Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-22 / 274. szám

Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH LAJOSNÉ Kaposvár, Hegyi u. 1/B (volt Lövöl­de utcai) lakos, 71 éves korában, rö­vid szenvedés után elhunyt. Teme­tése november 26-án, hétfőn 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati te­metőben. Gyászolják: férje, fiai, me­nyei, testvére, unokái. Megrendülten, mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk, apósunk, nagyapánk, testvé­rem, vejem. DR. MOHÁR LÁSZLÓ, a Somogy megyei Földhivatal vezetője 1984. november 20-án, 59 éves korá­ban hosszú szenvedés után elhunyt. Temetéséről később történik intéz­kedés. A gyászoló család. * * • A Somogy megyei Tanács Végre­­­­hajtó Bizottsága, a Somogy megyei Földhivatal mély fájdalommal tudat­ja, hogy DR. MOHÁR LÁSZLÓ megyei tanácstag, a Somogy megyei Földhivatal vezetője hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Az elhunytat a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Somogy megyei Földhivatal sa­ját halottjának tekinti. A temetésé­ről később történik intézkedés. • • • és Fájó szívvel tudatjuk a rokonokkal ismerősökkel, hogy édesapám, nagyapánk és dédipapám, DÉNES LÁSZLÓ 81 éves korában örökre itt hagyott benünket. Temetése november 22-én (ma) 14 órakor lesz a buzsáki teme­tőben A gyászoló család. A <­i Fájdalomtól megrendülten tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősök­kel, hogy drága édesapám, szeretett fiam, keresztfiam, a legjobb testvé­rem, sógorom, nagybátyánk IFJ. MOLNÁR LÁSZLÓ mentő­ápoló, Kaposvár, Tavasz u. 5. sz. alatti lakos, életének 32. évében váratlanul elhunyt. Temetése novem­ber 27-én, kedden fél 2 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyá­szoló család. * * ■ Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SAGODI ANDRÁSNÉ volt Toldi Miklós utcai lakos el­hunyt. Temetése november 26-án, hétfőn fél 3 órakor lesz Kaposváron a Nyugati temetőben. A gyászoló csa­lád. Köszönetnyilvánítás Hálás szivel mondunk köszönetet a kedves rokonoknak, barátoknak, komáknak, keresztgyerekeknek, ke­resztszülőknek, ismerősöknek, szom­szédoknak, akik szeretett halottunk, NAGY LÁSZLÓ szentgáloskéri lakos temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik anyánk, BOTKA GYÖRGYNÉ Harangozó Anna temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal fájdalmunkban osztoz­tak. A gyászoló család. • •­­ Köszönetet mondunk a Fűszért Vállalat vezetőinek, a kollégáknak és ismerősöknek, akik szeretett ha­lottunk, KAPONYA JENŐ temetésén részt vettek, és részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. • * • Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, isme­rősöknek, akik KOVÁCS JÓZSEFNÉ Horváth Rozália volt hajmási, később Kaposvár, Bem utca 15. sz. alatti lakos temetésén részt vettek, és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. INGATLAN 2.5 szobás lakás eladó. Kaposvár Tóth Lajos utca 9., fszt. 6. (1434) Kétszobás, össz­komfortos, kertes családi ház eladó. Érdeklődni : Nagy­atád Alkotmány u. 22. (1427) Lábod-Erzsébet­­pusztán kétszobás családi ház mellék­épülettel eladó deklődni ugyanott.Ér­(44383­ Barcson 400 n-öl beépíthető telek el­adó. Otárth­« Lász­ló. Barcs. Türr Ist­­ván u. 13. (44384) Kétszobás, össz­komfortos családi házrészemet elad­nám vagy elcse­rélném családi ház­ra. Garázs van. Kaposvár Dimit­rov u. 65 Dr. Ke­lemen. Érdeklődni : 17 óra után. (1459) Sürgősen eladó Kaposváron, az Egyenesi úton (a Csillagvizsgáló mö­gött) 562 n-ös zárt­kert. Érdeklődni : Zrínyi u. 15. (1484) Fonyód, Hegyhát utca 1. sz alatt 150 n-öl telek sürgősen eladó. Fonyód Érdeklődni : Zalka Máté u. 1. sz. alatt. (1485) Marcaliban négy­­lakásos társasház­ban 3 szobás, gáz­fűtéses, összkomfor­tos lakás eladó. (Garázs + konyhá­kért van.) Érdek­lődni : szombat, va­sárnap. Cím: Kiss Jánosné, Kodály út 21.Marcali. (036915) Családi ház építé­sére alkalmas 400 3 n­ öles telek 5 m x méteres szobával eladó Balatonsza­­badi faluban. Rá­kóczi u. 80. sz. alatt. Vezetékes víz az udvarban + kút.. Villany az utcában. Érdeklődni: Buda­pest 266-339-es tele­fonon, este 5-től 8- ig. (9696) Elcserélném (be­tegség miatt) első emeleti, 2 szobás, spájzos, összkom­fortom lakásomat szövetkezeti kapos­várira vagy környé­kére. Minden meg­oldás érdekel. Cím : Dunaújváros, Ró­mai krt. 38/b., I. 1. (4479) Két (kertes) ház­rész sürgősen eladó (egyben is), fizeté­si könnyítéssel. Ka­posvár, Csatorna­köz 6. Érdeklődni: Völgyi, vagy Gesz­­tics. (036715) Háromszobás, össz­komfortos, szute­­rénes. kertes csalá­di ház garázzsal eladó, vagy kisebb­re cserélhető. Ka­posvár, Bajcsy-Zsi­­linszky u. 77 Ér­deklődni : 17 óra után. (036643) Sürgősen eladó Boglárlellén, a ben­zinkút melletti. Bercsényi u. 34. szám alatti kétszo­bás, összkomfortos nyaraló, 400 n-ös (parkosított) tel­ken. Érdeklődni a 36. szám alatt. (036974) Marcaliban két­szobás családi ház tekkel. melléképüle­t 250 n-öl szőlővel, gyümöl­csössel sürgősen el­adó Irányár : 230 000 Ft. Érdeklődni — kedd, szerda kivé­telével — naponta a somogyfajszi bolt vezetőjénél.ital­(1455) Két és fél szobás lakás készpénzért 4­ OTP-átvállalás­­sal sürgősen eladó. Érdeklődni : 17 óra után. Kaposvár, Búzavirág u. 9. (1451) Az alsósegesdi s.v.­­lőhegyen 1038 n­ ói szőlő és gyümölcsös pincével eladó. Ér­deklődni : Szabás. Fő u. 52 (44425) Elcserélném nagy­atádi, Kossuth ut­cai. II. emeleti két­szobás lakásomat családi házra vagy félig kész lakásra. Ajánlatot ,,Csere” jeligére, a nagyatá­di takarékszövet­kezetbe. (44424) Siófok-Kilitin két­szobás családi ház 1985-ös beköltözés­sel eladó. Érdeklőd­ni: Kinti. Zalka M. u. 8 Paska János. (44440) Marcaliban, a Jó­kai utcában 200 n-ös telek sürgősen el­adó. Érdeklődni: Nagyszakácsi, rösmarty u. 58.Vö­(44442) Eladó Siófok köz­pontjában családi társasházban két és fél szobás, kertes lakrész fizetési en­gedménnyel. Lego­­za József: Kálmán Imre sétány 10. Siófok központjá­ban kétszobás. OTP-s öröklakás (I. emeleten) eladó. Érdeklődni a 882. számon, a siófoki szerkesztőségben. (44218) Központi fűtéses családi ház beköl­tözhetően eladó. Kaposvár, Benedek Elek u. 35. (036897) Zselicszentpálon 1600 n-öl szántóföld eladó, megosztva is. Zselicszentpál, Petőfi u. 29. Vajda. (036885) JÁRMŰ S 51-es Simsont vennék üzemkép­telen állapotban. Ajánlatokat a ka­posvári Ady Endre u. 8. sz. alatti Ol­csó áruk boltjába kérek (1507) ÁLLÁS 38 éves férfi állást keres. Érettségi­zett, B kategóriás jogosítvánnyal, sze­mélygépkocsival. Ajánlatokat a 036815. számra, a hirdetőbe kérek. (036816) 4—6 órás elfoglalt­ságot keresek, má­sodállásban. Köz­gazdasági érettsé­gim van, gépírni tudok, de más meg­oldás is érdekel. Ajánlatokat a 036770. számra, a Magyar Hirdetőbe kérek. (036770) Két és fél szobás. I. emeleti, erkélyes. OTP-s öröklakás + garázs azonnal be­költözéssel eladó. Kaposvár, Füredi utca 29., 1/3. Imreh. (1420) Fonyódon 400 n-öl telek, családi ház építésére alkalmas, eladó Érdeklődni: Boglárlelle, badulás u. 8.Felsza­(44458) Zalakaroson újon­nan telepített kor­­donművelésű szőlő présházzal, teljes felszereléssel, be­tegség miatt eladó. Siófok környéki te­lekre cserélhető (vitorláshajót az árba beszámítok) Érdeklődni : Sió­fok. Kandó K. u. 10. Antal. (44391) Barcsi családi há­zunkat áron alul eladjuk. Csere is érdekel. Damjanich utca 7. sz. alatt. Érdeklődni: Nagy­atád, Ungvári u. 20. Kovácsék. (44417) Boglárlellén, a kombináttal szem­ben, a Csere csár­da mellett kertész­kedésre alkalmas 650 n-ös terület, va­lamint sárga, fehér, cirmos és rózsaszí­nű, nagyvirágú krizantémok adók (tövenként el­10 Ft-ért). Utánvéttel is szállítok. Boglár­lelle, Lenin u. 16. (44454) A Balatonhoz két km-re. Ordacsehi­ben családi háromszobás ház eladó. Érdeklődni: Orda­csehi.­linszky u Bajcsy-Zsi- 19. (44457) Kaposvár, Béke u. 91., fszt. 3. alatti háromszobás, össz­komfortos lakás készpénzért átvállalással + OTP- eladó. Érdeklődni : Matu­­cza István. Ma­­gyaratád, Béke u. 15. Ugyanott egy Simson térkerékpár segédmo­is el­adó. (1475) Kaposvári, belvá­rosi társasházban lévő háromszobás, összkomfortos, ga­­rázsos, első emeleti lakásomat elad­nám. Ajánlatot ..Ár­megjelöléssel 1468” jeligére, a kiadóba kérek. (1468) Eladó Boglárlel­lén, a főútvonalon 154 négyszögöl sa­roktelek megkez­dett építkezéssel, építési anyaggal és engedéllyel. télen is lakható Erdért­­faházzal. Irányár: 400 000 Ft. Érdek­lődni : Boglárlelle, Arany János u 17. sz. alatt. (44408) Somogyváron há­romszobás, fortos családi kom­ház. 1600 négyszögöl kerttel. 350 000 Ft­ért eladó. Érdeklőd­ni : Boglárlelle, Zrí­nyi u. 79. (44404) Felújított 450-es (billenős) Csepel eladó. Érdeklődni : 18 óra után. Ka­posvár, Badacsony u. 7 sz. (036933) Állattenyésztő üzemmérnök 6 éves nagyüzemi gyakor­lattal (sertést­en­y­ész­tés, tehenészet) ál­lást keres. Ajánla­tokat „Szakmasze­rető” jeligére, a 036844. számra, a hirdetőbe kérek. (036844) Kazánfűtőt kere­sünk Marabu 4-es kazánhoz — társas­házba. Kaposvár, Németh István fa­sor 23., fszt. 2. Ér­deklődni : 17 óra után (036880) si. 35 éves férfi újítá­általános ipar­jogvédelmi és szab­ványosítási szakte­rületen, munkakörben előadói Bu­dapestről állást vál­toztatna kaposvári­ért 115 éves gyakor­lattal) . Ajánlatokat „Lakóhelyváltozás 1480” jegyére. a ki­adóba. (1480) EGYÉB Fájdalommentes fülbevaló belövés csecsemőkortól. Egész nap. Boglár, Vikár u. 38. (Főút mellett.) Telefon : 10-56.. pl. Benked. Üzemképes Zapo­­rozsec (lejárt mű­szakival) eladó, ugyanott nagymé­retű üvegezett ve­­randaajtó és bon­tott cserépkályha. Nagyatád, Honvéd u. 55. (44426) UB-s 1200-as Zsi­guli kifogástalan állapotban, vonó­horoggal eladó. Ugyanitt Simson szállítóláda bőr ol­daltáskával eladó. Visztric. Rinyako­­vácsi. Béke tér 12. (1430) Garázs eladó Mar­cali. Berzsenyi u. 96. alatt, valamint ZD rendszámú Tra­bant. Érdeklődni : Lenin u. 11. sz. alatt. Lédeczy. (44412) KD-s garázsban tartott üzembentartói Trabant jog­gal elad­ó Kaszner, Siófok. Kandó K. u. 20., II/8. (44430) 500-as Fiat gépko­csi, valamint Aro alvázhíd és 105-ös Skoda-ajtók eladók. Kapospula, Kos­suth Lajos utca 1/a. (1417) Pl rendszámú 1500- as Lada eladó. Ér­deklődni: Mezőcso­konya, Szabadság u. 3., 17 óra után. dő Nyolc darab sül­eladó Nagy­korpád, Petőfi u. 13. alatt Kovácséknál. (036989) Szabad kapacitású 10-es vagy 6-os kö­tőgépen gyakorlat­tal rendelkező munkavállalók, va­lamint varrógépen interlock össze­állítók jelentkezé­sét várom. „Azon­­nalra 1476” jeligére, a kiadóba. (1476) Már most kivá­laszthatja fenyőfá­ját, ünnep előtt el­viheti. Pázmány Kaposvár, Péter u. 100. (1471) Eladó : billenős IFA hatköbméteres rakfelülettel, ro­mán kályha, pa­lackos gáztűzhely, félidős vemhes anyakoca. Kapos­vár, Pázmány Pé­ter utca 108. hét­köznapokon. (1467) Gyesen lévő kis­mama otthonában bedolgozást na. kisiparos vállal vagy közület számára. Minden megoldás érdekel. Ajánlatot az 1465-ös számra, a kiadóba kérek (1465) Garázs eladó Ka­posváron, a belvá­rosban. (Április 4. közben) Érdeklőd­ni: Gál Andor. Ka­posvár. Április 4. köz 2.. fszt. 3. (1470) Garázs sürgősen eladó a Pete Lajos utcában. Érdeklőd­ni : Kaposvár, Pető­fi u. 62., III. lph. fszt. 1. 18 óra után. (1437) Egy Zsuzsi kötő­gép és egy mini­magnó mindkettő új állapotban el­adó. Horváth Győ­­zőné. Boglárlelle, Árpád u. 40. (44430) Eladó egy válasz­tási kancacsikó és egy héthónapos vemhes üsző. Ér­deklődni: Boglár­lelle Kossuth Lajos u. 41. sz. alatt. (44405) Két 6 kW-os hő­tárolós kályha eladó. villany­Ér­deklődni : Marcali 186-os telefonon. (44411) 34 éves, 160 cm magas szakmun­kás rekkel egy kicsi gye­megismer­kedne szolid, sze­rény lánnyal vagy elvált házasság asszonnyal céljából. Leveleket „Vár­lak” jeligére, a barcsi boltba kerekkönyves? (44460) Albérleti szoba­konyha Kaposvá­ron, a Töröcskei u. 23. alatt kiadó. Ugyanitt Komfort ST gáztűzhely pa­lackkal eladó. (1459) Kétszobás, köz­­ponti fűtéses, ker­tes családi ház el­adó. Kaposvár. Érdeklődni: Magyar u. 2. 17 óra után, szombaton és vasár­nap egész nap. (1408) Ráksiban, a Dózsa György u. 34. sz. alatt háromszobás, nagyméretű csalá­di ház gazdasági épületekkel eladó. (036901) Kétszobás örökla­kás eladó készpénz + OTP-vel. Érdek­lődni: Siófok, Ta­nácsház u. 22., 11/13. Dr. Makay, 18 órá­tól. (44389) Másfél éves Tra­bant Speciál (üzem­bentartói joggal) el­adó. Érdeklődni : egész nap. Sail La­jos. Kaposvár, Di­mitrov u. 142. (1488) Platós UAZ terep­járó kitűnő álla­potban eladó. Ugyanott egy kerti­­traktor diesel-mo­torral (minden munkára alkalmas). Érdeklődni: Nagy­atád, Kolozsvári út 1/a. (036939) Hathónapos vem­hes magyartarka tehén eladó. Érdek­lődni : Mernye, Pe­tőfi u. 31 Szlatki. (036898) Törzskönyvezett magyar vizslaköly­­kök eladók. Szipola László. Siófok, Dó­zsa Gy. u. 96. _______________(44431) Érettségizett gép­író-adminisztrátor állást változtatna Kaposváron. Aján­latot „Gyakorlott 1448” jeligére, a ki­adóba. (1448) IP rendszámú Tra­bant eladó, továbbá Fiat 128-as motor­­sebváltó és egyéb alkatrészek Mar­cali, Petőfi u. 2. Érdeklődni 17 óra után. (44413) 600-as Trabant le­járt műszakival, jó motorral, olcsón el­adó. Barcs, Béke u. 73. (44461) Skoda S egyben vagy 100-as dara­bokban eladó. Bog­lárlelle, Mészáros, Vikár u. ?. (44456) TJ rendszámú 1500-as (piros) Pols­ki Fiat friss műsza­kival eladó. Kapos­vár, Honvéd u. 39., II. emelet 2. ajtó. Tóth (1179) Super 50-es, üzem­képes traktor el­eladó, vagy 1000-es Dutrára cserélhe­tő. Érdeklődni: Szarka János, Za­­márdi. Diófa u. 12. 17 óra után. (44314)­ Fenyőfa (előre ki­választva) kará­csony előtti kivá­gással kapható. Ugyanott Hoffer kukoricamorzsoló eladó Kaposvár, Katona József u. 5. (1446) E 1 N-es és egy svéd 1000 mm-es esztergapad Kaposszekcső, eladó: Tán­csics út 23. (036952) Női szabó varrni tudó kaposvári kis­mamát vagy nyug­díjast Ajánlatot alkalmaznak az 1457. számra, a kiadóba. Nyolchónapos, (1457) si­maszőrű foxikutya olcsón eladó Ka­posvár, Nyár u. 14. (1462) Színes tv (Mullard képcsöves. Munká­csy Color) kész­pénzért vagy rész­letre eladó. Tele­fon : Kaposvár, 15-255,__________(1464) Ne késse le! Né­metjuhász kölyök­kutyák igényesnek eladó. Apa: NSZK- import. Jakasin, v. Batu győztes, sokszorosan tenyész­tésre javasolt, mun­kavizsgás. Gyo győztese. Anya : amerikai import, Bihari, s Ulk vojjal. 3xCAC győztes, munkavizsgás, na­gyon kiválóan örö­­kítő tenyészszuka. 7500 Nagyatád, Sza­kács, Széchenyi tér 10. (44450) Gyümölcsfacseme­ték, szőlőoltvány (30 féle) kapható. Szőlőoltványok utánvéttel postán megrendelhetők. FARMER BOLT, Keszthely, Fürst Sándor u. 2. (40219) Gyökeres európai csemege- és bor­szőlővesszők (laki­hegyi mézes, zala­­gyöngye, patm­ónia, kincse, chassla, kardinál, Csaba­gyöngye (narancsízű) favorit, kap­hatók és megren­delhetők, továbbá örökzöldek és dísz­növények kapha­tók. Szekérné, Bog­lárlelle, Vörösmar­ty tér 4. Telefon: 13­86. (44407) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Engedményes vásár a DOMUSBAN! Ágyneműt, bútorszövetet, szintetikus függönyt, műszőrmét és takarót vásárolhat 30% ENGEDMÉNNYEL, maradék padlószőnyeget 40% ENGEDMÉNNYEL — amíg a készlet tart! Várja minden kedves vásárlóját a DOMUS Áruház! Kaposvár, Mártírok tere (72648) A BALATON FÜSZÉRT RAKTÁRHÁZA Kaposvár, Raktár u. 2. fölvesz ÁRUSZÁLLÍTÓKAT és kereskedelmi képesítéssel rendelkező férfi RAKTÁROSOKAT. Jelentkezés: a raktárház üzemeltetésvezetőjénél. ,(72631) 1MAI MŰSOR Kaposvár, Csiky Gergely Szín­ház. 19 órakor: CSERESZNYÉS­KERT. Déryné-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 órakor: TWIST OLIVÉR (14), este 7 órakor: ALTATÓD­AL­MASZAGYON (16). Mozimúze­um, du. fél 6 órakor: VÉRVO­NAL (16). du. 6 órakor: VI­DEOKLUB : JALHAUSE ROCK (BORTON ROCK). Siófok, este 7 órakor: A HÉT MESTERLÖ­VÉSZ. Barcs, este 7 órakor: ANGYALI ÜDVÖZLET (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1­­8.00: Torna. 8.05­—9.50: Isko­latévé. 9.50: Hungária kávéház. 15.00—16.00: Iskollatévé. 16.35: Hírek. 16.40—23.10: Szovjet est. 16.45 : Hővezető. 16.45: Rajzfil­mek gyerekeknek. 17.15:—18.10: Kisfilmek a Szovjetunióról. 18.10: Del ’83. 18.30: Szergej Bondarcsuk. 19.10: Torna. 19.15: Mese. 19.30: Tv-híradó. 20.05: A mozi Oroszországban 21.00: Magánélet. Szovjet film. 23.35: Jelena Obrazcova népszerű da­lokat énekel. 23.10 : Tv-híradó, 3. Budapest 2. 18.10: Képújság. 18.15: Játék a GYIK-műhelyben. 18.40: Tele­sport. 19.15: Barangolás a mű­vészetek tájain. 20.00: Boldog­­asszony ágya 20.30: Mendel­ssohn: Dalok szöveg nélkül. 20.55: Tv-híradó. 2. 21.15: Tu­dósklub ’84. Jugoszláv tv 16.25: Mind a hóza. 17.00: Ma­gyar nyelvű tv-napló. 17.30: Videooldalak. 17.40: Hírek. 17.45: Az idő őrei. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Szórakoztató adás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: Monitor. 21.05: Optimisták. 22.05 : Tv-napló. Osztrák tv­­. 9.00: Hírek. 9.05: A mi vilá­gunk. 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Három szerencsétlenül járt pilóta Pá­rizsban. Francia film. 12.05: Férfiak idegek nélkül. 12.15: Idősek klubja. 13.00: Hírek. 17.05: A mi világunk 18.00: Fő­zőcske. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria - ma. 19.30: Tv-híradó. 1. 20.15: Külföldi riport. 21.15: Földmé­rők. Tv-játék. 22.15: Lapozzuk fel! 23.00: Hírek. Osztrák tv II. 17.30: Iskolatévé. 18.00: Oszt­rák képek. 18.30: Kung Fu. 19.30: Játékos vetélkedő. 21.00: Csúfondároskodók. 21.15 : Tv­­hiradó. 2. 21.15: Kettes klub. KOSSUTH RADIO 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Köznapi ügyeink. 8.30: Mendelssohn: Két hang­versenydarab. 8.50: Nóták. 9.20: Debreceni műhely. 9.40: Ma­dárház. 10.00: Hírek. 10.05: Di­ákfélóra. 10.35 : Labirintus. 10.50: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. 11.39: az élet komédiásai. 12 00: Déli kró­nika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Pintér István jegyzete. 13.00: Iphigenia Taurisban. 13.40: A győri körzeti stúdió műsora. 14.00: Hírek. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.25: Nép­zenekedvelőknek. 14.55: Uhrner Ferenc fúvóspolkáiból 15.05 : Latin-Amerika irodalma. 15.30: Zenei Tükör. 16.00: Hírek. 16.05: Révkalauz. 17.00: Társastánc. 17.36 : Reflektorfényben egy operaária. 18.06: Hugo negro zenekara filmzenét Monte­ját­szik. 18.30: Esti magazin. 19.15: Halló, itt a G­yermekrádió ! 20.15: Arturo Toscanini vezény­li az NBC szimfonikus zeneka­rát. 21.30: Gyógyszerek he­lyett.. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Falvai Sándor zongorázik. 23.30: Angol dzsesszfelvételekből. 24.00 : Hí­rek. 0.10: Spirituálék. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05 : Fényes Szabolcs műveiből. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Idegen nyelvű hírek. 12.10: Teddy Wil­son dzsessztriója játszik 12.30: Énekeltem én: Krankela János. 12.45: A sándorfalvi citerazene­­kar játszik. 13.00: Hírek. 13.05: Pophullám. 14.00: Zenés dél­után. 17.30: Tanakodó. 18.30: Slágerlista. 11.00: Hírek. 19.05: Operettkedvelőknek. 20.03 : Poptarisznya dalaiból 21.00: Hí­­­rek. 21.05: Kaptam 29 percet a Rádiókabarétól! 21.35: Népszerű dallamok. 22.30: Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből. 23.00: Hírek. 23.20: Nóták. 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Szimfonikus zene. 10.25: Byrd: Mise. 10.50: Népdalkórusok, hangszerkettő­sök. 11.15: Pillanatkép. 11.20: Berg: Wozzeck. 13.00: Hírek. 13.05: Amiről a világ vitatko­zik. 13.35: Zenekari muzsika. 14.45: Magyarán szólva. 15.00: Csak fiataloknak! 15.55: Clif­ford Curzon zongorázik. 17.00: Iskolarádió. 17.30 : Brazil pop­zene. 18.00: Rá­ú,„hangverse­nyekről. 19.00: Hírek 19.05: Is­kolarádió. 19.35: Két nyitány. 20.00: Kalevipoeg. 21.30: Népda­lok 22.00: A Middelheimi Nem­zetközi Dzsesszfesztivál felvéte­leiből. 22.46: Napjaink zenéje. 23.30: Hírek,

Next