Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-05 / 207. szám

2017. SZEPTEMBER 5., KEDD A hernyók diadalát nem tudta megállítani a Közút Veszélyben a fasor Annyira megragadta egy va­laha csodálatos út menti vadgesztenye fasor pusztu­lása egy ötvöskónyi középis­kolás diákot, hogy levelet írt szerkesztőségünknek. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu BÁRDUDVARNOK-KADARKÚT Az ötvöskónyi Anita levelé­ben az áll: szerinte a hernyók diadala az, ahogy az aknázó­­moly lárvák kíméletlenül vé­gigpusztították a hatalmas fák lombozatát kilométere­ken át. Attól tart, hogy végső­ megoldásként előkerül majd a motoros fűrész... Utánajártunk, és megtud­tuk, hogy tavaly még közö­sen védekezett a bárdudvar­­noki önkormányzat és a Köz­út a fasor kártevői ellen. Meg­találtuk azt is, aki ezt a mun­kát eddig elvégezte. - Én védekeztem tavaly, de az idén változás történt: a Köz­út budapesti központja egy al­földi céggel kötött szerződést - mondta Tóth István, növény­­védelmi szakmérnök. - Nem tudok róla, hogy azóta volt-e egyáltalán permetezés. A nyá­ron kedvezett a rovarkárte­vőknek a forró, száraz idő, emiatt kifejezetten jól érezték magukat, ami a mi munkákat nehezítette. A rovarölő szere­ket általában az optimális 25 Celsius-fokos hőmérsékletre kísérletezték ki, az idén nyá­ron én mértem árnyékban 37, napon 52 fokot is. A szakember szerint a vad­gesztenye-aknázómoly 15 éve jött be hazánkba Ázsiából, ter­mészetes ellensége nincsen, ezért hatványozottan garáz­dálkodhat. A pille csupán 2-3 milliméter, a tojását csak na­gyítóval találni meg. - A her­nyót nem látni a fán, ahogy ki­kel, rögtön beveszi magát a fi­atal hajtások két rétege közé, ott csinál magának aknát - mondta. - Az önkormányza­tok szeretik a szép vadgeszte­nye fákat, mert nem vedlik le a kérgüket, mint a platán. Az idén sok vadgesztenye-perme­tezést végeztünk Balatonbe­­rénytől Barcsig. - Az elmúlt években az volt a gyakorlat, hogy a Közúttal közösen felfogadtunk egy so­mogyi vállalkozót, ő folyama­tosan permetezte a fasort, ak­kor elfogadható állapotban volt - mondta Mester Balázs, bárdudvarnoki polgármester. - Az idén azonban a Közút a saját hatásköre alá vonta a vé­dekezést. Közbeszerzési eljá­rásban meghirdették, majd az egész országban elnyer­te a vadgesztenyefák kárte­vői elleni védekezést egy szá­momra ismeretlen cég. Látjuk az eredményt: olyan, mintha vízzel locsolta volna. Én ezt nem fizetném ki, de az önkor­mányzatnak erre már ráhatá­sa, vagy véleményezési joga nincsen.­­ Társaságunk a tavalyi év­ben valóban egy közbeszer­zési eljárás útján kötött szer­ződést a vegyszeres kártevő­irtásra, amely vonatkozik a 2017-es évre is - válaszolta kérdésünkre Kósa Veronika, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályveze­tője. - A szerződés keretén be­lül 2017. április 4-én megren­deltük a 6616-os jelű úton lé­vő 255 gesztenyefa esetében az aknázómoly elleni három­szori védekezést, amelyből az első még abban a hónapban megvolt. A második védeke­zés augusztus 10-én az ismé­telt megkeresésünk után tör­tént meg, a harmadik pedig ezután fog megtörténni. A vé­dekezés eredményességének több tényezője van, ezért elő­fordulhatott, hogy a nem kel­lő időben történt védekezés vagy a kedvezőbb környeze­ti feltételek miatt a vártnál erőteljesebb egyedek jelentek meg. Sajnos a harmadik véde­kezés a fák jelenlegi állapotán már nem fog sokat javítani, de csökkentheti a lehulló faleve­lekben lévő kártevők áttelelé­­sének esélyét. Végigpusztították az aknázómoly lárvái a hatalmas és gyönyörű fákat Bárdudvarnok és Kadarkút között Fotó: Muzslay Péter Boldogulunk Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu K­icsit sem szeretném elkerülni a modern ember látsza­tát, aki képtelen megérteni a kor nagyon is jellemző üze­netét: hogy igenis, jogunk van a boldogsághoz. Hiszen egy az életünk, egy a halálunk, ezért nem csak jogunk, de kö­telességünk is a szebb, a jobb élet elérése. Jelentsen ez bármit. A tapasztalatok, a környezetünk, de talán még a statisztikai hivatalban előállított adatok is azt mutatják, törekszünk is ren­desen. Úgy rúgjuk fel kapcsolatainkat, hagyjuk magára addigi életünk addig féltve őrzött darabjait, mintha nem lenne holnap. Ha kicsit demagóg tükörből szemléljük mindezt, az jön ki: egy­re kevesebb a házasság és egyre több a válás, s ezzel együtt az olyan családok száma is gyarapszik, ahol a csonkaság lett a nor­mális életforma - önhibával együtt, vagy nélkül. Ránthatnánk könnyen a vállat: a modern, ta­nult, magabiztos ember gyor­san él, többször belefér az élet­be az újrakezdés - nem felis­merve, sőt, tagadva: ez a való­di gyengeségünk. A maradás­hoz, a hűséghez kellene az erő, ebből viszont egyre kevés van. Eddig igaznak tűnt, hogy az élet medrében a negyvenes, öt­venes életkor az, amikor a közeledő tél láttán hajlamos az em­ber a pánikra, s cselekszik olyasmit, ami a család felbomlásá­val jár. De ahogy szétnéztem ismerőseim és barátaim tájékán, rá kellett jönnöm, hogy akik hajlandóak voltak efféle elkötele­ződésre, közülük már kb. 30 százalékos a válási arány. Igazod­va a trendhez (divathoz?), mire középkorúak lesznek, lazán el­érjük az ötvenet. Hiába esküdöztünk szép ruhában, pap előtt is, mégis keressük tovább a boldogságunk rendületlenül. A logika alapján a gyermekeinknek - akik legtöbbször el­szenvedői az efféle döntéseknek­­ sincs kevesebb joga a boldog­sághoz. Persze akkor azért néznénk nagyot, ha így állítanának haza egy szép napon: figyelj apu, anyu, beleszerettem egy má­sik anyuba és apuba, holnaptól menjetek ahova akartok, ők köl­töznek ide, a helyetekre... A hűséghez kell valódi erő, de ab­ból van egyre ke­vesebb... Időközi választást tartottak Szentán ,|p­r I­r­ÍV' ' ' onvinel SZENTAA roma települési nem­zetiségi képviselőkre azért kel­lett voksolni, mert a működé­séhez szükséges létszám alá csökkent a testület tagjainak száma. Két mandátum megüre­sedett, ezekre a helyekre írták ki a választást, mondta el kér­désünkre Fábián Anita, jegyző. Megtudtuk, az ötven szavazás­ra jogosult közül 24-en járultak urnához. A voksolók Orsós Ist­vánnak és Cseh­ Istvánnénak szavaztak bizalmat. A harma­dik képviselőjelölt Bogdán Ba­logh Norbert nem kapott ele­gendő szavazatot. A szavazás eredménye csütörtökön válik jogerőssé, addig van lehetőség jogorvoslatra. Koszorús Rita Leteperték és ütötték a rendőröket az eldurvult romanapon, Kaposvárról jöhetett az erősítés Tömeget kellett oszlatni, miután KUTAS A kutasi romanap részt­vevői közül többen rátámadtak a rendőrökre. Tömeget kellett oszlatni a faluban, mert nehe­zen csillapodtak az indulatok. Úgy tudjuk, a szombati Miénk a város fesztiválról is sietve kellett távozniuk az egyenru­hásoknak a Kutason kirobbant verekedéshez. Megkerestük a Somogy Megyei Rendőr-főka­pitányságot, hogy milyen in­tézkedés történt, de a Kaposvá­ri Járási és Nyomozó Ügyész­séghez irányítottak bennün­ket. Csapó Gábor ügyész kér­désünkre megerősítette: hiva­talos személy elleni erőszak bűntette miatt eljárást indítot­tak ebben az ügyben,azonban további részletekre, a nyomo­zás érdekeire hivatkozva, nem bocsátkozott. A településen aznap roma­napot tartottak, kinti progra­mokat terveztek, főzésbe fog­tak, de a rossz idő miatt be­kényszerültek a kultúrház­­ba. Ütő Szabolcs, Kutas pol­gármestere csak este 18 órá­ig engedélyezte a mulatságot, de fél hatkor már kitört a bot­rány. Egy roma férfit közterü­leti vizelésen értek a körzeti rendőrök, ezért szabálysértési bírságot róttak ki rá. Szó szót követett, majd két roma a két rendőrre támadt, az egyiket le­teperték, a másikat ütötték, er­ről értesült a polgármester. - A művelődési ház vezetője szólt nekem, hogy ütik a rend­őröket - mondta kérdésünkre Ütő Szabolcs. - Ezért én hív­tam a megyei főkapitánysá­got, hogy csináljanak rendet. Nagy erőkkel érkeztek ki, el­zavarták az akadékoskodókat. Szétoszlatták a tömeget, ez­zel véget ért a rendezvény, töb­beket bevittek a kapitányság­ra. A tanulság az, hogy tettle­­gességig nem fajulhat el egy vita a rendőrökkel, legyen az roma vagy nem, ezt minden­kinek tudomásul kell vennie. Nálunk alapvetően nincs gond a faluban, de tavaly és tavaly­előtt is volt probléma a hason­ló rendezvényeken, mert akkor egyesek úgy érzik, hogy többet megengedhetnek maguknak. Szerkesztőségünket egy nem helybeli, roma kisebbségi kép­viselő is megkereste az eset után, aki vendégként volt je­len a romanapon. A csetepa­té kitörése előtt ugyan már tá­vozott, de hallomásból értesült róla, hogy mi történt valójában. - Több probléma volt a rendez­vénnyel - mondta a férfi. - Az önkormányzat nem biztosított megfelelő helyet, sokan állva ettek. Délután 16 óráig kapták meg a termet, de a rendőrségi engedély 10 óráig szólt. Csak az utca felől lehetett megkö­zelíteni az épületet, így illem­hely hiányában vizelt egy fér­fi a kerítés tövébe. A rendőrök 10-15 ezer forintra büntették. Egy szóváltás után bilincsbe verték. Hasra fektették, majd rosszul lett, vizet kért, a kis­gyermeke ott toporzékolt mel­lette. Akkor karmolhatta meg a rendőrt az egyik nőrokona, vagy csak belekapott a pólójá­ba, mert azt kérte, hogy állítsák talpra. Vagyis nem teperték le, és nem ütötték a rendőröket! - húzta alá a képviselő. Elmondá­sa szerint 23 rendőr vonult ki, gumibotot használva tereltek ki mindenkit a teremből. Ak­kor sérült meg egy nő keze.­­ A sérelmet szenvedettek rokonai levideózták a történteket, azt a mobiltelefonos felvételt ke­resték a rendőrök egész éjjel - mondta el lapunknak. K. G. kitört a botrány INFORI* 8300 Tapolca, Köztársasá notelpelion@hunguestho­riÁCIÓ ÉS SZOBAFOGLALÁS:­ig tér 10. • Tel: +36 (87) 513 102; 36­­ 81 tels.hu • www.hotelpelion.hunguesthi HIRDETÉS INDIÁNNYÁR, ŐSZ VAGY TEL. bAk­míÉovjökeT­­rtákártij Mi ŐSZI PELION EXTRA AKCIÓ 12 900 FT A FŐ /ÉJ ÁRTÓL 'SCi­ fi’T Hor­­-PELSON " T~r: ’T" * * * * W TMUOft1 Emberlesen: szombaton, Balatonfenyvesnél, a Nagyberekben örökítették meg a gyönyörű szarvast pár méterre az emberektől Fotó: Szász Bence

Next