Somogyi Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-23 / 120. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP FELÜTÉS Elfoglalt fideszesek Munkahelyi elfoglaltsága mi­att mondott le Szamosi Lóránt a frakció vezetéséről - áll a sió­foki Fidesz-frakció közlemé­nyében. NEMRÉG Szalai István sió­foki Fidesz-elnök is „családi, munkahelyi és tanulmányi elfoglaltság” miatt mondott le. Ennyi elfoglalt Meszest! (fi) HÍREK Gyermekekkel a szegénység ellen NAGYATÁD A nagyatádi Árpád és a háromfai Móricz iskola diákjai a „facultas” (lehetőség) prog­ramjuk keretében dolgozták fel a gyermekszegénység témát. A program zárásaként mintegy kétszáz tanuló vonult fel Nagy­atádon - a cél az volt, hogy fel­hívják a figyelmet a gyermek­­szegénységre­­, s arra kérték a felnőtteket, hogy írják fel gon­dolataikat az általuk hozott „hir­detőtáblára”. Gy. J. Bemutatták a Rippl-Rónai sütit BUDAPEST Átesett a tűzkereszt­ségen a Rippl-Rónai sütemény, amelyet pénteken délután Bu­dapesten a Gourmet Fesztivá­lon mutattak be. Ott volt a torta megalkotója, Pataki Ádám cuk­rászmester és Segál Viktor séf is, a színpadon pedig Mautner Zsófia faggatta Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét. F. G. Kodályos diák földrajzos sikere KAPOSVÁR Az Egerben rendezett XXIII. Teleki Pál országos föld­rajz-földtan versenyen a 7. osz­tályosok között kilencedik lett Müller Júlia, a kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulója. A diákot Dobrovodsky Tiborné készítette fel. H. M. Biogáz áramlott a környezetbe KAPOSVÁR Biogáz-szivárgás el­hárítását gyakorolták a kapos­vári cukorgyárnál. A feltétele­zés szerint egy csővezetéken anyagfáradás miatt lyuk ke­letkezett, s biogáz áramlott a környezetbe. A tűzoltókon és a Kötél egyesület tagjain kívül a katasztrófavédelmi labort is ri­asztották. H. M­­. Somogyi duó nagy sikerei KAPOSVÁR Negyven diák méret­tetett meg a kerékpáros isko­la kupa gyulai országos döntő­jében, ahol somogyi siker szü­letett: a fiúknál Lukics Gábor győzött, míg a leányoknál Fritz Eszter harmadik lett, s ők nyer­ték a csapatversenyt. A három napos versengésen elméleti és gyakorlati feladatokat oldot­tak meg az indulók. H. M. 2015. MÁJUS 23., SZOMBAT Magyar csoda: negyven év után gyógyuló paralízisesek Öles léptek a Taigetoszhoz KAPOSVÁR Tizennyolc év után le­köszönt a Mozgáskorlátozott Egyesületek Országos Szövet­ségének elnöki tisztéről Hege­dűs Lajos kaposvári ügyvéd. Aki bő tíz éve úgy fogalmazott: a történelmi fejlődés a spártai Taigetosztól indult, s ma vala­hol a félúton jár az esélyegyen­lőség, mondjuk így, Eldorádó felé. Vas András andras.vas@mediaworks.hu - Most melyikhez járnak köze­lebb? - Az elmúlt években öles lép­tekkel haladtunk a Taigetosz fe­lé - felelte Hegedűs Lajos. - A gazdasági válság kitörése óta rendkívül sokat romlott a hely­zet. - Ennyit számít a pénz? - Az anyagi helyzet a döntés­hozókon múlik, az ő fejükben pedig nem sikerült rendet tenni. Jövőre 3,6 milliárd forintból gaz­dálkodhat a támogatói szolgálat, ami az idei 2,6 milliárdhoz ké­pest előrelépés. Viszont 2009- ben kilencmilliárdot kaptunk... A megváltozott munkaképessé­gűek foglalkoztatási támogatá­sa 2016-ra ötmilliárddal emel­kedik, az idénre viszont ugyan­ennyivel csökkent. Vagyis vis­­­szaáll a 2013-as állapot, mely amúgy a 2011-es minimálbér­re lett kiszámítva. Ennek elle­nére a kormányzati kommuni­káció szerint emelkedik a támo­gatásunk.­­ Legalább az akadálymentesí­tés megvalósult? Először 2005- re kellett volna lezárulnia, aztán szépen tologatni kezdték a ha­táridőket... •­ ...és végül eltörölték... A tör­vény szerint majd a kormány ha­tároz meg időpontokat, csak ép­pen ilyen még előkészítés alatt sincsen. De ez talán a legkisebb probléma, hiszen az uniós támo­gatások felhasználásánál előírás az akadálymentesség, s ezek többé-kevésbé megvalósulnak. A hazai építési törvény is ugyan­ezt mondja ki: na, itt azért a kivi­telezések során már akadnak ér­dekes dolgok. - És a tömegközlekedés? - A helyi járatú buszoknál látható az előrelépés, igaz, mi­vel Nyugaton komolyan veszik az esélyegyenlőséget, a gyártók már csak alacsony padlójú jár­művekkel jönnek ki. A távolsá­gi közlekedésben viszont ideha­za egyetlen ilyen sincs! - Megtehetik a cégek? - Ilyen a gondolkodásmód, ar­ra van pénz, amire a döntésho­zók azt mondják: ez kell. Vagyis akár juthatna is erre a területre, ha kapna némi prioritást. A sta­dionokra például jut... - Ilyenkor kell vernie az asztalt az érdekvédelmi szervek képvi­selőinek.­­ Csak éppen nincs kinek. MEOSZ-elnökként korábban ti­zenegy miniszterrel volt kapcso­latom, 2010 óta viszont nem ta­lálkoztam a szakminiszterrel. Aki még a fogyatékosügyi tanács üléseire sem jött el, noha ő az el­nök. Ez a hozzáállás azért tükröz egyfajta értékrendet... Ahogyan az is, hogy a sajtóból tudjuk meg: a gyógyászati segédeszköz-rend­szert átalakítják, s 15 milliárdot kivonnak a területről. Mondtam az államtitkárnak, mi vagyu­nk a legfőbb érintettek, 220 ezer em­bert érint a kérdés, nem I mi lett volna szólniuk? - A közel két évtized alatt melyik volt a legjobb időszak? - Az első Fidesz-kormányé. Akkor lépett életbe az esély­egyenlőségi törvény, renge­teg támogatást vezettek be, fo­lyamatos volt a kommuniká­ció. Harrach Péter miniszter­ként negyedévente leült ve­lünk egyeztetni. Utána 2009- ig nagyjából stagnált a helyzet, azóta folyamatos a visszalépés. Kirakatintézkedések születnek, melyek néhány száz embernek kedveznek, százezrek számára károsak. Az elmúlt hat év szél­malomharc volt, próbáltuk lassí­tani a romlást, nyiltan. 1980 óta a Mozgáskor­látozottak Somogy megyei Szervezetének elnöke. 1983-ban szerzett jogi diplomát a Janus Pannonius Tudományegyetemen. 1985-ban tett ügyvédi sza­kvizsgát. 1997-től az idén májusig a Mozgáskorlátozott Egyesületek Országos Szövetségének el­nöke volt. 2004-ben Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetést ka­pott. 2010-ben átvehette a köz­­társasági érdemrend tisztik­eresztjét. - Azért csak akadt valami pozití­vum is az elnöksége alatt... - A társadalmi gondolkodás je­lentősen megváltozott, ahogy a fogyatékos ügyek ismertsége is. Csakhogy ennek a haszna hos­­­szabb távon érződik majd. Jelen­leg azért még ott tartunk, hogy az autós azért nem áll a mozgáskor­látozott parkolóba, mert fél a bün­tetéstől. Egy osztrák azért, mert tudja, másoknak van szüksége a helyre... S az is igaz, ha azt kér­deznék az emberektől, jusson-e több pénz erre a területre, nem biztos, hogy igent mondanának. - Támogatunk, de csak ha nem kerül semmibe? - Ez az elmúlt évek politikai kommunikációjának egyik kö­vetkezménye: azt sulykolták, a megváltozott munkaképessé­gűek jelentős része csaló. Azt már senki sem mondta el, hogy a felülvizsgálatok nem ezt álla­pították meg. Még ha a vizsgá­lati módszertan igencsak érde­kesnek bizonyult, hiszen a gyer­­mekparalízis áldozatairól negy­ven év után sikerül kimondani: nem súlyosan fogyatékosak. Az új módszer szerint hatvan száza­­lékuk meggyógyult... És persze így nem jogosult támogatásra... Hegedűs Lajos: H a társadalmi gondolkodás pjl jelentősen megváltozott. S a haszna még nem érződik Balesetveszélytől félnek a járművezetők a somogyi térségekben Kaszálással hárít a közút SOMOGY Balesetveszélyes lehet az útmenti magas fű, rendszeres ka­szálást követelnek az autósok. Dél-Somogyban - Lad, Homok­­szentgyörgy, Kadarkút térségé­ben is - jelezték ezt a közlekedők, de máshol sem lehetnek mindig elégedettek a járművezetők. - Olyan sok pénz kell ahhoz, hogy legalább az útmenti sáv be­látható legyen, s eltakarítsák a gazt? - mérgelődött egyik olva­sónk. Pécsi Norbert, a Magyar Közút szóvivője azt mondta: a so­mogyi mérnökségek hetek óta fo­lyamatosan kaszálnak. A napok­ban kilenc traktorra, eszközhor­dó alapgépre szerelt kasza dolgo­zott, illetve saját dolgozóik és a közfoglalkoztatásban résztvevők. - Közel 23 millió négyzetmé­ternyi terület kaszálását tervez­zük, mintegy 3,5 milliót teljesí­tettünk - összegzett. - Ezekre a munkákra éves szinten 133 mil­lió forintot fordítunk. A kaszálás gyakoriságát az Országos Köz­utak Kezelési Szabályzata alap­ján végezzük, a gyorsforgalmi és főutakon négy, illetve három pad­kakaszálást és két rézsűkaszálást tesz lehetővé, az összekötő- és be­­kötőutakon két, illetve egy padka­kaszálást és egy rézsűkaszálást. A szolgáltatási osztályok­nak megfelelően zajlik a ka­szálás, de az idegenforgalom szempontjából fontos területe­ket - mint például a Balaton dé­li partját - a lehetőségekhez ké­pest kiemelten kezeli a Magyar Közút. Pécsi elismerte: az el­múlt hetek időjárása, a sok csa­padék és a napsütéses idő miatt az út menti növényzet is gyor­sabban nő, de mindent megtesz­nek annak érdekében, hogy bal­esetveszélyes helyzetek ne ala­kulhassanak ki. Harsányi Miklós Biztonsági tényező az utak jó beláthatósága. Az autósok a megye sok rész­éről jelezték: kaszálni kellene Elloptak húsz méhkaptárat • Folytatás az 1. oldalról MERNYE - Nem egyetlen tolvaj lehe­tett, ilyenkor a tettesek szervezet­ten, teherautóval érkeznek, és leg­alább két férfi kell, hogy felpakol­ja a mintegy 80 kiló súlyú kaptá­rokat - mondta Petrus Lajos, a Ka­posvár Térsége Méhész Egyesület elnöke. - Az idén kicsivel jobb ter­més előtt állunk, mint a tavalyi, az akác gyenge-közepest ígér. A lopás a méhész szakma bel­ső problémája, állítja Nagy Csa­ba szaktanácsadó. - Nem az át­lag fogyasztó lop, nem ért a mé­­hekhez, gyakran a méhész a mé­hésztől, ez súlyos erkölcsi kér­dés. Nagy a kockázat a kihelye­zéskor, mert a kaptárok külterü­leten, védtelenül állnak - mond­ta az OMME megyei szakértő­je. Az idei termésről szólva ő is megemlítette, hogy a kaptárok­ban álló akácméz nem ígérkezik rossznak. K. G.

Next