Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-26 / 22. szám
Megérkezett a járvány SOfeOG Megyénkben az influenza figyelőszolgálatban kijelölt orvosok eddig 112 személy esetében jelentettek influenzaszerű megbetegedést. A virológiai vizsgálatra kijelölt háziorvosok által beküldött mintákból egy embernél influenza B, egy másiknál pedig az A vírust mutatták ki. Megyénkben jelenleg alacsony aktivitású influenzajárvány van. ► 2 Kevesebb az idős sértett MAGYARORSZÁG Budapest és Pest megye után Borsodban volt a legtöbb időskorú sértett 2017-ben. A Belügyminisztérium adatai szerint tavaly országosan mintegy 28 ezer hatvan év feletti esett áldozatul valamilyen bűncselekménynek, azonban ez a szám csak a fele annak, amit 2013- ban regisztráltak. Élete végéig ► 7 börtönben lesz USA Élete végéig börtönben marad az amerikai tornász válogatott korábbi orvosa, Lawrence G. Nassar, aki közel 160 tinédzsert, illetve fiatal nőt - köztük olimpiai érmeseket - molesztált. Az ellene vallók között olyan élsportolók is voltak, mint Aly Raisman háromszoros olimpiai bajnok, McKayla Maroney olimpiai és háromszoros világbajnok, aki tavaly decemberben pert is indított a tornaszövetség és az amerikai olimpiai bizottság ellen is, mert éveken keresztül eltussolták, hogy Nassar szexuálisan zaklatta. ► 9 Jó reggelt! A saját okostelefonja zaklatott egy angol gyermeklányt, de átaga a készülék kezdett kétértelmű üzeneteket küldözgetni a gazdájának. Megdöbbenéssel vette észre ezt az édesanya, aki igazi molesztálót sejtve a háttérben feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrök kinyomozták, hogy olyan applikációt telepítettek a kislány telefonjára, amely maga küldözgetett szövegeket korábbi beszélgetések alapján. Az anya most azért küzd, hogy ezentúl csak 18 éven felüliek használhassák ezt az alkalmazást. Ugye milyen meghökkentő, amikor az ember a saját bőrén tapasztalja, hogy a gépek átveszik a hatalmat? Pláne, ha a gyerekek világában történik mindez. K. G. Felnőtt fejjel is szívesen visszaülnek a padokba SOMOGY Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szakképzésnek a lehető leggyorsabb választ kell adnia a helyi munakerőpiac elvárásaira. Legyen szó középiskolai vagy akár felnőttképzésről. A Kaposvári Szakképzési Centrum intézményeiben jelenleg több mint 1400-an tanulnak második szakmát ingyenesen, éppen másfélszer többen, mint egy évvel korábban. Többségében esti tagozatra járnak a felnőtt diákok. Sokan olyan képzést választanak, amivel azonnal el is tudnak helyezkedni. A legnépszerűbb a vendéglátó és az egészségügyi szakirány, a szakács, pincér, az asztalos, a tehergépjármű- és a buszvezető képzés. Mai lapszámunkban olyan cégek ajánlatait is megtalálják, amelyeknek a vezetése fontosnak tartja a szakmai gyakorlatokat, s erre áldoznak is. ► 2,5,6 3: A Kaposvári Szakképzési Centrum képzései közül talán a legnépszerűbbek a szakács és a pincér Fotó: Lang Róbert Búcsúzhatnak már a rossz utaktól SIÓJUT Az észak-somogyi területeken idén 20 kilométer útszakasz rekonstrukciója várható 2,7 milliárd forint értékben - jelentette be Witzmann Mihály országgyűlési képviselő és Németh Zsolt, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatóságának vezetője csütörtökön Siójuton. Ebben a térségben több útszakasz minősége is javul. ► 3 Megvannak az egyetemi ponthatárok KAPOSVÁR, BUDAPEST Nyilvánosságra hozták a keresztféléves képzés ponthatárait a felsőoktatásban a www.felvi.hu oldalon. A Kaposvári Egyetemre, mely folyamatosan tartja nyílt napjait a felvételizőknek (a következő február 3-án lesz), keresztféléves képzéseire az elmúlt évek átlagát meghaladóan jelentkeztek. A 2018-as felvételi eljárás keretében 56-an adták be jelentkezésüket, közülük 41-en nyertek felvételt az Agrár- és Környezettudományi Kar és a Gazdaságtudományi Kar által meghirdetett mesterszakokra. A Kaposvári Egyetem legutóbbi nyílt napját és workshopját lapunk is meglátogatta. ► 4 Érkezik már a digitális korszak BUDAPEST 2010 és 2017 között változatlan áron 33 százalékkal növekedtek a mezőgazdasági beruházások. Ez is kiderült az AGROmashEXPO nyitónapján. ► 7 A fejlesztésekről szól az idei büdzsé KAPOSVÁR Elfogadta a kaposvári képviselő-testület a város 2018-as költségvetését, a büdzsé 40 százaléka megy fejlesztésekre. Az idei költségvetés szerkezetében már mutatkoznak annak jelei, hogy a jövőben megteremthető legyen a külső források nélküli finanszírozás, mondta Szita Károly polgármester a költségvetés tárgyalásakor. ► 3 Példát adtak a legelsők KAPOSVÁR A Városháza dísztermében mutatták be nyugdíjas kollégánk, Jutasi Róbert ötödik somogyi sporttémájú kötetét, a Legelsők címűt. A könyvbemutatón az első példányt a kötetben szereplők közül megjelent legidősebb sportember, az egykori remek asztaliteniszező, a 94 éves Szántó József vehette át a szerzőtől. Fotó: Muzslay Péter ► 16 A GE-Alstom gyárthatja a turbinákat PAKS Az amerikai General Electric magyar leányvállalata az Alstommal közösen nyerte meg a paksi nukleáris erőmű új turbináinak gyártására és szállítására kiírt 793 millió eurós nyílt tendert - közölte az orosz Roszatom. Az ASZE Mérnöki Vállalat Rt. szerződést kötött a tender győztesével, a GE Hungary Kft.-vel. A Paks II. fővállalkozója, az ASZE nyáron kezdte meg a beszerzési eljárást a turbina-gépcsoport berendezéseinek legyártására valamint leszállítására. A kiírásra összesen két vállalat jelentkezett, a Szilovije Masini és a GE Hungary az Alstommal konzorciumban. ► 7 18022 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 13 11 Somogyban ma délelőtt változóan felhős idő lesz, majd délután erőteljesebb felhősödés kezdődik. Csapadék nem valószínű, enyhe idő lesz. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Vanda és Paula nevű olvasóinknak!