Somogyi Hirlap, 1913. szeptember (10. évfolyam, 201-224. szám)
1913-09-21 / 217. szám
1913 szeptember 21 SOMOGYI HÍRLAP ESETEK ☆ A jelszó Egyik „m. sz.“-ben történt. Azt mutatja, hogy a parasztember ugyancsak körültekintő és figyelmes. Pénzecskéje volt egy itteni magyarnak és a takarékban akarta elhelyezni. Elvégre a kamat mégis csak jólesik. Aztán biztos is a pénzecske. Úgy ám, csak épen az a bökkenő, hogy a kiskönyv elveszhet, meg el is lophatják a ládafiából, mert hiszen az ördög nem alszik. Aztán amit az ember keservesen összekuporgatott, valami pernahajder kikaparja a sporkasszából. — Tekintetes uram, instálom — vakarja meg a füle tövét az öreg — hogyan lehetne segíteni a bajon, hogyha a könyv elkallódik, ki ne kapja más azt a kis pénzt? — Hát válasszon valami jelszót bátyám. —■ világosítja föl a tisztviselő. Jelszó ? Ezt bajos megérteni. Hosszas magyarázat kell ahhoz. Végre megállapodnak. A bácsinak van egy láncos kutyája, a Bodri. Legjobb lesz hát a kutya neve jelszónak. Szépen rá is írták a könyv lapjára a kutya nevét. Amire aztán a magyar annak rendje szerint elment. Elám, de már az ajtóban mégis csak vissza kellett fordulni. A gond csak gond és nem hagyja nyugodni az embert. — Tekintetes uram, de aztán mi lesz, ha meg talál dögleni a Bodri? * Anyósvicc Hiába, az anyósviccek csak nem akarnak meghalni. Kézzel-lábbal tiltakoznak ellene a humoristák, tűzzel-vassal irtják minden társaságban és mégis él, sőt még hízik is. Ez is anyósvicc. Fel van szerelve a technika minden vívmányával. Modern és tanulságos. Két úriember találkozik az utcán. Az egyik tetőtől talpig fekete, mély gyászban van. Beszélgetnek. — Ki halt meg? — Az anyósom. — Eltemetted már? — Igen. — Ha az enyém meghal, el fogom égettetni. — Miért ? — Az sokkal biztosabb. A smokk Egy igen gazdag polgártárs sétál az utcán, egyszerre csak egy sánta koldus nyújtja feléje a kalapját és alamizsnát kér. — A gazdag polgártárs benyúl a zsebébe és oda dob neki egy krajcárt. — Adjon az Isten ezerannyit ! — hálálkodik a koldus. A gazdag azonnal kiszámítja a fejében, hogy ezerannyi (1000X1 krajcár) az 10 forint és igy szól: — Mboh ! —Így— Képzelt kolerásbeteg a doktornál, vagy: nem szabad megijedni! * Ő.agysága idegesen, vagy mint mondani szokás: ajtóstól rohan be háziorvosának a szobájába: — Doktor ur, kedves doktor ur, nyugtasson meg I — Rendben van. Megnyugtatom. Sőt engedje meg, hogy köszönteni is e szavakkal köszönthessem: megnyugtatom és ismét megnyugtatom. Szabad tudnom, miben ? — Maga, úgy látom. Csak tréfál e komoly időben. Maga, akinek nagyitó üvegen keresztül kellene nézni a közelgő veszélyt, ami már a határunkon ólálkodik, hogy arathasson. — Bocsánat, de ennek csak örülhetünk. Még sok helyen lábon áll a tengeri. Valakinek csak le kell azt szedni. — Maga, doktorkám, cinikus kezd lenni, vagy nem ért meg. Hiszen én a koleráról beszélek. A koleráról, amitől én úgy félek, amit talán már meg is kaptam. Jaj, doktor úr, nyugtasson meg hát. — Miből következteti ezt asszonyom? Hiszen maga egy cseppet sem néz úgy ki, mint egy kolerás beteg és viszont. Hol vannak kérem a tünetek? — Itt ! (Egy újságpéldányt vesz elő a ridiküljéből.) — Lássa, már meg maga nem komoly, asszonyom. Hogy jön ez az ujságlap összefüggésbe a maga kolerájával? — Nézze, ezt a koleráról szóló tudósítást Munkácsról küldték be az újságnak. Tehát fertőzött helyen írták. És én ezt kézbefogva olvastam ebéd után. Mondja, mi lesz ennek a következménye? — Én is olvastam és elaludtam olvasás közben. — Ez maga, doktor úr. De nekem azóta fáj a fejem. — Nekem is, mintha most kezdene. — Hányási ingereim is mintha volnának? — Talán kocsin ment? — Hiszen ettől nem fájna a gyomrom, talán? úgy, hát az is fáj ? — És még micsoda? — Az emlékező tehetségem, mintha meggyöngült volna azóta, jobb vállamba reumás fájdalmakat érzek, hajszálaim egyre hullanak, szemem bágyadt, kifejezéstelen, aranyfogaira lyukasak lettek, a fülem zug, a szobalányom fölmondott, az uram hajnalban jött haza, a női zenekar estére nem kaptam jegyet, a sógorom nagybácsija unokahugának a keresztkomája fiának a barátnője ... — Pardon, szíveskedjék lélegzetet is venni! — I igen, erről jut eszembe, hogy ezzel is óvatosnak kell lenni. Zsebkendőt tartok a számon, nehogy egy szegény kicsi féreg, egy repülő kolera-bacillus. . . — . . . vele ne ütődjön, ugyebár ? E tekintetben a főkapitány úrnak kellene egy negyvennapos üdvös rendeletet hozni, mert a zsebkendőtartás kissé fáradtságos . . . — Magának nagyon jó kedve van ma, doktor úr. Talán örökölt valamelyik páciensétől ? — Azt éppen nem, hanem annak örülök, hogy jelenleg nincs idahaza a feleségem. — Ne engedje, kérem, ezt félreértenem. — A világért sem. Annak örülök, hogy így nem látta meg a fején ezt a mesés, elragadó kalapot. Tudom, már holnap vennem kellett volna. És ezt a gyönyörű, mit gyönyörű ? tündéri szabású kosztümöt, ami olyan fölségesen áll, mostan kissé halovány 5 gyermek esőszerek tokban valódi ezüstből 9 korona és feljebb kina-ezüstből 7 „ „ fin óra jótállással 6 ............................... Óriási választék ékszerek, zseb-, faliérák, ezüst és kina-ezüst dísztárgyakban, „80EKZ“ látcsövek egyedárusítója. ♦ ♦ ♦ Elismert szolid Szlet. ♦ ♦ ♦ Boskovitz Antal és Fia, Kaposvár Telefon 144. Korona-szálloda épületében. Telefon 144. 8247