Somogyi Hirlap, 1909. augusztus (6. évfolyam, 173-197. szám)

1909-08-18 / 187. szám

4 .SOMOGYI HÍRLAP 1909 augusztus 18 Rablógyilkosod a Fő-utcán. Agyonvert gazda. — Véres dráma a kukoricásban. — A téglások bűne. — Kihágásból rabló­gyilkosság. — A rend­őrbiztos fortélya. — A „Somogyi Hírlap“ tudósítójától. — Kaposvár, augusztus 17. Sok jót irt már a Somogyi Hírlap a ka­posvári rendőrségről, amelyet Varga Lajos dr volt rendőrfőkapitány teljesen rekonstru­ált. Az ország egyik legkiválóbb rendőrsé­gévé emelt és amelynek előrehaladása az új főkapitány alatt is szép irányt vett. A kaposvári rendőrség díszes babérko­szorújához a mai napon újabb babérlevél fűződik. Tegnap este 10 órakor történt, egy rabló­­gyilkosság Zimony község határában és a tettesek ma reggel már a kaposvári rendőr­ség fogházában ültek, ahol ma délelőtt val­lomásra bírta ügyes fogással az egyik bű­nöst a rendőrség. Elismeréssel kell adóznunk annak az egy­szerű közrendőrnek, aki ugyan nem rabló­­gyilkosokat akart fogni ennek a két gyil­kos elcsípésével, de aki épen olyan lelki­­ismeretesen teljesítette kötelességét két da­­noló csavargóval, mintha tudta volna róluk, hogy főbenjáró bűnt követtek el. Elismerés illeti azt a rendőrbiztost is, aki abban a pillanatban, amelyikben a tegnap esti rabló­gyilkosságról értesült, nyomban megindította a nyomozást és ügyes ötleteivel néhány perc alatt vallomásra bírta az egyik tettest. Ez a mai szép eredmény újabb bizonyí­téka annak, hogy a kaposvári rendőrség hivatása magaslatán áll és kiváló erőkből áll a főnökétől a legfiatalabb rendőrig. A kaposvári rendőrség ügyes munkája által kézrekerült rablógyilkosok gaztettéről és a kézrekerítés körülményeiről az alábbi részletes tudósításunk ad számot: A nótázó legények. Ma hajnalban négy óra körül a Fő-utcán ittas állapotban haladt végig két suhanc. Munkáskinézésű emberek voltak, akik na­gyon fölönthettek valahol a garatra, mert széles jókedvükben keskeny volt nekik a Fő-utca. Nótázva, kurjongatva haladtak az utcán. Csere János rendőr figyelmeztette a két ré­szeget, hogy ne lármázzanak, de ezek nem hajlottak a figyelmeztetésre. Csete rendőr aztán a csendháborításért is, de még azért is, mert gyanús volt neki a két dúlt kinézésű ember bekísérte őket a rendőrségi központra. Idegen írások. Bujtor István ügyeletes rendőrőrmester vette át a két részeg legényt. Ezek azt is tagadták, hogy hogyan hívják őket, hanem a motozásnál aztán kiderült a két nótás legény kiléte, de kiderült egyéb is. A munkakönyvekből megállapította az őr­mester, hogy az egyiket Olatzhoffer Ferenc­nek, a másikat Horváth Istvánnak hívják, mindketten téglagyári munkások, akik leg­utóbb a zimányi határban dolgoztak. Találtak azonkívül egy csomó idegen ne­vekre szóló írást is a két embernél. Ezek­ről az írásokról azt mondták, hogy az or­szágúton találták őket. Gyanús bankók. Nagyon gyanús volt ez a véletlen találás és az őrmester tovább motozott, még­pedig eredményesen, mert az egyiknek rejtett zse­béből előkerült egy pénztárca egy csomó bankóval. Volt abban négy húszkoronás, egy tízkoronás, azonkívül hét koronányi aprópénz. Persze vallatóra fogták az elfogottakat, hogy honnan vették a pénzt, de ezek nem akartak sehogysem a pénzről beszélni. Horváth azt hangoztatta, hogy munkadíj­­ban kapták, de Glatzhoffer a sok vallatás és keresztkérdés alatt azt vallotta, hogy a határban lopták egy alvó embertől. Gyilkosság a kukoricásban. A két gyanús embert becsukták és az esetről az őrmester terjedelmes jelentést ter­jesztett a biztosok elé. Siposs János rendőrbiztos ma reggel át­vizsgálta az éjjeli jelentéseket és már éppen föl akarta hozatni a fogházból a két bűnös munkást, amikor egy asszony ment a biztos elé és könyhullatások között elmondta, hogy ma hajnalban vérbefagyva találták meg a sógorát holtan a zimányi határban. Ott fe­küdt a holttest a kukoricásban, a fején há­rom fejszecsapással. Siposs biztos nyomban fölhozatta a két foglyot és hozzákezdett a vallatásukhoz. Nem én öltem meg. Külön-külön hallgatta ki Sipos a két bű­nös embert. Előbb Glatzhoffer Ferenc ke­rült kihallgatásra. A rendőrbiztos ügyes fo­gással egy perc alatt vallomásra bírta a munkást. Amikor bevezették hozzá, egyenesen a következő kérdésekkel fordult felé : —■ Nézd Feri, hát hogy tehettetek ilyet ? Látod, a cimborád mindent elmondott, hogy ütöttétek agyon azt a szegény embert, hogy vettétek el tőle a pénzt. Hát mért csináltad ezt? Mért biztattad még a barátodat is? A fiatalembert megzavarta a biztos be­széde, azt hitte, hogy a társa mindent el­mondott, pedig akkor még ki sem hallgatta Siposs biztos a másik gyilkost. Glatzhoffer egy pillanatra megdöbbent, aztán így vá­laszolt : — Nem igaz kérem, nem én biztattam, ő biztatott. Persze ez az elszólás éppen elég volt a biztosnak, hogy kivegye az igazságot a gyil­kosból. Egyik keresztkérdést a másik után tette föl Glatzhoffernek, aki a vallatás alatt teljesen megtört és végre elejétől végig el­mondta, hogy követték el a gyilkosságot. Vegyük el az öreg pénzét. Glatzhoffer igy mondta el a gyilkosság előzményeit és a véres bűntett elkövetését: — Együtt dolgoztam Horváth Istvánnal a zimányi határban és tegnap este úgy kilenc óra körül együtt mentünk be a faluba a munkabérért. Mikor a kukoricáson kérésztől mentünk, két ember ült a földön és beszél­gettek. Az egyik Fintha Ferenc büssüi em­ber volt. Mind aketten jól ismertük Finthát és tud­tuk, hogy mindig sok pénz szokott nála lenni. Horváth Pista mondta nekem, hogy el kellene venni az öregtől a pénzt, mert neki úgyis sok van, nekünk meg milyen jó volna, ha egyszerre volna egy csomó pénzünk. Beszélgettünk is a dologról egy darabig, de aztán csak haladtunk a faluba. Pénzt, vagy meghalsz. Tíz óra körül végeztük el a számadásun­kat és akkor Pista azt mondta, hogy meg kellene nézni, ott van-e még az öreg, azután vegyük el a pénzét. Visszamentünk a kukoricásba, ahol akkor már egyedül hevert a földön Fintha Fe­renc. Pista odament hozzá, aztán azt mondta neki, hogy adja ide mindenét, mert mi ket­ten vagyunk, fejsze is van nálunk (énnekem a vállamon volt a fejszém), aztán ha szép szerével nem ad pénzt, akkor erőszakkal is elveszszük tőle. Az öreg szabadkozott, hogy nincs a pipá­jánál egyebe, hanem a Pista csak erőskö­­dött, hogy adja ide a pénzét ha kedves neki az élete. Fogd meg, mert agyonváglak. Az öreg erre fölugrott a földről, el akart menekülni. Szaladt is egy darabig, de mi is nekiiramodtunk és a kukoricás szélé­ben elfogtuk az öreget. Pistánál volt már ekkor a fejsze, mert már előbb elvette tőlem. Rámkiáltott, hogy fogjam le az öreg karját, hogy ne védekez­hessék és ő nyugodtan kikutathassa a zsebeit. Én nem akartam neki segíteni, de akkor rámfogta a fejszét és azt mondta, hogy en­gem is agyoncsap, ha nem segítek neki. Halj meg kutya! Hátrafogtam a Fintha két kezét, Pista meg hozzákezdett a zsebeit kikutatni. Amíg Pista a zsebeiben turkált, az öreg nagyon erőlködött és egy percre ki is sza­badította az egyik kezét és engem pofon­­ vágott. Pista ekkor éktelen dühbe jött.

Next