Somogyi Néplap, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-04 / 183. szám

Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy rcek­etefet édesan­yáink, nap­­ m­a­­mánk. ÖZV. FARKAS IMRÉNfi Koller Rozália eddei lakos, hosszú betegség utáin elhunyt. Temetése augusz­tus 9-én, kedden 1*5.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temető­ben. A gyászoló család. Fájdalommal * * ** tudatom, hogy VECSEY LÁSZLÓNÉ Jusits Irén július 10-én hosszan tartó, sú­lyos betegségben meghalt. Ham­­vasztás utáni temetése augusz­tus 8-ára, hétfőn fél egy órakor lesz a Nyugati temetőben. Min­den külön értesítés helyett. Gyászolják, férje, hozzátartozói. * * « Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, ID. HIDEG SÁNDOR (volt erdőgazdasági nyugdíjas újvárfalvai lakos) Kapos­­vár, Katona J. út 33. szám alat­ti lakos, életének 80. évében, hoesnam tartó betegség után el­hunyt. Temetése augusztus 8-án, hétfőn, 13.30 órakor lesz a ka­posvári Nyugati temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk kö­szönetet mindazoknak a roko­noknak, barátoknak, szomszé­doknak, munkatársiaknak, isme­rősöknek, akik felejthetetlen ha­>­lőttünk. BECHINA GYULÁN ® temetésén Szmolin Margit részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal, együttérzé­sükkel mély fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló férje és a Boda család. • •­­ Ezúton mondok köszönetet testvéreknek, sógoroknak, roko­n­noknak, a KMB alosztály veze­tő cégeinek és dolgozóinak, a városi rendőrkapitányságnak, a SL sebészet-mell­kassebészet dol­gozóinak, a rendőrség pártszer­vezetének, a pártoktatási köz­pontnak, a jó barátoknak, szom­szédoknak és jó ismerősöknek, akik szeretett férjem, MÜLLER HENRIK rendőrzászlós elvesztésekor együttérzésükkel és virágaikkal mélységes számban osztozni igyekeztek.gyó­gyászoló özvegye. • * * Köszönésünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetet­len, drága halottunk, ZALÁNFI JÁNOS temetésén részt vettek, és fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. • § * • Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk. ÖZV. SZEPESI JÓZSEFNÉ temetésén Apagyi Anna részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal, részvétn­yil­­ván­ításukkal mély fájdalmujukat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • •­­ Hálás szívvel mondunk köszö­netet a kedves rokonoknak, ko­máknak, jó barátoknak, isme­rősöknek, külön a tsz vezetői­nek, munkatársaimnak, akik fe­lejthetetlen feleségem, édes­anyánk, VÁRADI FERENCNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. • * • Hálás szívvel mondunk köszö­netet a rokonoknak, szomszé­doknak, kedves ismerősöknek, a vállalat dolgozóinak, amiért fe­lejthetetlen halottunk, VINCZE SÁNDORN ® temetésen részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal, részvét­­nyilvánításaikkal mély fájdal­munkban együtt éreztek velünk. A gyászoló család. Megköszönöm * * * mély gyászom­ban együtt érző minden ked­ves rokonomnak, a jó barátok­nak, szeretett munkatársaimnak, az ismerősöknek, hogy drága halottam, BERNHARDT REZSŐ temetésén részt vettek, virágaik­kal, féltő szavaikkal fájdalma­mat enyhítették. Gyászoló felesége » * * Köszönetet mondunk azoknak, akik édesapánk, mind­temetésén HAJDÚ JÁNOS virágaikkal, részvét­­nyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Hajdú, Vincze és Kovács család. * * * Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik SCHMIDA ISTVÁN temetésén részt vettek, részvé­tükkel és virágaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Édesanyja és testvérei. * * * Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak a­­ nak, munkatársaknak, rokonok­­barátok­nak, ismerősöknek, akik felejt­hetetlen halottunk, GYÜRKE GYÖRGY tabi lakos temetésén részt vet­tek, részvétnyilvánításukkal fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, gyermekei. ... EzUtont mondunk köszönetet mindazoknak az ismerősöknek, barátoknak, rokonoknak és a Déd-somogyi Állami Gazdaság dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, HORVÁTH ALFRÉD temetésen részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal, részvétük­kel mély fájdalmunkban osz­toztak. A gyászoló család. ... Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, munka­társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, TAKÁCS KÁROLY temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Lakóház kerttel, azonnal beköltöz­hetően Kőkúton el­adó. Érdeklődni: Várvízi Lászlóné­­nál, Kőkút, lehet. (317234) Üresen álló falusi házat vennék, léképületekkel,bel­kerttel. Ajánlato­kat : Vargáné, Ka­posvár, Móricz Zs. u. 1. címre kérek. (317235) Zimányban, Dó­zsa Gy. u. 10. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni a hely­színen, szombaton és vasárnap egész nap. (317236) Házrész, bolthe­lyiséggel eladó. Len­gy­eltó­ti, Zri­n­y­i u. 5?.. (317237) Rácegres, Latin­ca S. út R. szám alatt, ház, 250 ez­er Ft-ért beköltözhetően el­adó. Kaposvárhoz 33 km-re. Rác­egres, Érdeklődni: Latinca u. 4., Kokleczménál. (317247) Félkész ház 630 négyszögöl telken, Kaposfüred, Füredi út 141. sz. alatt, el­adó. napközben. Érdeklődni So­mogyjád, kisven­déglő, üzletvezető­nél, telefon: 22. (317249) Egymillió forint értékben készpén­zért Siófok terü­le­tén, vízközelben üdülőt vásárolnék. Ajánlatokat „Fortu­na” jeligére a sió­foki szerkesztőség­be. (67502) Siófok, Rákóczi u. 29. szám alatt 2 szobás családi ház sürgősen eladó. (67500) Nagyberényben 410 négyszögöl telek eladó. Béke u. Érdeklődni: 3. (67507) Tiszafüreden, Vasút u. 6. alatti 5 szobás, kertes házamat ha­láleset miatt elcse­rélném siófoki vagy 4 szobás OTP, 3 vagy szövetkezeti lakásra. Üdültetés­re is alkalmas, ter­­málfürdő 2 perc. Sürgős, megegye­zéssel. (67463) Elcserélném nagy­méretű, II. emeleti másfél szobás szö­vetkezeti lakáso­mat Kaposvár vagy környéke családi házra. Ajánlatokat: 317113. számra a hirdetőbe kérek. (317113) Dombóváron 3 szo­bás, fürdőszobás családi ház eladó. Érdeklődni a hely­színen. Cím: Ságvá­­ri u. 4., Dombóvár, 0132)­870 Balat­on­keresztúron négyszögölön kétszintes, 45 m­­ es téglaépület eladó. A víz autóval 3 perc. Ajánlatokat „Sür­gős” jeligére, a kiadóba. (1175) Kaposvár egyik legszebb részén két­szintes, új családi ház eladó, vagy la­kótelepi lakásra garázzsal is­­ cse­­­rélhető. Érdeklőd­ni a helyszínen egész nap. Róma­­hegyi út 29. (1225) Családi ház eladó Bodrogon. Érdek­lődni 17 óra után lehet, Kaposvár, Tóth Árpád u. 1«. szám ala­tt, Nagy­p­á­l Sándornál. (1226) Eladó komfortos, kétszobás, kertes családi ház beköl­tözhetően. Kapos­vár, Balaton u. 15. (1240) «I m.’-es, OTP- öröklakás Buda­pest határában, Ve­­csésen eladó kész­pénzért + OTP-át­vállalással. Érdek­lődni egész nap: 2220 Vecsés, OTP ltp. 0/0. (1246) Nagyberki, Vörös Hadsereg u. 15. sz. alatti 3 szobás, össz­komfortos családi ház eladó. Érdeklőd­ni a helyszínen. (1152) Két- vagy három - szobás családi há­zat vennek Kapos­váron készpénzért. Félkész is érdekel. Ajánlatokat 1254. számra, a kiadóba. (1254) *A négyszögöles telek fahá­zzal el­adó. Bognarlelle, 1630, Fecske u. 1. Ordacsehi elágazás­nál. (47400) Eladó Nemeseré­­den 3 szobás, össz­komfortos családi ház terme 1500 négyszögöl gyümölcsös­sel, teljes felszere­léssel, megosztva is. Érdeklődni: Varas­di Sándor, Fő u. 201. (1247) Eladó Siófok-Ki­nti szőlőhegyein 1300 négyszögöl szántó pincével. Érdek­lődni : Siófok, Rá­kóczi u­. 139. Ugyan­ott eladó egy ben­zinüzemű MIB-mo­tor. (67401/a) Kőröshegyen 2 szobás, összkom­fortos lakás,­­ízlet­es műhely helyiség­gel eladó. P­ertő­fi u. 53. (67405) Kétszobás, össz­komfortos, közpon­ti fűtéses családi ház eladó. Érdek­lődni : Siófok-Kilir­ti, Felszabadulás u. 30. (67406) Siófokon, a Szép­völgyi út fedett me­zőgazdasági ingat­lan eladó. Érdek­lődni a Bajcsy-Zs. u. 39. alatt. . (67403) Siófokon, Foki­hegyi iskola­tól 500 méterre mezőgaz­dasági ingatlan el­adó nagy Érdeklődni: pincével. Baj­csy-Zs. u. 39. (67408/a) Két kis szobás, konyhás, fürdőszo­bás, nyári jellegű nyarraló 80 négy­szögöl telekkel el­adó. Zamárdi, Érdeklődni: István, u. 49. (67410) Négyszobás csa­ládi ház eladó, vagy 2x2 szobás siófokira cserélhető. Cím: 790. számon a siófo­ki szerkesztőség­ben. (674­0) Szántódon, Bala­tontól 200 m-re, köz­­m­ű­vesített, bek­erí­tett telek eladó. Ro­hl­onczi, Török­kop­pá­ny, Bajcsy-Zs. u. 4. (67412) Családi ház kert­tel, gazdasági épü­lettel beköltözhető­en eladó. Tab, Pe­tőfi Sándor u. 16. Érdeklődni: Tab, Dózis a Gy. utca 130. (67416) Barcson, a Tán­csics u. 14. sz. alat­ti, 5 helyiségből ál­ló, telefonos családi ház (2 vállalat család vagy részére is alkalmas) eladó. Ér­deklődni ugyanott. Eladó Ungvári u. Nagyatád, 20. szá­mú kertes, három szobás, gázos csalá­di ház. Érdeklődni: Alkotmány u. 14. (67423) Som, Ady u. 52. sz. alatt családi ház 1030 n-ös kerttel el­adó. (67424) Eladó 1100 négy­szögöl művelhető terület Bala­tonsze­mesen, a 7-es út mellett. Érdeklőd­ni mindennap 28 óra után, szombat, vasárnap egész nap: Takács István, Sió­fok, Tanácsház u. 26. IV 59. (67458) Eladó két lakás: Siófokon 3 szo­bás, Budapesten 2 szobás, őszi beköl­tözés. Telefon: Sió­fok 11-408. (67464) Nagyatád, Szabó D. u. 31. sz. alatti családi ház eladó. Érdeklődni a hely­színen, egész nap. (67479) Eladó Fonyód, Garam u. 1. sz. alat­ti 3 szobás, délen is Lakható, komfor­tos nyaraló garázs­nál, 115 n-ös tel­ken.. Nagyatádi kertes házzal csere lehetséges.­­ Érdek­lődni a­­ helyszínen, vagy Nagyatád, Aradi u. 11/a, Szabó Jánosnál. (67480) Lábod, Petőfi u. 21. számú kis csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni eg­ész nap. (67491) Háromszobás csa­ládi ház épületekkel, gazdasági nagy kerttel, ugyanott 2 magyar ló és egy másfél éves csikó eladó. Csapó Géza, 7774 Kazeok, Petőfi u­ 1. (67495) Kőröshegy köz­pontjában «naládi ház 1400 négyszögöl telekkel, ugyanott 500 négyszögöl zárt­kert panoráma kita­­t­ással a Balaton*1* eladó. Érdeklődni : Kováns Géza, Bala­ton­f­ö­ld­vár, szág­li­geti u.­­■ 140501) Nagyatádon nagy­méretű, kertes csa­ládi ház eladó vagy kisebbre cserélhe­tő. Érdeklődni az Alk­otm­án­y utcá­b­ól nyíló Báthori u. 12. sz. alatt. (67494) Siófokon, köz­pontban, forgalmas h­elyen háromszo­bás, gázfűtéses csa­ládi ház eladó. Üz­letnek, cukrászdá­nak, borozónak ki­váló. Új siófoki la­kást beszámítok. Te­lefon: 11-028. s. 16"503­­4 Balatonszárszóhoz km-re. Szénádon, családi ház szőlővel, pincével, mellék­épülettel eladó. Ér­­deklekt­i: öszödi u. 5.Skálád, (­750P) Ságváron, Siófok­tól 8 perc busszal, autóval, kész, 72 m2-es ház-alappal, sokféle építőanyag­gal adó. 300 00O Ft-ért el­Érdeklődni: Siófok, Bajcsy-Zs. u. 186. (37509) Családi ház: aszo­ba, összkomfort + 1 szoba, összkom­fort -1 garázs, 250 négyszögöl gyümölcsössé­ termő 1 600 000 forintért eladó. Cím: Bajcsy-Zs. u. Siófok, 186. (6^309/a) Fonyód üdülőte­rületein új, kétszin­tes, négyszobás la­kóház azonnal be­költözhetően eladó. Üzlethelyiség ki­alakítható. Érdek­lődni­ szombaton, vasárnap, Mező Im­re út 21. (67514) Eladó háromszo­­bás, komfortos, gá­zos családi ház. Ér­­dekllődni az esti órákban, Nagyatád, Ungvári u. 29. . (67251) Kétszobás, össz­komfortos, gázfű­téses, I. em., erké­­lyes lakás kp.-ért -f OTP-átvállalás­­sa­l, el­adó: Marcali, Park u. 10. 1/3. Lász­ló. (67560) Eladó Balaton­­fenyves, Tavasz u. 70. kétszintes iker­nyaraló fele. Érdek­lődni a helyszínen vagy telefonon: Pécs 17­ 541 (este). (8127«) Somodor, Kossuth L. u. 198. számú ház azonnali beköl­tözéssel eladó. Irányár 65 000 Ft. Érdeklődni: Mer­nye, Dózsa György u. 47. (317116) Balatonszárszó, Re­zeda u. 16. számú nyaraló igényesnek eladó. Érdeklődni: szombaton, vasár­nap a helyszínen. Eladó családi ház 20KN­ négyszögöl te­lekkel. Somogy­szentpál, Ady E. u. 133., Cseterjes. (173723) Eladó nagy ház istállókkal, pajták­kal, magtárral, 2500 négyszögöl terüle­ten fekvő. Megte­kinthető: An­docs, Petőfi Sándor u. 46. sz. alatt. felvilágosítás: Bővebb Ka­posvár, Toponári út 93., Ténta. (317101) Igáiban komfor­­tosított falusi ház eladó. Érdeklődni: Igál, Kossuth L. u. 16. (317112) Kisasszondon, Kos­suth Lajos utca 35. számú ház nagy te­lekkel, beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Virág u. 8. alatt. (317122) Boglárlellén (Bog­lár), Táncsics u. 34. számú családi ház 370 négyszögöl kert­tel eladó. (317129) Kaposváron, Vár­hegy 4. számú nagy ház eladó. Ugyan­ott telkeik is. Érdek­lődni mindennap. (317130) Eladó Fonyódon, Virág u. 8. alatti 300 m3 területű, befeje­zetlen nyaraló, irányár 4300 Ft/m2. Bélartelepi állomás­tól 800 méter távol­ságban. Érdeklőd­ni : Kaposvár, Arany J. köz VI. fszt. L (317188) Kaposváron, Sig­­ray Antal tt. 17. szá­mú három szobás, összko­m­fort­os, ker­tes családi ház, köz­ponti fűtéssel, ga­rázzsal, melléképü­letekkel eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen, szombat-va­­­sárnap kivételével, 17 óra után lehet. (317194) Kaposváron egy­szobás vagy szoba­­konyhás lakrészt vennék. Ajánl­ato­­kat ármegjelölés­sel 317214. számra, a hirdetőbe kérek. (317214) Eladó 600 négy­szögöl szőlő, prés­ház, mellékhelyi­séggel, alkalmas­ méhészetre Érdek­lődni : Kántorok­nál, Kaposvár, Áp­rilis 4. u. 32. (317232) 59. Várd­a. Meggyes u. számú családi ház 600 négyszögöl telekkel, szőlővel, gyümölcsössel el­adó, bármikor.Érdeklődni (317288) A Deseda-tóhoz közel 1030 négyszög­öl területen prés­ház szőlővel, szán­tóval, megosztva is, eladó. Kaposvár, Érdeklődni: Toponá­ri út 195. 67. alatt. (317240) Nyaraló bútoroz­va eladó: Szabadi- Sóstó, Ybl Miklós u. 65. sz. Érdeklőd­ni: hét végén a helyszínen, vagy Budapest 1136, XIII., Sallai Imre u. 12/b, Révész. Telefon: 311-444. (317241) Kaposvár, Zara­­nyi lakótelké­pen adó 2 és fél szobás és­összkomfortos, szö­vet­k­ezeti lakás kp.­­ért­­ f OTP-átválla­­lással. Érdeklődni: Bodrog, Kossuth L. u. 110. alatt. (3­17270) Garázs eladó a belvárosban, a Do­m­­usszal Érdeklődni: szem­ben. Ka­posvár,­ Rigó u­. 8. (317274) Fonyód központ­jában (OTP fölött) 3 szobás, összkom­fortos, központi fű­téses öröklakás kp.­­ért + OTP-átválla­­lássa­l eladó, déli oldal, I. em., Máté Zoltán. Telefon: 253. (317282) JÁRMŰ ZE-s Trabant Spe­cial 38 ezer forintért eladó. Endrődi, Ka­posvár, Búzavirág U. 29. (1210) IR-es Volvo de Lux eladó. Juta, Dózsa u. 60. (317287) TE-s 1500-as Lada eladó. Kaposvár, Érdeklődni: Berzse­nyi u. 8. HL 20. (1359) Frissen­ műszaki­­zott Trabant eladó. Őrei: Kossuth L. u. 15. alatt. Érdeklőd­ni lehet 16.30 óra után.. (123«) TK-s rendszámú, jó állapobban lévő, keveset futott Lada 1600-as eladó. Kő­szegi, Siófok, Ady E. U. 15. (67499) Eladók egy Opel Record autó, egy fűrészforrasztó, egy fűrészköszörü­lő, egy nagyméretű só­zó teknő, egy­­ üst­­ház üsttel és egyéb apró szerszámok. Érdeklődni: Nagy­bajom, Templom u. 29/a. sz. alatt. (67492) Zsuk, 2 éves, új állapotban, most műszakizott, sür­gősen eladó. Bala­tonszabadi, Vak Bottyán u. 77. (67493) Zi­g Wartburg 353-as jó állapotban sürgősen eladó. Sió­fok, Hunyadi J. u. 13/a. (67523/a) 126-os Polski Fiat eladó. 3 éves, most vizsgázott. Érdek­lődni: Siófok, Baj­csy-Zs. u. 58. Eladó egy 1500-as Lada príma állapot­ban egy 8 éves, nehéz kanca ló. Ba­­latonbogn­ár, Zrínyi U. 59. (67535) ZN-es fehér Wart­burg de Luxe eladó, friss Marcali, műszakival. Sziklai Sándor u. 5. N­­ap, 2. em. L dtjtó. (67527) UAZ friss műsza­kival eladó. Érdek­lődni : Boros, Bog­­lérlel­e, Szövetség u. lű. (Lel­le). (67428) TC­» Trabant, Augusztus végén lesz hároméves, 15 000 betegség kilométerrel, miatt, el­adó. Du. N­­órától, Fonyód, Sándor u. 40. Pannónia T 5-ös megkímélt állapot­ban eliadó. Siófok, Bajcsy-Zs. u. 132. (67506) ZF-es Trabant el­adó. Böhönye, Arany János u. 19. _______(67528) ZP 1300-as Lada és Barkas személy­­gépkocsi eladó. Berzence, Virág út 6. sz. (67540) Hároméves Wart­burg friss műszaki­val eladó. Sorr­ogy­­udvarhely, Rákóczi u. 12., 16 óra után, (Gyula). r (67541) Simson motorke­rékpár, S 50-es, ki­tűnő állapotban, el­adó. Érdeklődni: Seges­d, Szabadság tér 15. (67542) 3 éves műszaki vizsgával rendelke­ző, 6 éves Zsiguli eladó. Érdeklődni: lápót Istvánné, Nagyatád, Aradi u. IV. 1. e. 4. sz. alatt lehet, 16 óra után. (67544) PC írsz. Polski Fiat 12, jó állapot­ban eladó. Érdek­lődni: Nagyatád, Dózsa Gy. u. 41., 16 óra után. (67545) PX-es Trabant el­adó. Érdeklődni: Nemesikisfalud, Ne­felejcs u. L (67519) Eladó kitűnő álla­potban 1 t UAZ. Póréi Lajos, Lipótfa 5. sz. Érdeklődni 17 óra után. (317259) ZR-es fehér, 1M0 cm3-es Lada, friss műszaki vizsgával eladó. Toponár, Be­­nyó János u. 2. (Ju­hász). (317268) Ezt­ cserélném Ka­posvár, Honvéd ut­cai 3 szobás, össz­komfortos, tanácsi lakásomat családi házb­a, falun is­­„Megegyezéssel 1142” jeligére a kiadóba. (ld 42) Elcserélném duna­újvárosi, egyszo­bás, ebédlős, össz­komfortos, ses, tanácsi távfűté­sérLa­kásomat siófoki ha­sonlóra vagy ma­­gán­laká­sra. Érdek­lődni lehet: Siófok Rákóczi m 139­(67401) Magas szintű, szál­loda jellegű üdülő on­dnoka munka­elvet változtatna. „37 éves” jeligére, a boglárl­ellei ruháza­ti boltba. (67438) MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 és este 7 órakor: GYANÚT­LAN GYAKORNOK. Dallos Ida moz­i, este fél 7 órakor: MEG­ÁLL AZ IDŐ (14). Mozimúze­um, du. fél 6 órakor: SZABAD­LÁBON VELENCÉBEN. Nagy­atád du. 5 órakor: GYILKOS­SÁG A TAJGÁN, este fél órakor: A SZÉNBÁNYÁSZ LÁ­­­NYA. Barcs, este 8 órakor: VÉGÁLLOMÁS (18). Balatoni mozik műsora: Siófok, terem­ymozi, du. fél 6 ó­rakort­: A KÉTÉLTŰ EMBER, este fél 8 órakor: A PROFI (16). Siófok, kertmozi, este 9 órakor: MAJMOK BOLYGÓJA (14). Balatonboglár, du. fél 6 és este 8 órakor: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR. Balatonföldvár, fedett kertmozi, este fél 8 órakor: KOMVOJ (14), este fél 1á órakor: GYILKOS BOLYGÓ (16). Balatonlelle, fe­dett kertmozi, este 9 órakor: KEOMA, este 11 órakor: BOM­­BANO (16). Balatonfenyves, fe­dett kertmozi, este 9 órakor: ÜLDÖZÖK (1ß). BalatonszarSzó, este fél 6 órakor: CSAK SEM­MI PÁNIK . . . Balatonszemes, fedett kertmozi este fél 9 órakor: A FEJ NÉLKÜLI­­ LOVAS, este fél 11 órakor: ÖLD MEG A SO­­GUNT (16). Balatonmária, este fél 8 órakor: PIEDONE EGYIP­TOMBAN. Fonyód, fedett kert­mozi, este 9 órakor: AKIT BULLDÓZERNEK HÍVTAK, este 11 órakor: VÉGÁLLOMÁS­ (18). Fonyód, ^eremmozi, este 8 óma­kor: A BETYÁRKAPITÁNY. zamárdi, fedett kertmozi, este 9 órakor: A KERESZTAPA III. IV. (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 16.17: Műsorismertetés.­­6.2e: Hírek. 16.25: A tegnap gyerme­kei. 16.50: Aranytallér. 17.30: Kórh­áz a város szélén. 18.20: Képújság. 18.25: Reklám. 18.30: Telespourt. 18.55: Reklám 19.10: Tv-téma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A keverék. 21.00: Hírháttér. 21.50: p. I. Csajkovszkij. 22.30: Tv-híradó, 3. Budapest 2. 19.03: Műsorismertetés. 19.05: A mi képernyőnk. 19.30: Tv­­híradó. 20.00: Traktorista lá­nyok. 20.40: Traktorista lányok találkozója. 21.05: Tv-híra­dó. 2. 2L.25: Balázs Béla egyfelvoná­­sosai. 22.20: Debreceni dzsessz. 22.40: Képújság, Jugoszláv tv 17.35: Magyar nyelvű tr-rmpla. 17.50: Videooldalak. 18.00: Híreik. 18.05: Tv-naptár. 1815: Ne hív­jatok Robinak 16.45: Vérrock­­aira kép. 19.15: Rajzfi­m. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Monitor. 21.00: Reklám. 21.00: A nagy város. 22.20: Tv-napló. Osztrák tv 10.30: Együtt Párizsban. Ame­rikai film. M.15: Idősek klubja- 13.OK): Déli szerkesztő­ségi prog­ram- 15.00: Énekelve és játszva. 16.00: Kottán jelenti. 17.00: öreg — fiatal. 17.30: Parti kalózzok. 17.51: Kicsinyek műsora. 18.38: Mi. 19.86: Osztrák képeit. If.JW Tv-hiradó. 20.15:­ J. Robert Op­­penheimer,, atomfizikus. lu­li?­ A mi kozmoszunk. 32.#®: Eöél sportműsor. 22.50: Híreik. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! *■*>'• W' rek, műsorismertetés. Kb. 8.20:­­Mai kulturális programok. I.75: Beethoven: c-m­ill vonoan egyes. 8 46- örökzöld dallamok. 9-44: Bagoly verseiből. Tivadar Tihamér újabb 10.00: Hírek, io.íi; Gyermekeknek. 10.41: Oper afel­­vételek. 11.10: Verbunkos muzsi­ka. 11.30: Széchenyi István nap­lójából. 12.00: DéM krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.*»:­ Rek­lám. 12.45: Ladányi Mihályt Gyere vissza. 12.35: L­emezmú­­zeum. 13.29: Nóták. 13.50: Szaga­liget — Szigliget. 15.90: Ha­éka 15.05: ciperaresztetek. lő.58: Hallgatóink figyelméhez 16.00: Rádiómapló. 18.00: Lembora szen­záció. 18.14: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánló­>­tunk. 18.28: Hallgatóink figyel­mébe! 18.30: Esti magaz­in. 19.15: Évszázadok mesterművei. 19.44: Dokumentumműsor. 20.24: Nép­dalkantáták. 21.09: A zene nem ismer határokat. 32.00: Hírek. 22.20: Portrésor és interjúlánc­ 22.30: Nagy siker volt! 24.00: Futa­rok. 0-10: Táncdalok. 0.25: Him­ s­nusz. 0.30: Vízjelzőszog­álat. . .-g-* PETŐFI RÁDIÓ S 4.25— 7.59: A Petőfi rádló geli zenés műsora. 5.00: Hirek. 8.05: Nóták. 8­.20: Tíz perc kül­politika. 8.30: Hírek. 8.36: Nap­­­­közben. 16.DO: Zenedélelők. 12.30: Hír^efe. 12.30: Eszparantó nyelvi* hírek. 12.40 : Sport. 12.46 : Mez­ek, falvak éneke. 13.00: Kmos­z föld alatt, gond a ítfM felfelu­. 13.20: Éneklő Ifjúság. 13.33: Far­­­kas Fer*enc gyerekmuzsaskajai* ból. 13.45: Időjárás- és vízállás-* jelentés. 14.00: Sport. 14.05: Ba*» ratsájg slágerevpreasz. 14.30: Hí-* rek. 14.35: Fúvószenekari verseny. 15.07: Fáy András szer**­ , reményeiből 15.32: Egyezer volt; Budáin kutyavasár. 16.00: Nőtök. 16.25: Sport. 16.30: Hírek. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30­. , Kézfogások. 18.30: Hírek. 18.35: Sport. 18.40: Válogatott felvéte­lek.. 19.35: Népdalfeldolgozások. . 19.47: Sport. 19.52: Reklám. 19.55: Slágerli lsta. 20.30: Hírek. 20.35: Szegő Andrásn­ak hívják. 21.líj Klasszikus operett ekboL 22.09 : Sci-fi kedvelőjének. 23.00: Hírek. 23.20: A tegnap slágereiből. 24.00ás Hírek. 0.10: idegen nyelvű víz-* teázószolgálat 3. MOSOK m ------- v u­­ 8.55: Műsorismertetés. 8.71: A kiállítótermek programjából 1­9.00: A Kodály neresnégyes fel­vételeiből. 18.05: A d­ebrecen­i dzsesszmapok felvételeiből. isl.n., Hírek, lil.05: Zenekari muzsikái 12.02: Rossini: Mózes. 14.44: Ze­­ nétpari muzsika. 15.56: Felhívjuk, a figyelmet! 16.00: Zen«, «elő­» kon. 16.21: Josquin des Préss Missa l’horrvme armé. 18.S8: Pop­­hullám. 18.00: „Gyerünk a mo­ziba be!” 18.30: Radiohang­­versenyekről. 19.08: Hírek. 19.#5: Minden versek tik­kai. 1j 35: Operaáriák. 30.00: A Lzombart­­helyi Szimfonikus Zenekar hang­versenye. 21-20: Barokk kamara­zene. 22.00: Az Ambassador bigband Játszik. 22.o.; NapjkitUí zenéje. 231O; Hírek. SOMOGYI NÉPLAP LAKÁS* Budapesti, új, egy szoba összkom­fortos, tanácsi la­kást nagyobbra, vagy saját Lakásra cserélnék, megegye­zéssel. Ajánlatokat sürgősen. „Bé­kásmegyer” jeligé­re, a siófoki szer­kesztőségbe. B­út­orozott »10 h*, konyha, két nő vagy gyermektelen házaspár részére ki­adó. Kaposvár, Zrí­­nyi utca 48. (1352) Budapesten, a IX. kerületben, a köz­­gazd. egyetemhez közel albérleti diáklánynak szoba ki­adó. A járm­a tohát 1086. számra a ki­adóba. (1086) Há­rom d­iák­lány részére bútorozott szoba kiadó. Érdek­lődni: Ka­pos­vá­r, Tóth Árpád u. «. Tippel, 8—12 óráig. Egyedülálló f1*­talasszony egy gyer­mekkel egy vag­y másfél szobás, össz­komfortos, bútoro­zott vagy bú­toro­zatlan abérletet ke­res augusztusi be­költözéssel. Válasz­leveleket ármegj*­­jelölésslel „Mérsé­kelt árr, 1257” jeligé­re, a kiadóba kér. Kaposváron, a Di­mitrov u. 113. az. önálló, bútorozat­­lan családi ház al­bérletbe kiadó. Két és fél szoba, etáz­s­­fütés, garázs. Érr­­deklődni egész nan a Dimitrov u. 91>. sz. alatt. (108144) Szoba-konyhás (bú­tor nélküli) lakás kiadó. Balatonk­iLi­zi, Vörös Hadsweg U. 106. (67322) Marcali, Ho SM Minh 6. fszt. 2. két személynek albér­leti szobár-topnyíit. fürdőszobával ki­adó. Érdeklődik 11 óra után. (67260) Külön bejáratú, gázfűtéses fürrdőszobával 1 szoba­, 1 diák részére feladó, Kaposvár, Lenin u. 45. OITOOe­­detőbe kerek. (SIT36?) Szakácsnőt vagy főzni tudó kézilányt k­eresek. J­elentkez­­ni lehet a csökölyi 1,1. sz. tetőjénél. falatozó ve­(317211) Napi­­ 4 órai, férfi­nak való segédmun­kát vállalok. A hét­végi napokon leg­alább 8 órát. Aján­latokat 317267. szám­ra a kaposvári hir-

Next