszmék fag­gatása. 21.13: Népszerű dalla­mok. 22.12: A rock­­ and roll csillagai. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Operettmuzsika. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Idegen nyelvű vízjelző szolgálat. 3. MŰSOR 8.55: Műsorismertetés. 8.27: A kiállítótermek programjából. 9.00: Lakmé. 10.06: Gondolatjel. 11.05: A Müncheni Filharmoni­kus Zenekar hangversenye a müncheni Herkules teremben. 12.50: Isten törött csellója, hall­gatok. 13.00: Hírek, időjárás. 13.05: Műsorismertetés. 13.07: Helmuth Walcha összes Bach­­orgonafelvételei. 14.48: A New York-i Filharmonikus Zenekar játszik. 16.08: Láttuk, hallottuk. 16.30: Harminc perc bent. 17.00: Puccini operáiból. 18.07: A va­kok. 18.28: Reklám. 19.00: Hí­rek. 19.05: Romantikus kórus­­művek. 19.35: A Magyar Álla­mi Hangversenyzenekar Bartók­­hangversenye. Kb. 21.25: Dzsesszfel­vétel­ekből. 22.80: A Munkadal. 22.30—22.33: Hírek, időjárás. PÉCSI RAOTÓ 17.00- Hírek 17.OS: Közleke­dési Őrjárat. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: A tegnap slágerei 18.30: Szerb-horvát nyelvű mű­sor. 19.15: Német nyelvű műsor

Next