Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-04 / 103. szám
1985. május 4., szombat B sport: Kiesőjelölttel játszik a Bányász Vasárnap látszólag könnyebb feladat vár a Siófoki Bányász labdarúgó-csapataira. Budapesten a csaknem biztos kiesőnek számító 22. sz. Volán ellen játszik. Bár az ellenfél a tavasszal elmozdult az utolsó helyről, ez mit sem emel az értékén, hiszen a mostani kilenc találkozón két győzelmet és két döntetlent ért el, míg a Bányász tizennégy pontot gyűjtött. Igaz, a közlekedésiek elvettek egy pontot a Nyíregyházától a tavasszal, de ez inkább csak meglepetés, mintsem a tudás tükröződése. Siófokon győzelmet várnak vasárnap is. Szőke Miklós edző mondotta: a Vác elleni győzelem csak akkor lehet igazi, ha most sem siklik ki a csapata. A Bányászban Takács mellett változatlanul sérült Olajos, ők biztosan nem játszhatnak. E héten Szajcz is betegeskedett, az ő pályára lépése is még bizonytalan. II. A várható csapat: Horváth — Brettner, Pardavi, Kiss, Virág — Belényesi (Szajcz), Bódi, Zsadányi, Jankovics — Horváth I., Tieber. Rajtuk kívül Gál, Onihausz, Boda és Marozsáni utazik. A mérkőzést Rákoscsabán a Lovassy (Bogyó, Kokavecz) hármas vezeti. Elutasították az Inter fellebbezését Pénteken az UEFA fellebbviteli bizottsága megtárgyalta az Internazionale fellebbezését. Az olaszok azt kérték, hogy az Labdarúgó Szövetség Európai semmisítse meg a Real Madrid—Internazionale UEFA Kupa elődöntő visszavágójának eredményét, s rendeljen el újrajátszást. A már első fokon egyszer kérést elutasították, s most másodfokon is ugyanez a határozat született, így tehát a Real Madrid a Videoton ellenfele a döntőben. * * » A Videoton székesfehérvári stadionjában sorra kerülő jövő szerdai labdarúgó UEFA Kupa döntő mérkőzésre az OTSH által kiadott állandó pályabelépők nem érvényesek. Röplabda NB II Hét közben játszották le a KV Izzó NB II-es női röplabda-mérkőzését. Hazai környezetben a somogyi együttes sikerrel vette ezt az akadályt is. A Balatoni Hajózás a legutóbbi fodulóban szintén megszerezte mindkét bajnoki pontot. Jégkorong VB Hazai siker Pénteken bonyolították le Prágában az „A” csoportos jégkorong VB záró találkozóit. Az „alsóház” végeredménye: 5. Finnország 10 pont, 6. Svédország 8, 7. NSZK 7, 8. NDK 2. Az 50. jégkorong világbajnokság utolsó előtti mérkőzése döntötte el az aranyérem sorsát a rájátszás két veretlen együttese, Csehszlovákia és Kanada között. A házigazdák megragadták kínálkozó nagy lehetőséget, é s a 14 200 fanatikus szurkolótól tüzelve szoros mérkőzésen győztek. Csehszlovákia—Kanada 5:3 (1:0, 2:2, 2:1) Csehszlovákia megérdemelten jutott az aranyéremhez, miután a rájátszást veretlenül küzdötte végig. Ludek Bukac és Stanislav Nevesely csapata nyolc VB- újoncot felvonultatva diadalmaskodott, s szerzett nyolc év után újra világbajnoki aranyat Csehszlovákiának. Külön öröm a hazai játékosoknak: a győzelemért fejenként 180 000 korona prémiumot vehettek át. Nézőcsúcs is született vb-n, már a Szovjetunió— a Egyesült Államok zárómérkőzés előtt 430 ezren látták a mérkőzéseket. Rákóczi—Komló rangadó vasárnap Amit egy héttel ezelőtt a Siófok—Vári rangadó jelentett a labdarúgó NB II-ben, az lesz most a Rákóczi— Komló találkozó a területi labdarúgó-bajnokságban. Elég csak egy pillantást vetni a táblázatra és máris kiderült hogy milyen fontos mindkét csapatnak ez a mérkőzés. Sajnos, éppen a legutóbbi fordulóban módosult a helyzet. Az előtte egy ponttal vezető kaposvári csapat Bonyhádon váratlan vereséget szenvedett, míg a komlóiak odahaza valósággal lehengerelték Sellyét- Kaposváron jól tudaják, hogy egyedül a győzelem jelenthet további biztosítékot a versenyben maradáshoz. Az esetleges döntetlen nehéz helyzetbe hozná a Rákóczit, nem is szólva egy vereségről, s akár meg is pecsételhetné a sorsát, pontért folyik tehát ez öt küzdelem, mert a rangadók a közismert „négy pontja” mellett a kétgólos kaposvári siker újabb pontot jelentene a végelszámoláskor, ha netán pontegyenlőség állna fenn. (össze! Komlón ugyanis 1:0-ra kapott ki a Rákóczi.) Mi újság a Rákóczinál? — érdeklődtünk Szilvási József elnöktől. Ezeket mondotta: — Úgy érzem, hogy egyesületünk mindent megtett a sikeres szereplés érdekében, most a csapaton a sor. Győzelmet várunk. Úgy érzem, a fiúk is átérzik a mérkőzés fontosságát, örömmel vettük tudomásul, hogy Bíró játékra jelentkezett hosszú szünet után, vele sokat erősödik a támadójátékunk. Kisebb sérülések ugyan akadnak, de várhatóan Magyar kivételével a teljes keretből kerülhet majd ki a pályára lépő tizenegy. Kijelölése csak közvetlenül a mérkőzés előtt történik meg. Kaposváron nézőcsúcsot várnánk holnap. ^^0 nb H | Kettős somogyi siker KV Izzó: Simonná, Marek, Majoré, Lántosiné, Gallainé, Varga. Csere: Pintér, Novák, Bódis. Edző: Simonná Kutas Zita. A szorosan induló mérkőzést végülis magabiztosan nyerte meg a hazai együttes. Jó: Varga. B. Hajózás: Balázs, Kovács, Sudár L., Sudár P., Tóth, Tyukos. Csere: Horváth, Végh. Kiegyensúlyozott, tetszetős játékkal megérdemelten nyert a siófoki csapat. KV Izzó—Ferroglóbus 3:0 (7, 5, 5) Balatoni Hajózás—Kővágóőrs 3:0 B. Hajózás ifi—Kővágóörs ifi 3:0 Az Universum SC nyerte a Latinca-kupát A kaposvári körzetben játszó labdarúgó csapatok számára kiírt Latinka-kupa május 1-én befejeződött. A döntőben az Universum SC 2:1-re legyőzte a taszári tsz csapatát, s ezzel megnyerte a kupát. A harmadik helyért vívott találkozón: Szőnyi SE—Kaposmérő 3:0. Hat együttes részvételével került megrendezésre a kaposvári városi körzeti sakkcsapatbajnokság. A mérkőzés sorozatból Gölle került ki győztesen 26,5 ponttal. A második helyet a Táncsics SE III. csapata szerezte meg, a harmadik helyen Nagyberki végzett. * * * A május 1. úttörő fiú-kosárlabdatornát Kaposváron a Zrínyi általános iskola csapata nyerte, a Bartók és a Kisfaludy iskola előtt. Somogyi Néplap Hegyei kézilabdabajnokság A megyei kézilabdabajnokság eredményei: Nők: Balatonszárszó—Osztopán 35-10, KV Izzó—Nagyatád 21-11, Osztopán—Berzence 18-12, Nagyatád—Balatonszárszó 11-17, Kaposgép VL—KV Izzó 12-17, Bogláriére—Siófok 8-34, Fonyód— Marcali 19-22, Berzence— Nagyatád 8-9, Balatonszárszó—Kaposgép VL 13-14, KV Izzó—Boglárlelle 34-17. Férfiak: Fonyód—Szőnyii SE 20- 28, Fonyód—Segesd 21-35. II. KLG-kupa Rolicross és roncsderbi Második alkalommal rendezik meg Kaposváron a KLG-kupa autósversenyt. Szombaton délelőtt lesznek Cserénfán az előfutamok, onnan a legjobb 16 kerülhet be az eredményfutamokba. Az igazi versengésre 12 órától kerül sor. Országos meghívásos rallicross verseny és roncsderbi; ez utóbbi fogalmat a nagyközönség már ismeri, hiszen Somogyiban több alkalommal is rendeztek már ilyen versenyekelt. A rallicross azonban egy új versenyág. Itt szigorúan megszabott útvonalon — és útvonal időkkel — haladnak a versenyzők, különböző terepen, s helyenként gyorsasági szakaszokon kelll bizonyítaniuk a felkészültséget. A szombati erőpróbára várhatóan nemcsak az országból érkeznek indulók, hiszen előzetesen jelentkezett öt osztrák versenyző is. Nevezni a helyszínen lehet, 8 órától. Az érdeklődőket a kaposvári vasútállomásról 8.30, 11.30 és 12.30 óraikor induló buszok szállítják a helyszínre. A fejelést nem lehet elég korán kezdeni. Képünkön: Bisovec volt válogatott csatár, a Kijevi Dinamó sportiskolájának vezetője gyakorol tanítványaival 13 Május 7 Szombat Mónika, Flórián HÍREK A nap 5.23 órakor kél, s 20.00 órakor nyugszik; a hold 19.47 órakor kél, s 5.13 órakor nyugszik. A várható időjárás: Nyugat felől tovább csökken a felhőzet. Egyre kevesebb helyen, inkább már csak keleten várható eső, zápor. Néhány órára országszerte kisüt a nap. A gyakran élénk északnyugati szél — főként a Dunántúlon — időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 11 és 16 fok között lesz. 200 évvel ezelőtt, 1785. május 4-én halt meg — 52 éves korában — Sajnovics János nyelvtudós, csillagász, jezsuita szerzetestanár. Szaktanári tanulmányait Győrött és Bécsben végezte, s többek közt Egerben volt egy évig tanár. 1758-tól két éven át a bécsi udvari csillagvizsgáló intézetben az intézet ugyancsak magyar jezsuita vezetője. Hell Miksa mellett tanácsadó, majd 1765-től 1772-ig a nagyszombati obszervatóriumban tevékenykedett. Hell Miksa ösztönzésére a helyszínen tanulmányozta a mai gyar—lapp nyelvviszony kérdéseit. Koppenhágában a Dán Tudós Társaság beszámolt eredményeiről, előtte kinyomtatta munkáját. Ennek Magyarországon publikált kiadásában először közölte a Halotti Beszéd teljes Höli szövegét is. 1770-ben — Miksával együtt — Dán Királyi Akadémia tagjává választották meg. A magyar—lapp nyelvrokonságot hirdető tanait itthon sokan felháborodással fogadták, de néhányan — köztük Pray György történetíró is — már az északi rokonság mellett foglaltak állást. A sok támadás miatt a Sajnovics végül is lemondott további nyelvtudományi munkásságról; 1772-től a budai Akadémián a mennyiségtan tanára, a budai csillagvizsgáló adjunktusa. Csillagászati könyvecskéjének (Idea astronomiae . . .) kiemelkedő jelentősége volt a korabeli ismeretterjesztésben. Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint az Oroszlányban megtartott 18. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 17, 58, 66, 79, 84 — Több könyvet jelentetett meg a Kossuth Kiadó a fasizmus feletti győzelem 40. évfordulója tiszteletére. Különösen nagy volt az érdeklődés a második világháború története, Zemszkov Az európai második front diplomáciai története, Rozanov Már nem kell titkosan kezelni című művei iránt. A Hatos ikreknek adott életet az angliai Cambridge városában a 28 éves Jane Underhill. A gyerekek együttesen alig négy kilót nyomnak, s császármetszéssel születtek meg. Az anya, valamint a négy kisfiú és a két kislány jól vannak. Tanfolyamok kereskedőknek A Kisosz Somogy megyei szervezete a megyében működő magánkereskedők részére az elmúlt másfél hétben két háromnapos tanfolyamot rendezett. A továbbképzésen a megyei tanács kereskedelmi osztályának munkatársai tartottak előadásokat a bolti és vendéglátóipari árképzésről, ezenkívül konzultálni lehetett adó-, valuta- és társadalmitulajdon-védelmi kérdésekben. A két tanfolyamon összesen mintegy 80 magánkereskedő vett részt, főleg a Balaton partjáról. — Tájfunos szélvihar pusztított április utolsó napjaiban a közép-vietnami Phe Tinh környékén. A széllökések csaknem ezer lakóházat döntöttek össze, elpusztult 1800 hektár rizsvetés, használhatatlanná vált 27 iskola, egy kórház. — A város ellátásának javítására negyven helyi és környékbeli zöldségtermelővel kötött értékesítési szerződést a marcali áfész. A fóliás termeléshez 32 ezer tápkockás palántát kedvezményes áron kaptak a gazdák a szövetkezettől. — Tapasztalatcserét szervezett legeredményesebb uborkatermelő partnereinek a balatonmáriafürdői áfész. A nyolc kistermelő Győr- Sopron megyében tanulmányozta az uborkatermesztés módszereit. — Új napraforgófajtát kísérleteztek ki Észak-Kaukázusban, melynek olaja hasonlít az oliváéhoz. A kiváló illatú és ízű olajat szolgáltató növény nagyüzemi termesztését a Kaukázus lankás hegyein kezdik meg, mintegy ezer hektárnyi területen. Hó esett a múlt éjjel a jugoszláviai Szlovéniában és Horvátországban. Az utakat tíz centiméteres hótakaró borította. Péntekre visszatért a tél Karintia osztrák tartományba is. Több helyütt fél méteres hó borítja az utakat. Ma tartják hagyományos ballagási ünnepségüket, a sárgulást a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola végzős hallgatói. Először Dénesmajorban búcsúznak az intézménytől, majd felvonulnak Kaposvár utcáin. — Nagyatádon ma rendezik meg a Somogy megyei zeneiskolások II. vonósversenyét. A zeneiskolában tartott rendezvényen 29 hegedűs és 9 csellista vesz részt. A legjobbak vasárnap délelőtt gálaműsort adnak a művelődési központ nagytermében. — A romantikus zongorairodalom remekműveiről tart előadást hétfőn este a kaposvári városi könyvtár klubjában, a Béke—Füredilakótelepen Zsoldos Péter, a Magyar Rádió zenei szerkesztője. Az előadás fél hétkor kezdődik. — Elsősegélynyújtó, valamint csecsemő- és gyermekgondozási vetélkedőt szervez hétfőn 9 órától a Magyar Vöröskereszt megyei és nagyatádi városi vezetősége. A tanács és az üzemek közreműködésével versenyt az atádi rendezett szoborparkban és a parkerdőben tartják. —■ Nagy árengedmény! Riga kismotor most 5700 Ft helyett 3500 Ft — OTP hitelre is — (befizetés: 1100 Ft), amíg készlet tart! Most érkezett! 165 a SR 13 Stabil autóköpeny 1050 Ft-ért a Kaposvár, NoszlopG. utcai járműboltba (a Vörös Csillag mozi mellett). (73811) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy május 6-án és 7-én de. 7 órától 16 óráig Toponáron, a December 2. utcában, a Gagarin utcában, November 7. utcában, a Saro a hin t. utcában, a Horgász utcában, a Panoráma utcában, a Deseda utcában, a Kilián Gy. utcában, a Mikes K. utcában, a Toponári úton végig áramszünet lesz. (73827)