Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-15 / 62. szám

Jó állapotban lévő, 1986. áprilisig érvényes forgalmi engedélyű darus ZIL tehergépkocsi eladó Fonyódi Építőipari Szövetkezet Fonyód, Blaha L. u. 26. (264304) A Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát megkezdi a szőlőoltványok árusítását március 18-án, hétfőn Kitűnő fajták, nagy választék! Utánvételes szállítást is vállalunk. A lerakat címe: Boglár, Berzsenyi utca. (73377) Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk és apósom, MISA FERENC a városi tanács volt dolgozója 59 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 19-én, kedden 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti te­metőben. , , Gyászolják: bánatos felesége, leánya, veje és unokái * * * Megrendülten tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy RÓNA GYÖRGY 68 éves korában türelemmel viselt, súlyos betegség következtében örök­re itthagyott bennünket. Drága ha­lottunkat március 19-én (kedden) 11.30 órakor helyezzük örök nyuga­lomra a Malom utcai temetőben. A gyászoló család. Mély megrendüléssel és fájda­lommal tudatjuk a rokonokkal, is­merősökkel, hogy drága férjem, édesapánk, fiam, testvérem, apósom, nagyapám, vém és nászunk, VATI GYULA magyaratádi lakos életének 56. évé­ben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1985. március 16-án szom­baton, 14 órakor lesz a magyaratádi temetőben. A gyászoló család. * * * Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH LÁSZLÓ volt marcali lakos életének 36. évé­ben váratlan hirtelenséggel elhunyt. Temetése folyó hó 18-án 13 órakor lesz a marcali központi temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás a Hálás szívvel mondunk köszönetet kedves rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen ha­lottunk, temetésén MÁRKUS GÁBOR részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal és részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátok­nak, ismerősöknek, akik DONÁCZI JÁNOS kadarkúti lakos temetésén részt vet­tek, koszorúikkal és virágaikkal fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család« . * Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága halottunk, édesapánk és nagyapánk, SZENTGYÖRGYI FERENC temetésén részt vettek és virágaik­kal, koszorúikkal­ mély gyászunk­ban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a MAHIR Somogy megyei Központja dolgozóinak. A gyászoló család « * * a Hálás szívvel mondunk köszönetet Somogy Kereskedelmi Vállalat vezetőségének, dolgozóinak, a volt munkatársaknak, az egészségügyi szakközépiskola III. c osztály oszt­­ályfőnökének és tanulóinak, a lakó­társaknak és mindazoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, temetésén MARKÓ JÓZSEF részt vettek virágaikkal és részvétnyilvánutásukkal fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család ^ Köszönetet mondunk mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősök­nek szomszédoknak, akik drága ha­­lottunkat, k­tt £l annak utolsó útjára kísérték virágaikkal, együttérzésükkel, jelenlétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család INGATLAN Kaposváron az Ivánfa-hegyen 230 n-öl szőlő a busz­megállótól 10 perc­re eladó. Érdeklőd­ni : Kaposvár, 48-as ifjúság útja 17. III. lph. III. em. 4. (2733) Eladó Andocs kö­zepén szép családi ház, műút mellett, fürdőszoba, kamra, ólak Villany, viz van. 2 kat. hold te­rület, 400 n-öl szőlő, Gazdálkodásra a­lkal­­­mas. Három ház­hely is kialakítható. Andocs, Rákóczi u. 4. Varga Istvánná. Szoba-konyhás, — komfort nélküli — beköltözhető ház­rész a belvárosban, felújításra szoruló állapotban, eladó. Érdeklődni a 13­ 680- as telefonon, 17 óra után. (142531) Eladó kétszoba-für­­dőszobás családi ház kerttel, Kaposvár, garázzsal. Kölcsey u. 59. Érdeklődni mindennap, 18 óra után. (37919) Balatonfenyves al­són 150 n­ öles tel­ken elkezdett, 80 m2-es családi ház — fűthető, berendezett, 15 m2-es csónaktá­rolóval — eladó. Építési engedély, víz, villany van. Érdek­lődni: pécsi telefon: 23-298. (45439) Kaposváron a Kop­pány vezér u. 38. szám alatt két és fél szobás, összkomfor­tos családi ház el­adó mellékhelyiség­gel. Érdeklődni a helyszínen, 3 óra után. (A 4-es busz végállomásánál.) Rácegresen a La­tinca S. u. 1. számú háromszobás családi ház 760 n­ öles telken nagy gazdasági épü­letekkel, azonnal be­költözhetően eladó. A somogyaszalói szőlőhegy legszebb területén hétvégi tel­kek eladók. Érdek­­­lődni 15 óra Somogyaszaló, után: Kos­suth u. 101. Hide­­géknél. (2668) Hétvégi ház a cso­­konyavisontai fürdő­telepen eladó. Ér­deklődni: Vajda Já­nos, Pécs, u. 63. Telefon: Szigeti 21­ 046. (2209) Kaposváron két­szobás, hallos, kom­fortos, kertes csalá­di ház eladó. Ke­­let-Ivánfa u. 28. 14 órától. (2563) Házhely eladó Balatontól 11 km-re, a kövesút mellett, 642 n-öl. Érdeklődni ■ Boglárlelle, Gyöngy­virág u. 23. (2685) Fonyódligeten, az Árpád u. 31. szám alatt háromszobás nyaraló kerttel, ter­mő eladó, gyümölcsfákkal Érdeklődni lehet: Fonyódlícen Toldi u. 9. (73323) Kétszobás, kertes családi házrész sür­gősen eladó, Kapos­vár, Gyár u. 24. Kiss. (142700) Garázs eladó Vár utcai garázsso­r­r­bán. Érdeklődni: 17 órától, Kaposvár, Füredi út 8. V. em. 17. ajtó. (142702) 2 szobás, komfor­tos, ipari áramos családi ház — 365 n­­öles kerttel — azon­nal eladó, beköltözhetően Kaposvár, Nyugat-Ivánfa u. 29. (142708) 538 n­öl gazdálko­dásra alkalmas telek eladó. Víz, villany van. Kaposvár, Nyu­­gat-Ivánfa u. 29/a. (142709) Eladó 3 szobás, magasföldszinti, ut­cára néző lakás kp-ért + OTP-át­­vállalással. Kapos­vár, Füredi út 31. fszit. 3. 17 órától. Érdeklődni: (142720) Ikernyaraló fele (50 m2) eladó. Bog­­lárlelle, Tulipán 33. Érdeklődni: Mar­u­­kos István, Boglár­lelle, Margaréta u. 4. (142692) Somogyjádon az állomáshoz közel el­adó kétszoba-mellék­­helyiséges családi ház, 730 n-ös köz­művesített telekkel. Somogyjád, Kossuth u. 59. Tóth Gyuláné. (45568) Kaposvártól 14 km­re Mezőcsokonyán, a Kossuth L. u. 64. számú ház — az óvodával szemben, sok helyiségből álló — 570 n­ éles telek­kel, eladó. fürdőszobával (142652) Kaposfőn üresen álló 4 szobás csalá­di ház eladó. Érdek­lődni: Kaposmérő, Kossuth L. u. 20. (142728) 47 m2-es OTP-la­kás eladó. Kapos­vár, Kinizsi ltp. 32. HI/10. 18 óra után. Czvitkné. (142741) Keszthelyen levő 1,5 szobás lakásomat elcserélném kaposvárira hasonló (vagy eladnám). Érdeklőd­ni: Kaposvár, Zrí­nyi u. 26. Szombat­­vasárnap. Szabó. (142742) Balatonkilitiben Napsugár utcai 150 n­ öles telek építési engedéllyel, nyílászárókkal palával, el­adó. Érdeklődni: Felszabadulás u. 57. (45611) Másfélszobás OTP- lakás eladó. Kapos­vár, Balogh A. u. 12. Stierné. (142772) Eladó OTP-átvál­­lalással 1 + 2 fél­szobás lakás. Érdek­lődni: Nagyatád, Ki­­szely u. 4/b, 2/6. Torma. (45625) Siófokon 3 szobás, szövetkezeti Lakás garázzsal eladó. Ta­más, Bláthy Ottó u 12. (45532) 40 km-re Kapos­vártól gazdálkodásra alkal­mas, komfortos családi ház eladó. Érdeklődni: Patosfa, Petőfi S. u. 72. Go­­lub István. (142761) 254 n­öles telek, szőlő-gyümölcsös a 15-ös busz végállo­másánál eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Gorkij u. 63. szám alatt, egész nap. (142760) Kaposvárhoz 8 km­re, Orciban 500 n­­öl, szép fekvésű házhely eladó. Ér­deklődni : Kaposvár, Kertész u. 64. (142764) Balatonszabadi ló központjában m­­a Rákóczi u. 2 sz. alatt 600 n­öles te­lek kétszobás családi házzal, istállóval, kamrával eladó. Ér­deklődni: Nádasla­dány, Arany János u. 4. (45607) Nagyatádon, a Pe­tőfi u. 71. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni 17 óra után. (45626) Eladó két és fél szobás, gázfűtéses földszinti, lakás készpénzért + OTP- átvállalással. Nagy­atád, Jókai u. 4/a, fszt. 2. Érdeklődni a helyszínen: hétköz­ben du. 2-től, szom­bat-vasárnap egész nap. (45628) Siófokon kertes társasház 46 m2-es gázfűtéses öröklakás eladó Leveleket „Készpénz” jeligére, a siófoki szerkesztő­ségbe. (45564) Kaposváron, a Vi­rág u. 85. sz. alatt 2 + 2 félszobás, ker­tes családi ház áron alul eladó. Érdeklőd­ni: 17 órától. (146686) Kaposváron a Pe­tőfi U. 43. m­/10. Sz. alatt két és fél szo­bás, 60 m2-es lakás eladó 13 ezer Ft/m2 áron. nincs.) (OTP-kölcsön Érdeklődni naponta 16 óra után. (2707) Pécsi hálófüllkés, egyszoba­­kertes tanácsi lakást ka­posvárira cserél­nénk. Érdeklődni a 11-510-es kaposvári telefonszámon. (30) ha 4 éves, 1200-as La­eladó. Siófok, Bókás u. 2. fszt 2. Érdeklődni: 17 után, személyesen.óra (45569) ötéves zárt ZUK friss műszakival el­adó. Kaposvár, Ivánfa-hegyalja u. 13/a. Érdeklődni: a helyszínen. (2598) Platós UAZ érvé­nyes műszakival, tartalék alkatrészek­kel, valamint Ford Capri 20011-es eladó. Azót beszámítok. Kasza József, Siófok, Somogyi u. 51. (45567/a) ZG-s Zsiguli — ka­rambolos (motor nem sérült) — és egy UP-s (februárban Trabant lejárt műszakival) eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Vörös Hadsereg útja 84. Tel.: 11­429. (142657) TC-s megkímélt rendszámú Trabant Lim. Spec. kevés kilométerrel eladó. Érdeklődni: Csurgó, Bem u. 19. (45620) TC-s három és fél­éves Trabant S. ki­fogástalan műszaki állapotban eladó. Babócsa, Hársfa u. 5. (1637) Egyéves platós dí­zel Aro teljes fel­szereléssel eladó. Ér­deklődni a 12­ 726-os kaposvári telefonon (2565) és Egy pár 4 éves fő 900 n­ éles telek lakóépülettel sürgő­sen eladó. Szőke László, Kaposvár, Kertész u. 93. (142701) 480-as Husquarna és 0,20-as Krafts­mann láncfűrész. Contra lánc, valamint fakitermelő szerszá­mok (drót, illetve perlonkötél, szegek) kétszárnyas bejárati ajtó üveges eladó. Beszámítok Robi 51- es vagy 52-es típusú kapálógépet. Kasza József, Siófok, So­mogyi u. 51. (45567) Világos szekrény­sor, piros dupla re­­kamié, 2 fotel, do­hányzóasztal eladó. Érdeklődni: 5 órától. Kaposvár, 48-as ifjú­ság útja 34. n. lph. IV. em. szemben) (A köjállal (142666) Zweigelt, kékfran­kos, muskotály és csemege szőlővessző kapható. Kaposfő, Kossuth u. 82. (2542) Építési felvonó és betonkeverő eladó. Kaposvár, Kossuth L. u. 2. Katona, (142747) Kútásást, kúttisztí­­tást vállalok. Szabó István, 8693 Lengyel­tóti, Kaposvári út 13. (142746) Csöves kukorica 10 q eladó. Kapos­vár, Kanizsai út 78. (142738) 50-es Super Zetor tartalék alkatrészek­kel eladó. Bonnyapuszta,Fúrj­an, (45595) Használt ülőgar­nitúra eladó. Záká­ny­, Kaposvár, Za­­ranyi ltp. 17. ép. (14280) Petrol márkájú pianínó újszerű ál­lapotban eladó. Sió­fok, Kert u. 11. Te­­lefon: 13­731. (45599) Vennék 2 db egy­személyes, illetve 1 db kétszemélyes francia heverőt ol­csón, Siófokról és környékéről. Siófok, Tanácsház u. 18. IV. lph. 1/5. (45608) öthónapos bika­­borjú, s ugyanott fejőgép eladó. Bús­­sú, Kossuth u. 21. Másfélszobás la­kást bérelnénk Ka­posváron hosszabb időre. Leveleket ár­­megj­elöléssel a 142671. számra, a hir­detőbe kérünk. Toponáron a Be­nyó János utcában építési telek sürgő­sen eladó. Érdek­lődni lehet: Kapos­vár, Léva köz 7. III. lph. fszt. 3. 17 órától. (142791) Találtam egy ber­náthegyi kutyát Ér­deklődni : Kaposvá­ron a kiadóhivatal­ban. (2656) Elveszett Nagyatá­don foxi keverék kiskutyánk. Ismerte­tő jele: a háta feke­te, a feje kávébar­na, a lábai barnák, a szügye és a hasa alja fehér. Három lábán a__körömrér>Z'­ fekete Rövidszőrű. A megtalálót juta­lomban részesítem. Szeibert István, Nagyatád, Honvéd köz 7. (56700) Redőny­készítés garanciával: Bemer József, 7621 Pécs, József u. 44. (108321) Sziámi macska­kölyök (fókaszínű) törzskönyvvel eladó. Kaposvár, Füredi u. 29. III/l. (2700) Esküvői lönlegességek ruhaki­köl­csönzése a Délinél, Szombati nyitvatar­­tássalT Budapest XII., Greguss u. 6. 1 EXPRESSZ HIRDETÉSEK ; magyar Gasztronómiai rendezvénysorozat a Danubius szállodákban. Baja környéki vacsorák a hévízi THERMAL HOTEL AQUA szállodában március 16—24. között. Füstölt harcsa 80,— Ft Csibe-csipedett 50,— Ft Csukatekercs öreghalász módra 142,— Ft Hideg gesztenyés rezgősrétes 43,— Ft Asztalfoglalás: Hévíz­ 11­ 090, éttermi igazgatóság 1 MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház: órakor: GŐZFÜRDŐ — Katona­19 bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: ŐRÜLT RÓ­MAI VAKÁCIÓ. S­zabad Ifjúság: du. 10, du. 4 órakor: DALIÁS IDŐK: du. 6 és este 8 órakor: LADY CHATTERLEY SZERE­TŐJE (18). Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: FILMKLUB. Sió­fok: este 7 órakor: „VÖRÖS GRÓFNŐ” I-II. Marcali­: este 7 órakor: AZ ÖNVÉDELEM NAGYMESTERE. TELEVÍZIÓ Budapest 1­­8.30: Föltámadott a tenger. 10.15—11.15: Forradalmi Ifjúsági Napok 1985. 14.35: Hírek. 14.40: Cimbora. Jókai. 15.40: Különben dühbe jövünk . . Olasz—spanyol filmvígjáték. 17.20: „Most szép lenni katonának...” 17.50: Kép­újság. 18.00: Új reflektor ma­gazin. 19.10: Tévétorna. 19 JS: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Péntek esti randevú. 20.55: Terefere. Vitray Tamás műsora. 21.55: Tv-híradó 3. 22.05: Him­nusz. Budapest 2. 17.10: Képújság. 17.15: A hol­napra. NDK tévéfilm. 18.15: Don Quijote. 18.40: Magellán. 18.50: Az energia kalandja. 19.00: Ke­resztkérdés. 19.30: Téli örömök Dombajban. 19.40: Rudolfinum, a művészek háza. 20.00: Fortu­na és Jacinta. Spanyol tévéfilm­sorozat. 21.05: Tv-híradó 2.21.25 —22.115: Balett-tükör. Jugoszláv tv 8.45: Művelődési műsorszemle. 8.50: Tv-naptár. 9.00: Kis mű­hely. 9.15: Régi település. 9.30: Német nyelv. 10.0­0: Olvasmá­nyotokból. 10.30: Hírek. 10.35: Művelődési műsor. 12.30: Hírek. 16.20: Videooldalak. 16.30: Né­met nyelv. 17.00: Magyar nyel­vű tv-napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: A mama, papa meg én — sorozat gyer­­­mekeknek. 1­8.15: Művelődési adás. 18.45: Humoristák klubja. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Gengszter­krónika. Filmsorozat. 21.00: Szó­rakoztató adás. 21.45: Tv-napló. 22.00: Pénteken 22-kor — kultu­rális mozaik. Osztrák tv 1. 9.00: Hírek. 9.05: A mi vilá­gunk: Kőolaj. 9.30: Orosz nyelv­lecke. 10.00: Iskolatelevízió. 1­0.30: Búcsú egy szigettől. Ame­rikai film. 12.10: Magyarország újabb alapítása. 13.10: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Az öreg­ Tv-filmsorozat. 21.15: Divatbemutató — reklám­mal. 21.20: Jakob és Adele. Újabb történetek. Tv-játék. 22.05: Sport. 23.05: Az amerikai szóra­koztatóipar újdonságai. 23.45: Hí­rek. Osztrák tv 2. 16.30: Mózes. 17.15: Randevú az emberekkel és állatokkal. 18.00: Pan­optikum. 18.90: Ke­ményen, mégis kedvesen. Tv­­filmsorozat. 19.15: Akkoriban. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Nincs helye a fáknak. Nincs helye az embereknek. Filmtudósitás az afrikai sivatagokról. 21.15: Tv­­hiradó 2. + pénteki politika. 22.05: Szilaj texasi lovasok. Amerikai film. 23.20: Roald Dahl szokatlan történetei. 23.45: Hí­rek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: ......... nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis or­szág . . .” 8.50: A szabadsághoz. 9.00 : 48-as dalok. 9116: Mozart: B-dúr triódivertimento. 9.34: Cin, cin, kisegér 9.53: Lottósor­solás. 10.00: Hírek. 10.05: Szabó Ferenc: Föltámadott a tenger. 11.00: Gondolat. 11.45: Kelen Pé­ter operettfelvételeiből 11.54: Mindenség­ rózsafa. 12.06: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Hubay Miklós: Világvég­játékok. 12.55: A zene is össze­köt. 14.00: Hírek. 14.10: Huszka Jenő műveiből. 15.00: Béla fuvolázik. 15.32: Az Drahos ipar tette várossá: Ajka. 16.00: Hírek. 16.05: Az első ütközet. Hangjá­ték. 16.52: Utóhang. 17.00: Negy­ven esztendő magyar zenéje. 17.45: Daloló, muzsikáló tájak. 18.08: Óz 18.15: Esti mese. 18.30: Esti magazin. 19.15: A csendjében. Rádiószínház, betűk 20.00: Örökzöld dallamok. 20.34: Ne­vek a mezsgyekarón 21.04: Rah­­maninov: IV. zongoraverseny. 21.30: Itthon tanulok. 22.00: Hí­rek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A politikai kultúra világa. 23.00: Kamaramuzsika. 24.00: Hí­rek. 0.10: Toronyzene. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ Reggeli zenés műsor 8.00: Hí­rek. 8.05: Verbunkosok, nóták. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és an­golul. 12.10: A Pénzügyőrzene­kar játszik. 12.2­5: Édes anya­nyelvünk. 12.30: Népi muzsika. 13.00: Hírek. 13.05: Pophullám. 14.00: Péntektől péntekig. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Fiatalok­nak! 19.00: Hírek. 19.50: Az Or­szágos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója. 20.00: Nótakedve­lőknek. 21.00: Hírek. 21.05: Fan­ny Hurst: Mellékutca — kritikai adás. 22.05: Mesélő mikrofon. 23.00: Hírek. 23.20: János vitéz. 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Iskolarádió. 9.38: Pomádé király új ruhája. 10.30: Magyar szintetizátor-felvé­telekből. 11.00: Kamaramuzsika. 12.00: Erkel operáiból. 13.00: Hí­rek. 13.05: Bolond istók. 13.40: Szimfonikus zene. 15.00: Óvárosi gavallérok. 15.20: Operaegyütte­sek. 16.20: Szigeti József hege­dül. 17.00: Nyitnikék. 17.30: Egész évben Bach, Jandó Jenő zongo­rázik. 18.50: Kodály-kórusművek. 19.00: Hírek. 19.05: Hubay Mik­lós: Világvégjátékok. 19.15: Her­bert von Karajan vezényel. 20.43: Salieri: Sir John Falstaff. Ope­ra. 21.56: Rejtett kincsek. 22.11: Tündérálom. 23.02: Dzsessz. 23.30: Hírek. Kiskerttulajdonosok, kertbarátok figyelmébe ajánljuk! Siófok-fürdőtelepen az AGRO mezőgazdasági szakáruházban Dr. Bálint György az ABLAK műsor közkedvelt Bálint gazdája március 16-án szombaton 9-12 óráig ingyenes növényvédelmi szaktanácsadást tart a vásárlók részére. M BT Székesfehérvár VÁRUNK MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓT ÉS ÉRDEKLŐDŐT!

Next