Somogyi Hirlap, 1915. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1915-01-14 / 10. szám
2 Somogyi Shivíapi*fiíí* i V' *1-1915 január 14 Elesett tábornokok, Berlin, január 13. Rotterdami jelentés szerint a novilodzi ütközetben négy orosz tábornok esett el. Német-francia harcok, Berlin, január 13. (Hivatalos távirat.) A nagy főhadiszállásról jelentik: A labassei csatornától délre csekély jelentőségű harcok folynak, amelyeknek eddig nem volt eredménye. Csonytól északra a franciák tegnap este támadtak, de súlyos veszteségek mellett visszavetettük őket. Ma reggel itt a harcok újból feléledtek. Perthestől keletre a franciáknak tegnap délután ellenünk intézett támadása tüzünkben összeomlott. Az ellenségnek súlyos veszteségei voltak. Az Argonneokban a rómaiak útján elfoglaltunk egy francia támaszpontot. Két tisztet és 140 főnyi legénységet ejtettünk ez alkalommal foglyul. Az Argonneok keleti részében folyó harcokban a franciáktól január 8. óta (az eddig már jelentetteket beleszámítva) egy őrnagyot, 3 századost, 13 hadnagyot és 1600 főnyi legénységet ejtettünk fogságba, úgy, hogy ezen csekély kiterjedésű harcterületen a franciák összes vesztesége halottakkal és sebesültekkel együtt 3500 emberre becsülhető. Aillynál, St. Michieltól délre a franciák támadási kísérletei meghiúsultak. A legfőbb hadvezetőség. (A miniszterelnökség sajtóosztálya.) Ágyúharcok nyugaton. Rotterdam, január 13. Luise és Nieuport vidékéről erős ágyúdörgés hallható. Itt napok óta erős harcok dúlhatnak. Óriási földrengés. Budapest, január 13. A földrengést jelző készülékek ma 8 óra előtt óriási katasztrófás földrengést jelezek pár 100 kilométernyire i Budapesttől. A rengés oly nagy volt, hogy a jelzőkészülék kilengése 6—13 cm k közt váltakozott. A 13 centiméteres kilengés a legnagyobb, amit eddig a jelzőkészülék mutatott. A földrengés Horvátország nyugati részében lehetett. Nápolyból a délelőtt folyamán jeleztek földrengést. Hogy merre, hol volt a katasztrófás is földrengés, eddig még nem tudják. A belügyminiszter Kaposvárhoz. A városi központi választmány újjáalakítása. A belügyminiszter rendeletet küldött Kaposvár város képviselőtestületéhez, amelyben meghagyja, hogy a közgyűlés a központi választmányt legkésőbb február végéig alakítsa meg. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló új törvény értelmében tudvalevőleg a jelenlegi központi választmányok mandátuma 1915 március végével lejár. Ennélfogva Kaposváron, mint önálló választókerületben is újjá kell alakítani a választmányt, mégpedig február hó végéig. A törvény értelmében ugyanis az új választmányt egy hónappal előbb kell megválasztani a régi választmány megbízatásának lejárta előtt. A belügyminiszternek Kaposvár város képviselőtestületéhez intézett erre vonatkozó rendelete így szól: Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1913: XIV. törvénycikk 156. § ának 2. bekezdése értelmében a törvény alapján első ízben alakított központi választmányok megbízása véget ér, mihelyt a véglegessé vált első névjegyzékek szétküldettek. A törvény 38. §-ának első bekezdése értelmében a névjegyzéket a törvény életbelépésének kezdő pontját követő egy éven belül el kell készíteni. Mivel pedig az 1913 : XIV. törvénycikk 1914. évi március hó 31-én lépett életbe, a névjegyzék elkészítésének, vagyis az új törvény alapján való első jogerős összeállításának zárónapja 1915. évi március hó 31-ike. Ehhez képest a törvény rendelkezéseinek végrehajtása iránt kiadott 109.000—1914.8) és 159.000—1914.3) számú rendeleteimben akként intézkedtem, hogy a jogerős választói névjegyzékek 1915. évi március hó 31-ig szétküldendők. Minthogy az előadottak szerint a jelenleg működő központi választmányok megbízása 1915. évi március 31-én ér véget és minthogy a törvény 29. §-a értelmében a központi választmány választását rendes közgyűlésen legalább 1 hónappal előbb kell megtartani, mint amikor a régi választmány megbízása a törvény értelmében lejár: utalással az érvényben levő törvény alapján működni hivatott új (első) központi választmányok alakítása tárgyában múlt 1914. évi március 31-én 56.100.4) szám alatt kiadott körrendeletemre, felhívom, hogy a központi választmányt a törvény, illetőleg a most idézett rendeletben foglaltak szem előtt tartásával legkésőbb 1915. évi február végéig válassza meg s a törvény 30. §-ának megfelelőleg az eskü letételéről is gondoskodjék. Midőn még megemlítem, hogy a folyó évben alakítandó központi választmányok megbízása a törvény 156. §-a értelmében az első névjegyzékek szétküldését, vagyis 1915. évet követő harmadik naptári év, vagyis 1918. év végéig tart, fölhívom, hogy a választmány megválasztásáról annak idején sürgősen tegyen jelentést. Budapest, 1915. január 3-án. Sándor János m. kir. belügyminiszter. Dr Kovács-Sebestény Gyula polgármester már intézkedett, hogy a központi választmányt a képviselőtestület a rendeletben foglalt határidőre megalakítsa. Kitüntetett hadnagy, Csire László dr hőstette. Csik László dr 69. gyalogezredben hadnagyot, Csik Antal kaposvári lakos fiát, Lengvári Ferenc megyei jegyző sógorát, a hadsereg főparancsnoksága az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért az arany vitézségi éremmel tüntette ki. Csik László dr hőstettéről a következőket írta Kaposváron lakó szüleinek: Kedves jó szüleim! Tegnapelőtt éjjel óta nem kaptunk ellenséges tüzet, hát annyira bátorodunk, hogy levelet is merünk írni, tán valahogy sikerül hazaszállittatni. Algaliciai élményeket a vonaton itt sorokkal le lehet zárni. Részletekről, majd ha megsegít a jó Isten és hazajutok, itt-ott szó eshetik. Négy napi utazás után megérkeztünk Kreuzburgba, Porosz- Sziléziába, egy kedves, tiszta városba, onnan rögtön erőltetett menetekben éjjel-nappal masíroztunk be Oroszországba egy előlünk eltávozott német hadtest helyébe. Volt eset, hogy evvel a kifáradt legénységgel egyfolytában 70 kilométert is tettünk. És mégis kibírtuk. Vagy 3—4 nap múlva elértük az ellenséges vonalat Novo-Radomok, egy vasúti állomás előtt. Itt kifejlődött a harc, de 2 napi kemény ütközet után nem a mi javunkra dőlt el, vagyis vissza kellett vonulnunk, ami nem számítandó úgynevezett vereségnek, mert saját jószántunkból s az ellenség zavarása nélkül hagytuk el a terepet. Visszajöttünk vagy 8—10 kilométernyire, itt újra állást foglaltunk s rövid pár nap alatt, jó tüzérségi fedezet mellett sikerült három orosz támadást visszaverni. A mi veszteségünk ebben a küzdelemben aránylag kevés volt, de annál több az oroszé. A legutolsó egy meglepetésszerű hajnali ágyúzás és rögtön utána egy túlnyomó erejű gyalogsági támadás volt, melynek a kezdete sötétben játszódott le. Hosszadalmas volna per longum et latum leírni a részleteket, a rettenetes zűrzavart, az oroszok Elvállal: Szoba- és templomfestést, épület- és bútormázolást a legmodernebb kivitelben, s Tapétázást, cimtábla festést és aranyozást. ..z Iparművészeti tervezést. areas sera diszitő-festo (FARKAS L. ÉS FIA CÉG) ******* IWWIM RÁKÓCZI-TÉR 8. SZ. GISZHg] TELEFON 364. SZ.