Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-17 / 114. szám

1984. május 17., csütörtök Szerdán délelőtt a Népsta­dion sajtótermében teljes ülést tartott a Magyar Olim­piai Bizottság. Buda István, a MOB elnöke adott össze­­foglalót a Los Angeles-i nyári olimpiai játékok körül kialakult helyzetről, majd ismertette a piai­­ Bizottság Magyar Olim­elnökségének javaslatát, amely úgy fog­lalt állást, hogy a jelenlegi körülmények nem teszik le­hetővé a magyar sportolók részvételét a XXIII. nyári olimpiai játékokon. Ezután az előterjesztést annak elfogadását támogató, javasló felszólalások hangzottak el. A hozzászólások után a Magyar Olimpiai Bizottság elfogadta a javaslatot, és a következő nyilatkozatot tette közzé: A Magyar Olimpiai Bizott­ság — több ország olimpiai bizottságához hasonlóan — ez év áprilisában felkérte a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ságot és a Los Angeles-i olimpia szervező bizottságát:­­kövessenek el mindent, hogy­­ a világ sportolói a XXIII. nyári olimpián egyenlő fel­­tételek mellett és teljes biz­tonságban versenyezhesse­nek. Kifejezte reményét, hogy az olimpiát veszélyez­tető akadályok elhárulnak .. A szocialista országok olimpiai bizottságai azóta is síkra szálltak azért, hogy az olimpián maradéktalanul­­ érvényesüljön a népek kö­zötti béke és barátság esz­méje, szűnjön meg a szocia­lista országok elleni uszító­­ propagandahad­járat, és ténylegesen garantálják min­den küldöttség számára zavartalan részvételt és ver­­­senyzést. A Magyar Olimpiai Bi­zottság május 16-án ülést tartott és újólag áttekintette a helyzetet. Sajnálattal kel­lett megállapítani, hogy szocialista országok jószán­­a­dékú felhívásai nem talál­tak kellő megértésre. Az Amerikai Egyesült Államok­ban tevékenykedő, bizonyos szélsőséges politikai körök a versenyek előkészületeit to­vábbra is a Szovjetunió és a szocialista országok elleni propaganda céljaira használ­ják fel. A Magyar Olimpiai Bizott­ság osztja a Szovjetunió és más szocialista országok olimpiai bizottságainak ag­godalmát, és szolidaritást vállal döntésükkel. Megálla­pította, hogy változatlanul nem szavatolják megfelelően valamennyi ország sportolói­nak biztonságát és a verse­­nyek zavartalan megtartását, ezért úgy foglal állást, hogy a kialakult helyzet nem te­szi lehetővé a magyar spor­tolók részvételét a XXIII nyári olimpiai játékokon. A Magyar Olimpiai Bizott­ság sajnálja, hogy a jelenle­gi körülmények között a tá­volmaradás elhatározására kényszerült. A sportolók és a sportszerető közvélemény óhaját, is kifejezve, ismétel­ten kinyilvánítja az olimpiai eszméve­, való egyetértését, s a­­ jövőben is mindent megtesz e mozgalom nemes céljainak valóra váltásáért, a nemzetközi sportkapcsola­tok erősítéséért. SPORT Él A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG NYILATKOZATA Bajnok a Honvéd Honvéd—Csepel 2:0 (2:0) Vasas—SZEOL 3:2 (2:0) Nyír­­agy­háza—Tatabánya 1:1 (1:1) Videoton—V. Dózsa 2:1 (0:0) PMSC—Diósgyőr 5:2 (3:1) FTC—MTK-VM 2:0 (0:0) Volán SC—ZTE 1:1 (1:0) Rába ETO— Haladás 1:0 (0:0) 1. F­p. Honvéd 2. U. Dózsa 3. Rába ETO 4. Videoton 5. Tatabánya 6. ZTE 7. Vasas R. Pécs 9. Szeged 10. FTC 11. MTK VM 32. Haladás 13. Csepel 14. Volán 15. Nyíregyháza 16. Diósgyőr 27 18 27 12 27 13 27 14 27 11 27 11 27 11 27 8 27 10 27 3 27 » 27 10 27 8 27 6 27 7 27 2 5 4 59- 10 5 47-8 6 39-5 8 44-9 7 36-6 10 35-5 11 36- 10 9 33-6 11 38-7 11 38-7 11 36-5 12 25-8 11 32-9 12 38-6 14 28- 8 17 23-•22 41­­ 29 34 48 34 29 33 33 31 33 28 36 27 36 26 40 2« 38 25 42 25 36 25 39 21 51 21 47 20 50 12 Somogyi Népjai* NB II bajnoki labdarúgó mérkő­zés Siófoki Bányász- Szekszárdi Dózsa 1:0 (0:0) Siófok, ezer néző. V.: Valczkó (Kovács II., Varga). Siófoki Bányász: Horváth II., Brettner, Onhausz, Ola­jos, Virág, Szajcz, Bődi, Be­lényesi (Takács),­­ Szabó (Csáti), Horváth I., Tieber. Edző: Szőke Miklós. Szekszárdi Dózsa: Hujber, Szabó, Hahn, Varga, Somo­­di, Dienes, Kresz, Adorján, Horváth L. (Kriesz), Me­gyeri, Magyar (Márkus). Ed­ző: Formoggini Károly. A mérkőzés előtt egy órá­val a zivatarfront elérte Sió­fokot. Két meleg szekszárdi helyzet vezette be a mérkő­zést, a hazai védők csak ne­hezen­ tudtak tisztázni. A 6. percben ismét villámjami kezdett, ezért Vanko játék­vezető félbeszakította a mér­kőzést, amely 10 perc múlva folytatódott. A 14. percben Horváth L. lesgyanús hely­­­­zetben kiugrott, a siófoki kapus csak nehezen tudott menteni. A másik oldalon Szabó lövése jó helyzetben elakadt. A 22. percben a já­tékvezető a villámlás miatt ismét félbeszakította a mér­kőzést. Újabb szakadó esőben 10 perc után, folytatódott a játék. A 33. percben Ola­jost a kapu torkában be­csúszva szerették, majd 6 perccel később Bódi újabb óriási erejű " szabadrúgását tette szegedre Hujber. Szü­net után ismét siófoki roha­mok következtek. Belényesi, majd sorrendben Szabó és Horváth I. hibázott a kapu előtt. A 62. percben Bódi hatalmas, 22 méteres lövését­ tolta a léc fölé Hujber. 68. percben eldőlt a mérkő­­­zés sorsa. Bódi tört előtre baloldalon, nem tudták sze­n­telni, s a középpályás a ki­mozduló kapus mellett 10 méterről lőtt a hálóba. 1:0. Elkeseredetten próbálkozott egyenlíteni a vendég együt­tes. Az utolsó percekben Szájer próbálkozott az egyik oldalon, a másik térfélen vi­szont Horváth kap.­« szaba­dított fel Dienes elől. A síkos, csúszós talajon meglepte a hazai együttest a Dózsa. Nem állt be­ véde­kezni, gyakran vállalkozott támadásokra is. Csak a jól záró siófoki védelemnek kö­szönhető, hogy nem sikerült gólt elérniük. A közepes iramú találkozón a Bányász ennyivel jubb volt ellenfelé­nél. Jók: A közvetlen siófoki védelem és Bódi, illetve Hujber, Hahn, Megyeri, Adorján, Jutasi Róbert • • • Még egy előrehozott mér­kőzést játszottak le a labda­rúgó NB II-ben. Május 30- ról a Keszthely—Eger mér­kőzést hozták előre. A lista­vezető Eger pontot vesztett a keszthelyi pályán: Keszt­hely—Eger 1:1 (1:1). Klampár, Gergely, Kriston Nagy asztalitenisz seregszemle Kaposváron Bizony gondolkodni kell azon, hogy mikor volt So­mogyban utoljára olyan nagyszabású asztalitenisz verseny, mint amilyennek a mostani hétvégi ígérkezik. Jó másfél évtizeddel ezelőtt a Kaposvár város felszaba­dulási versenye vonzott olyan nagy neveket Somogy székhelyére, mint­­ ezúttal Az országos szövetség ré­széről egyfajta elismerés ez a Kaposváron folyó munká­nak. A sportcsarnok, az ed­zőcsarnok elkészülte, továb­bá az utánpótlás szép sike­rei és nem utolsósorban a Rákóczi NB I-es szereplése fordította ismét a figyelmet Kaposvárra. Az ország legjobb­­ férfi versenyzői gyülekeznek szombaton és vasárnap a Rákóczi kupa országos első osztályú asztalitenisz ver­senyére. Rendezője a váro­si szakszövetség és a Rá­kóczi sportegyesület. A kö­vetkező versenyszámokra kerül sor: első osztályú fér­fi egyéni és páros, első osz­tályú ifjúsági és serdülő egyéni.­­ Eredetileg a Ganz-MÁVAG lett volna a rendezője en­nek a rangos eseménynek, de a fővárosi klub lemond­ta azt, így esett a választás Kaposvárra. Elég csak bele­pillantani a nevezők listá­jába, máris kiderül, hogy érdemes lesz ellátogatni a sportcsarnokba. Csak né­hány név ízelítőül: Klam­pár, Kriston, Molnár a Bp. Spartacusból, Gergely, Ta­kács, Nozicska a BVSC-ből. Egyszóval a külföldön replő Jónyer kivételével sze­n­t lesz mindenki, akinek neve mond valamit e­bben a a sportágban. Ugyanez vonat­kozik az utánpótlás tagjai­ra is. A sportcsarnokban egy­idejűleg tizenkét asztalon folynak majd a mérkőzé­sek, melyeken húsz somogyi versenybíró működik közre A pontszerző versenyen somogyiak is indulnak. A Rákóczi asztaliteniszezői közül Milos, Tóth B., dr Szita és Hayden jogosult az indulásra, de mint rendező kaposvári klub további négy a asztaliteniszezőt is indít­hat. Így állhat asztalhoz a felnőtteknél még Szabados, Varga, Lomniczi és Balázs. Az ifjúsági és serdülő ver­senyszámban is nyolc-nyolc* somogyi szerepel. Elsősor­ban a Rákócziból, de vi­dékről is várható induló. Másodosztályú birkózó OB Bogdan (K. Dózsa) közel volt az aranyhoz . A volt kaposvári sportcsarnok színhelye az idei II. osztályú felnőtt szabadfo­gású magyar birkózó baj­nokságnak. Huszonhét egye­sület kilencvenkét birkózó­ja léphetett szőnyegre a versenyek során. A Bp Honvéd és a Szondi SE bir­kózói szerepeltek a legered­ményesebben, három-három aranyérmet nyertek. A Ka­posvári Dózsa versenyzői közül az 57 kg-ban induló Bogdán Ferenc csaknem nagy meglepetést szerzett .Négy győzelme után a dön­tőben 8:4-es vezetésnél azonban az utolsó húsz má­sodpercben elfogyott az ere­je, és így kapott ki a szé­kesfehérvári M­ihálovicstől tussal. Győzelmével első «stelyú szintet ért volna el. A többiek­ban induló közül a 62 kg- Keresztes Fe­renc ötödik és az ugyan­ebben a súlycsoportban sző­nyegre lépő Dörnyei Tibor hatodik lett. •Lő I v c­sopor­tgy­őz­t­es­ek 4 a kg-tól felfelé: Horváth (HVSE), Tihanics (Bp. Hon­véd), Mihálovics (Szondi SE), Kiss F. (Szondi SE), Reschnik (FTC), Podolszki A. (Bp. Honvéd), Varga (Cs. Autó), Balta (Bp. Hon­véd), Aszódi (Szondi SE), Kaposi (PMSC). * * * Tatabányán serdülőversenyen nemzetközi a kapos­vári Fórián Lajos szerepelt kitűnően. 53 kg-ban tíz ver­senyző társaságában úgy lett második, hogy a döntő­re sérülés miatt nem tu­dott kiállni. * * * Nagy mezőny gyűlt össze Budapesten az FTC csarno­kában, ahol az úttörő A- korosztály országos verse­nyére került sor. A K. Dó­zsa nyolc birkózóval vett részt az eseményen. 29 kg­­ban ötvennyolc induló kö­zött Horváth Gábor tíz győ­zelmével megnyerte súly­csoportja küzdelmét. ‘1 Bogdán Ferenc A KAPOSVÁRI TEJIPARI VÁLLALAT azonnali belépéssel fölvesz lakatosokat Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél, Zalka Mate u­. 8. (264952) HÍREK 11 Május 77 Paszkál A­n»p 5.M «raker kél, a W.17 órakor Hyofank, a hold 23.14 órakor kél, s «.7S órakor nyugszik. A várható időjárás: Időnként erősen megnövekszik a felhőzet. Eső, zápor elsősorban a Dunántúlon várható. Több­­felé élénk, néhol esős lesz a délies szél. A hő­mérséklet csütörtökön délután 21—26 fok kö­zött alakul. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap délben, Siófoknál 13 fok volt. Csütörtök Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 *íHr 80 évvel ezelőtt, 1904. május 17-én született, és 72 éves korában, 1970-ban hunyt el Jean Gabin világ­hírű francia színművész, filmszínész. A franciaországi Mertel­­ban született, művészcsalád­­ban. Különböző foglalkozá­sokkal próbálkozott, majd édesapja akaratinak enge­delmeskedve, színpadra lé­pett. Hosszú éveken át fő­ként az operett műfajban működött. 193« óta filmezett is; a francia filmművészet nagy korszakának egyik jellegzetes alakja. Alak­ítá­­sait egyszerű, természetes és mégis sajátos játékstílus jellemzi. Főként köznapi em­bereket, munkásokat alakít megragadó erővel. Találóan a lényeget hangsúlyozza, ezzel rövid idő alatt hiteles s légkört teremt maga körül,. Játékából humanitás árad; férfias külsejű drámai hős, arcjátéka eleven, apró gesz­­tusai igen kifejezőek. Száznál több filmszerepet alakított­, s ezek közül sok hazánkban is nagy sikert aratott. 1942­ között az amerikai Hollywoodban élt. Színészi munkája mellett Fernandellel közösen pro­dukciós céget alapított, dél­franciaországi birtokán pe­dig versenylovak tenyészté­sével is foglalkozott. Tv-lottó A Sportfogadási és Lottó­­igazgatóság közlése szerint a TV-lottó nyereményei a nye­remény üfietjéik levonása után a következőik: 5 találat­os sze­lvény nem volt, 4 tal­ála­­tot 54-en érte­k el, nyere­ményük egyenként 121108 forint. 3 találata 4875 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 671 forint. A 2 találatos szelvények száma 147 913 darab, ezekre egyen­ként 28 forintot fizetnek. — Kisdiákok a Nemzetiért. A kaposvári Petőfi Sándor általános lakosB 500 tanuló­ja számára az úttörőcsa­pat hagyományos hulladékgyűj­tési akciót szet­vezeti. Az eb­ből befolyt összeget fölaján­lották az új Nemzeti Szín­ház javára. — Vendégszereplésre az ausztriai Kittenfeldbe készül a szuloki nemzetiségi együt­tes tánccsoportja. A turnéra június elején kerül sor. — Dr. Papp László, az Országos Műszaki Fejleszté­si Bizottság elnökhelyettese tart előadást ma délután órakor a kaposvári Techni­­­ka Házában a Magyar Ipar­­jogvédelmi Egyesület rende­zésében. Az előadás témája a technológiai transzfer sze­repe a magyar népgazdaság­ban.­­ A fonyódi nyári galé­riában Tölg-Molnár Zoltán festőművész alkotásaiból nyí­lik kiállítás vasárnap déle­lőtt tizenegy órakor. Fényi Géza növendékeként végzett tanulmányokat a Képzőmű­vészeti Főiskolán, jelenleg a képző- és iparművészeti szakiskola művészeti igazga­tóhelyettese, emellett rend­szeresen részt­ vesz a hazai és külföldi kiállításokon. Autó-sorszámok Jutalmazási ünnepség Az MSZMP várósi jogú tahi nagyközségi bizottsága, 10 éves kenységéért propagandiszellere­­elismerő okle­velet és tárgyjutalmat adott Ta­ri Jenőnéne­k, a nágocsi pedagógus pártalap a tervezet tagjának, 5 személy agitá­ció« ras propaganda munká­ját oártlevélleljel és jutalommal köszönték meg, míg 16-en a tömegpolitittikai okitatás, illet­ve középiskolai tevékenysé­gükön kaptak jutalmat. — Somogy népművészetét mutat­ják be mától a ka­posvári Mezőgazdaságii Főis­kola aulájában a Teszöv, somogyi diák­klub és a köz- a művelődési bizottság szerve­zésében . A június 5-ig nyit­va tartó kiálll­táson buzserki, karádi, berzencei ha­mzésok, fara­gványok és népi bútorok láthatók.­­ A siófoki fürdőzés tör­ténete címmel helytörténeti kiállítást nyitottak meg teg­nap a városi könyvtár hír­­lapolvasójában. A június vé­géig látható tárlaton fotók, dokumentumok mutatják be a fürdőváros múltját, a ko­rabeli fürdődivatot.­­ Nem adta meg az el­sőbbséget Siófokon személy­­gépkocsijával Révai Valéria budapesti lakost, ezért össze­ütközött a szabályosan köz­lekedő Schneider János sió­foki lakos által vezetett mo­torkerékpárral. A motoros nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Trabant Lim. Ttyc. (Bn.) W Trabant Hyc. Combi (Bp.) 44 Trabant Lim. (Bp.) 2S 605 Trabant Lim. (Dcbr.) 15 094 Trabant Lim. (Győr) 19 232 Trabant Combi (Bp.) 8 209 Trabant Combi (Győr) 3 622 Wartburg Lim. (Bp,) 10 8i)l Wartburg Lim. (Győr) 6 849 Wartburg de Lux (Bp.) 15 806 Wartburg de Lux (Gvör) 9 50* Wartburg de L. tt. (Bp.) 3 186 Wartburg Tourist (Bp ) 6 375 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) 8 337 Skoda 11)5 3 (Debr.) 6 4 73 «Skoda 10* S (GvAr) 6 *** Skoda 120 L (Bp.) l.y éftl Skoda 120 L (OcbrJ ‘t Skoda 120 L (Győr) IMII Skoda 120 GLS (Bp.) 766 Lada J200 (Bp.) 29 192 1 ada 1200 (Debr.) 17.627 Lada 1200 (Győr) 10 132 Lada 1300 S (Bp.) 31144 Lada 1300 S (Debr.) MII Lada 1300 S (Győr) 4 408 Lada 1500 (Bp.) 31 131 Lada 1300 (Debr.) 7,682 Lada 1500 (Győr) 3 833 Lada Combi (Bp.) 5 748 Lada Combi (Debr.) 3 166 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 P (Bp.) 17 306 Polski Fiat 12« P (Győr) 5 706 Polski Fiat 150« 4 52« Dácia (Bp.) 20 984 Dácia (Debr.) 11 3*2 Zasztava (Bp.) 5 331 — Az Ebtenyésztők Kaposvári Szervezete értesíti a kutyatar­tókat, hogy 1984. május 26-án de. 9 órakor a mezőgazdasági főiskola lovaspályáján vala­mennyi vadászkutya és ma­gyar pásztorkutya részére te­­nyészszemlét és ,,B” törzsköny­vezést rendez. Nevezés a hely­színen,­­ (79157) — Értesítjük tisztelt vásár­lóinkat, hogy most érkeztek üz­letünkbe, nagy választékban: akáchordók,­prések, szőlőd­ará­­lók, motoros és házi permete­zők, rotációs kapálógépek, ter­ménydarálók, kerti bútorok, háztartási és festékáruk, poli­észter hullámlemez, gáztűzhe­lyek, vegyes tüzelésű kazánok,­­kályhák, tűzhelyek, fürdőkádak, barkács­ f­elszerelések. Boglárlel­­le és Vidéke A­fesz 55. sz. V&f­riding boltja, b­oglárlelle, Sza­badság ter. OH9T)

Next