Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-11 / 264. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Sérelmesnek tartom, hogy a N­yugat-Ivánfa utcában nincs kiépített gyalogjárda. Ezért az gyermekek, munkahelyre siető dolgozók iskolába igyekvő kénytelenek az úttesten közlekedni, s ez zavarja a járművezetőket , és veszélyes a gyalogosoknak. Csapadék­os időben­ az úttest sáros, a gépjárművezetők — mivel nincs sebességkorláto­zó tábla — nem figyelnek a gyalogosokra, gyakran sárral fröcskölik be őket. A cukorgyár földdel tölti a kerek­részt, a szállítójárművek az úttestre hordják a sarat, s ez is veszélyezteti a közlekedés biztonságát. Kérem az illetékeseket, vizsgálják meg a bejelentést és adjanak segítséget a balesetveszély megszüntetéséhez. Tisztelettel­ , Bors József Kaposvár, Nyugat-Ivánfa u. 32. Tisztelt Szerkesztőség! Orsós József holládi általános iskolai tanuló október 28-án megjelent levelére az alábbi tájékoztatást adom. A sütőipar előre elkészített túraterv szerint végzi az áruszállítást. Kérésünkre módosította tervét és a péksüte­ményt a holládi üzletbe tíz óráig leszállítja, így a tanulók tízóraira fogyaszthatják a süteményt. Tisztelettel: Csordás György a Balatonm­­áriafürdje és Vidéke > Áfész áruforgalmi 1 . főosztályvezetője Stockholmi hanglemez ízléses kis kötetben jelen­tette meg a napokban a Ka­posvári Tanítóképző Főisko­la Heisz Károly adjunktus­nak, az ismert énektanárnak és karvezetőnek két tucatnyi kompozícióját Kórusok és kánonok címmel. Ezzel egy­idejűleg egy szép hangle­mezt is kapott ajándékul Heisz Károly, amely Bartók, Bárdos és mások szerzemé­nyei mellett az ő egyik da­rabját — A föld ébresztése című Ady-versre készített kóruszhm­vet — is tartalmaz­za. A Kaposváron megjelent kötet és a Stockholmban ki­adott lemez adott okot be­­s­zélge­tésünkhöz­ — Mióta komponál? — Zsengéimet két évtize­de írtam, s a Zeneakadémia hallgatójaként kezdtem ko­molyabban foglalkozni zene­szerzéssel. Ez akkoriban nem volt könnyű dolog; magam is, mint minden komponá­lással foglalkozó fiatal, sok­szor fölfedeztem Kodály, Bárdos és műveimen mások hatását, olykor zenei fordu­lat formájában is. Termé­szetesen törekedtem és ma is törekszem arra, hogy ön­álló stílust alakítsak ki. — Honnan az inspiráció? — Balassitól, Vörösmarty- Nosztalgia Kölyök koromban, ha jó voltam, megdicsértek. Néha meg kaptam egy forintot, hogy vehetek magamnak va­lamit. Egy forintért lehetett kapni Caolát , sósborsze­­szest vagy mini bocit. Vagy három doboz gyufát, üt szál Symphonia cigarettát... Fő­leg ez utóbbit vettem, mert kikötötték, hogy cigizni ti­los. Én nem adok a gyereknek egy forintot. Egyforintos cso­ki nincsen. Olcsóbb sem akad. Már csak két és fél doboz gyufát ér egy forint, mivel a harmincfilléres megszűnt. Szálra már nem adnak cigit. Úgyhogy kezd­tem a kicsit nem becsülni, egy forint... És tegnap egy forintért öt valamit vettem! öt üveggo­lyót, kisméretűt. De még na­gyot is vehettem volna egy forintért. Pontosan egyet. Ezután üveggolyókkal és egyéb csecsebecsékkel ked­veskedtem a gyerekek vad és hálás törzsének. S elfo­gott a nosztalgia. Egy fo­rintot adhatok a gyereknek, mint hajdanában-danában.. És­­ öt valamit kap érte. Azok a régi szép idők, amikor visszatérnek. Haj, de jóll. r. \ VILLÁM INTERJÚ­ tól, Petőfitől, Nagy László­tól, Takáts Gyulától és a magyar költészet sok más kiválóságától. Ha gyerme­keknek­­ írok, elsősorban vers ritmusára, lüktetésére, a hangulatára figyelek, hiszen a kicsinyeket elsősorban a játékossággal lehet megfog­ni. De sokszor ösztönzött ze­neművek szerzésére eg­yzegy költői kép vagy a versek fi­lozófiai tartalma. — Hol hangzottak el már az Ön szerzeményei? — Pécsen, Keszthelyen, Nyíregyházán, és jó néhány­szor a rádió Kóruspódium­­adásaiban. Ez a svéd hang­lemez volt első külföldi be­mutatkozásom. Külön kö­szönettel tartozom érte Ivasivka Mátyás karnagy­nak és a­ pécsi Janus Pan­nonius Női Kar valamennyi tagjának, akik méltatlanul m magas színvonalon éneklik művemet ezen a lemezen ... L. A. XXXVII. évfolyam, 264. szám Munka­lehetőség harminc asszonynak Cipőfelsőrészt készítenek A múlt hónap­ elején a tótújfalusi termelőszövet­kezet har­mninc dolgozója — többségében asszony és le­ány — a szigetvári­ cipőgyár­ba ment betanító munkára. A szövetkezet és a avar kö­zött létrejött megállapodás alapján a jövő év elejétől a cipőfelsőrész-készítő mel­léküzemág dolgozói lesznek. A termelőszövetkezet veze­tői azért határoztak­ az újabb ipari tevékenység megszervezéséről, hogy a té­li időszakban is munkát tudjanak adni a kertészet­ben, illetve a növényter­­mesztésben dolgozóknak. A létesítés mellett szólt, hogy az ipari tevékenység egész évben folyamatos be­vételt biztosít. A munkatermeket és hozzá tartozó szociális léte­­­sítményeket a volt potonyi üzemi konyhából és gépsze­­relőműhelyből alakítják ki, a gépeket a gyár adja. A szövetkezet gondoskodik a környező községekből be­járó dolgozók szállításáról­ is. A gyárral történt megál­lapodás alapján a mellék­üzemág folyamatosan­­ átve­szi a környező községekből, jelenleg még Szigetvárra bejáró dolgozókat, s így­­ a középtávú fejlesztési tervek­ben egy 80—100 főt foglal­­­­koztató üzem kialakítása­­ szerepel. Komszomolista fiatalok a Délviépnél Virág a nagyapa sírjéra is Kellemes hangulatú, bará­találkozón vettek részt tegnap este a Kaposváron tartózkodó szovjet komszo­­molista küldöttség tagjai. A Délviép KISZ-fiataljai lát­ták vendégül a 36 tagú cso­portot. A turisták a kalmük autonóm köztársaságból, Kujbisevből érkeztek ha­zánkba, hogy velünk együtt ünnepeljék a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfordulóját Az építőipari dolgozókból, mezőgazdaságban tevékeny­kedő fiatalokból álló kül­döttséget bizottsága a Délviép KISZ­ köszöntötte. Ez­után Vígh Sándor főmérnök ismertette a négy megyére kiterjedő tevékenységű vál­lalat megalakulását, fejlődé­sét, terveit. Levetítették vendégeknek a Délviép mun­a­kájáról, készült filmet, is. Gynnagyij Aranyinovnak, a küldöttség vezetőjének­ külö­nösen fontos volt ez a ka­posvári látogatás. Nagyapja itt esett el a második vi­lágháború harcaiban. Édes­apja már járt 1968-ban ha­zánkban, akkor azonban nem találták meg a sót. Most a megyei pártbizottság segítségével fölkutatták kaposvári Keleti temetőben, a így Gennagyij a hivatalos koszorúzási ünnepség után elhelyezte a kegyelet virá­gait nagyapja sírján. PROTOKOLL (Roly* 1981. november 11., szerda Szépen fejlődnek a pécsi állatkertben augusztusban szüle­tett oroszlánkölykök. Annyira szelídek, hogy a fényképezés kedvéért kihozhatták őket a ketrecen kívül (MTI-fotó : Cser István felv. — KS) Honismereti műsorsorozat a tévében Marcali is bemutatkozik Múlt, jelen s .jövendő címmel hat adásból álló, játékos honismereti műsor­sorozat sugárzására készül a Magyar Televízió. A Mi­nisztertanács Tanácsi Hiva­tala és a Hazafias Népfront támogatásával készülő prog­ramban, hatszor másfélórá­­nyi, ,élő” adásban, tizenkét kisvárosunk mutatkozik be a közönségnek — a jövő év szeptemberétől —, köztük Marcali is. A résztvevő városok ve­zetőinek a napokban tar­tott tanácskozásán — ame­lyen dr. Ress Zoltán, Mar­cali tanácsának elnöke is jelen volt — megkezdődött az előkészítő munka A so­mogyi városkában hamaro­san bizottságot alakítanak kutatókból, pedagógusokból és a honismereti mozgalom aktivistáiból az előkészüle­tei­k szervezésére, a verseny­zők felkészítésére. A kezde­ményezés célja: bemutatni a természeti környezetet, történelmi múlt értékeit, az a egykori és mai gazdasági életet, a városnak és kör­nyékének művészetét, híres szülötteit. Kék hegyet vehetünk Mégsem szűnt meg a börzebolt Folytatódik a börzesorozat Kaposváron — a régi bú­torbolt helyén —, a beha­rangozott megszüntetés el­lenére is. Ezúttal az ipar-, cikk-kiskereskedelmi válla­lat íródeák boltja és a Piért nagykereskedelmi vállalat kaposvári lerakata fogott össze, s poszterkiárusítást rendezett. Több ezer nagy­méretű reprodukció kapható — tegnap óta — árenged­ménnyel. A Bécsi Képtár­ban levő gyűjtemény néhány darabját jelentette meg ko­rábban poszteren a Képző­­művészeti Alap, most festmény sokszorosított má­13­solata; Rubens, id. Pieter Brueghel és mások remekei várják itt a szépet szerető embereket Kisebb mennyiségben je­lentős árenged­ménnyel kí­nált panoráma és falvédő posztereket is „bedobtak” a kereskedők. Nagy fát és kék hegyet lehet venni, Buda kö­zépkori metszetét és Csont­­váry egyik festményét. Amíg a készlet tart... Léghajóval az óceánon Három vállalkozó szelle­mű amerikai és egy japán Nagashima városából elin­dult, hogy a repülés törté­netében először léghajóval átkeljen a Csendes-óceánon. A Double Eagle V. nevű, 50 méter magas, hófehér poli­­észterballont héliumgáz emelte a magasba, hogy három (maximum öt) nap alatt, 9600 kilométeres re­pülés után — a tervek sze­rint San Francisco térségé­ben — fejezze be a kocká­zatos utat. A kísérlet veze­tője az 51 éves Ben Abruz­­zo, aki 1978-ban elsőként kelt át Double Eagle II. ne­vű léggömbjével az Atlanti­­óceánon. A három amerikain kí­vül egy, az Egyesült Álla­mokban élő japán étterem­­tulajdonos is beszállt a vál­lalkozásba , és a léggömb utazókosarába. Szerepe dön­tő fontosságú a kísérlet szempontjából: ő fizeti úgy a mis a 250 ezer dollárt, amibe a kaland kerül... ‘ SOROK Tudja Az ifjú hevesen udvarol, egy kislánynak, mire az kifakad. — Ha nem hagyja abba, kiáltok .. . Mit akar tő­lem tulajdonképpen? — Nézze, Mancika mondta a fiú —, ha maga már kiáltani akar, akkor valószínűleg tudja, hogy mit akarok Jó emberismerő Egy koldus csönget az ajtón, a háziasszony azon­ban, nem ad alamizsnát. A koldus nem enged; a há­ziasszony végül azzal fe­nyegetőzik, hogy kihívja a férjét. — Fölösleges, asszonyom — mondja nyugodtan a koldus —, hiszen nincs itt­, hon. — Honnan tudja? — Az olyan asszonyok­nak, mint ön, a férjük csak ebédelni jár haza, és ak­kor is minél ritkábban .. . A legkedvesebb — Tudod, nagymami, az a dob, amelyet születés­napomra kaptam ajándékba, igazán a tőled kedvesebb ajándékom.leg­— Hát annyira szeretsz dobolni ? — Egyátalán nem dobo­lok. Ezért minden héten egy ötvenest kapok apu­kától! Vadászparadicsom A Szovjetunió távol-ke­leti része valóságos para­dicsom a vadászok számá­ra. A területnek körülbelül kétharmad részét erdők borítják, amelyek tele vannak mindenféle állat­tal. A vadászati szezonban nem nehéz szemtől szembe kerülni egy vaddisznóval, vagy egy medvével. Ugyancsak sok vadász jár­ja bőrrel bevont hólécein j a Szovjetunió távoli észa­­­­ki területét, a hóval borí­tott ta­jjal. Anyja lánya Párbeszéd két barátnő között. Elsa: — Mondd, nem nehéz így, férfi nélkül felnevel­ni a kedet?törvénytelen gyere­Paulai — Dehogy! Amire az anyám és a nagyanyám képes volt, azt én is tu­dom tökéletesen! A»: MSZ­MP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-b.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor n 2. Postacím: Kaposvár Pf.; 31. 1401. Telefon: 11-51*. t1-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó­ Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 1. Postacím: Kaposvár, PL: 31. "340" Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirhipkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra .44 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft egy évre 4tlü Ft Index: 25­9 FT ISSN 0133—06** Készült e Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári ü­ze­mében Kaposvár, Május 1. u. ioj Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem őrzőnk meg. es *eofr adnak visoea.

Next