Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-16 / 13. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP A doni áttörés hetvennegyedik évfordulójára emlékeztek megyeszerte A hőstettek főhajtásra köteleznek 1942. június 1-én a kaposvári vasútállomáson lelkesen búcsúztatták a keleti frontra indulókat, hogy aztán egy év múlva jelentősen megfogyatkozva, szinte észrevétlenül érkezzenek haza. Az eltelt egy esztendő a magyar történelem egyik legtragikusabb időszakáról szól: a Jány Gusztáv vezette 2. hadsereg hozzávetőleg 120 ezer fős veszteséget számlált. Ebből 100 ezer ember a doni ütközetben esett el, sebesült meg, tűnt el vagy került hadifogságba. Somogyból a tizenhárom és fél ezer harcba indulóból közel hétezer katonát sajnos hiába vártak haza... Varga László KAPOSVÁR Mi is történt hát abban a végzetes esztendőben, amely örök nyomot hagyott nem csupán az elesettek hozzátartozói, de a túlélők lelkében is? Mik voltak az okai az értelmetlen emberveszteségnek? Mivel a német hadiszerencse 1941 végén, 1942 elején megfordulni látszott, szüksége volt a németeknek a szövetségesek, köztük Magyarország jelentősebb haderővel történő részvételére a Szovjetunió elleni háborúban. Erőteljes német követelésre kezdődött meg a magyar hadsereg szervezése 1942 elején. A rendelkezésre álló rövid idő alatt nem sikerült a tervezett létszámú haderőt felállítani, ezért megmaradt a két gyalogezredes kialakítás. Ezt a formát könnyű hadosztálynak nevezték. Állományukba egy-egy kerékpáros- és huszárszakasz, illetve egy kísérő könnyűágyús üteg is bekerült. A hadsereg részét képezte még egy páncélos hadtest és egy repülődandár. „A Himnuszt, a Szózatot énekeltük, megcsókoltuk a drága magyar földet...” A haderő fegyverzete jóval gyengébb volt a németekénél, szállítóeszközeik, ruházatuk nem az oroszországi viszonyokhoz igazodott, különösen nem a végtelen hómezőkhöz. (Bár a németek ígéretet tettek arra, hogy a harcolókat a fronton jobb fegyverzettel és felszereléssel látják el, ígéretüket azonban csak részben teljesítették.) Ilyen előzmények után 1942 tavaszán indultak az első szerelvények a szovjet frontra. A nyáron súlyos harcok után elérték a Don folyót. 1942 őszén már minden tekintetben megfogyatkozott, önbizalmában megrendült magyar hadsereget találunk a Don partján. A tél küszöbön állt, a harcoló alakulatokat nem sikerült leváltani. Mivel ekkor a németek már minden erőforrásukat Sztálingrádra összpontosították, a magyar haderő ellátása gyenge volt, a veszteségeket nem tudták pótolni. A felszerelés, ruházat elhasználódott, a legénység harci szellemét megviselte az arcvonalban felváltás nélkül töltött hosszú idő. A velük szemben álló szovjetek ugyanakkor a sokkal jobb téli felszerelés mellett vadonatúj fegyverekkel, köztük a félelmetes „Sztálin-orgonával” rendelkeztek. A 200 km hosszú arcvonal védelme ilyen feltételek mellett lehetetlen küldetés volt. Az orosz tél beköszöntével a hiányosságok egyre súlyosabb problémát jelentettek. A 30-40 fokos hidegben sok volt a fagysérült, a hiányos táplálkozás és fűtés tömeges megbetegedésekhez vezetett. Harci cselekmények nélkül is sok volt az áldozat. 1942 végén a sztálingrádi helyzettel összhangban várható volt egy szovjet támadás. Ennek veszélyét a hadsereg vezetése helyesen mérte fel, és intézkedéseket sürgetett először a szövetséges német parancsnokság részéről, majd mivel semmi nem történt, a magyar főparancsnokságtól. „Szakaszunk is készült a nagy útra. De hogy hová megyünk, nem tudtuk...” (Negyedes Károly szakaszvezető, 36. gyalogezred) Végül Horthy Miklóshoz fordultak, eredménytelenül. Horthy ez ügyben személyesen Hitlerrel is felvette a kapcsolatot, de nem ért el gyakorlatilag semmit, lánynak mindössze annyit sikerült kijárnia, hogy az 1. páncéloshadosztályból és további német páncélosegységekből erős köteléket szerveztek. Ez az ún. Cramer-csoport az esetleges szovjet támadás ellen gyorsan bevethető hadseregtartalékot képezett - bevetésére azonban tragikusan későn került sor... Ilyen előzmények után indult 1943. január 14-én a magyar hadsereget is érintő, mindent elsöprő szovjet támadás. A doni áttörést a hősi erőfeszítések árán sem sikerült megakadályozni. A kilátástalan küzdelemben sokan elestek, halálra fagytak, mások fogságba kerültek. A szovjet hadigépezet megállíthatatlanul robogott tovább... Jány Oszkár 1943. április 4-i hadseregparancsában megállapította, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig keményen állta a harcot, sőt olyan ragyogó fegyvertényekkel tűnt ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez méltóak, és felveszi a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel. A hadsereg maradványait 1943. április 24-én kezdték el hazaszállítani. A magyar határ elérésekor Bauman Nándor tartalékos szakaszvezető fogalmazta meg visszaemlékezésében a leírhatatlan boldogságot. A keleti frontra vezényelt katonák közül több mint nyolcvanezerről soha nem derült ki, mi lett velük, ennyien tűntek el Végeláthatatlan menetoszlop, sokan a halálba meneteltek Ellátmány ha volt is, alig-alig tudták eljuttatni a katonákhoz Ellátási problémák, sok eltűnt Az ellátási problémák oka kettős volt: nem kapott a hadsereg a németektől elegendő harceszközt, az anyaországból kiszállítandó készletek kijuttatása a túlterhelt vasútvonalak miatt pedig lassan történt. Ugyanakkor például élelmiszer, fűtő- és építőanyag bőségesen volt a hadsereg ellátó körzetében, de a belső ellátó hálózat problémái miatt (ló- és takarmányhiány, rossz utak) nem tudták azt a harcoló csapatoknak kijuttatni. A visszavonulás során nem lehetett felmérni az áldozatok, a halottak számát. A halottá nyilvánításhoz az azonossági a jegybetétlap („dögcédula”) bemutatásán kívül két tanúra is szükség volt, akik aláírásukkal igazolták a halálesetet. Mivel a hosszadalmas procedúrára a visszavonulás közben nem kerülhetett sor, a hősi halottak és a fogságba esettek az „eltűnt" kategóriába kerültek. Az eltűntek száma több mint 80 ezer főre tehető. * r - — - Marcaliban, Szóládon is emlékeztek Az elmúlt évben a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestületnél egy új hadtörténelmi előadássorozatot indítottak a szervezők. A sorozatba jól illeszkedik az 1942-ben frontra küldött 2. magyar hadsereg történetének a bemutatása. Forgó Ferenc, az Ipartestület egyik aktív tagja elevenítette fel a magyar királyi 2. honvéd hadsereg keleti frontra küldésének történetét. Az első és második világháborúban elesett hősökre emlékeztek Szóládon. A reformátusok gyülekezeti házában Rózsás Elemér polgármester beszéde után Borza Miklós balatonszemesi plébános szólt az egybegyűltekhez. A Szóládi Dalkör énekét Hajdú Zoltán Levente helybeli református lelkipásztor és Právetz Anikó segédlelkész igei gondolatai követték. A megemlékezés a világháborús emlékműveknél zárult, ahol az önkormányzat és az egyházak képviselői elhelyezték a kegyelet koszorúit. Gamos A.-Kiss K. Parancsot teljesítettek, s abban a hitben harcoltak, hogy a hazájukat védik • Folytatás az 1. oldalról Vasárnap délelőtt a Hősök templomában a doni áttörés 74. évfordulója alkalmából mondott gyászmisén Rajkai István plébános az igazságosigazságtalan háború kérdését boncolgatva kiemelte: az idegen földön elesett katonáink parancsot teljesítettek, s tették ezt abban a hitben, hogy a hazájukért harcolnak. A Don-kanyarban elesettek a nagypolitika áldozatai voltak. Puskás Béla nyugállományú alezredes, a rendezvényt szervező Mártírok és Hősök Alapítvány moderátora beszédében felelevenítette a Don kanyarban történteket, majd arról beszélt, hogy immáron negyedik alkalommal keresték fel a volt Szovjetunió területén a tragikus események színhelyeit. Bár nagyon sok áldozat névtelen sírban fekszik, a meglévő katonai sírok és emlékhelyek mellett újabb, ötvenezer fős katonai temetőt nyitottak Oroszországban. Az alapítvány kiemelt figyelmet fordít egyebek mellett a somogyi, köztük a kaposvári áldozatok emlékhelyeinek bővítésére, ápolására is. Az ünnepség után a megyei és városi önkormányzat, a fegyveres erők, valamint pártok és egyéb szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat a mártírok emlékművénél. A fegyveres testületek, az önkormányzat képviselői is koszorúztak 2017. JANUÁR 16., HÉTFŐ