Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-21 / 67. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk minda­zokkal, akik ismerték, hogy ÖZV. KACZ­IVUHALYNÉ Kaposvár, Hunyadi u. 42. sz. alatti lakos váratlanul elhunyt. Temetése március 22-én, du. fél 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család.* » • Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy TÓTH GYÖRGYNÉ Németh Margit volt visnnyei lakos életének 63. évé­ben, türelemmel viselt rövid betegség után örökre itthagyott bennünket. Te­metése március 25-én du. fél 3 óra­kor lesz a kaposvári Nyugati temető­ben. A gyászoló család. * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy szeretett édesanyánk, anyó­sunk, nagymamánk, dédikénk, BECK JÁNOSNÉ türelemmel viselt betegség után, már­cius 18-án örökre itthagyott bennün­ket. Temetése március 21-én, ma 13.30 órakor lesz a nagyatádi temetőben. Emlékét örökké őrizzük. Minden külön értesítés helyett. A Beck, Rehák és Virág család. • • • Értesítjük a rokonokat és az isme­rősöket, hogy TÖLGYESI ISTVÁN hamvasztás utáni búcsúztatása már­cius 27-én fél 2 órakor lesz a Kele­ti temető ravatalozójában. Gyászolja: fia, menye és két unokája. • • * Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága jó édesanyám, anyósom, nagyanyám és dédikénk, ÖZV. KUTI JÁNOSNÉ Pánovics Erzsébet hosszú szenvedés után március 16-án,­­ 80 éves korában elhunyt. Temetése március 25-én, hétfőn 13.30 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló Csonka család.• • • Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy drága férjem, édesapánk, fiunk, testvérünk és keresztapánk, HORVÁTH EMIL március 19-én, 48 éves korában hos­­­szú szenvedés után örökre megpihent. Szeretett halottunkat utolsó útjára március 28-án, csütörtökön 13.30 óra­kor kísérjük a kaposvári temetőben. A gyászoló család,Nyugati • * * A Kaposvári Tejipari Vállalat meg­rendüléssel tudatja, hogy szeretett és megbecsült munkatársunk, HORVÁTH EMIL tejüzemmérnök, 19-én, 48 éves korá­ban, hosszú szenvedés után, elhunyt. Március 28-án, csütörtökön 13.30 óra­kor a Nyugati temetőben kísérjük utolsó útjára. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A Kaposvári Tejipari Vállalat dolgozói.• * * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk a rokonokkal és ismerősökkel, hogy SZABÓ JÓZSEF Kaposvár, Vörösmarty u. 18. szám alatti, volt gyugyi lakos életének 70. évében elhunyt. Drága halottunkat 1985. március 25-én, hétfőn 12.30 óra­kor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Nyugati temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család • • * Mély fájdalommal tudatjuk minda­zokkal, akik hogy szeretett ismerték és szerették, férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, ID. VIANT JÓZSEF várdai lakos március 16-án 57 éves korában tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Drága halottunkat március 23-án, szombaton 14 órakor helyez­zük örök nyugalomra a várdai teme­tőben. A gyászoló család. • * • Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, GALAMBOS FERENC Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 38/a szám alatti lakos életének 74. évében, február 17-én elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatása március 26-án, kedden, de. 11 órakor lesz a Keleti temető ravatalozójából. Gyá­szolja, felesége és sógoröccse. Fájdalommentes fülbevaló belövés cse­csemőkortól, egész nap. Kivételes áren­gedmény, gazdag választék. Boglár, Vikár u. 38. (7-es főút). Telefon: 10-56. A benzinkút kaposfüredi mögött, 1300 n-öl kertbarát­­föld, gyümölcstá­rolóval és 1000 n-öl felosztva eladó. Ér­deklődni: Kapos­vár, Sopron u. 40. (142933) Lengyeltóti köz­pontjában három­szobás, összkom­fortos, központi fű­­téses családi ház szuterénnal, ga­rázzsal. eladó. Ér­deklődni: Lengyel­tóti, Zrínyi u. 34. alatt, délután 4 órától. (142917) 50,5 m2-es, kétszo­bás, összkomfortos, erkélyes szövetkeze­ti lakás 550 000 bp. + 80 000 OTP-vel el­adó. Érdeklődni: 17 óra után. Kaposvár, Honvéd u. 41., VII. em. 2. (142928) Boglárlellén 200 n­ öles házhely köz­művesített terüle­ten eladó. Érdek­lődni : Kossuth L. U. 69. (45653) Kétszobás, össz­komfortos lakás Kaposváron a Béke- Füredi lakótelepen kiadó. Ajánlatokat a 2782. számra, a ki­adóba. (2789.) Ötvöskónyi sző­lőhegyben 500 n-öl üres terület eladó. Érdeklődni: ötvös­kónyi, Kónyi u. 54. (45740) Bútorozott szoba kiadó két nő vagy 2 férfi részére; ga­rázs is kiadó ugyan­ott. Kaposvár, Né­meth I. fasor 53. (2726) Nagyatádon, Ung­vári u. 20. sz. alat­ti háromszobás csa­ládi ház gázos, ga­rázzsal, beköltöz­hetően eladó. Ér­deklődni egész nap: Nagyatád, Eperje­si u. 32. (45743) Segesden nagy­méretű, három­szobás, hallos, ét­kezős, központi fű­­téses családi ház — melléképülettel, ga­rázzsal, nagy telek­kel, málnával — beköltözhetően el­adó. Irányár: 5 000 Ft/m2. szombat, Érdeklődni vasárnap egész nap. Cím:Se­­gesd, Vörös Hadse­reg útja 50. (45744) Eladó komfortos kétszobás, családi ház 200 n­ éles te­lekkel, tetekkel, melléképü­gázbekö­tési lehetőséggel. Gál Tibor: Marcali, Szigetvári u. 112. (45739) 220 n-öl szőlő, gyümölcsös eladó Kaposváron az Egyenesi úti busz­fordulótól 2 percre. Érdeklődni: Ka­posvár, Hegyalja u. 47/a, Kovács. (2718) Segesden a Berta­­lanpuszta 38. sz. alatt kertes családi ház nagy telekkel olcsón eladó. Nya­ralásra is használ­ható. Villanyvilá­gítás van. Érdek­lődni: Nagyatád, József Attila u. 5. (45741) Barcson a Gábor Andor u. 7. sz. alatt családi ház el­adó, ugyanott szen­tesi szántó is eladó. Érdeklődni: hét­köznap délután óra után, hét végén 5 egész nap. (45730) Eladó Fonyódon a Turul u. 18. sz. alatti családi ház, nyaralónak is. Ér­­deklődni a helyszí­nen lehet vagy Ba­latonf­enyves. Fűzfa bisztró, telefon: 148. (45723) Kaposú­jlakon 310 n-öl szőlő (zárt­kert) faházzal el­adó. Ugyanott hor­dók, szőlőprés, kád. Érdeklődni: Dózsa Gy. u. 33. (2729) Eladó vagy elcse­rélhető kaposvári lakásra fonyódi ikernyaraló fele. Érdeklődni: Kapos­vár, Gyár u. 56. Mészáros Károlyné vagy levélben. (2720) Kertes családi ház eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Fodor J. u. 5/a, 16 óra után. (2716) Barcs központjá­ban a Gagarin u. 4. sz. bás. alatt háromszo­b.á­zos összkomfortos, családi ház 280 n-öles telekkel, garázzsal, mellék­­épülettel igényes­nek eladó. Telefon: 514. (45713) Eladó Igáiban Vörös Hadsereg út­­a­ia 90. sz. alatti la­kóház 300 n-öles kerttel, garázzsal, melléképülettel. Ér­deklődni : a hely­színen szombat, va­sárnap, hétköznap 17 óra után. (2706) Lengyeltótiban a Petőfi u. 40. sz. alatt jó közművesített, fekvésű sző­lővel betelepített 270 n­ öles telek eladó. (45707) Eladó Kaposvá­ron háromszobás, hallos, központi fű­­téses családi ház. Garázs van. Érdek­lődni : Bartók Béla u. 58. A délutáni és esti órákban, 20 óráig. (Lakást be­számítok.) (142897) Barcson a Somo­gyi Béla u. 39. sz. alatti háromszobás, gázos családi ház 420 n­ éles telekkel, garázzsal, mellék­­épületekkel eladó. Érdeklődni ugyan­ott, mindennap. (45668) Siófoktól 7 km-re Balatonszabadi fa­­lu központjában, Vak Bottyán u. 130. a sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni mindennap: Vak Bottyán u. 125. (45654) A kaposfüredi sző­lőhegyen a desedai tónál szőlő présház­zal eladó. Érdek­lődni : Zimány, Pe­tőfi u. 15. (2695) Ságváron szép helyen 30­0 n-öl fia­tal szőlő olcsón el­adó. Budapest Érdeklődni: I.­ Attila u. 2. Csurgó Vil­mos. (45650) Zimányban há­romszobás, kony­­hás ház melléképü­letekkel, gazdálko­dásra alkalmas te­lekkel eladó. Ér­deklődni: Petőfi u. 15. (2696) Két és fél szobás szövetkezeti lakás garázzsal eladó. Siófok, u. 83. F/4. Bajcsy-Zs. (45691) •­"vilád célte­rületén családi ház két szobás 100 n­öles telekkel, OTP- kölcsönátvállalás­­sal eladó. Érdeklőd­ni lehet szombaton és vasárnap: Hu­nyadi u. 4/B, II. em. 7. Frank. (45701) Siófok-Kilitiben a Mező Imre u. 106. sz. alatt új családi ház lakható mel­léképülettel, dasági épülettel gaz­el­adó. Érdeklődni a helyszínen min­dennap. (45688) Balatonmária al­són, Krajcár u. 18. sz. ikernyaraló fele eladó. Kaposvár, Érdeklődni: Monos­tori u. 8. sz., egész nap. (142944) Pusztakovácsiban, a Fő u. 184. számú kis családi ház nagy kerttel eladó. (45674) Eladó négyszobás Siófokon családi ház (gázfűtéses), 2 fürdőszoba, 2 kony­­ha, kocsibejáró van. Kisebb családi há­zat a belterületen beszámítok. Érdek­­lődni Sió u. 6. vagy Budapest, 452-842-es telefon, 18—20 óra között. Az, beköltö­zés megegyezés sze­rint. (45687) Siófok üdülőöve­zetében, közel az újhelyi strandhoz, a Kiss János altábor­nagy u. 18. sz. alatt levő állandó háromszobás, lakásként i­s használható üdü­lő­garázzsal eladó. Érdeklődni lehet a szomszédban, a 20. sz. alatt vagy tele­fonon: 84/11-350. (45685) Eladó Kaposfüre­­den a Rezeda u. 35. sz. alatt sorházban levő 3,5 szobás la­kás, tavaszi beköl­tözéssel. Érdeklőd­ni a szombat, helyszínen: vasárnap. (2704) Kaposváron az Ivánfa-hegy 4. sz. alatt Takács Attilá­nál 270 négyszögöl szőlő eladó. Víz, vil­lany megoldható. Érdeklődni 13 óra után. Feljárat a Gorkij u. 99. sz. szemben. (142966) Félig kész emele­tes, kertes családi ház — az alsó szint beköltözhető — el­adó. Egy vagy két­szobás OTP-lakást beszámítok. Érdek­lődni: Kaposvár, Szigetvári út 139. (142960) 300 ezer Ft kész­pénzzel + OTP-át­­vállalással másfél­­szobas lakást vagy Kaposvár környé­kén házat vennék. Ajánlatokat a 2734. számra, a kiadóba. (2734) Nagyméretű több­szintes, kertes csa­ládi ház központi fűtéssel eladó. Két család részére megfelel. Külön be­is járat! Cím: Tóth Lajos, Kaposvár, Könyves K. u. 30. 17 óra után. (142980) Gazdálkodásra al­kalmas 3 szobás, komfortos ház azonnal családi beköl­­tözhetően eladó. Ma­gyaregres, Kossuth u. 47. Érdeklődni: a helyszínen, szom­bat, vasárnap egész nap. (142970) Türöcskén a 14-es busz végállomásá­hoz közel egyenes területen, zártkert­­ben, út mellett hét­végi telkek eladók. Érdeklődni: Tö­röcske, Fenyves u. 16. (2689) Siófok-Kilitiben a Deák köz 10-ben családi ház eladó. Érdeklődni: napon­ta 16.30 órától, hét­végén egész nap. (45642) u. Siófokon a Bláthy 19. I/3-ban két­szobás szövetkezeti lakás azonnali be­költözéssel eladó. Érdeklődni: 17—19 óráig a helyszínen. (45646) Kaposváron a Damjanich u. 1/V. 8. em. 3. alatti szö­vetkezeti lakás el­adó. Érdeklődni mindennap, 16—18 óra között. (142865) Balatonszárszón 400 n­ öles, gazdál­kodásra földterület alkalmas eladó. Érdeklődni: Bala­tonszárszó, Dózsa Gy. u. 33. (2771) A szentbalázsi sző­­lőhegyen — buszmegállótól autó­­percre — szőlőtele­pé­pítésre alkalmas, jó fekvésű, 239 n-öles terület eladó. Ér­deklődni: 17 óra után. Kaposvár, Zöldfa u. 54. (143028) 250-es oldalkocsis MZ 2 éves műszaki­val eladó. Irányár: 11 000 Ft. Kiss Gás­pár, Szenta, Zrínyi utca 30. (142931) Dacia 1300-as (1985-ös gyártási év­járattal) eladó vagy Lada-csere is érde­kes, megegyezéssel. Kaposvár, Kinizsi ltp. 10. Baranyai. (142922) Új állapotban Skoda 120 L 24 ezer km-rel igényesnek eladó. Kaposvár, Maros u. 10. (2728) 1200-as Lada, ko­rai-piros színű, 11 000 km-rel eladó. Kaposvár, Füredi út 22., fszt. 3. (2721) CZ-s felújított Trabant eladó. Ka­posvár, Nyár u. 106. (2717) 1-2 4x4-es platós ARO hónapon érkező kiutalás belül el­adó. Boglárlelle, Gyöngyvirág u. 4. (45705) PV-s Dacia eladó. Kaposvár, Marx K. u. 14. Dr. Bálizs Je­nő. (142905) 1300-as Lada — 7 éves, meggypiros — eladó. Érdeklődni: Révész Zoltán, Ka­posvár, 48-as ifjúság útja 52/a, fszt. 1. Hétköznap 17 óra Után. (142883) Egyéves magán­­használatú, nyitott ZUK sürgősen el­adó. Posza Zoltán, Somogyszentpál, Kossuth u. 47. EXPRESSZ HIRDETÉSEK PL-es Wartburg Combi eladó. Ka­posvár, Losonc köz 2.. fszt. 9. (142906) CO-s Wartburg el­adó. Érdeklődni: Szabó Béla. Siófok, Karinthy F. u. 2/a. (45690) PR-es ötéves Tra­bant eladó. Érdek­lődni: Fonyód, Bol­gár E. u. 12. Nagy. (45671) PR-es Trabant el­adó. Megtekinthető 17 órától: Marcali. Berzsenyi u. 61. (45672) Trabant eladó. Kaposvár, 48-as jóság útja 60. 1/1.if­(142969) Friss műszakival UH-s Trabant el­adó. Siófok-Kiliti. Blaha L. u. 1/a. (45635) Billenős IFA mű­szakival eladó. Boglárlelle, 506-os telefon. (45638) IFA — terepjáró, bilienős — érvényes műszakival Irányár: 135 000 eladó. Ft. Személyautót be­számítunk. Érdek­lődni : Karmacs, Vashegyalja 5. (132458) TC-s Trabant Spe­cial újszerű állapot­ban, esetleg fizetési könnyítéssel is el­adó. Csizmadia, Ka­posvár, Petőfi u. 64/a, I. e. 4. (2757) 30 éves gyakorlattal szakmai ren­delkező asztalos ál­lást keres műhely bérbe együtt. Cím­adásával a 809. számon, a siófoki szerkesztőségben. (45657) Szakácsnőt, kézi­lányt április 15-től felveszünk a siófo­ki Sarok bisztróba. Érdeklődni: az üz­letvezetőnél^14565 fb Vörös napos- és előnevelt csirke el­adó, megrendelhető. Kaposvár, Benedek E. U. 3. (142935) Haláleset egy pár ló, 2 miatt te­hén, eladó. Berkes József, Kisgyulán, Árpád u. 38. (142938) Jó állapotban könnyű speditőrko­csi eladó. Kaposvár, Kaposfüredi út 121. (142918) Szőlőoltvány nagy választékban, pén­teki és szombati na­pokon kapható. Ka­posvár, Bem u. 9/a> Visnyei. (142948) Egy 11 éves, 11 hónapos vemhes kanca­ló és egy Impulsa háztáji fe­­jőgép eladó. Gölle, Táncsics M. u. 5. (142930) Vennék Barkas vagy Skoda mikro­­buszt 80 ezer forin­tig. Ajánlatokat: József Gyula, 7500 Nagyatád, Mező u. 95. (45745) (45676) Kaposvár Vörös Csillag, du. 3, 5 és este 7 órakor: A LEGYŐZ­HETETLEN VUTANG (14). Rá­kóczi mozi du. 6 órakor: A SZALAMANDRA. Mozimúzeum, du. fél 6 órakor: SZÓLJON A ROCK (14). Siófok este 7 óra­kor: ÖRÜLT RÓMAI VAKÁ­CIÓ. Nagyatád du. 5 órakor: A SÁRGA RÓZSA VISSZATÉR, este fél 8 órakor: GRÓFNŐ” I-II. Barcs „VÖRÖS este 7 órakor: HOSSZÚ VÁGTA. TELEVÍZIÓ Budapest 1­­8.55: Tévétorna. 9.00—9.35: Is­kolatévé. 15.20: HiTek. 15.25: Gyermeknap a Berva-völgyben. 15.50: pedagógusok fóruma. 16.25: Kénújság. 16.30: Agrárvi­lág. 17.10: Törvény. 17.55: Én, Prenn Ferenc. Tévéfilm. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Bizonyí­ték híján. Francia tévéfilmso­­rozat. 20.55: A hét műtárgya. 21.00: Metszetek. 22.00: Tv-hír­­adó 2. 22.10: Himnusz. Budapest 2. 17.55: Képújság. 18.00: Karcsi kalandjai. Ifjúsági tévéfilm. 19.10: Román nyelvű nemzetisé­gi műsor. 19.30: Gyöngyhalá­szok. Kuvaiti rövidfilm. 19.55— 22.30: Telesport. Jugoszláv tv 8.20: Tv-naptár. 8.30: Jelenko­r sorozat gyermekeknek. 9.00: Versek és mesék nektek: beszélő nád. 9.15: Utógondozás­ — művelődési adás. 9.3­5: Szem­től szembe a Nappal. 9.55: Szü­netetekre. 10.00: A növények táplálkozása és a trágyázás. 10.30: Hírek. 10.35: Művelődési adás. 12.30: Hírek. 16.25: Video­­oldalak. 16.35: Versek és mesék nektek: A beszélő nád. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Utógondozás. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Jelenko­r so­rozat gyermekeknek. 18.15: Tu­domány. 18.45: Eurogól. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Színkép — po­litikai magazin. 21.05: Vetélke­dő. 22.15: Tv-napló. Osztrák tv 1. 9.00: Hírek. 9.05: A mi vilá­gunk. Koratavasz. 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Iskolateleví­­zió. 10.30: Nem hagyhatja. Né­met film. 12.15: Idősek klubja. 13.00: Hírek. 16.30: Gyermekmű­sor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Argumentu­mok. 21.50: Agyrém. Tv-film. 23.25: Hírek. Osztrák tv 2. 16.00: Kérdések a parlament­ből. 17.15: Az állatok viselkedé­se. 18.00: Tálalva. 18.30: Kemé­nyen, mégis kedvesen. Tv-film­­sorozat. 19.30: Tv-híradó 1.20.15: Tv-híradó 2. 21.50: Kettes klub, majd hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Egy kis figyelmet kérek! 8.30: Kamarazene. 9.25: Balázs Árpád gyermekmuzsikáj­ából. 9.44: Nefelejcs. 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.34: Szokolay Sándor: A Tűz márciusa. 11.39: Jókai Mór élete és kora. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Régi sírkövek, haj­dani zsinagógák. 13.00: Lemez­múzeum. 13.30: Fúvószene az NDK Rádió műsorából. 13.40: A gépállomásoktól a termelési nagydíjig. 14.00: Hírek. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.25: Zenés beszélgetés dr. Rakk István dalszövegíróval. 15.10: „Karddal és tollal.” 16.00: Hírek. 16.05: Révkalauz. 17.00: Kiskunhalom. 17.48: Régi híres orosz-szovjet énekesek. 18.15: Esti mese. 18.30: Esti magazin. 19.15: Rádiószínház. Katona­ének. 20.24: 300 éve Johann Sebastian Bach. született 21.40: Miért írta meg... 22.00: Hírek. 22.20: Sport. 22.25: Tíz perc külpolitika. 22.35: Humperdinck: Jancsi és Juliska. 22.45: Az ér­zés tisztelete. 22.55: Emlékeze­tes ha­ngversenyek. 24.00: Hí­rek. 0.10: Dohnányi: Szimfoni­kus percek. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.05: Vaszy Viktor— Andrássy Lajos—Tóth Béla: 1919 — kantáta. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és an­golul. 12.10: A Living String zenekar filmzenét játszik. 12.25: Néhány szó zene közben. 12.30: Nemzetiségeink zenéjéből. 13.00: Hírek. 13.05: Pophullám. 14.00: Zenés délután. 17.00: Hírek. 17.05: A T. C. Matic együttes játszik. 17.30: Tanakodó. 18.30: Slágerlista. 19.00: Hírek. 19.05: Operettkedvelőknek. 20.00: A Poptarisznya dalaiból. 20.50: Sport. 21.00: Hírek. 21.10: Ka­barécsütörtök. 22.20: Népdalkö­rök pódiuma. 22.45: Havasi Vik­tor dalaiból. 23.00: Hírek. 23.20: Fecsegő felügyelő esetei. 23.50: Nóták Petőfi Sándor verseire. 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Magyarán szólva. 9.23: Hovanscsina. 10.35: Népzene sztereóban. 11.05: Pil­lanatkép. 11.10: Dzisesszarchí­vum. 11.47: Romantikus muzsi­ka. 13.00: Hírek. 13.05: Negyven­éves az ENSZ. 13.35: Reflektor­fényben egy operaária. 14.09: Barokk zene. 15.00: Csak fiata­loknak! 15.55: Új kamarazene­felvételeinkből. 17.00: Iskolará­dió. 17.30: Zenekari muzsika. 18.30: Román nyelvű nemzeti­ségi műsor. 19.00: Hírek. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Holnap köz­vetítjük. 19.58: Új operaleme­zeinkből. 22.10: Ismerelten szi­getek. 22.35: Napjaink zenéje. 23.30: Hírek. A MARCALI ÉS VIDÉKE ÁLTALÁNOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET 1985. május. 1. napjától 1988. április 30 napjáig, 5 évre szerződéses üzemeltetésbe adja alábbi egységeit: KISKERESKEDELEM: 3.Sz.élelmiszer—háztartási bolt Marcali, Szigetvári u. 5.sz.élelmiszer—háztartásibolt Marcali-Boronka 6.sz.bolt—italbolt Marcali-Gyótapuszta 7.sz.élelmiszer—háztartásibolt Marcali, Noszlopy u. 8.sz.élelmiszer—háztartásibolt Marcali-Bize 10.sz.élelmiszer—háztartásibolt Csömend, Fő u. 11.sz.élelmiszer—háztartási bolt Nikla, Berzsenyi u. 13.sz.élelmiszer—háztartási bolt Kelevíz, Fő u. 14.sz.vegyesbolt Gadány 36.sz.bolt Marcali, Rákóczi u. 46.sz.vegyesbolt Pusztakovácsi, Fő u. 47.sz.élelmiszer—háztartási bolt Pusztakovácsi 58.sz.munkahelyi büfé Marcali, Medh. Művek VENDÉGLÁTÁS: 4.sz.italbolt Csömend, Fő u. 8.sz.italbolt Kelevíz, Vörösmarty u. 13.sz.presszó Mesztegnyő 15.sz.Tavasz presszó Marcali, Petőfi u. 18.sz.presszó Pusztakovácsi, Fő u. 21.sz.vendéglő Pusztakovácsi, Fő u. 22.sz.italbolt Somogyfajsz 27.sz.munkahelyi büfé Marcali, AFIT-telep A pályázatokat 1985. április 16. napjáig kell a szövet­kezet címére (8701 Marcali, Rákóczi u. 19.) beküldeni. A versenytárgyalást 1985. április 22. napján, délelőtt 9 órai kezdettel tartják Marcaliban a Baglas étterem kistermében. Az egységekre vonatkozó forgalmi és egyéb tájékoz­tató adatokat a szövetkezet főkönyvelősége bocsátja az érdeklődők rendelkezésére (8701 Marcali, Rákóczi u. 19. Telefon: 128). (73452) Ellés előtt álló anyadisznó, 7 db süldő és egy te­nyészkan eladó. Se­­gesd, Vörös Hadse­reg útja 50. Varga. Fémfűrészgépet vennék. Bármilyen típus­latokat­­ érdekel. Aján­Frank Ist­ván. 7500 Nagyatád, Arany J. u. 19. címre kérek. (45742) si Barcson a Szente­u. 53. sz. alatt oltott mész csoma­golva és ömlesztve korlátlan mennyi­ségben kapható. Házhoz szállítást vállalok Gadamecz Sándor. (45732) Interlock géppel rendelkező gyakor­lott kötöttáru-ös­­­szeállítót Kaposváron. keresek Aján­latokat „Minőség” jeligére, a 2713. számra, a kiadóba. (2713) Bontásból szár­mazó épületfaanyag és 40 000 nagymére­tű bontott tégla el­adó. Kaposvár, Érdeklődni: Toponár, Váci M. u. 5/A. (2715) ötéves tehén, 8 hónapos vemhes, 1 db leválasztott bi­kaborjú sürgősen el­adó. Somogyvár, Bartók B. u. 38. Hajdú József. (1429121 Eladó egyéves üszőborjú. Hajmás, Kossuth L. u. 7. özv. Kis Bank Jó­­zsefné. (142891) Vastartály, 2000 literes, 3 db eladó. Kaposvár, Bocskay U. 22. (142884) 8 Eladó egy sodrott, éves kanca jó gazdasági felszere­lésekkel. Érdeklőd­ni: Zamárdi, Endré­di U. 22. (45648) Nyolchónapos vemhes kanca sür­gősen Lajos, eladó. Varga Nagyszaká­csi, Petőfi u. 19. (45664) Eladó lucernás széna, 80 mázsa. Siójut, Petőfi u. 24. Papp János. (45649) Használt ülőgar­nitúra eladó. Ka­posvár, Zaranyi ltp. 17. Zákányi. (142800) GMK-hoz árok­ásógéppel betár­sulnék (kábelárok, vízvezeték-árok). Ajánlatokat a 2697- es számra a kiadó­ba. (2697) Újnak mondható Zimmermann pán­céltőkés pianínó eladó. Érdeklődni: du. 5 óra után, Ka­posvár, Berzsenyi u. 8. IV. em. Tóth. (2698) TAMA dobfelsze­relés eladó. Marca­li, Katona J. u. 6. (45675) Kétszemélyes fod­rászberendezés el­adó. Marcali, Béke u. 7. (45673) Somogygesztiben a Dózsa Gy. u. 45. sz. alatt 1 db két­hónapos üsző és db 3 hónapos bika- 1 borjú eladó. (2701) Tavaszi nagyta­karítást rövid ha­táridőre vállalok. Közületek, üdülők és magánosok ré­szére. Németh Ist­vánná iparos, takarító kis­Damjanich Kaposvár, u. 6/a, fszt. 2. (142784) Kertészkedők, fi­gyelem ! Március végén, április ele­jétől tápkockás és tetett fehérözön paprikapalánta, va­lamint korai paradi­csom-, uborka­­földicseresznye- és palánta kapható. Cím: Kiss Géza, Csokonyavisonta, Xantus u. 6. (142792) Yamaha PS 20 villanyorgona el­adó. Telefon: Ka­posvár, 12­017. (142794) Bontásra nagy­méretű pajta eladó (tégla, cserép). Bő­­szénfa, Kossuth L. U. 18. (2662) Választási mala­cok eladók. Csom­­bárd, Kossuth u. 56. Érdeklődni: du. 5 órától. (45632) Petrol márkájú pianínó újszerű ál­lapotban eladó. Sió­fok, Kert u. 11. Te­lefon: 13­731. (45599) A Balaton-parton egyedül élő idősebb személynek kész­pénzt + életjáradé­kot fizetnek házáért vagy nyaralTMgén, odaköltözés nélkül. Ajánlatokat „Szer­ződés” jeligére, a 2650. számra a ki­­adóhivatalba. (2650) Egyedi utánfutó eladó: Tóth István, Balatonkeresztúr, Keszeg u. 55. (132457) Keresek süllyesz­­tékeket és egyéb kovácsszerszámo­kat. Soós Béla, Bog­lárlelle, u. 63. 8638. Szövetség (73405) Németjuhász ku­tya — 9 fajtatiszta, hónapos, fekete­­vörös kan — eladó. Érdeklődni délelőtt: Kaposvár, Kertész u. 61. (142957) Eladó bakocsi. Biemme ba­Garábi, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 16—18. II/2. 17 órától. (142959) Egy négyszárnyú zsalus teraszajtó és kb. 2500 db bontott cserép eladó. Ér­deklődni : Daday, Siófok, Mátyás ki­rály u. 15. (45641) Garázs — szét­szedhető — eladó. Siófok, Sóstó, tona József u. ha­118. Érdeklődni: Szé­kesfehérvár, Mün­­nich lakótelep 29. Pálmai, 17 óra után. (45639) 8,3 tonnás bille­nős pótkocsi mű­szakival eladó. Te­lefon : Boglárlelle, 506. (45637) 60 éves, 178 cm magas, 80 kg-os, fiatalos férfi va­gyok, Siófokon la­kom. Keresem a párom. Leveleket „Káros szenvedély­től mentes” jeligé­re, a siófoki szer­kesztőségbe. (45652) Kaposváron a sáv­házban (III. lph. II. em. 33.) albérleti szoba kiadó egye­dülálló dolgozó vagy diáklány részére. Érdeklődni min­dennap, 4 óra után. (2732) M 1 MAI mmuse>R 1

Next