Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-12 / 86. szám

4 Buszjegyvihar Kaposváron Ingerült olvasóink tették szóvá, hogy Kaposváron rendkívül nehéz elővételben venni buszjegyet. Többen az­zal gyanúsították a Kapos Vo­lánt, hogy igyekszik felszá­molni az elővételi lehetősé­geket Kaposváron, mert az az érdeke a cégnek, hogy min­denki a buszon, drágábban vegye meg buszjegyét. Tom­a Kálmán a Tömeg­­közlekedési Rt ügyvezető igazgatója elmondta: jelenleg Kaposvár több mint 60 pont­ján lehet elővételben busz­jegyhez jutni és a Volán elő­vételi pénztárai mellett még további nyolc helyen van bér­letárusító hely is. Az elővétel­lel foglalkozó vállalkozások 30 százaléka újságárus pavi­lon, élelmiszerbolt, trafik, diszkont, vendéglő. De akad a jegyárusítók között fehér­nemű bolt és díszhalkereske­dés is. A város minden város­részében lehet jelenleg elővé­telben buszjegyet váltani. Torma Kálmán elmondta, hogy főleg a kezdő vállalko­zások közül keresik meg a Volánt sokan, akiknek ér­deke, hogy minél többen megforduljanak a boltban. A buszjegyárusítás félig-meddig üzleti fogás számukra. A Vo­lán épp azért, hogy elejét ve­gye a szóbeszédnek, mind­egyik jelentkezővel szerző­dést köt, még akkor is, ha több vállalkozás ugyanazon a pontján van a városnak. N. L. , Alkalmazkodó” tanítójelöltek 456-an jelentkeztek pályaal­kalmassági vizsgára a kapos­vári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolára. Kö­zülük 17-en időközben elbi­zonytalanodtak és nem jelen­tek meg, 33 középiskolás pe­dig nem felelt meg a köve­telményeknek. A legtöbben, 308-an a tanítói szakra adták be jelentkezésüket, 9-en a ta­nító-hitoktató, 10-en a ta­nító-könyvtáros, 43-an óvo­dapedagógus, 86-an a ta­nító-kommunikáció szakra szeretnének felvételt nyerni. A főiskola május végén pót­alkalmassági felvételi vizs­gára ad még lehetőséget azoknak, akik más pedagó­gusképző intézetekből jelent­keznek át. 250 hallgató felvé­telét tervezi a főiskola nappali tagozatra. Az írásbeli felvéte­lit június 20-án, a szóbelit jú­nius 26-28 között tartják. SOMOGYI HÍRLAPMEGYEI KÖRKÉP Stabilizáció éve a nagyatádi konzervgyárban Partnerhiány Somogyban A termés növelése mellett to­vább alakítja termékstruktú­ráját is a nagyatádi Limpex Konzervgyár Kft idén. Vár­hatóan 20 ezer tonna termé­ket állítanak elő, ezek között egyaránt megtalálhatóak lesznek a különféle savanyú­ságok, a csemegekukorica, zöldborsó, valamint az ismert gyümölcsféleségek: a mago­zott meggy, cseresznye és szilvaíz is. — Az idei év a stabilizáció éve lesz — mondta Bán Gábor vezérigazgató. Jelentős össze­get fordítunk felújításra. Fej­lesztéseink a feldolgozókapaci­tás bővítésére, a szellemi tőke hasznosítására irányulnak. A gyár értékesítési pozíció stabi­lizálódtak, ürülnek raktáraink, a kiszállítást folyamatosan vé­gezzük. Vannak még tartaléka­ink is, vevőinket ki tudjuk szol­gálni. Közel 15 százalékos terme­lésfelfutással számolnak, mely része a tulajdonos által a ko­rábbi években is elvárt lépcső­zetes növekedésnek. A terme­lőkkel már megkötötték a szer­ződéseket, a szántóföldi növé­nyek egy részét már el is vetet­ték a partnergazdaságok. — Úgy látom, hogy a me­gyében nincs az általunk hasz­nált alapanyagok iránt kellő termelési kedv — mondja Bán Gábor. Nem értem a termelők várakozó magatartását sem. A felhasznált zöldségfélék, gyü­mölcsök több mint a felét me­gyén kívülről szerezzük be az idén. A korábbiakhoz hason­lóan megvesszük a kisterme­lőktől a profitmunka illő ter­mékféleségeket. A 330 fős dolgozói létszámot is stabilnak tartja a vezérigaz­gató, változást nem terveznek. Feléjük az elvárásaik a tavalyi­hoz hasonlóan szigorúak. A szezonban több munkás foglal­koztatását tervezik, mint tavaly. Bővítették a Globussal kötött szerződés alapján a diszkont áruház termékválasztékát. Ezentúl lehet kapni náluk a bu­dapesti gyár termékeit is, és a Globus is forgalmazza az atá­­dit. Németh István A kistérségek lehetőségeiről tárgyaltak Nagyszakácsiban A falu, mint megtartó erő Kettős cél vezérelte a Hagyo­mányőrző Egyesület, illetve a nagyszakácsi önkormányzat vezetőit, amikor a környező te­lepülések polgármestereinek részvételével a társadalmilag hátrányos helyzetű falvak kö­zös sorsáról cseréltek eszmét. Az infrastruktúra-fejlesztő és munkahelyteremtő szándék minden településen adott, ám a kilábaláshoz csak a közös fel­lépés, a lehetőségek felmérése és egyeztetése adhat némi re­ményt. A civil szerveződések korát élő vidéki Magyarországon már számos példaértékű próbálko­zás született a két évvel ezelőtt alakult Közösségfejlesztő Ala­pítvány jóvoltából. Az alapít­vány Somogy megyei vezetője, Bihariné Asbóth Emőke a teg­napi tanácskozáson azokra a pályázati lehetőségekre is fel­hívta a megjelent polgármeste­rek figyelmét, amelyek a tervbe vett Térségfejlesztő Szövetség munkájához nyújthatnak segít­séget. Míg Szőcsénynek a kis­mesterségeket okító iskolája, addig Mesztegnyőnek a turisz­tikai információs központja az a tőke, mellyel a kistérség felvi­rágoztatáshoz hozzájárulhat, hangsúlyozták a fórum értelmi szerzői. De mindahány érintett község — Tapsony, Nemesvid, Nemeskisfalud, Somogysám­­son, Szenyér és Somogyzsitfa — rendelkezik olyan természeti adottsággal, vagy szellemi erő­vel — legyen az történelmi ha­gyomány, vagy népi tradíció­t, amely a Balaton közelségé­vel párosítva egy sikeres válság­­kezelő project elindítója lehet. A tapasztalatcserében is bő­velkedő tanácskozás vendégei, miután elviekben megállapodtak a szövetség létrehozásáról, a há­zigazda Nagyszakácsi önkor­mányzatát bízták meg a jövendő szervezet alapszabályzatának megalkotásával. A nevelőott­honban lezajlott fórum ünnepé­lyes momentuma volt az a dió­faültetési szertartás, amelyet a tavaly győztes királyi szakácsok, Kiss Tamara és Varga Károly prezentáltak a vendéglátó is­kola udvarán. Cs. K. E. Megindultak a vetőgépek Az elmúlt hónapok kényszerpi­henője után megindultak a ve­tőgépek a somogyi határban. Bár az időjárás nem igazán kedvez a talajmunkáknak, a gazdaságokban teljes erőbedo­bással láttak hozzá az idény­szerű feladatok elvégzéséhez. Igaiban az Aranykalász Me­zőgazdasági Szövetkezetben tegnap befejezték a százhar­minc hektárra tervezett cukor­répa vetését. Nagy György, a szövetkezet elnöke elmondta, hogy 324 hektáron már kikelt a tavaszi árpa és az időjárástól függően már a napokban meg­kezdik mintegy 300 hektáron a napraforgó vetését is. Jelenleg a kalászosok fejtrágyázása van folyamatban. A cukorrépára, tavaszi árpára és a napraforgó termés értékesítésére már meg­kötötték a szerződéseket. — Négyszáz hektáron ve­tünk napraforgót, majd ezt kö­vetik a talajelőkészítési munká­latok a kukorica alá, amelyet 850 hektáron termesztünk— tudtuk meg Langmár Ferenc­­től, a somogysárdi Haladás Szövetkezet elnökétől. — Szerződést még nem kö­töttünk,­­ ajánlatok ugyan van­nak, de mivel előfinanszírozást nem kellett igénybe venni, így lehetőségünk van a magasabb áron történő értékesítésre. 24 hektáron termesztünk zabot, amelyre már leszerződtünk. A kukorica nagy részét a 300 ko­­cás sertésállomány takarmá­nyozására használjuk fel. A ta­lajon most nehezen járnak a gépek a sok eső miatt, a leg­szükségesebb feladatok közül a gyomirtás nagy részét elvégez­tük. Barcson a Dráva Coop Me­zőgazdasági Szövetkezetben 30 hektáron vetettek zabos borsót, illetve bükkönyös zab zöldta­karmány keveréket, két sza­kaszban. Hajdú István növény­­termesztési ágazatvezető tájé­koztatása szerint tavaszi kalá­szost nem vetettek a gazdaság­ban. Az őszi kalászosok fejtrá­gyázása elkészült, a gyomirtás folyamatban van, csak a hajnali fagyok akadályozzák időnként a folyamatos munkát. (Boldizsár) O Lábos I. 0. 0,8 lit. 140,-1 lit. 170,-1,5 lit. 195,-2 lit. 224,-3 lit. 320,-4 lit. 370,-5 lit. 7 lit. 8 lit. 10 lit. 12 lit. 13 lit. 15 lit. 17 lit./ Gazdabolt hálózatunkban OLCSÓ ZOMÁNC EDÉNYEK húsvéti vására I. 0. II. 0. 218,-156,— 248,-177,— 283,-202,-460,­- 329,-460,-529,-587,-650,-800-345-587-ig 541 - 616-ig 265 - 564-ig 2800 - 3900-ig □ Halfőző bográcsok 8 lit-től 30 lit-ig. NI. o. □ Fazék 101,- 1,5 lit. 121,- 2 lit. 139,- 3 lit. 160,- 4 lit. 228,- 6 lit. 265,- 7 lit. 330,- 8 lit. 414,- 12 lit. 529,- 14 lit. 587,- □ Szeletsütők 650,- □ Gulyástálak 270,- □ Kerektepsik 800,­ □ üstök 800,­Kaposfüred, Margaréta u. 14. Böhönye, Fő u. 56. Csokonyavisonta, Xantus J. u. 88. Homokszentgyörgy, Kossuth u. 79. Igál, Táncsics telep 44. Nagybajom, Fő u. 60. Kaposfő, Dózsa Gy. u. 36. 32 ezer Ft feletti készpénzes vásárlás . Bővebb felvilágosítás az ÁR-ADA­ Lad, Petőfi u. 16. Kadarkút, Kossuth L. u. 62. Mesztegnyő, Kossuth L. u. 1. Tapsony, Petőfi u. 59. Jákó, Kossuth L. u. 66. Hetes, Rákóczi u. 8. Somogyjád, Beregi u. 6.e­setén a fogyár-15% engedmény, g 82/311-711 telefonszámon. “ 1995. április 12., szerda Alkatrész transzformátorokhoz A villamos­­energia-ipar számára készítenek középfeszültségű megsza­kítókapcsolókat a kaposvári Villamossági Gyár Kft-nél. A Kaposváron gyártott alkatrészeket transzformátorállomá­sok szerelésekor építik be. Képünkön a végső összeszere­lést végzik a szakemberek. fotó: török anett A Balaton még vonzó úticél Németországban Magyarország idegenfor­galmi helyzetéről tartott sajtó­­tájékoztatót Németországban dr. Walkó Miklós, az Orszá­gos Idegenforgalmi Hivatal frankfurti képviseletének a vezetője, Nagy Jenő, az or­szággyűlés idegenforgalmi albizottságának elnöke, és dr. Kovács Miklós, a Siotour el­nök-vezérigazgatója, a Bala­toni Gazdasági Kamara el­nöke. Németországból indul út­nak a legtöbb turista Magyar­­országra, ezért különösen fon­tos, hogy arrafelé mit gondol­nak rólunk. A német sajtó ál­tal legutóbb publikált cikkek­ből gyűjtöttünk csokrot a Sio­tour munkatársainak segítsé­gével. A leggyakrabban arról írtak a német újságok, hogy Magyarország sokat tesz an­nak érdekében, hogy a Bala­ton vízminősége egyre jobb legyen. A német közvélemény tud arról, hogy idén mintegy 23 millió márkát fordít a magyar állam a keszthelyi öböl kotrá­sára, és a csatornázás befeje­zésére. Megírtuk, hogy a kot­rással megakadályozható az algásodást elősegítő foszfátok lerakodása — erre a célra 13 millió márkát szánunk. To­vábbi 10 millió márkát fordí­tunk a Balaton körüli csator­narendszer végleges megépí­tésére, melynek következté­ben megszűnhet az a gyakor­lat, hogy a part menti tele­pülések a szennyvizet egye­nesen a tóba engedjék bele. A sajtótájékoztatón a né­met újságírók szerint a kék alga „mizéria” ellenére is megfelel a Balaton vízminő­sége az Európai Unió orszá­gaiban elfogadott normáknak, melyet igazol egy német inté­zet vizsgálata is. Az olvasók képet kaptak a magyarországi turizmus általános helyzetéről is, mint például arról, hogy a tavalyi stagnálás ellenére né­metek jelentik a legszélesebb vendégkört Magyarországon; az összforgalom 18 százalé­kát teszik ki. A 4,2 millió ba­latoni vendégéjszakából azonban 3,5 millióra ők fizet­tek be! Néhány cikk említést tesz a készülő Balaton-törvény szükségességéről, továbbá a Balaton Alapítványnak vízminőség javításáért folyta­a­tott harcáról. Jó ötletnek tart­ják a Tourinform irodahálózat kiszélesítését. A Trierischer Volksfreund című lap a magyar bűnözők újabb és újabb ötleteit is tag­lalja, akik csalárd módon ki­csalják a turisták pénzét. A német újságírók tájékozottsá­gára jellemző: egyikük meg­kérdezte, hogy mikor nyit ki végre a sok éve zárva tartott siófoki Albatrosz szálló... Összegezésül megállapít­ható, hogy a magyarországi úticélok közül Budapest mel­lett még mindig a Balaton a legvonzóbb a német turisták számára. (Czene) Takáts Gyulát köszöntötték Takáts Gyula Kossuth-díjas költőt a Költészet Napja alkal­mából kaposvári lakásán kö­szöntötte dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke. A lá­togatáson részt vett Jónás Jó­zsef, a humán szolgáltatási fő­osztály vezetője is. Beépítetlen ingatlanok A zicsi önkormányzat tíz csa­ládi ház beépítésére alkalmas ingatlannal rendelkezik. Helyi rendeletük szerint támogatják a letelepedni szándékozó fiatalo­kat, a telkeket ingyen biztosít­ják, illetve anyagi lehetőségeik­től függően kamatmentes köl­csönt is nyújtanak. Zicsben ed­dig egy család részesült ka­matmentes kölcsönben: 100 ezer forint támogatást kaptak. Könyvtári hanganyagok Hanganyaggal a megye egyik legjobban felszerelt könyvtára a nagyatádi. Zenei részlegében a könyvtárlátogatóknak egya­ránt lehetőségük van szakmai munkát folytatni és zenét hall­gatni. Megtalálhatják a lemeze­ket, kazettákat azok, akik ko­moly- és könnyűzenét, nyelv­leckét vagy éppen helytörténeti anyagokat akarnak hallgatni. Falugondnok Bedegkéren A bedegkéri önkormányzat az idén mintegy egymillió forintot tervezett a falugondnoki felada­tok ellátására. A megyeszél­ te­lepülésen is a falugondnok szerzi be a betegeknek a gyógyszereket, orvoshoz szál­lítja az idős betegeket, illetve a falu távolabbi részén lakókat az idősek otthonába. Ezen felül naponta szállítja Tabról és Ká­nyából a polgármesteri hivatal dolgozóit. A haldoklók segítéséről A hospice szellemiség jegyé­ben tartott továbbképző érte­kezletet az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgá­lat Somogy Megyei Intézete. A POTE Egészségügyi Főiskolá­ján megrendezett eszmecserén a téma országosan elismert képviselői szóltak a daganatos betegségek kialakulásáról, ke­zeléséről valamint a fájdalom­­csillapítás módjairól. Pusztakovácsi nehéz helyzetben A szigorúan takarékos gazdál­kodás ellenére is nagyon nehéz Pusztakovácsi számára az 1995-ös esztendő. Az ener­giaár-emelkedések, az infláció miatt költségvetésükben 7 mil­lió forintos hiánnyal kell szá­molniuk, az összesen egyéb­ként 43 millió forintra tervezett árbevételből. Ez egyben azt is jelenti, hogy kénytelen-kellet­len csatlakozniuk kell az önhi­báján kívül hátrányos helyzetű települések — növekvő — tá­borához. Polcrendszerek a Triumphnak Az idén tizenötmillió forintos árbevételt tervez a nagyatádi Inhof és Tsa Kft. A cég legje­lentősebb megrendelője az is­mert Triumph nagyvállalat, melynek különböző polcrend­szereket szállítanak. A volt büntetőzászlóalj területén bére­lik a műhelyt. A tíz főt foglal­koztató cég termékeit számos külföldi boltban is felszerelték.

Next