Somogyi Néplap, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-11 / 213. szám

A+li+*#t Európa-bo_mofoés két magyar arany Az Európa-bajnok­ságon eddig bemutatkozó­­ nagyarok között Szalma László távol ugró a legcsaló­­iRtitabb. Az 1978-ban fe­h­ért pályás Európa-bajnok­i film­et­ nyert, a moszkvai olimpián pedig igen előkelő 4. helyezést elérő Vasas-at­­e*a érmes reményekkel ér­kezett a görög fóvariásba, s nem megalapozatlanul, hi­­­­szen az idén 8.20 méterre ja­­v­ította a magyar rekordot. Ezzel a teljesítménnyel pe­dig a szovjet Bjelszkij tár­saságában európai rangelső­nek számított. Szalma nem került a legjobb nyolc közé, s ez azt jelentette, hogy a magyar csapatvezetés által meghatározott legalább tíz­pontos EB-mérleg gyakorla­tilag teljesíthetetlenné vált. Pénteken az EB 5. verseny­napján két ügyességi szám­ban rendeztek selejtezőt: férfi diszkoszvetők, illetve a a magas­ugrók vették célba a döntőt. Az előbbieknél az NDK-s Warnemunde volt a legjobb 611,74 m-rel. A dobo­zzam-döntő nyíltnak minő­síthető, hiszen a világcsúcs­­tartó Wolfgang Schmidt nincs Athénban. Ami a férfimagasugrást il­leti, nagy-nagy meglepetés­ pT«sporf«sport#sp pPORTsjPortSPOTM sportffioRTSPorl re a 224 cm-es selejtező ma­gassággal csak a lengyel Trzepizur és a nyugatnémet Nagel birkózott meg továb­bi tíz atléta a 221-es magas­ságon túljutva érdemelte ki a szombati döntős szereplést. Az elsőként befejeződött döntőben, a 400 m-es gátfutásban megszületett női az első svéd győzelem az idei európai ranglistán 3. helyet elfoglalt Skoglund jóvoltá­ból. A kalapácsvetésben viszont teljes a szovjet siker: 3 ér­met is szereztek. (Tánczi Ti­bor legjobbjával, a 75.48 m-es magyar csúccsal az előkelő mezőnyben 6. is le­hetett volna . ..) A 110 m-es gátfutás kö­zépfutamában rajthoz szólí­tották a magyar Györgyöt is, ő annak Bakos kö­szönhette újabb szereplését, hogy a vártnál kisebb me­zőny miatt az utolsó pilla­natban átformálták a kvali­fikációs rendet. Még mielőtt megkezdődött a magyar táborban nagy iz­galommal várt hármasugrás döntője, két magyar már „aranyéremmel” büszkélked­hetett: dr. Sir József, a nemzetközi és az Európai Atlétikai Szövetség tanácsá­nak tagja, valamint Nyirő György, az EB célfotó-szol­­gálatának egyik vezetője megkapta a Nemzetközi At­létikai Szövetség aranyérmét — mindketten 25 évi ered­ményes, a sportágat segítő tevékenységük elismerése­ként. SÚLYEMELÉS Irány: Ljubljana Szeptember 18-án kezdő­dik Ljubljanában az idei Súlyemelő világ- és Európa­­bajnok­ság. A közelgő nagy esemény alkal­má­rról az OTSH-ban sajtóértekezleten számolt be Aján Tamás, a nemzetközi és a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitká­ra, valamint Orvos András, a válogatott vezetőedzője. — Ljubljana 1979-ben, a s­atonik­i vb idején megtar­tott kongresszuson kérte és kapta meg a VB—EB rende­zés jogát — mondotta Aján Tamás. — Azóta nagyon ké­szülnek, hogy világbajnokságot kifogástalan rendezze­nek, többször ellátogattam a városba, csak a legjobbakat lehet elmondani. Nagy me­zőny várható mintegy 40—42 ország képviseletében. Óriá­si szovjet—bolgár párharcra lehet számítani, s ami súly­emelésben megszokott, vi­lágcsúcsokra is. Elm­ondotta a főtitkár, hogy a rajt előtt, szeptem­ber­ 15-től különböző tanács­kozásokat tartanak, sor ke­ríti­ a szövetség kongresszu­sára is. Újabb 6 ország kéri felvételét a jelenlegi 115 nemzet mellé. Az eddigi 115 tagországgal is n nmzetikö­zi súlyemelő szövetség a vi­­­­lág hatodik legnagyobb sportszövetsége, az újabb 6 országgal egy-két hellyel még előbbre lép. Orvos András, a váloga­tott vezetőedzője 8 verseny­zőt jelölt Ljubljanára. — Az elmúlt évi, lillei vi­lág- és Európa-bajnokságon nem szerepeltünk jól, a ta­pasztalatok alapján több te­rületen változtatni kellett, így szakmailag és morális szempontból is — mondotta a vezetőedző. — Változott felkészülésünk helye is, éve­ken át Tata volt a főhadi­szállás, Ljubljanára készü­lőben Mátraházán, Dunavar­­sányban, lyeninvárosban, Hajdúszoboszlón és Buda­pesten is készültünk, s bi­zonyos időszakokban a ver­senyzőik a meghatározott fel­adatok szerint egyesületük­ben gyakoroltak. Minden vonatkozásban emeltük a mércét, s azért indítunk csak nyolc versenyzőt, mert többen nem feleltek meg a követel­mények­nek. A VB-EB-n részt vevő nyolc magyar súlyemelő: 52 kg: Pátrovics Géza (Ka­zincbarcika) 28 éves, leg­jobbja 235 kg: Babarczi Ist­ván (Oroszlány), 21 éves, 230 kg. 82,5 kg: Mandzák Berta­lan (Csepel), , 25 éves, 352,5 kg: Király Lász­ló (Tatabá­nya), 22 éves, 345 kg. 96 kg: Baczakó Péter (BKV Előre), 21 éves, 377,5 kg: Kovács József (Olefin), 25 éves, 367,5 kg 14­1 kg: Hlavati András (Bp. Honvéd), 21 éves, 382,5 kg. Hfl kg felett: Réti István (Olefin), 25 éves, 400 kg. A legjobb góllövők A területi bajnokság gól­­lövőlistájának élcsoportjá­ban 5 gólos: Hámori (Rákó­czi), 3 gátas: György (Tán­csics SE), Hosnyánszki, Szaj­kó (Kisdorog), Varga (Sel­­­­lye), 2 gólos: Dobos, Mex (Kisdorog), Tóth (Sellye), Csorba (Rákócz­i), Hosszú (Dombóvár), Hom­omjai, Du­nai (Komló), Pintér, Varga (Táncsics), Baumholczer (Boly), Bereczki (Enyingi. A megyei bajnokságban 6 gólos: Nagy (Barcs), Vég­i (Kiss J. SE), 5 gólos: Kalász (Bog­lá­riette), Reichert (Tab). 4 gólos: Gádor (Kiss J. J. SE), Takács Gy. (Boglár­­lel­le), Szigeti Cs. (Kadarkút). SOMOGYI NÉPLAP I­ KÖLCSÖNÖS HASZON JEGYESEN NDK-s asztaliteniszezők vendégségben Kedves vendégei voltak a közeli napokban a Kapos­­plast női asztaliteniszezői­nek. Az NDK idei bajnok­csapata, a Locomotív Prenz­­lau érkezett Kaposvárra, hogy viszonozza a somogyiak látogatását. A két csapat ér­deklődéssel kísért mérkőzé­séről már beszámoltunk, ke­veset tudunk azonban ma­gáról az együttesről, mint ahogyan az NDK asztalite­­niszsportjáról sem bővel­kedünk információkban. A búcsúest, amikor a német vendégek elköszöntek a ven­déglátóktól, alkalmat adott arra, hogy a csapat vezető­jétől és edzőjétől bizonyára többeket érdeklő kérdések­re választ kapjunk. Viktor Vetter és Dieter Sauermann készséggel állt rendelkezésünkre. — Kérjük, hogy mutassák be a városukat. — Brenzlau Berlintől északra fekszik Branden­burg megyében, járási szék­hely, 23 ezer lakossal. Agrár település, de van két ipari üzeme, amelyekben elektro­mos alkatrészeket gyárta­nak. A Lokomotív egyesületről megtudtuk, hogy mindössze két szakosztálya van: az asz­talitenisz és a modern gim­nasztika. 25 éve alakult, és sportolóinak 95 százaléka nő. Érdekes, hogy a Lokomotív­­nak két (!) női asztalitenisz­csapata is szerepel az első ligában. — Magyarországon keve­set tudunk az NDK aszta­liteniszsportjáról. — Nem véletlen, hiszen nem tartozik ez a sportág Európa élvonalába. Mi a franciákkal, dánokkal és a bolgárokkal vagyunk megkö­­zelíthetőleg egy színvonalon, de ez csak a mi vélemé­nyünk, lehet, hogy egyesek másként ítélik meg. Annyi bizonyos, hogy nálunk, az NDK-ban a nem olimpiai sportágakat sokkal mosto­hábban kezelik, mint a töb­bieket. Ezért nehéz asztali­teniszben is az előrelépés. Sauermann edző így be­szélt csapatáról: — Az egyik legfiatalabb együttes a mienk az NDK- ban. Átlagos életkorunk 18 év. A korábbi években két­szer végeztünk a bajnokság harmadik helyén. Tavaly már közel voltunk az arany­éremhez, de végül másodi­kak lettünk. Mi tagadás, az idén már számítottunk az első helyre, amelyet végül is sikerült megszereznünk. Szé­les körű utánpótlás-nevelés is folyik nálunk. Bizonyít­ja, hogy ebben az évben a felnőttek mellett az iskolás és az ifjúsági országos baj­noki cím is a miénk lett. Edzéskörülményeikről az alábbiakat tudtuk meg a trénertől: — Sajnos, nem rendelke­zünk önálló ed­zőcsarnok­kal, mint legtöbben az NDK-ban. Hasonló cipőben járunk, mint jelenleg a Kaposplast, akiket egy kicsit azért irigy­­lünk is, mert láttuk az épü­lő végleges otthonukat. Mi is ,eg­y tornatermet bérelünk, és így csak heti három al­kalommal van lehetőségünk az edzésre. Ugye mondanom sem kell, hogy egy országos bajnokcsapat esetében ez mit jelent. Felszerelésünk kifogástalan, van adogató­gépünk is, tehát a rendel­kezésre álló időt maximáli­sa­n ki tudjuk használni. Le­hetőségeink ellenére célul tűztük ki, hogy megvéd­j­ük bajnoki címünket. — Elsőségük azt jelenti, hogy jogot szereztek a­­ BEK-ben való indulásra. — A mi színvonalunk alig­ha teszi lehetővé, hogy el is induljunk. Az országos szö­vetség ugyan még nem dön­tött ebben az ügyben, de távolmaradásunk a valószí­nűbb. — Miként próbálnak meg felzárkózni a nemzetközi szinthez? — Tisztában vagyunk az­zal, hogy az eddiginél több munkát kell végeznünk. Ná­lunk általában szeptember­ben kezdődik az intenzívebb edzésmunka. Ilyenkor heti 12—13 órát edzünk. Sajnos, a versenyidényben ez a fe­lére csökken, ami bizony ke­vés, ezen próbálunk majd változtatni. De, hogy hatá­rainkon túl is előbbre lép­­­jünk, nem elég a mi igye­kezetünk. Igaz, sok verseny­zési lehetőség van nálunk, de az ellenfelek elég gyen­gék, azaz nem késztetnek bennünket kellő erőkifejtés­re. Éppen ezért sok órát töl­tünk el az asztalnál lénye­gében haszontalanul. Talán a jövő hoz majd változást. Az NDK-ban az asztaliteni­szezők átlagos életkora 17— 18 év körül van. Példa erre a mi csapatunk is. — Hogyan kerültek kap­csolatba a Kaposplasttal? Vettel: Szakosztályveze­tőnk itt járt az Európa-baj­nokságon, és olyan egyesü­letet kezsett,­­ ahol csaknem az alapoknál kezdték az asz­taliteniszt, és nagy súlyt fek­tetnek az utánpótlásra­­ Így esett az önök sportegyesüle­tére a választás. Mi taga­dás, eddig nem bántuk meg. Ez a rövid kapcsolat is na­gyon termékeny volt. Egyéb­ként az ehhez hasonló kap­csolatok teremtésében nem vagyunk egyedül. Az NDK- ban tendencia olyan külföl­di partnerek felkutatása, akiktől tanulni lehet. —­ Ez azt jelenti, hogy hosszabb távú együttműkö­désre van kilátás? — Igen. A kaposvári ve­­­zetőkkel megállapodtunk a rendszeres, évenkénti talál­kozókban. Remélhetőleg en­nek kölcsönösen hasznát lát­juk. — Az edző, a szakember szeménel milyen véleményt alkotott a Kaposplast csa­patáról? — Sok rokon vonást vél­tem felfedezni a mieinkkel. A fiatalságukon túl techni­kailag jól képzettek. Válta­kozva ütnek tenyerest és fo­nákot, de ezek összhangja még nem eléggé csiszolt Eb­ben kell tovább lépniük. — Hogyan érezték magu­­­kat Somogyban? — , Csak a legjobbakat mondhatjuk valamennyien. Szép a városuk, csodálatos a Balatonjuk, kedvesek az em­berek ; egyszóval igazi ven­déglátásban volt részünk, amit nehéz lesz viszonozni. Viktor Vetter végezetül még megkért bennünket, hogy a lap hasábjain ke­­resztül is tolmácsoljuk szönetüket Kaposvár és kö­­az egyesület vezetőinek, mind­azokért az élményekért, ame­lyekben itt őket részesítet­ték. Szívesen megtesszük. J. R. Szövetkezetünk azonnali határidőre vállalja ZSUK gépkocsi motorcseréjét Somogyvári Építőipari Szövetkezet, Somogy­vár, Vasút u. L Ügyintéző: Magon Géza <SZ?S»> Hírek a megyéből Pécsen a bányásznap al­kalmából bonyolították le a II. nemzetközi Bányász­­kupa rádióirányításos autó­­modell versenyt, melyen a magyarokon kívül jugoszláv, cseh és NDK-beli verseny­zők is indultak. A Somo­­gyot képviselő Kaposplast csapata a harmadik helyet szerezte meg, egyéniben Sza­bó Károly ugyancsak har­madik­ lett. Már korábban tunk arról, hogy beszámol­a Nagy­atádon rendezett területi döntőn kiharcolta a legjob­bak közé jutást a nagyatádi áfész kispályás labdarúgó­­csapat­a. A Szo vosz - k­u­pa országos döntőjében hat fér­fiegyüttes indult. Ezt a ve­télkedőt Debrecenben, az MVSC sporttelepén bonyolí­tották le. Az atadiak sze­replése nem a legfényeseb­ben sikerült. Győztek a győ­riek­ ellen, majd döntetlenül játszottak Mezőtúrral, utána azonban két vereséget szen­vedtek, így végül is az ötö­dik helyet szerezték meg. A legjobb mezőnyjátékosnak járó különdíjat az atádi Oláh Béla kapta. A legfia­talabb résztvevőnek járó tiszteletdíj pedig ugyancsak az atádi Bútor Sándoré lett. Kaposváron, a Vörös Csillag filmszínházban a BEN HÚR című filmből közkívánatra szeptember 13—14—15-én hétfőn, kedden, szerdán délelőtt fél 9 órakor is tartunk előadást. Jegyek már válthatók a rendezvényirodában. Somogy megyei Moziüzemi Vállalat (87331) ! Mftf ! MŰSOR Kaposvár, város Csillag pu. 3 és este 7 órakor: BEN HUR, J— II. Szabad Ifjúság: du. i es wa­te 8 órakor: KEOMA. Um« filmszínház du. fél s n­stkor MIRON SZERELME (Iá). Mozi múzeum du. fel 6 óraikor: RÍ.0 JÁTSZÁS: PUCÉRAN ÉS SZA­BADON (14). Marcali este 7 óra­kor: A SERIFF ÉS AZ IDE­GENEK. Barcs este 8 órakor: FAYARD BÍRÓ, AKIT SERIFF­NEK HÍVTAK IM). Balatoni mozik műsorát Siófoki tereimnnzi du. JWI « órakor: FÖLDRENGÉS TOKIÓ­BAN. este fél 3 órakor: FILM­BARÁTOK KÖRE: PETRIA HT­JA­­(14). Siófoki kertanozi este fél 3 órakor: ZSARU VAGY CSIRKEFOGÓ? Balatonboglár: este 8 órakor: EZ AMERIKA 11«). Balaton­lelle (fedett kert­mozi) este 8 órakor: ÉRETLE­NEK. Balatonföld­vár (fedett kert­mozi) este fél 3 órakor: ÚJ­RA SZÓL A HATLÖVETŰ. Ba­­latonfenyves (fedett kerfimozi) este­­ és 3 órakor: A KARA­­TÉZÓ CQBRA (14). Balaton­szárszó este 8 órakor: KICSI A KOCSI, DE ERŐS. Balatonsze­­mes (fedett kertmozi) este­­ fél 9 órakor: BEN HÚR. I—II. 7.*­­márdi (fedett kertmozi) este órakor: A SERIFF És AZ IOK- 3 GENEK. TELEVÍZIÓ Budapest L. 9­00: Idősebb­­ök is r^kezdheti­k. 9.05:II.öfl: Iskolatévé. 9.50: Kn sem vagyok itthon. 10.00: Kuc­kó. 1*00: Cseppek. 10.50­: Kór­ház sí város szélén. 11.46*­­..Legyen a zene nxinöesnki*”. 14.5*5: Pályán maradni . . . 16.»: Játékszüret. 16.30: Hírek. 16.­­16: Régi magyar tudósvilág. 17.10: Duna-parti mozaik. 17.35: Ked­vünkre. 18.00: Tájak, váro­sok, tim­berek. 18.40: Új egymil­lió fontos hangjegy. 19.10: Idő­sebbek is elkezdhetik. 19..15: Füs­ti mese. 19.30: Tv-híradó. 2rtMM* Vers — mindenkinek. 30.06 - £ 3.25: Szombat esti filcrrtkoktél. 20.05: Humor Harold. 20.:*­: Starsky és Hutch. Amerikai b­­­­vü­gy­i tévéfii­lm soroza­t. 21.15: Menő Manó. 21.20: Egy úr az űrből. Amerikai filmsorozat. 21.55: A győztes pályamű. A­ i*­­gol tévéfilm. 22.25: Menő Manó. 22.30: Bolondos lég-szakon. 23.00: Diszkóvarázs. 2S.25: Tv-hiradó 3- Budapest 2. T5.55: Magyar tájak. M.»: At­létikai Európa-bajnokság. 21.30: Atbena. 19.00: Francia, nyelv. 19.15: Zsosztovai kép ± Peercek. 19.30: Tv-híradó. 30.00: Vers — mindenkinek. 20.05: IX. kecske­méti népzenei­ találkozó. 20.95: IV-híradó 2. 21.15—33.15: Jó el­­őstét, nyár, jó estét, szerelem Zenés dráma két neszben. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! *.*»: Hí­­rek. 8.20: Mai kulturális progra­mok. 8.27: Családi tükör. 8.57: Mit, hol, mikor, hogyan? 9.12: Színes népi muzsika. 10.00: Hí­rek. 12.00: 10.05: Szerkesszünk együtt! Déli krónika. 12.30: Déli zeneparádé. 13.25: Orvosi taná­csok. 13.30: Magazin a világ mezőgazdaságáról. 14.00: Hírek. 14.06: A hét embere. 14.76: Ze­nei anyanyelvünk. 14.26: Ma­gyarán szólva. 14.40: Iroda író­i figyelő. 15.10: Magyar művé­szek operafelvételeiből. 16.50: Reklármparádé. .16.00: 108 óra. 17.30: A bolgár kultúra napja. 18.15 : Hol volt, hol nem volt . 18.2­5: Mai könyvajánlatumk. 1­8.28 : Ha­l­lg­atói­n­k fi­gyelm­ébe. 18.30: Hírek. 18.45: Műsoraját­­lat. 18.50: A szülőföld imuzsiká­­ja. 19.50: A bolgár kultúra nap­ja. *20.59: Töltsön egy órát ked­venceivel! 22.00: Hírek. 22.15: bolgár kultúra napja. 23.39: Nó­A­ták. 24.00: Hírek. 0.10: M­etodia­­koktél. 1.5«: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.36—7.59: A Pető« le­geli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Csintalan csillagok. $.<*>: Hétvége. Tft.36: Győztesek klub­ja. 11.05: Bontovics Kati énekel. 11.35: Térzene. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.59: A Gyémánt­­hegy leánya. 13.45: Időjárás, és vízállásjelentés. 14.00: Magun­kat ajánljuk. 16.00: A bolgár kultúra napja. 10.36: Ze­ntai Anna operettf­elvételeiből. 17.on: Sportkrónika. 18.35: 4x4 játék. 19.35: Slágerek mindenkinek. 20.35: S?xortk rr>n­ika. 20.46: Köz­kívánatra ! 22.00: Slágerirmíreeuim. 23.00: Hírek. 113.15: Dz­sesszleme­­zeinkből. 24.00: Hir*ek. 0.10: Ma­gyar és idegen nyelvű vizit i­­zőszolgálat. 3. MŰSOR 7.00: A szolnoki sti>cR?a román nyelvű nemzetiségi műsora. 7.30: A miskolci körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi mű­sora. 8.00: Hírek. 8.06: A kiállí­tótermek programjából. 8.11 : Bach-műveket orgonál Helmut Walcha. 9.24: Magyar zeneszer­zők. 9.54: Reflektorfényben egy operaária. 10.25: Slágerlista. 11.00: Hírek. 11.06: Hangfelvéte­lek felsőfokon. 1­2.28: Zenés já­tékokból. 13.00: Hírek. .13.05: M­ű­sorismert­etés. 13.07: Lemez­börze helyett . . . 34.00: t­j ope­* ral ecme/­ei­nkből. 14.57: Orosz szerzők műveiből. 16.00: A Ma­gyar Rádió hangversenysor­oza­­ta Schubert műveiből. Kb. 17.05: Hal in István. dz^essze^yötte^e játszik. 17..W: Tip-top p»rádé. 18.00: Kritikusok fórum«. 18.10: Népzene sztereóban. 18.40: A Magyar széppróza századai. 18.55: Családfa. 19.w>: Hírek. 19.05: Vivaldi: Az olimrria. 21 • Fe­lsőszentm­ártoni anziksz. 22.17: Banchieri: Kis üztrvepség. 22.24: A zöldke­vés gyűrű. 2SJW­—23.33: "Hírek.

Next