Somogyi Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-12 / 214. szám

2 HÍRSÁV Pályázati pénzen fejlesztik a fürdőt A szuloki termálfürdő fej­­­lesztésére ötmillió-kétszáz­ezer forintot költenek, töb­bek közt szennyvízcsator­nát építenek 3,2 millióért.­­ A munkákat még az ősszel megkezdik. (ga) Védnöki táblát kaptak a vendéglők . NÉGY HELYETT hat somogyi vendéglátóhelynek ítélték meg a kamarai vendéglő­táblát - pontosította előző napi közlését a Somogyi Kereskedelmi és Iparkama­ra. Pénteken lapunkat arról tájékoztatták: a díjazott me­gyei vendéglők között van az ordacsehi Csehivölgyi pincevendéglő, valamint a kutasi Hertelendy-kastély­­szálló étterme is. (hm) Újabb száz levelet hajtott az Életfa csaknem 1600 bronzlevél díszíti már a kaposvári vá­rosligeti Életfát. Pénteken délelőtt újabb 106, Kapos­váron született kisgyer­meknek adta át az emlék­lapot és az Életfára felke­rülő levél másolatát Szita Károly polgármester, (mk) Moli kapitány sulitúrán Az igazgató tudtával és en­gedélyével folytatott óraza­varó tevékenységet Molnár Vilmos, alias Moli kapitány, az En­joy rádió munkatársa a Toldi-iskolában. Tíz per­cet töltött egy osztályban, ahol a gyerekek visszaidéz­hették a nyári vakációt, és elküldhették kedvenc nó­táikat szeretteiknek. (szá) Hivatalosan zavart órát Moli kapitány a Toldi-iskolában ÉVE ÍRTUK továbbfejlesztik a Gelkát. A Gépipari Elektromos Karban­tartó Vállalat igazgatóhelyette­se a napokban Somogyban járt, s a megye ipari vezetőivel folytatott tanácskozásán a szolgáltatások fejlesztéseinek lehetőségeiről tárgyalt Megál­lapodtak, hogy az épülő ka­posvári Gelka-szerviz a Du­nántúlon legmodernebb rész­legekkel dolgozik majd. Az új szolgáltatóüzem átadására előreláthatólag jövő év au­gusztusában kerül sor, aki anno várt két-három na­pot a sötét képernyő előtt a tévészerelő megjelenésére, most bizonyosan megnyugo­dott: ha nem ultramodern a szerviz, akár még most is vá­rakozhatna... 4 0 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. SZEPTEMBER 12., SZOMBAT Titok még a vezetők pénze somogy Csak a Balatoni Hajózásnál nem ragaszkodnak a bűvös keddi dátumhoz (Folytatás az 1. oldalról) ,­ ­ Körlevélben már intézkedtünk az ügyben, az előírásokra vala­mennyi gazdasági társaság ve­zetőinek figyelmét felhívtuk - közölte kérdésünkre Kéki Zoltán címzetes főjegyző. Megtudtuk: csupán a megyeszékhelyen 12 szervezet tartozik ebbe a körbe. Amelyek nem üzemeltetnek sa­ját honlapot, azoknak az adatait a város internetes portálján he­lyezik el. Persze, majd.­­ Felfordult a gyomrom, ami­kor meghallottam az egészet - foglalta össze véleményét az elő­írásokról egy névtelenséget kérő kaposvári cégvezető. - Ez már mindennek a teteje, a gazdasági élet húsz csúcsvezetője miatt szórakoznak velünk! Bár Szabó Zoltán, a siófoki Zöldfok Zrt. elnök-igazgatója a jövő keddi határidő előtt nem nyilatkozott a céges fizetésekről, magáról az ügyről van vélemé­nye. - Minimum négy jelző jut az eszembe: képmutató, félreve­zető, cinikus és igazságtalan - így a siófoki direktor. - Azért képmutató, mivel olyan politiku­sok döntöttek, akik között egye­seknek milliárdos vagyona le­het. S ha valaki az osztalékból él, akkor a fizetésről akár le is mondhat. A cégvezetők legna­gyobb része azonban a havi bé­réből vásárol. Én biztosan, s még véletlenül sem a vagyonom utá­ni osztalékból élek. Ugyanakkor félrevezetőnek érzem az egé­szet, mivel a rendelkezés nem tesz különbséget, hogy milyen önkormányzati társaságról van szó. S talán az se mindegy, hogy kötelező vagy nem kötele­ző feladatot lát el a szervezet, részesült-e önkormányzati tá­mogatásban a cég. Nincs gyászos hangulat a te­metkezési vállalkozásnál. Leg­alábbis ezt állítják az érintettek. Puskás Béla, a megyei temetke­zési kft. ügyvezető igazgatója pénteken arról beszélt: öt évre visszamenőleg nyilvánosságra hozzák a végkielégítéseket s a személyi szerződéseket is.­­ Havi 879 ezer forint - a Ka­pos Volán igazgatásáért ennyi jár a vezérnek. Nagyjából. Ta­vasszal készségesen tájékoztat­ták lapunkat, ezúttal azonban el­hárították az érdeklődést. Időt és türelmet kértek. A vezérigazga­tói asszisztens készségesen je­lezte: a világhálón kedden min­den adatra rálelnek az érdeklő­dők. Amúgy népesnek ígérkezik a felhozatal, állítólag közel húsz személy nevét tüntetik fel. A törzstőke 15 millió forint, sa­ját tőke 15 millió forint, áll a ka­posvári vízművek honlapján.­A cégvezetés juttatása nem pub­­likus, legalábbis pillanatnyilag. Megkerestük Ift Miklóst, a kft. igazgatóját, ám - akárcsak Ko­máromi Attila, a vagyonkezelő zrt. igazgatója - jövő hétre ígért érdemi tájékoztatást. Magasabb fokozatba kapcsolnak viszont a buszosok: előreláthatóan már szeptember 14-én este zöld jel­zést kap a Kaposvári Tömegköz­lekedési Zrt. adatsora. - Elvetélt ötlet az egész - így kommentálta a tájékoztatás kö­rüli hercehurcát egy gazdasági szakember. A megye egyik meghatározó vállalatát is meg­kerestük, ám Barkóczi István, a Sefag Zrt. vezérigazgatója sem akart e témában nyilat­kozni. ■ Harsányi Miklós : Ön is kíváncsi a cégvezetők különböző juttatásaira? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: A szavazás eredményét hétfői szá­munkban közöljük. Ködösítés. Pillanatfelvétel a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. székháza előtt. Ettől a cégtől sem szivárogtak ki egyelőre bérinformációk Müller: mihamarabb kerüljön nyilvánosságra az állami vezetők bére! MÜLLER JÁNOS, a Somogy Me­gyei Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének titkára szerint helyes, hogy közzéteszik a vállalatvezetők fizetését, - Jó páran szerintem érdem­telenül nagy összeget tettek zsebre - jegyezte meg. - S nem csupán a fizetésről van szó, hanem az egyéb juttatá­sokra is gondolok. Az igazga­tósági, illetve a felügyelőbi­zottsági tagok olykor jelentős összeget kaptak, amely a me­zőgazdasági keresetekhez ké­pest meglepően soknak szá­mít. Egyetértek azzal, ha az állampolgárok látják a cégve­zetők javadalmazását, az érdekvédelmi szervezet tit­kára elfogadhatatlannak tartja az elképesztő vég­­kielégítések kifizetését. Mint mondta, ez eseten­ként olyan állami, ön­­kormányzat tulajdo­nú cégeknél is gyakorlattá vált, amelyek elő­zőleg hatalmas támogatás­ban részesültek. Müller szerint gyakran érdemte­lenül, mérték nélkül osz­togatták a pénzt. - Ez a mai gazdasági helyzet­ben elítélendő - szö­gezte le. MEGOLDÁSKÉNT azt javasolta: jo­gilag szabá­lyozzák, hogy a közvéle­ményt erősen irritáló hazai gyakorlat mi­hamarabb szűn­jön meg. Müller János: minél hama­rabb szűnjön meg az irritáló gyakorlat Ügyészségi felügyeletet a közös képviselőknek A társasházi törvény módosítá­sáról adott be javaslatot három szocialista és egy szabad de­mokrata képviselővel közösen Lamperth Mónika, Kaposvár or­szággyűlési képviselője. Erről pénteken tájékoztatta a sajtó képviselőit. - Javaslatunk lényege: az ügyészségek kapjanak felügye­leti jogot a társasházak közös képviselői felett. Előfordul, hogy a közös képviselő visszaél a rá bízott hatalommal. Olyan ügyeket visz keresztül, olyan ügyekben tud többséget szerez­ni, amelyek a későbbiekben a lakók közös érdekeit sértik - mondta Lamperth Mónika. - Je­lenleg jogorvoslatért csak a bí­rósághoz lehet fordulni. Ennél sokkal rugalmasabb megoldás - és ezt mondja a módosítás is -, hogy az ügyészségnek kell a felügyeleti jogot adni. A módo­sítás elfogadásakor is vita ala­kult ki a parlamentben, a köz­­társasági elnök pedig megfonto­lásra visszaküldte azt. Állás­pontja szerint a társasházak fe­letti ügyészi törvényességi fel­ügyelet indokoltsága, ennek ha­tékonysága megkérdőjelezhető. Az országgyűlési bizottságban heves vitát váltott ki az ügy, a fideszes országgyűlési képvise­lők nem akarják megszavazni, holott nyilvánvaló, hogy itt se­gítséget kell adni a társasház­ban élő embereknek. ■ F. Sz. Á. 1 Thürmer: Szita Károlyt támogatja a Munkáspárt Kaposvári látogatásának benyo­másait foglalta össze a sajtó kép­viselőinek pénteken Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. El­mondta: az országgyűlési vá­lasztások előkészítése ügyében jött Kaposvárra, hogy az embe­rek tudják, a Munkáspárt léte­zik, és részt akar venni a város politikai életében. - Még a szépen fejlődő Kapos­váron is égető probléma a mun­kanélküliség - mondta Thürmer Gyula. - A piacon tett látogatás alkalmából visszahallottuk az emberektől, hogy a Munkáspárt az a párt, amelyik nem lopott, nem csalt, és következetesen ki­áll a véleménye mellett. Thürmer Gyula elmondta: pártja támogatja Szita Károly polgármestert az önkormányza­ti szövetségek kormányellenes fellépésében. - Az önkormány­zatoktól pénzt elvonni bűn. Fel­háborító, hogy arról kell dönte­niük, a meglevő forintokat az idősek megsegítésére vagy a kultúrház fenntartására költsék. A pártelnök nagyrabecsülése és tisztelete kifejezéseként a me­gyei kórházban is látogatást tett. Véleménye szerint a mostani kormányzat nem akar tudomást venni a mai magyar egészség­ügy valós helyzetéről. Thürmer szerint rendre, világos törvé­nyekre és a helyzet magaslatán álló rendőrségre van szükség, s új alkotmányra. ■ F. Szarka Á. Magánügy a fizetés! AZT A MÓDIT KELLENE KÖVET­NI, ami Nyugaton divat - re­agált megkeresésünkre pén­teken Varga József, a KVGY igazgatója, aki egyben a So­mogyi Kereskedelmei és Iparkamara (SKIK) elnöke. Kifejtette: a fizetés a cég és az egyén közötti megállapo­dás, ez magánügy. A veze­tők bére nem tartozik a nyil­vánosságra, még akkor sem, ha állami vagy önkor­mányzati cég vezetőjéről van szó. SOKAN CSAK ÉS KIZÁRÓLAG az eset pénzügyi oldalát né­zik - folytatta. - Azt viszont nem, hogy az illető mit csi­nált a vállalat érdekében. Szerintem nincs szükség ar­ra, hogy egymásra irigyked­jenek az emberek, az skik elnöke aláhúzta: minden esetben a vezetőnek vagy a felügyeleti szervnek kell eldöntenie, hogy ki mennyit érdemel. S nyilván azt is nézik, hogy adott kö­rülmények között mekkora összeget tudnak kifizetni a munkavállalónak. arra a kérdésre, miszerint a cégvezetői átlagkeresetek­nél jelentős eltérés van-e az országos és a somogyi kö­zött, az SKIK elnöke azt fe­lelte: nem foglalkozik mások fizetésével. Ugyanakkor el­képzelhetőnek tartja, hogy - a dolgozók átlagkeresetéhez hasonlóan - számos somo­gyi vállalkozás vezetője ke­vesebbet kap, mint a fővá­rosban élő üzletemberek. Százmillió fölött a 2008-as adóbevallásokban szereplő adatokat tekintve el­mondható, hogy 50 millió fo­rint feletti jövedelmet a dél­dunántúli régióban összesen 72 magánszemély vallott be, tájékoztatta szerkesztőségün­ket pénteken az APEH régiós igazgatósága. Marton Ferenc szóvivő érdeklődésünkre kö­zölte: százmillió forint feletti jövedelmet Baranyában és Tolnában hatan, Somogyban négyen vallottak be. Vasba, Bakonyba kirándultak a fogyatékosok Felejthetetlen élményekkel gazdagodtak a fogyatékos fiata­lok vasi, illetve bakonyi nyara­lásuk során. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat siófok-kiliti városrészi intézményéből vit­tek gondozottakat táborozni a közelmúltban. Kemenesmi­­hályfán volt a szállásuk. Ma­­gyarpolányban nemcsak látták a híres műemléket, a Kálváriát, de végig is mentek a stációkon; festett faszobrok jelenítik meg a rózsafüzér öt titkát. Jártak Kő­szegen, Celldömölkön, a közeli Ság hegyen. Végigmentek a geológiai tanösvényen is. Két kirándulásukat anyagilag tá­mogatta a balatonkiliti refor­mátus egyházközség. ■ G. A. i/

Next