Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-23 / 118. szám

2 Jegyet árul az igazgató a nemzeti Színház jövő évadá­nak első előadására árusítja a jegyeket vasárnap a teátrum új vezetője, Vidnyánszky Attila a társulat új tagjaival. amióta világ a világ, a néző akkor vett jegyet, ha jó a da­rab. S jó volna, ha ez így is maradna! M. K. HE0EEEDBI Félidőben a Kaposvári Beszélgetések 2013 az arany János téri buszmeg­állóban várta a kaposváriakat szerdán Szita Károly. Kapos­vár polgármestere május eleje óta minden este más-más kör­zetbe látogat el, és beszélget a kaposváriakkal az eddig el­végzett munkáról és a közeljö­vő feladatairól. ■ M. K: Negyedik lett a kodályos diák NEGYEDIK HELYEZÉST ért el Müller Olga, a kaposvári Ko­dály iskola diákja a Teleki Pál Országos Földrajz Verseny döntőjében Balatonalmádiban. Dobrovodsky Tiborné felkészí­tő tanártól megtudtuk: a ver­seny írásbeli, szóbeli és terep­­gyakorlati feladatokból állt. Ol­ga a pesti és megyei győzte­sekből összeállt mezőnyben érte­ el a sikert. ■ KfflE '----H*’ Berzsenyi-est a marcali általános iskolában az dén is megrendezte a mar­cali Berzsenyi gimnázium a Berzsenyi-estet. Az est első fe­lében az egyszemélyes, illetve kiscsoportos bemutatóit láthat­ták, a második részben az in­tézmény színjátszóköre adta elő László Miklós Illatszertár című darabját. ■ V. E. Ifjú színész az iskolai esten MEGYEI KORKÉP - Méltatlan körülmények között kellett emlékeznünk - kereste meg lapunkat Dinya Miklós, a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubjának vezetőségi tagja a múlt pénteki honvédelem­napi rendezvényük kapcsán. Vas András A honvéd nyugdíjasklub hagyo­mányosan a kaposvári Berzse­nyi-parkban 1872-ben felállított 44-es Gyalogezred emlékművé­nél tartja megemlékezését, me­lyen nemcsak a veterán kato­nák és különböző szervezetek, de a kaposvári ezred, a toborzó­iroda, a megye és a város is kép­viselteti magát. Az idei ünnep­ségen a beszédet Jakó Gergely, a megyei közgyűlés alelnöke mondta, s részt vett az ünnep­ségen többek között Pintér Zol­tán vezérőrnagy, a légierő ko­rábbi parancsnoka, Sütő Tamás nyugállományú vezérőrnagy és Bárdos Antal mérnök-ezredes, a Boconádi logisztikai ezred pa­rancsnoka.­­ Az ünnepség méltó volt a rosseb bakák emlékéhez - foly­tatta Dinya Miklós - nem úgy a helyszín. A rendezvényhez en­gedélyt kellett kérnünk a vá­rosgondnokságtól, s kaptunk is egy hivatalos levelet Hartner Rudolfnak, a városgondnokság vezetőjének aláírásával, mely­ben közölték, hogy a’z kémény végeztével a területen rézidőt kell hagynunk. A szervezők ezt természetesnek vették, ám amikor múlt kedden kimentek a helyszínre, meg­döbbenve látták, hogy a gyalog­ezred obeliszkjének bokrokkal övezett környéke leginkább egy szemétlerakóval ötvözött nyil­vános vécére emlékeztet. - Láthatóan hajléktalanok él­nek a bokrokkal védett terüle­ten - magyarázta honvéd nyug­díjasklub vezetőségi tagja -, mely tele volt ételmaradékkal, ruhadarabokkal, zacskókkal, üvegekkel. És legalább tíz he­lyen találtunk emberi ürüléket, emiatt kegyetlen volt a bűz... A klub vezetősége mindezt te­lefonon jelezte a városgondnok­ságnak, s kérték, az ünnepség­re tegyék rendbe az emlékmű környékét. - Nemhogy három nap, de egy hét sem volt erre elegendő - mondta feldúltan Dinya Miklós. - Nem elég, hogy a megemléke­zést ilyen áldatlan körülmények között kellett megtartanunk, de amikor a hét elején ismét ki­mentünk a helyszínre, mindent úgyáMgy találtunk, illetve nem teljesen, ugyanis a koszorúinkat is szétdobálták addigra. - A jelzést követően természe­tesen összeszedtük a szemetet -felelte megkeresésünkre Hartner Rudolf, a városgondnokság veze­tője -, ám hogy a takarítás és a rendezvény között eltelt időszak­ban ki, mit csinált a parkban, azt nem tudhatjuk. Hozzáteszem: ha a szervezők nem szóltak vol­na előzetesen, akkor is takarítot­tunk volna, mint ahogyan rend­szeresen tesszük, mert Kaposvár kiemelt értékéről, parkjáról van szó. Mely nagyon sok munkát ad a városgondokságnak, ugyanis kitiltani nem lehet a hajléktala­nokat, de takarítani sajnos ne­künk kell utánuk. Méltatlan körülmények honvédelem napja Szeméthegyek rontották el az ünnepség hangulatát -< in­froncrík­ülíuiil köretes teljesítésé? 1ÖSC emelte a z Albrechtí tábornagy­ Szemét az emlékmű körül. Dinya Miklós szomorú, hogy a város hiába takarított, a körülmények nem változtak lkapták a tetteseket, akik kirabolták, és a vízelvezető árokba lökték a gyermeket BŰNCSELEKMÉNY A Kaposvári Rendőrkapitányság rablás meg­alapozott gyanúja miatt isme­retlen tettesek ellen indított el­járást. A rendelkezésre álló ada­tok alapján pénteken a kora es­ti órákban egy kaposvári be­vásárló­központ mögött egy 12 éves kaposvári gyermektől két ismeretlen erőszakkal elvette a mobilját - tájékoztatott a So­mogy Megyei Rendőr-főkapi­tányság. Miután elvették a sért­ettől a telefonját, a bevásárló­­központ mögötti vízelvezető árokba lökték, majd elfutottak a helyszínről.­­ A nyomozás során a rend­őrök látókörébe került L. Viktor 20 éves, valamint egy 15 éves fiatalkorú személy - közölte az SMRFK.­­ A rendőrök a fiatal­korút még aznap, 20 éves tár­sát pedig másnap fogták el. A rendőrök mindkettőjüket gya­núsítottként hallgatták ki és - őrizetbe vételük mellett - kez­deményezték előzetes letartóz­tatásukat. A Kaposvári Járásbí­róság a gyanúsítottakat 30 nap­ra előzetes letartóztatásba he­lyezte. ■ Molnár Gábor telek. Szép a telek eleje, a hátul­ját a fene ott egye, a fűmag lassan beérik az Akácfa utcai ingatlan Kötél utcai felén. Vagy csak lusta­ság, vagy spekuláció, hogy talán nem veszik észre? Pecás együttműködés. Az a hír járja, hogy Az Ovi nemzeti stratégiai együttműködési megállapodást tervez egy vonyarcvashegyi pecse­nye- és hurkasütővel, egy apáti kegytárgykészítő- és ostyasütő kisiparossal, valamint a Video­­ton-stadion cukorka-frutti- és szo­­tyolaárusával. Csoknyai határszemle. Beszédes, figye­lemre méltó adatok jelennek meg a Pillanatfelvétel rovat grafikonjai által. De a május 6-án megjelent, Fónai Imre által írt jegyzet sem semmi. A környezetemben is ren­geteg a megkeseredett, kilátásra­ OLVASÓI ÜZENETEK tan helyzetben gürcölő kis­gazda kis földdel, sok nehézséggel! Az egykori „agrárcsodát” végrehajtó, chilei cseresznyét kedvelő, tej­­jel-mézzel folyó Kánaánt ígérő mi­nisztert kellene meghívni a bá­­bonymegyeri meg a többi határba kis határszemlére, ki komondor. Szegény asszony ta­lán saját magát verte meg. Kíván­csi lennék, hogy hány évet kapna a kedves ura, ha nem lenne képvi­selő? így még lehet tovább alázni asszonyát akár ország-világ előtt is. Damu2. * Balogh képviselő ré­szegen félholtra verte élettársát. Kínjában előrángatott hebegése a vak kutyáról magát minősíti. Megszólalt felesége is, akit koráb­ban sokszor bántalmazott. Szem­forgatva szajkózzák, hogy a csa­lád a házasság, az élettársak má­sodosztályú polgárok. Balogh nem volt a teremben mikor erről szavaztak? A vizet prédikálják, közben vedelik a bort és a pan­csolt pálinkát! Laci bácsi szúnyog: Megkérném az illetéke­seket gondoljanak azokra, akik szeretnék élvezni az estéket a jó le­vegőn. Elkezdhetnék a szúnyogok irtását, mert ez kibírhatatlan! És mutyi. Azt mondja a kormány szóvivője, hogy ígéretüket teljesí­tik: új munkahelyeket teremte­nek Kirúgunk egymilliót, odaad­juk másnak (például trafikmu­­tyi), ígéret teljesítve?! Gé * Most szokom le a dohányzásról, nem gazdagítom minden elszívott szállal a mutyizókat! Laci bácsi Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! Szakmai elismerés a távfűtési műszaki vezetőnek díj A legmagasabb szakmai el­ismerést, a Knuth Károly díjat kapta Zanatyné Uitz Zsuzsan­na, a kaposvári Önkormányza­ti Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. távfűtési műszaki vezető­je a Magyar Távhőszolgáltatók Szövetsége 13. konferenciáján Balatonfüreden. A kitüntetés sokéves példaértékű tevékeny­ségét ismerte el. ■ M. K. 2013. MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK Május 27-29. között várják a mintákat a megyei borversenyre szőlősgyörök A Somogy Me­gyei Önkormányzat, a Somo­gyi Hírlap Szerkesztősége és a Szent Anna Borház hagyo­mányőrző céllal megszervezi a Somogy megyei kisterme­lők és hobbi borászok V. Me­gyei Borversenyét. A megmérettetésre­­ a szer­vezők tisztelettel hívják mindazokat a kistermelő­ket és hobbi borászokat, akik adóraktárral nem rendelkez­nek. A versenyen a borokat a Dél-Balatoni Borvidék legne­vesebb borászai bírálják el, és ítélik oda az arany-, ezüst- és bronzérmekről szóló okle­veleket. A legmagasabb pontszámú borokból kerül kiválasztásra Somogy megye legjobb fehér, rosé, vörös kistermelői bora. ■ A kistermelők és hobbibo­rászok jelentkezését vár­ják a megyei borverseny szervezői A bormintákat Szőlősgyörökön fogadják A versenyre nevezni kizá­rólag Somogyban termelt fe­hér, rosé és vörös borokkal le­het, évjárat-megkötés nélkül. Direkt­ termő szőlőből készült borok nem nevezhetnek. A nevezés és a borverseny helye: Szőlősgyörök Szent Anna Borház, Rekesz dűlő. Nevezés a minták leadásával egy időben és helyen: május 27-28-29, 9-17 óra között. A mintákat a borbaráti közössé­gek is összeszedhetik és egy­ben is leadhatják. A mintákat 0,75 literes bor­palackokban kell leadni, faj­tánként három palackot. A palackon fel kell tüntetni a termelő nevét, címét, telefon­számát, a bor fajtáját, a bor termelőhelyét, évjáratát. A nevezési díj 1.000 forint+ÁFA fajtánként, melyet a minták leadásával egy időben kell a helyszínen befizetni. A borverseny - borkósto­lóval és zsíros kenyér­par­tival egybekötött - ünnepé­lyes eredményhirdetése júni­us 6-án 17 órakor lesz a Len­gyeltóti Művelődési Házban. A versennyel kapcsola­tos tájékoztatást ad Komá­romi Ferenc (30/99-72-711) és Lábadiné Somogyi Márta (82/898-246). MÁJUS 23- CSÜTÖRTÖK BALATONLELLÉN 10 órakor Szőlő­szem Kálmán címmel Écsi Gyöngyi énekes-mesemondó előadása a mű­velődési házban. KAPOSVÁRON 18 órakor Európa XX. századi titkos története címmel tart előadást a Kaposvári Polgári Casino soron következő programján az Együd Árpád Kulturális Központban Zetz Jó­zsef aranyokleveles történelem tanár. ÁLLANDÓ PROGRAMOK BALATONLELLÉN az Afrika Múzeum­ban (Kossuth L. u. 2., képünkön) afrikai trófea- és folklórkiállítás, gróf Somssich Pongrácz és Soltész István gyűjtemé- PROGRAMAJÁNLÓ nye; nyitva munkanapokon 9-16 óráig. A Kapoli Múzeum és Galériában (Kos­suth L. u. 35.) id. és ifj. Kapoli Antal so­mogyi pásztorfaragók és Ligeti Miklós szobrászművész állandó kiállítása. BARCSON a Dráva Múzeumban (ké­pünkön) Barcs múltja és jelene címmel állandó kiállítás, amely a város életét és kultúráját mutatja be a kezdeti idők­től a közelmúltig. KAPOSVÁRON a Vaszary Emlékház­ban Vaszary János állandó emlékki­állítása előzetes bejelentkezéssel (T.: 82/512-228) várja az érdeklődőket. A megyei múzeumban (Kaposvár, Fő u. 10.) Természeti örökségünk címmel természettudományi kiállítás, valamint Rippl-Rónai Ödön gyűjteménye március 31-ig hétfő kivételével naponta 10-től 15 évig látogatható. A Róma-hegyen (T.: 82/422-144) Rippl-Rónai Emlék­múzeum, MARCALIBAN Marcali Városi Hely­­történeti Múzeum (Kulturális Korzó, Múzeum köz 5. T: 85/510-520) Nyitva: hétfőtől szombatig 10-19 óráig. NAGYATÁDON Haditechnikai park (ké­pünkön): ágyúk, harci járművek, repülő­gépek, kézi fegyverek, felszerelések és egyenruhák (Széchenyi tér); vasárnap 14-18 óráig látogatható, illetve más idő­pontban előzetes bejelentkezés alapján a 82/351-962-es, a 30/444-5339-es, és a 30/987-4899-es telefonszámon.

Next