Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-16 / 13. szám
Idén 25 ezer új lakás épül BUDAPEST A KSH legfrissebb felmérése szerint tavaly novemberben 30,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés, az előző évhez képest 110 százalékkal volt több megkötött szerződése az ágazatnak. A támogatások kifizetésének felgyorsítása, az állami beruházások, valamint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az áfakedvezmény hozzájárult az építőipar volumenének növekedéséhez tavaly novemberben. Az idei év a lakásépítések terén még jobb lehet, legalább 20-25 ezer lakás épülhet. Benyújthatják [UNK] 8 kárigényüket BUDAPEST Február 28-ig adhatják be az ország bármelyik kormányablakában, személyesen a kárrendezési kérelmüket a Czeglédy-ügy károsultjai, akik 2017. május 1. és június 30. között a Human Operator Zrt. közreműködésével végeztek munkát, de fizetésüket még nem kapták meg. Jogosultak azok is, akiknek a Czeglédy-céggel érvényes munkaviszonyuk nem jött létre, de igazolhatóan munkát végeztek. Kevesebb az elvándorló EU Az ENSZ adatai szerint egész Közép-Európában Magyarországról a legkisebb az elvándorlás. Úgy vizsgálták meg a vándorlási helyzetképet, hogy mekkora az aránya annak a népességnek, amely egy adott országban született, de már külföldön él. Jó reggelt! Befagyott az óceán: a szokatlanul kemény tél újabb meglepetést okozott az Egyesült Államokban. A Massachusetts állambeli North Falmouthnál készültek azok a fényképek, amelyeken látszik, hogy az Atlanti-óceán parthoz közeli részét jégtakaró borítja. A Niagara-vízesés már korábban befagyott, de a tenger felszínén csak később képződik jég, mert magasabb a sótartalma. A helyszín egyébként nagyjából Spanyolországgal fekszik egy szélességen, északi nyitottsága miatt azonban védtelen a hideg sarki levegő betöréseivel szemben. Nálunk csak néhány centi hó hullott az idei télen, de mindig izgulni kell, nehogy váratlanul érje a hatóságokat. K. G. Autók csúsztak árokba, fák fogták SOMOGY Árokba csúszott autók, koccanások, csúszkáló kamionok és buszok: hétfőn alighogy leesett az első hó, rövid időn belül 17 közlekedési baleset történt Somogy megye útjain. A rendőrökön és a tűzoltókon kívül a Kötél egyesület munkatársai is segítettek a bajba jutottakon. A gyalogosoknak sem volt könnyű. Kaposváron hajnali öt órától négy sószóró-hótoló járművel kezdték a síkosságmentesítést. Voltak viszont, akik nagy örömmel konstatálták a reggeli meglepetést. Fotó: Lang Róbert Laptopot is kapnak a kaposvári idősek KAPOSVÁR Megkezdődött az ingyenes számítógépek osztása az időseknek. Az otthonukat elhagyni nem tudó 65 év felettieknek szóló programban országosan 5000 nyugdíjas számára biztosítanak laptopot, internetszolgáltatást és az alapfokú digitális kompetenciák elsajátításához szükséges oktatást. A Segítő kezek programban Kaposváron és Sántoson hetente kétszer 23 közfoglalkoztatásban dolgozó segíti a 141 idős mindennapi életét, magányának enyhítését. ► 2 Tizenötezren látták már a kincseket KAPOSVÁR A Seuso-kincs Vándorkiállítás tizenötezredik látogatóját, Szöllősi Józsefet köszöntötte Szita Károly polgármester és Ábrahám Levente, a Rippl-Rónai Megyei Múzeum igazgatója az Anker-házban. ► 3 Négy évszakos úti cél Magyarország MAGYARORSZÁG Az ország négy évszakos úti cél, amely a téli időszakban is számos élményt kínál - többek között erről szól a Magyar Turisztikai Ügynökség 2018. január 15-én induló új, téli belföldi kampánya. A cél a téli kikapcsolódás, az egészségturizmus és a gyógyvíz népszerűsítésére. A hétfőtől egy hónapon át tartó akcióhoz eddig több mint 200 szálláshely, valamint fürdő csatlakozott, és „Téli feltöltődés” néven speciális ajánlatot hoztak létre. ► 7 Emlékkövet avattak, rímekben idézték fel a Munkácsy-gimnázium történetét Száz évre emlékeztet a gránit aláírás KAPOSVÁR Méltón őrzik az elődök emlékét a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban, ahol centenáriumi programsorozattal ünneplik az intézmény fennállásának századik évfordulóját. Rímekbe szedve idézték fel a Munkácsy Mihály Gimnázium történetét az intézmény diákjai. Leányiskolaként indult, a világháborúban hadikórházként üzemelt az intézmény, s ekkor még Leánygimnáziumnak hívták. Ötvenben megkapta a Munkácsy nevet és az ötjegyű osztályzást a hétjegyű helyett - hangzottak Fábián Bertalan 10. a osztályos tanuló verses gondolatai. - Évtizeddel később fiúk is jöhettek, de az összlétszám csak kicsit növekedett. Ma a város egyik legnagyobb hírű intézménye, ahol a modern oktatás és a hagyományok tisztelete, a klasszikus értékek találkoznak, hangzott el az ünnepségen, ahol az intézmény jelenlegi diákjai adtak műsort, s az alma mater egykori tanulóinak munkáiból nyílt kiállítás, így Török Emőke bábkészítő munkáiból, valamint Balogh Lászlóné nyugdíjas pedagógus gobleinműveiből állítottak össze tárlatot. ► 3 Együtt ünnepeltek a jelenlegi és az egykori növendékek Fotó: Lang Róbert 18 013 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689*444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP96 Erősen megnövekszik a felhőzet, néhol előfordulhat eső, ónos eső. A DNy. szél megerősödik, 7-9 fok közé enyhül a levegő. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Gusztáv nevű olvasóinknak!