Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-18 / 15. szám
20 SOMOGYI HÍRLAPSZÍNES HÉTVÉGE Bírói voksok Justitia mérlegén Dr. Ujkéry Csaba: Az elmúlt öt évért ez volt az igazi fizetség — Az elmúlt öt év jutalma az, hogy az összbírói értekezleten résztvevő 68 bíró közül 63 rám szavazott — mondta dr. Ujkéry Csaba, akit a somogyi bírák elsöprő többséggel újra a megyei bíróság elnökének javasolták. Hozzátette: — Az ember kaphat különböző elismeréseket, vállveregetéseket,ám az elmúlt öt évért ez volt az igazi fizetség. Még szerencse, hogy öten ellenem szavaztak, mert gyanús lett volna. Ezért kicsit hálás is vagyok ezeknek a bíráknak. De a következő években szeretném őket is meggyőzni arról, hogy alkalmas vagyok ennek a feladatnak az ellátására. — Milyen volt ez az elmúlt öt év az elnöki székben? — Úgy ítélem meg, hogy nagy utat tettek meg megyénk bíróságai ebben a fél évtizedben. Kaotikus állapotokat örököltünk 1992-ben. Az öt esztendő alatt sikerült elérnünk, hogy az országos megítélésben is kibírja Somogy a többivel való összehasonlítást. Szeretném azonban hangsúlyozni: egy fecske nem csinál nyarat. Soha nem értem volna el ezt az eredményt, ha nem ilyenek a munkatársaim, akik mindenben a partnereim voltak. — Ezek szerint elégedett Somogy bíráival... — Szakmailag kiválóan felkészült, szorgalmas emberek látják el a rájuk háruló egyre nehezebb feladatokat. Amikor hivatalba kerültem, Somogyban 60 bíró volt, most 82 dolgozik. — Jött? Milyen körülmények köz A gazdasági állapot nálunk sem rózsás. Más bíróságokkal ellentétben azonban mi nem adósodtunk el, helyt tudtunk állni az inflálódó világban, a megcsapolt költségvetés ellenére. Ezzel nem azt mondom, hogy minden a legnagyobb rendben van, hiszen egyebek között a számítógépekkel, szakkönyvekkel való ellátottságban jobban kellene állnunk, de ez nem rajtunk múlik. Amivel viszont más megyékhez képest büszkélkedhetünk: van teniszpályánk, kondicionálótermünk, pinceklubunk, bevezettük az üzemorvosi szolgálatot, üdülőt szereztünk. Úgy gondolom, ezek is jelentősen befolyásolják a munkahelyi közérzetet. — Több olyan kezdeményezése volt az elmúlt öt évben, amelyet a többi megye örömmel vett át... — Ezek közé tartozik a talár viselete, az ítélkezési szünet bevezetése, a regionális — fonyódi üdülőben tartott — tanfolyamok, a fogalmazótalálkozók kezdeményezése és nem utolsósorban az igazságügyi főiskola szervezése. — Milyen nagy siker, illetve kudarcélmények érték? — Kudarcot nem éreztem. Szerettem volna kicserélni, a bíróságok bútorait, de nem sikerült. Ezek a szedett-vedett bútorok nem illenek az intézmény méltóságához. A legnagyobb siker, hogy kiegyensúlyozott, jó a munkahelyi légkör a bíróságokon. A napokban kaptam az értesítést, hogy az Európa Tanács döntése alapján Kaposváron rendezik meg szeptember 2. hetében — Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia és Szlovénia részvételével — a nemzetközi bírói találkozót. Ez is a közös munkánk sikere. — Mi lesz a következő évek nagy kihívása? — Van, ami változtatásra szorul. Elsősorban az irodák szervezettségét kell javítani. Nagy kihívás a táblák elhelyezése. A kérdés az, hogy a nyugati táblát Kaposvárra telepítik, vagy más város kapja meg. Ha Somogyé lesz a lehetőség, akkor ez hatalmas átszervezéssel jár. — Mielőtt a megyei bíróság elnöke lett, mintegy húsz évig az ön nevét nagy bűntényeket tárgyaló tanácsvezető bíróként ismerhették meg az olvasók. Az elnök viszont nem tárgyal. Hiányzik a tárgyalóterem? — Amikor a megyei bíróság elnöke lettem, megfogadtam, hogy nem szakadok el a tárgyalóteremtől. Ezt nem tudtam megtartani. Jelenlegi feladataim ugyanis annyira szerteágazóak, hogy nincs időm felkészülni a tárgyalásokra. Ettől függetlenül változatlanul büntető bírónak tartom magam, és várom azt a könnyebb, lazább időszakot, amely időt és lehetőséget ad a tárgyalásokra való alapos felkészülésre. — Mit csinál az elnök, ha pihen ? — ír. Erről egy tréfás tanmese jut eszembe: amikor a napszámos a bárónőnél dolgozott és befejezte a kapálást, a bárónő azt mondta: jól van, pihenjen egy kicsit, vágjon fát! így vagyok én is, csakhogy engem az írás valóban pihentet. Tamási Rita Dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke fotó: török anett f 1997. január 18., szombat Az élet írta Kokainfutár Ebben az évadban bővelkedik a bemutatókban a Csiky Gergely Színház — kísérletező előadásokra teremtetett — stúdiószínpada. Legutóbb kortárs szerző, Tasnádi István darabja került színre. A 26 éves színikritikus az idei évadra etikai okból letette a tollat: három bemutatóban is érdekelt. A kaposvári színen a Kokainfutár futott be. — Életemben először fordult velem elő az, hogy az előadás több lett, mint a szöveg — mondta a kaposvári bemutatóról a Somogyi Hírlapnak. — Ami legfeljebb csak érzetekben, nyomokban van meg a darabban, azt Znamenák István rendező meglelte, és teátrálisan felerősítette. Kitalálta az előadás ívét, szerkezetét. A zenei világ Dévényi Ádám zeneszerzőnek köszönhetően erős és atmoszférikus lett. A játékteret én egy díszletben képzeltem el, esetleg vetítéssel, hiszen az Akropoliszt, a strandot szinte lehetetlen megvalósítani a színpadon. Ehhez képest az előadás mindent megold natúrban, még a repülőteret is, és ez elképesztően jó. — Mi a mű alapélménye? — Egy újságcikk. A határon lekapcsoltak egy kolumbiai fiatalembert, és a gyomrában óvszerbe csomagolt kokaint találtak. A helyzet abszurditása fogott meg, hogy egy emberi test egy árucikk tokja, raktára. A történet írásakor nem volt koncepcióm, ezért az esetlegesség érződik rajta, egy jófajta szabadság, amit szeretek. A figurákra sem tudnám mondani, ez vagy az vagyok, bár nyilván a Fiú áll legközelebb hozzám, de az öreg kiégett filozófus ugyanúgy az én terhem. Valahol mind én vagyok. — Van a történetben egy fontos időbeni ugrás, atmoszféra-változás. — A rendezés az első felvonást helyesen a nyolcvanas évek végére tette. Maria Kroll színre lépésével jön az új éra, és a kérdés, kiből mi lesz a megváltozott világban? Persze nem ilyen didaktikus az egész, de a „férgese” mégiscsak kihullik, azaz a mongolszakos bölcsész belehal az új világba; az identitászavaros fiúcska gengszter lesz, az alsó középosztály bevásárol, és nem történik vele semmi, az értelmiségi begubózik. — A színház találta meg a Kokainfutárt vagy fordítva? — A darab tavaly megnyerte az Egyetemi Színpad drámapályázatát, ám a színház megszűnt, a bemutató elmaradt. Ekkor kerestem meg Znamenák Istvánt, mert azt gondoltam, az ő reáliákba kapaszkodó, pontos színháza, fantáziája és humora sokat hozzá tud tenni a szöveghez. — Más drámájába is beleírt már az élet? — Egyszer fordítva esett, előbb megírtam, s aztán találtam meg újságban. A heccben egy emberről adminisztrációs hiba folytán bebizonyítják, hogy nincs, amit egy idő után el is hisz. Aztán olvastam, egy bácsi felesége özvegyi nyugdíjat kapott, a férfi meg járta a hivatalokat, itt van, és él. A Bábelna együtt íródott a produkcióval, az Ómenben, élve a hagyományos dramaturgia összes erényével, mindent kisakkoztam. Nem úgy a Kokainfutárban, aminek az esetlegességét szeretem. Én nem könyveknek írok szövegeket, hanem színpadi szövegeket akarok, ami működik. Mint itt. Balassa Tamás Tasnádi István kritikus, drámaíró fotó: Jang Róbert A düledező házban tíz embernek jut egyetlen ágy Szobányi nyomorúság Szokatlan volt, de lassan megtanulunk együtt élni a ténnyel: egyre többen lesznek, akik a megélhetéshez szükséges legelemibb dolgokat sem tudják már előteremteni. Számukra a létminimum is elérhetetlen szint. A szegénységnek és nyomorúságnak van egy olyan foka, amely már szinte hihetetlen és megdöbbentő. Bödőék Nagyberkiben laknak, túl a falu szélén. Itt már szinte kísérteties a csend. A látvány megdöbbentő. Az elhanyagolt udvar kifeszített szántókötelén a csontkeménnyé fagyott ruhák zörögnek. A csupasz téglafalon itt-ott rajta vannak még régi vakolat málladozó maradványai. Az összetákolt, omladozó háznak már nincs ajtaja, és az épület hátsó részén düledeznek a falak. — Ezt az ágyat most vettem — mondja a vékony, törékeny asszony, és a félig összedőlt helyiség sarkában egy szúette, törött fakeretre mutat. Magát is biztatja: — Majd rendbe hozzuk valahogy. Csak matrac nincs rá. Pedig kell a hely, sokan vagyunk. A ház egyetlen épen maradt helyiségében először szinte nem is lehet látni: az ablak üveg helyett bedeszkázva. A rozoga tűzhely résein át vaksin hunyorog a homályba a kevéske gally és fatörmelék parazsa. Meleget nemigen ad, füstöt annál jobban. Éppen csak néhány fokkal van melegebb itt bent, mint odakinn, a füstöt annál inkább. A nyitott ajtón gomolyogva távozik ki a fojtogató füst. A füstből csak lassan rajzolódik ki a „szoba” körvonala: egy konyhakredenc, a sarokban asztal. Középen az ócska, dupla ágy életre kel: három apró gyerek kezd mocorogni a foszladozó párnák között. A negyedik, a legkisebb, a babakocsiban sír fel. A fojtogató nyomorban szinte már tragikomikusan hat a fal melletti polcon álló régi tévékészülék, az egyetlen „luxus”... — Ebben a szobában élünk tizen — közli az asszony. — Nyolc gyerek van, a legnagyobb tizenkét éves, legkisebb öt hónapos. A férjem munkanélküli, házakhoz jár el segíteni néhány forintért vagy kosztért. Nekem volt munkám, de most itthon kellett maradnom a kicsikkel. A három legnagyobb már iskolás. A tankönyveket megkapták, de sok tanszert, füzeteket, ceruzát még most sem tudtam megvenni nekik. Csak hét végére jönnek haza, bentlakásos iskolába járnak, ott legalább meleg van és enni kapnak. 14 éve házasok. Albérletben kezdték, aztán ahogy egyre szaporodott a család, szociálpolitikai kedvezményt kértek, 300 ezer forint előleggel belevágtak az építkezésbe. A ház Szabadiban azóta sem épült fel, csak a félig kész falak állnak. A pénz meg sehol... Az asszony állítja: becsapta őket a vállalkozó, azért nem kapják meg a támogatás többi részét. — Ez a ház a mostohaapámé volt, édesanyám bérbe adta nekünk havi 2500 forintért, de már hónapok óta nem tudtunk fizetni neki. Még a villanyszámlát is ő állja, nekünk nem jut rá. Harmincezer forintból élünk ennyien. Ruhát még kapunk a Vöröskereszttől, ételre már nemigen jut. Néha veszek lisztet, krumplit, krumplistésztának. Meg néha bablevelest is főzök. Azt mondja: nem szokott álmodozni. Csak jó volna egy ház, nem ilyen düledező, ahol elférnének. A babakocsiban újra panaszosan felsír a csecsemő. Éhes. — Nem akartunk mi ennyi gyereket, dehogy is akartunk... Csak úgy jött. De ha már itt vannak, a jó Isten tartsa is meg őket egészségben... Csak volna mit enni adnom nekik... Törvényszerű ez a sors? Nincs remény? Jakab Edit Szívszorító nyomorúság: tízen laknak egy szobában fotó: Kovács tibor Murphy törvényei fotósoknak 1. Az elem akkor merül ki, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Hol van már az az idő, amikor még a mechanikus gépek uralták a világot?! A mai fotómasinának a lelke az elem, amely táplálja a filmcsévélő motort, az automata fényképezőgépek elektronikáját stb. És mindezek sajnos még a legtartósabb tartós elemből is meglepően gyorsan kiszippantják az áramot. 2. A lencse mindig a legkeményebb talajra esik. Amerikai barátunk állítja, hogy soha életében nem fogja elfelejteni azt a hangot, amely igen drága, speciális lencséjének szilánkokra való szétrobbanását kísérte. Különösen, mert egy másodperccel azelőtt még nem márványpadlón állt, hanem a kertben, a finom puha gyepen. 3. Az új filmfajták beharangozott előnyei többnyire gyártó fantáziájának szüleménye. Csak az fog ellőni egy tekercs filmet előzetes tesztelés nélkül, aki hisz a csodákban. 4. Egyetlen képet készíteni valamiről gyakorlatilag egyenlő a Sors kihívásával. Egy esküvő résztvevőiről vétek háromnál kevesebb képet csinálni beállításonként. Úgyis egészen biztos, hogy valakinek csukva lesz a szeme, illetve a laboratóriumi előhívó gép éppen ott szakít bele a filmbe, ahol nem kéne.