Somogyi Hirlap, 1909. május (6. évfolyam, 99-122. szám)

1909-05-01 / 99. szám

2 még a politikában is haza- és em­­bergyűlöletre tanít, méltó arra, hogy különösen ilyenkor, válság idején úgy bánjunk el vele, mint a javasasz­­szonyokkal szokás: el kell kobozni tőle kenőcseit. Ez ugyebár érthető? . . . a tűzoltó -ünnepség. József főherceg távirata és levele. Elfogadta a zászlószöget. Gróf Festetich Taszilóné — zászlóanya. *­­ Kaposvár, április 30. A „Somogyi Hírlap* volt az első, amely hírt adott arról, hogy a „Somogyvármegyei Tüzoltószövetség“ 10 éves és a „Kaposvári Önkéntes Tüzoltótestület“ — aktaszerűleg bizonyítható — 30 éves fennállása alkalmá­ból nagyszabású ünnepség lesz Kaposváron. Azóta több ízben megemlékeztünk az ün­nepség előkészítéséről s újabb és újabb részletéről s közöltük azt is, hogy május hó 22. és 23-ik napjain tartják meg. Az ünnepség rendezőbizottsága Kacskovits Lajos alispán, szövetségi díszelnök, Plachner Sándor vármegyei főjegyző, szövetségi ren­dezőbizottsági elnök, Németh István polgár­­mester, testületi rendezőbizottsági elnök, Reményi Samu szövetségi elnök, Szabados Imre szövetségi ügyvezető alelnök, várme­gyei tűzrendészet felügyelő, Szabó Kálmán dr. szövetségi főjegyző, most bocsátotta ki a vármegye színeivel (sárga-kék) nyomott meghívót s szétküldötte az aranyszögeket. Sárga-kék selyemre nyomott díszes meg­hívót és egy díszes zászlószöget küldött a rendezőség e hó 27-én délután József kir. főhercegnek, az Országos Tűzoltószövetség védnökének. Alig 24 óra múlva már meg­érkezett a főherceg távirata, mely a követ­kezőképen hangzik: Utolsó útjára, Pedig te nem voltál Kossuth katonája! . . . Apám, apám, édes­apám, Bárcsak most is még hallanám! De sokkal jobb volna Meséden ujulni, Mint a sirhalmodra Sírva leborulni! Somogyvármegyei Tüzol­tószövetség ügyvezetője Kaposvár, Budapest, Udvar, 1909. április 28. József kir. főherceg ur Ő cs. és kir. fensége a fel­aj­ánlott zász­lószöget a legkegyelmeseb­ben elfogadni és megen­gedni méltóztatott, hogy az zászlójuk rudjába el­helyeztessék . főudgarmester. Ezt követőleg a főherceg a mai napon ajánlott levélben közöltette a szövetség ügy­vezetőjével a zászlószög elhelyezésére vo­natkozó rendelkezését. Itt említjük meg, hogy a felkért urhölgyek közül eddig csak gróf Festetich Tasziló m. kir. főpohárnokmester neje, szül Hamilton hercegnő értesítette a rendezőséget arról, hogy az egyik zászlóanyai tisztséget szíve­sen elfogadta. Gracza János: Együtt járunk . . . Együtt járunk a tavaszban S szed­ük, tépjük a virágot. Te minden kis bimbót meglátsz, Én csak téged, téged látlak. Olyan kedves, oly bájos vagy, Oly sugaras, olyan gyengéd ! Te vagy itt a legszebb virág, A legüdébb, a legszendébb. El-elnézem kedves arcod, Kék szemedet, nagy pilládat; Mikor ajkad szóra nyílik, Mintha rózsák nyilanának. Csak csevegsz és körülöttem Mind több és több rózsa támad, Szinte belefáradok, mig Köztük újra megtalállak ! Endrődi Sándor. „SOMOGYI HÍRLAP* 1909. május 1. Sótörő Gyömbér Kata kofaasszony nyájaskodásai. Jaj lelkem, naccságám, szomorú világ lesz ezentúl a szegény ko­fákra. Addig még csak meg vol­tunk valahogy, amíg a szerke Csörsz kapitány úr bírságolt ben­nünket, hanem most a főhad­­nagy-főkapitány úr azt akarj, hogy mink szögén kofák ne vá­sárolhassunk addig, míg a nacs­­cságák meg nem vettek mindent. Aztán meg asszongya az újság, hogy mink nem szépen beszé­lünk a nőkkel. Hát isten igaz, hogy néha mikor olyik naccsága aszongya, hogy rohadt a salá­­tánk, meg a zöldségünk, oszt arra aszongyuk, hogy rohadt az teste, no meg egy két ilyen nyá­jasságot, azt még nem kő meg­tiltani a szögén kofának, hogy ne vöhessen előbb, mint más. Nem igaz naccsága ? Tavaszi mese. Irta: Drucker Juliska. Csetneky Ilona egy virágillatos tavaszi na­pon eltemette a rózsaszínű leányálmait. Ibo­­lyaszin doboz mélyére elzárta az ő leveleit és mindent, ami a kedvesre emlékeztette, elrejtette, hogy ne lássa, hogy ne fájjon még jobban a szegény agyongyötört szíve. Előtte egy ujságlap feküdt. Csetneky Ilona egy rövidke hírt olvasott el csupán. Az volt a lapban, hogy Alvinczy Kálmán, az ismert urlovas, eljegyzett egy fővárosi leányt. A leány csak nézte a fekete betűket s addig nézte, amig szép kék szeme megtelt kínos fájó könnyekkel. Ilona gondolkozott. Szeretett volna utol­jára egy levelet írni Alvinczy Kálmánnak. Egy levelet, melybe a lelkét, a szíve vérét beleönthette volna, hogy a férfi még a so­rok közül is kiolvashassa az ő nagy szerel­mét, végtelen vágyódását utána. És a leány félig reszkedten, félig kábultan fogta a kezébe a tollat. A keze remegett, amint rótta az apró betűket a halvány pa­pírra s a betű zárkában a lelke élt. A levél, melyet Csetneky Ilona szinte ön­­tudatlanul irt, igy hangzott: — írok magának, Kálmán, utoljára. E pil­lanatban olvastam, hogy vőlegény és én nem tudok ellentékmni a vágynak, hogy jókivána­­taim ki ne fejezzem. Emlékszik-e még, Kálmán, a csetneki szép napokra? Jut-e eszébe, hogy volt ott egy Csetneky Ilonára. Szabad a lombszedés. (De csak a selyemhernyó-tenyésztőknek.) — A „Somogyi Hírlap” tudósítójától. — Kaposvár, április 30. Panaszkodunk úton-útfélen a megélhetés ellen, de semmit el nem követünk arra, hogy egy kis mellékjövedelemre szert tehetnénk. Százezrek vesznek el keresetünkből évenként csak az­által is, hogy a semmi befektetést, csak egy kis szeretetteljes gondozást, türel­met igénylő selyemhernyó-tenyésztést úgy elhanyagoljuk. Pedig valamikor nagy divat volt az iskolás gyermekeket a selyemhernyó­tenyésztésben rendre, türelemre, odaadásra szoktatni. Bizony nagy kár volt az ifjúság neveléséből ezt a nagy jelentőségű munkát kihagyni. A földművelésügyi miniszter mindent el­követ a selyemhernyó-tenyésztés fellendíté­sére hazánkban. Most egy leiratot intézett városunk polgármesteréhez, melyben a kö­vetkezőket ajánlja a városi adminisztráció figyelmébe: Sajnos, gyakori azon eset, hogy külö­nösen az utcákon álló szederfákról meny­nyire ellenzik a lombszedést, sőt külön­féle ártalmas folyadékkal hasznavehetet­lenné teszik a szederfa lombját. Gyakori azon visszásság is, hogy igen sokan csak azért vállalnak selyemhernyót, hogy a házak előtt álló szederfáknak lombozásához fentartsák maguknak a jo­got. Tenyésztés közben azonban feldobják a hernyóknak nagy részét, minek követ­keztében alig néhány kilogramm gubót hoznak beváltásra. Mindez azért történik, mert a házak előtt levő szederfáknak gyümölcsét felhasználják pálinkafőzésre. Az itt ismertetett sok irányú rosszakaratnak természetesen nem dobhatjuk oda a sze­gény selyemtenyésztő érdekét, hiszen so­kan tisztán azért nem vállalkoznak selyem­termelésre. Kétszeres szigorral érvény szerzendő tehát az 1894. évi XII. t.-c. 95. §-ának d) leány, akivel egyszer az est homályában sé­tálva, szerelemről beszélt ? S amikor egészen leszállt az alkonyat, a tekintete véletlenül rásiklott a leány arcára s akkor látta, hogy annak szemében könny ragyog. Maga csak nézett rá. Nem tudta megér­teni, hogy mit jelenthetnek e könnyek. S amikor megkérdezte, a leány szomorúan felelt: — Ne legyen kiváncsi, Kálmán. És maga a könnyek okát eddig nem tudta meg, mert másnap Csetnekről elutazott. Kezdett kellemetlen lenni a fehér arcú leány, ki napról-napra légiesebb lett. Mert tudja meg, Kálmán, én már akkor is szeret­tem magát. De azzal is tisztában voltam, hogy ha meg is szeret, még az nem jelent számomra vigaszt, mert ismerve természetét, sajnos, tudtam, hogy szerelme szalmaláng, mely amily gyorsan fellobban, még hamarabb ki­alszik. De mennyi hiábavalóságot írok én itt össze. Bocsásson meg Kálmán, de nagyon, nagyon szeretem. Ugy­e, nem hitte volna, hogy a büszke­ségéről híres Csetneky Ilona a szerelmét valaha ilyen formában vallja meg ? De, Kálmán, a szerelem hatalmas érze­lem, amely már királyi koronákat összetört. Tehát ne ütközzön meg a levél tartalmán és gondoljon néha

Next