Somogyi Hirlap, 1904. július (1. évfolyam, 52-78. szám)
1904-07-27 / 74. szám
Szerda, 1904. julius 27. SOMOGYI HÍRLAP — Hűsülő tolvajok. Udvardy József szigetvári mészáros mester jégvermét a múlt héten ismeretlen tettesek valószínűleg lopási szándékból feltörték. Ha ez volt a szándékuk, keserűen csalódtak, mert a jégveremben egy harapás hús sem volt, ha azonban hűsülni akartak, erre nézve nem csalódtak. A leghelyesebb volna azonban az ilyen betörőket, akiket nem tudtak elfogni, a fogházban hűsöltetni. Olcsóbb a marhahús. A takarmányhiány folytán a legutóbbi gödrei és babócsai vásáron a szarvasmarha ára 30 százalékkal már olcsóbb volt, így lett megoldva a már oly régóta hőn óhajtott hús olcsóság kérdése. Most már az a kérdés nemzetgazdasági szempontból, hogy az országra nézve ez az állapot jobb, vagy rosszabb lesz? Lapunk más helyén hírt adunk arról, hogy a kaposvári pékek a liszt áremelkedés miatt, az apró sütemények árát máris felemelték. Nagy most a kérdés, hogy a kaposvári mészárosok az olcsóbb marhahús következtében, leszállítják-e a mészárszékek kegyetlenül felsrófolt árjegyzékét vagy sem? Erősen haboznak a derék urak. De, itt nincs helye a habozásnak. Le kell szállítania a hús árát. S az ilyen országos krízist nem szabad saját gyors meggazdagodásukra kihasználni. — Éretlen hazárd-játékosok. Egyik előfizetőnktől panaszos levelet kaptunk, amely elmondja, hogy az Angolkertben középiskolai tanulók és egyéb ifjú emberek naphosszat huszonegyest, ferblit és nasi-vasit játszanak a fűben. Jó lesz, ha a rendőrség utána néz a dolognak, hogy a panaszos levélnek igaza van-e. — A piac rémei. Azok az úri háziasszonyok, akik Kaposvárott a piaczra járnak, mély megbotránkozással panaszkodnak azokról a szörnyű asszonyságokról, akik amellett hogy gyümölcsöt, tyúkot, tojást, zöldséget árulnak, oly durvák és szemérmetlenek, hogy megközelíteni őket valóságos istenkisértés. A kaposvári kofáknál illetlenebb perszónákat talán Texas piaczán se lehetne találni. Ezek a tisztelt asszonyságok visszataszító modorukkal sorra sértegettek előkelő hölgyeket, akiket közelükbe sokszor a véletlen, vagy a szükség vezetett. A rendőrségnek tudomással kell bírnia ezekről az esetekről s igazán csodáljuk, hogy a kofák megrendszabályozására máig sem gondolt. Azt elképzelni sem lehet, hogy a megsértett uriasszonyok maguk menjenek panaszra a rendőrséghez, mert hiszen annak csak meghurczoltatás lenne az vége, s igy a piacz rémei háborithatlanul garázdálkodhatnak. — Visszaélések a vadászjegyekkel. Nimród fiai, már t. i. az olyanok, a kiknek nagyobb vadászterületük van, egész úri tempónak tartják, hogy fiaik, rokonaik és jó barátaik részére a réven kérnek vadászjegyeket, mintha az illetők cselédjeik volnának. A cselédek vadászjegye után t. i. nem kell adót fizetni. Erről az úri tempóról azonban igen sok panasz ment a belügyminiszterig, aki most szigorú rendeletben felhívta az ország összes törvényhatóságait, hogy ezentúl a cselédek részére csak a cselédkönyv felmutatása mellett szolgáljanak ki az illetékes hatóságok vadászjegyeket. Ezzel a rendelettel a potyázd, az adózás nélkül űzött vadászat előtt betették a kaput. Ez a rendelet most érkezett meg Somogy vármegyéhez is. — „Én Vagyok.“ Kedélyes tolvaj barangolt a minap Szigetváron ; az éjszakában először Balogh József városbiró házánál járt, hol az ott lakó Molnár Jenő kir. sb. albiró pinczéjébe hatolt, hol a tejfelt és túrót megette és egy üveg finom bort vitt magával. Ezután átment a szomszédban lakó özv. Tanhoffer Józsefné padlására, hol egy kézi bőröndbe több női ruhaneműt rakott. Azonban a lopott holmit nem vihette magával, mert Tanhofferné felébredt s az ablakon át rá szólt a tolvajra, hogy ki az és mit akar? Erre még vissza is felelt, hogy Én vagyok! — s utcza vesd el magad keresztül ugrott a kerítésen és eltűnt az éjji homályban. — — Anna napi búcsú Bolhón. Vasárnap, e hó 31-én tartják Bolhón a szokásos Anna napi búcsút, mely a vidék leglátogatottabb búcsúja. Nagy vigalom van ilyenkor ott minden háznál, igazi magyar vendégszeretettel fogadnak vendégeket a derék bolhóiak. Tájékoztató. Naptár. Szerda, julius 27. Róm. kath. és prot. Pantaleon, izr. ab. 14, Chamészor beón. — Nap kél 4 ó. 15 p., nyugszik 7 ó. 24 p. — Hold két 7 ó. 12. p., nyugszik 4 ó. 18 p. Julius 31. Vasutasok tánczmulatsága Darányban. — Anna-napi búcsú Bolhón. Augusztus 1. A Somogymegyei Gazdasági Egyesület közgyűlése Kaposvárott. — Vármegyei közgyűlés. Augusztus 2. A belső-somogyi ev. ref. egyházmegye közgyűlése Csurgón. Augusztus 7. Anna-bál Fonyódon (vasúti vendégla). Augusztus 11. A balatoni szövetség közgyűlése Siófokon. Augusztus 14. A Dunántúli Dalosszövetség dalversenye Pécsett. Augusztus 16. A Somogyi Hírlap újdonság pályázata eredményének közlése. TÁVIRATAINK. A képviselőház ülése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, július 26. A képviselőház ülései iránt való érdeklődés egyre csökken. Az ülést Perczel Dezső elnök vezette. A belügyi tárcza 1904. évi költségvetésének folytatólagos tárgyalására tértek át. Baráth Ferencz szerint a betegápolási pótadó évről-évre emelkedik. A kormány azonban ezen a téren takarékoskodik, ami azonban a humanizmus kárára történik. A költségvetést nem fogadja el. (Helyeslés a baloldalon.) Molecz Dani kormánypárti szólalt fel ezután. A városok közigazgatásának rendezését sürgette. Smielovszky Valér a körorvosi intézményekről beszél. Rakovszky István reflektál Smialovszky fejtegetéseire. Kovács Pál Molecz Dani fejtegetéseihez csatlakozik. Sebes Dénes szintén a városok közigazgatásának rendezését sürgette. Vészi József a tüdőbajosok szanatóriumának felállítását kérte. Tisza István gróf kormányelnök röviden válaszol, mire az ülés véget ért. Orosz-japán háború. Budapest, jul. 26. (Saj. tud.) A „Standardénak jelentik Tiencsitiből, hogy az oroszok Dasicsaonál e hó 24-én teljes vereséget szenvedtek. Ugyan a lap arról értesül Szangmaiból, hogy az oroszok ebben az ütközetben keményen védekeztek, de mégis a japánok maradtak a győzők. A „Daily Mail“ azt jelenti Nincs Hamis kártyás gavallér. Temesvár, júl. 26. (Saj. tud.) Herry Frigyes, az itteni Turul czipőgyár igazgatója, akinek 30 000 korona évi jövedelme volt, a katonatiszti kaszinóban hamisan kártyázott birtokosok, ügyvédek és orvosok társaságában A hamis kártyás leleplezése óriási felháborodást keltett. Rögtön jelentést tettek a hadtestparancsnokságnak is, mely azonnal felszólította Henryt, hogy tartalékos tüzér-főhadnagyi rangjáról mondjon le. Gabona-árak a kaposvári heti piaczról. Kaposvár, jul. 26. Búza — — — 9.— Rozs — — — 6.50—.— árpa 1. min. — 6.50—7.— „ H. „ - 5.50-6.Tengeri — — —.—6.— Cinquantin — 6.20—6.30 Zab — — — 6.— Repcze — — 9.50—9.60 Kiadótulajdonos: GERO Z3IGM0NI). Szerkesztői üzenetek. Rendező bizottság (Fonyód). A levelező lap írva és névtelenül érkezett lapunkhoz. „Rendező bizottság“ nem aláírás, ezért nem közölhetjük. Egész más dolog, ha nyomatott meghívó alá írnak ilyen tág fogalmat. K. S. (Csurgó.) Tárczáját majd közöljük. Tűremet kérünk. Minden jó dolognak sorát ejtjük, de most igen nagy az anyagkészletünk. Nálunk nincs ugorka szezon. B. F. (Lengyeltóti.) Köszönet a kedves figyelemért. Alkalomadtán viszonozzuk. 3 rangból, hogy az ütközet 14 óra hosszat tartott. Hír szerint a japán tűzvonal 24 kilométer hosszú volt. Mind a két fél vesztesége nagy. Úgy hírlik, hogy az oroszokat elűzték a magaslatokról. Gyilkosság az országúton. Somogy-szentmiklós, júl. 26. (Saj. tud.) Pásti Miklós juhász gazda ötven birkát hajtott Újtelepről a pusztára, amikor Hayn Péter és Hackl János csavargók botokkal agyonverték és a nyájat elrabolták. (A gyilkosságról lapunk holnapi száma bővebb részleteket közöl. Szerk.) [Egy nagyiparos szökése. Budapest, jul. 26. (Saj. tud.) Simkó József nagyiparos 200.000 korona adósság hátrahagyásával megszökött Amerikába. Budapesti gabonatőzsde. (Déli zárlat.) Budapest, júl. 26. Búzakinálat jó, vételkedv javult. Nyugodt irányzat mellett 46,000 métermázsa került forgalomba, változatlan árakon Egyéb gabonanemek változatlanok. Idő: meleg. Idegenek Kaposvárott. Július 26-án érkeztek: Erzsébet szálló : Kaufer Ignácz Nagy- Kanizsa, Váradi Benő Bpest, Weiner Ignácz Bpest, Weisz Géza Bécs, Grosz Samu Samu Bécs, Feichtmann N. kereskedők Budapest, Korona szálló. (Tatarozás alatt van.)