Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-11 / 9. szám

8 Megállapodás felrúgva A Kereszténydemokrata Néppárt szombathelyi szerve­zete érvénytelenítette azt a megállapodást, amit az ön­­kormányzati választásokat kö­vetően írt alá a párt helyi társ­elnöke az MSZP és az SZDSZ vezetőivel. A megállapodás komoly pozíciókhoz juttatta az újonnan alakult városi közgyű­lésben a kereszténydemokra­tákat, de éles vitákat váltott ki. A párt taggyűlése végül is el­vetette a hárompárti megálla­podást, és továbbra is a ko­rábbi ellenzéki együttműkö­dést tartja irányadónak. A Duna Kör félelme A Duna Kör tart attól, hogy a szigetközi vízpótlás kilenc vál­tozata csak színjáték, s a víz­ügy az általa egyedül jónak tartott fenékküszöbös megol­dást kívánja ráerőltetni a kor­mányra. Figyelmeztettek arra is, hogy miközben Dunakiliti­­nél fenékküszöböt, és a duz­zasztómű üzembehelyezését szorgalmazzák a vízügyiek, a hágai bírósághoz beadott ma­gyar peranyag egyértelműen ellenzi ezt a megoldást. Cigány kisebbség Salgótarjánban Cigány kisebbségi önkor­mányzat alakult tegnap Salgó­tarjánban. Az öttagú testület elnökéül Hranek Ferencet vá­lasztották. A hatezer cigány la­kost számláló megyeszékhe­lyen több mint ötezer szavaza­tot kaptak a kisebbségiek. Szembetűnően sok, a háro­mezret is meghaladó volt az érvénytelen szavazatok száma, ezért óvást is nyújtot­tak be, amelyet azonban a he­lyi választási bizottság bizonyí­tékok híján elutasított. Vízpótlás a Szigetközben A január 12-i kormányülés várhatóan foglalkozik a Mo­soni-Duna és a Szigetköz víz­pótlásának ügyével. A térség sorsában érintett szervezetek tegnap tartott sajtótájékoztató­jukon a témával összefüggés­ben nyilatkozatot tettek közzé. Eszerint a vegetáció kezde­tére meg kell teremteni a Szi­getköz hullámtéri vízpótlásá­nak feltételeit. Ezért felkérik a kormányt, hogy döntésével te­gye lehetővé a mellékágak vízpótlását a rendelkezésre álló vízmennyiségből. Ajándék a felsőoktatásnak Harmincötmillió forint érték­ben ajándékoz pályázat útján építészeti tervezőszoftvert magyar felsőoktatási intézmé­nyeknek a Graphisoft R and D Számítástechnikai Fejlesztő Rt. A pályázat nyerteseinek a programcsomagokat a jövő héten adják át. Vádemelés a lövöldöző ellen Terrorcselekmény elköveté­sével, valamint lőfegyverrel való visszaélés bűntettével és ittas járművezetés vétségével vádolja a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség Papp Illés deb­receni vállalkozót. A vádirat szerint az ügyvezető igazgató tavaly Debrecenben a cége részére engedélyezett fegy­verrel arra kényszerítette a kaszinó alkalmazottait, zárják be az ajtókat, s a bentrekedt túszokat ott tartva követelte, hogy beszélhessen a megyei rendőr-főkapitánnyal. Az ügyet vádemelési javaslattal az ügyészség átadta a Hajdú-Bi­har Megyei Bíróságnak. Nullszaldós tervezet Amennyiben a kormány e heti ülésén igent mond rá, úgy egy változatban kerülhet a Parlament elé az Egészség­­biztosítási Alap ez évi költség­­vetésének tervezete — hang­zott el az Egészségbiztosítási Önkormányzat tegnapi rendkí­vüli közgyűlésén. A testület ál­tal végsőnek tekintett változat 440 milliárd 210 millió forint ki­adási, illetve ugyanennyi bevé­teli oldallal tervez. A közgyűlés emellett egyetértett az önkor­mányzat elnöksége és a Nép­jóléti Minisztérium között létre­jött két megállapodással is. Kiadvány az együttesekről Hagyományok őrzői címmel hiánypótló kiadványt jelente­tett meg a Vas Megyei Köz­gyűlés a megyében szervező­dött nemzetiségi együttesek­ről. A színes fotókkal illusztrált ismertető készítői képet adnak a horvát, német és szlovén nemzetiségi kórusokról, szín­játszócsoportokról. A kiad­ványban helyet kaptak a nép­­művészeti mesterségek és szokások, valamint helytörté­neti és néprajzi gyűjtemények is tájegységenként. Kétszáz alkotó találkozója Ezentúl minden évben meg­rendezik Oroszlányban a kép­regény-alkotók országos ta­nácskozását. Erről a Városi Művelődési Központ határo­zott a múlt év decemberében az intézményben első ízben megrendezett találkozó sikere alapján. Pályázatára ugyanis csaknem kétszáz alkotás ér­kezett, s a visszajelzések sze­rint sikeresek voltak a szakmai előadások is. Azóta több vá­rosi televízió beszámolt a ren­dezvényről, s bemutatta a leg­sikeresebb műveket. SOMOGYI HÍRLAP — BELPOLITIKA Eltérő vélemények a közoktatáspolitikai tanács ülésén Paragrafus-simogatás, pénzdíj­as javaslatok Várhatóan mind a közokta­tási törvény módosítása, mind pedig a Nemzeti Alaptanterv megszületik a következő tanév megkezdéséig. Erről Báthory Zoltán, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára beszélt a közoktatáspolitikai tanács tegnapi ülésén. Elmondta: a módosítással kapcsolatos társadalmi észre­vételek beérkezésének határ­ideje lejárt. Január végéig a javaslatok alapján elkészítik azt a tervezetet, amelyet a mi­niszteri értekezlet hagy jóvá, majd a dokumentum a tervek szerint március harmadik he­tében kerül a kormány elé. Si­­vák József, a Pénzügyminisz­térium főosztályvezetője még nem egyeztetett módo­­­sító tervezetet finanszírozási oldalról kidolgozatlannak mi­nősítette. Véleménye szerint a probléma a jelenlegi paragra­fusok „simogatásával” nem oldható meg. A tervezetben tisztázatlanok a vizsgaköve­telmények költségvetési vo­natkozásai, s hozzátette: a törvény módosítása csak az önkormányzati törvénnyel együtt kerülhet a parlament elé. A közoktatáspolitikai tanács szakmai, szakszervezeti, ön­­kormányzati és nem önkor­mányzati fenntartói is kifogá­solták a törvény finanszíro­zásra vonatkozó pontjait. A szakmai oldal nehezmé­nyezte, hogy a törvény nem foglalkozik a pedagógus-to­vábbképzéssel. A pedagógu­sok és a nem önkormányzati fenntartók az iskolaszéki köte­lezettség megszüntetését ja­vasolták. Az önkormányzatok képviselői pedig pénzügyi ga­ranciát kértek arra, hogy több kistelepülésen ne kényszerül­jenek az iskolák bezárására. Szigorodtak az esketés szabályai? Az esküvő és a hívek Nemrégiben mutatták be az esztergom-budapesti főegy­házmegye belső életét szabá­lyozó, belső használatra ké­szült kötetet, amely az első magyarországi főegyházme­gyei zsinat dokumentumaira támaszkodik. A könyvet ép­­pencsak megkapták a püspö­kök, majd a plébánosok, máris vita tárgyát képezi. Felröppen­tek olyan hírek, miszerint az új előírások szerint a katolikus egyházi esketéshez vissza­menőleg, többedíziglen iga­zolni kell a keresztséget. Paskai László bíboros hangsúlyozta, hogy e kötet a felügyelete alá tartozó egy­házmegye „belügye”, de hoz­zátette, nem kizárt, hogy a ké­sőbbiekben más egyházme­gyékben tartandó szinódusok is átvegyenek bizonyos ele­meket a fent említett könyvből. A könyv tartalmáról kérdeztük Gyulai Endre szeged-csanádi megyéspüspököt. A katolikus püspök el­mondta, hogy az ő egyház­megyéjében ez év júniusában tartják majd egyhetes zsinati ülésüket. Ezen saját belső éle­tüket szabályozzák majd, de még nem döntöttek arról, mi­ben és miként követik az esz­tergom-budapesti megye útmutatásait.főegyház­Gyulai Endre — bár teljes egészében még maga sem ismeri a szóban forgó kötetet — biztosra veszi, hogy nem tartalmaz semmilyen olyan passzust, amely ellentmon­dana a katolikus egyház álta­lános előírásainak. Ezek sze­rint a szentségi házasság a keresztény hívőknek szól, s nem azoknak, akik csak a pompára vágynak — jelen­tette ki a püspök. Eddig is bi­zonyos feltételekhez kötötték az egyházi esketést, de Gyulai Endre tudomása szerint az esztergomi zsinat nem hozott olyan határozatot, amelynek alapján a házasulandók csa­ládjának visszamenőleg igazolnia kellene a keresztsé­g­­gel. Az általános előírások szerint csak a házasulandók­nak maguknak kell hívőknek lenniük. Ehhez kapcsolódik a keresztelés feltételeinek mó­dosítása, s ezzel kapcsolat­ban a püspök is úgy véli, indo­kolt lenne a szigorítás. Volt olyan időszak, amikor a ke­­resztség életet mentett, akko­riban természetesen enyhített a hazai katolikus egyház a ke­resztelés hagyományos felté­telein. Elég volt, ha egy nagy­szülő titokban elvitte az unoká­ját megkereszteltetni. Ma azonban más korban élünk, ezért legalább az egyik szülő­nek is tudnia és vállalnia kell gyermeke megkeresztelését — vélte Gyulai Endre püspök. Szalóky Eszter A szentségi házasság a keresztény híveknek szól Orbán Viktor „ é­vnyitó ” sajtó­tájékozta­tója Reménykeltő udvarlás zavaros helyzetben A mai magyar politikai életben a kormány műkö­dése a legzavarosabb, legkaotikusabb - jelentette a ki Orbán Viktor, a Fidesz el­nöke a párt tegnap Buda­pesten tartott „évnyitó” saj­tótájékoztatóján. A kabinet ténykedését jel­lemezve Orbán példaként ki­emelte, hogy a Magyar Nem­zeti Banknak hosszú hetek óta nincs elnöke, államtitkári posztok betöltetlenek, az ál­lamigazgatás apparátusa el­bizonytalanodott, a kisebbik koalíciós párt pedig a kormány ellenzékeként működik. A Fidesz elnöke szóvá tette azt is, hogy a kabinet elégte­len munkája a parlamentre is rányomja bélyegét. A külpoliti­kát illetően Orbán Viktor úgy vélekedett: „1990 óta nem volt olyan rossz Magyarország nemzetközi megítélése, mint amilyen most”. Az önkormányzati választá­sokat értékelve a pártelnök úgy fogalmazott: szép sikert ért el az MDF-KDNP-Fidesz polgári szövetség. Éppen ezért indokoltnak tartja, hogy ez a szövetség a jövőben is működjön. Ugyanakkor kér­désekre válaszolva Orbán Vik­tor egyelőre nem tudta ponto­san meghatározni, hogy az MDF-KDNP-Fidesz együtt­működés miként alakul a jö­vőben. Mint mondta: „Minden udvarlásban benne van a há­zasság lehetősége”. A Fidesz belső ügyeit érintő kérdések­kel kapcsolatban cáfolta a párt szóvivőjének minapi állítását, mely szerint: Simicska Lajos gazdasági igazgató megbí­zása rövidesen megszűnik. Mint mondta: Simicska egyébként is társadalmi fel­adatként látja el munkáját, és a párt költségvetési gazdálko­dásra való áttérése még hosszabb időt vesz igénybe. Wachsler Tamás vezetővál­tást sürgető nyilatkozataira reagálva Orbán úgy vélte: ez már az április végi tisztújító kongresszus kampányának kezdete. Szerinte viszont ez ügyben kampányolni még ko­rai, mert hiszen a kongres­­­szusi küldöttek úgyis a külön­böző politikai stratégiák alap­ján választanak majd elnököt. Tehát eldöntik, hogy a Fidesz a polgári pártokkal fogjon-e össze vagy az SZDSZ-szel keresse az együttműködést, amit Wachsler Tamás szor­galmaz. Orbán Viktor végül példátlannak vélte, hogy Wachsler Tamás a párt bel­­ügyeivel kapcsolatban bíró­sághoz fordult. Deutsch Tamás frakcióve­zető-helyettes a parlamenti munkát elemezve kiemelte: reméli, hogy 1995-ben az Or­szággyűlés végre egyértelmű, reális jogalkotási program szerint fog dolgozni. 1995. január 11., szerda Kimenő civil ruhában Január elejétől kísérleti jel­leggel több laktanyában lehe­tővé tették, hogy a sorkatonák bevigyék civil ruhájukat, és el­távozás, szabadság esetén a szokásos kimenőruha helyett civilben távozhassanak. Erdélyi Lajos ezredes, honvédelmi szóvivő emlékeztetett arra, hogy ezt a kísérletet a honvé­delmi miniszter már tavaly ős­­szel bejelentette. Ennek megfe­lelően most Szombathelyen, Vácott, Győrött, Cegléden és Aszódon tették lehetővé, hogy a sorkatonák már a laktanyából civilben távozhassanak. A kísér­let augusztus végéig tart. Ez­után összegzik a tapasztalato­kat, és kedvező megítélés ese­tén általánossá teszik a civil ruha viselésének lehetőségét. A jövőben is lehetőség van arra, hogy a kiskatonák ki­menő-egyenruhát viseljenek. Rendőrök fegyelme Valamelyest javult a rend­őrök fegyelme az elmúlt évben - hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság tegnapi sajtótájékoztatóján. Piroska István ezredes, fegyelmi osz­tályvezető elmondta, hogy ta­valy összesen 2700 esetben történt jogsértés, ami mintegy 10 százalékos csökkenést je­lent a megelőző évhez képest. Kis számban akadtak kirívóan súlyos ügyek is: tavaly 38 rendőr követett el hivatali visszaélést, 40 pedig vagyon elleni bűncselekményt. Az összes jogsértés csak­nem 60 százaléka a kisebb sú­lyú fegyelemsértés volt, 26 százalékuk viszont szabály­­sértéseknek, 15,5 százalékuk pedig bűncselekménynek mi­nősült. A köztörvényes bűn­­cselekmények sorában az ez­redes még mindig magasnak ítélte az ittasan vezető rend­őrök (41), a hivatali visszaélé­sek és a vagyon elleni bűncse­lekmények számát. A rend­őrök által elkövetett különböző szabálysértések 82 százaléka továbbra is közlekedési sza­bálysértés. A polgári bírósá­gok és a katonai tanácsok ta­valy 319 rendőr ügyében hoz­tak jogerős ítéletet, míg egy évvel korábban csak 240 alka­lommal. A rendőrségtől tavaly 158 alkalmazottat bocsátottak el a különféle bűncselekmé­nyek miatt. Kacziba Antal vezérőrnagy, bűnügyi főigazgató kérdésre válaszolva elmondta: a szer­vezett bűnözés elemi érdeke, hogy beépüljön a rendőr­ségbe, az igazságszolgálta­tásba és a politikai döntésho­zatal folyamatába. Ezt azon­ban a rendőrök igyekeznek megakadályozni. Munkáselbocsátások a Mecsekuránnál Félezerrel csökkentik az év közepéig a Mecsekurán kft al­kalmazottainak létszámát, de 1997 végéig, a bánya bezárá­sáig még mintegy ezerhárom­száz embert foglalkoztatnak — tájékoztatta a távirati irodát Magony István, a cég munka­ügyi vezetője. A kormány által bezárásra ítélt bányából a ter­vek szerint az idén és az kö­vetkező két évben a tavalyi ércmennyiség felét hozzák felszínre, és 1998-tól szűnik meg a termelés. Az ország egyetlen uránbá­nyája jelenleg mintegy ezer­nyolcszáz alkalmazottat fog­lalkoztat, miután december végén nyolcvanheten távoztak a cégtől. Ötven alkalmazott szerződését három hónappal meghosszabbították, de a ne­gyedév végén tőlük is kényte­lenek lesznek megválni. Az év közepéig pedig további há­romszázötven ember munka­­viszonya szűnik meg a Me­csekuránnál. Az idei létszám­­csökkentés után már nem ter­veznek jelentősebb karcsúsí­tást. A bánya bezárásáig hát­ralévő 3 évet a cégvezetés a termelés gazdaságosságának javításán kívül arra is igyek­szik felhasználni, hogy minél több munkahelyet megtartson, illetve újakat is teremtsen. A bánya ugyanis bőven ad mun­kát bezárása után is.

Next