Somogyi Hirlap, 1915. március (12. évfolyam, 49-73. szám)

1915-03-28 / 71. szám

2 Repülőink Szerbiában, Bukarest, március 27. Kedden több osztrák-magyar repülőgép jelent meg Szerbia felett. A repülőgépekről bom­bákat dobtak Gladovora, ahol ennek következtében több katona és polgár meghalt és megsebesült. A Dardanellák ostroma Konstantinápoly, márc. 27. A Dardanelláknál nincsen semmi újság. At­hén, március 27. A szö­vetséges flotta tegnapelőtt behatolt a Dardanellák be­járatába és ott kisebb csa­patokat sikerült partraszál­­lítani. A törökök sikerei: Konstantinápoly, márc. 27. A török főhadiszállás jelenti, hogy Szueznél a törökök ki­sebb angol csapatokat meg­semmisítettek. Az ellenség csapatszállító hajóit eredmé­nyesen lőtték. Suabantól északra az angolokat meg­verték. Az angolok 300 ha­lott és sok sebesült, valamint hadianyag hátrahagyásával elmenekültek. japán-kínai halom, Stokholm, március 27. A „Novoja Vremja“ jelenti Pekingből, hogy a kínai ja­pán követ felszólította a Kínában lévő japán alatt­valókat Kína területének el­hagyására. Franciák visszaverése Berlin, március 27. (Hiva­talos távirat.) A nagy főhadi­szállásról jelentik: A Verdun­­tól délkeletre eső Maas­­magaslatokon a franciák Combresnál erős támadással megkísérelték állásaink el­foglalását, de kemény tusa után visszavetettük őket. A Hartmannweilerskopfon a harc még tart. A legfőbb hadvezetőség. (A miniszterel­nökség sajtóosztálya.) György görög herceg a császárnál, Berlin, március 27. György görög herceg Vilmos császár meglátogatására Berlinbe ér­kezett György herceg kife­jezi a görögök rokonérzését a németek iránt. a Porcellánpouder ma a világ legjobb pouderje Királynők, hercegnők, grófnők, bárónők, szí­nésznők, polgárasz­­szonyok csak Yes PORCELLÁN poudert használnak, mert ez a kiváló pou­­der az arcbőrt mesé­sen szépíti, fehéríti és finomítja. Még a nem ápolt, csúnya, foltos arcbőrt is 2 nap alatt megszépíti a Yes por­cellán P­ON­D­ER Megvédi az arcot az időjárás káros beha­tásától , a széltől ki­fújt, repedezett, vörös arcbőrt pedig egysze­riben helyreállítja. Ennyi jó tulajdonság mellett az orvosok ki­mondták, hogy a Yes porcellánponder ma a LEGJOBB arcápoló és arcszépítő. A Yes Porcellánpou­­dert minden nőnek használni kell, hogy arcbőre tiszta, üde és előkelően matt legyen. Minden úrinő tudja, hogy a Yes Porcellán­pouder az összes lé­tező pouderek közt a legjobb Yes ponder . . 3.— korona. Yes krém . . . 3.— korona. Yes szappan 1 korona 50 fillér. CV Amerikai gyártmány Magyarországi főraktár: ERÉNYI BÉLA Diana-gyógyzertára, Bud pest, Károly­­körút 5. szám. Minde­nfitt kapható! Somogyi Z hcirlap 1915 március 28 Somogynép a háború árváiért. Bosnyák László árvaszéki elnök akciója. Felhívás a vármegye közönségéhez. Megírtuk, hogy Bosnyák László a megyei árvaszék elnöke elismerést érdemlő ügybuzga­lommal indította meg azt az akciót, melynek célja a háború árváinak egyes családoknál való elhelyezése, azok gyámolítása és gondozása. Az árvaszék el­nöke megküldte hozzánk azokat az aktákat, melyek ez ügyben kifejtett munkásságának legszebb bizonyítékai. Bosnyák László a hatalmas aktacsomót a követ­kező levél kíséretében küldte meg hozzánk: Tekintetes Szerkesztő úr! A m. kir. belügyminiszter úr elrendelte „a hadbavonultaknak és kiskorú gyermekeiknek foko­zott gyámhatósági védelmét“ és a vonatkozó 161000—1914. sz. körrendeletében jelezte azt az irányt, melyben a gyámhatósá­goknak a fennti magasztos cél megvalósítására intézkedéseket tenni kell. A vezetésem alatti árvaszék intézkedéseit 1 — 12. alatt mellé­kelt iratok tanúsítják, melyek tartalmára itt nem terjeszkedem ki, mert azok magukért beszél­nek. Közlöm pedig ezeket az ira­tokat azért, mert a vármegye közügyeinek ellenőrzésére is hi­vatott helyi sajtónak közvetlen tudomással kell bírnia arról a magasztos mozgalomról és tevé­kenységről, mellyel a vármegye gyámhatósága is a nemzet hős fiai gyermekeinek boldogítására törekszik. Méltóztassék a közleménynek egyik vagy másik részét telje­sen tetszése és belátása szerinti terjedelemben a nyilvánosságnak átadni, mert ezáltal a sajtó is segíti terjeszteni és fenntartani a nagyközönségben a szent ügy iránti érdeklődést és ezzel szin­tén hozzájárul ahhoz, hogy a harctéren küzdő vagy ezután oda kerülő honfitársaink meg­­­könnyebbült szívvel hagyhassák reánk szeretteiket. Kelt Kaposváron, 1915. évi március hó 21-én. Hazafias üdvözlettel kész szolgája: Barnák László árvaszéki elnök. Felhívást intézett az árvaszék elnöke Somogymegye lelkes lel­kész­, községi- és körjegyzői karához, ügyvédeinkhez és mind­azokhoz, akik a nemes ügy ér­dekében hasznos munkát fejt­hetnek ki. Az egyik lelkes fel­hívás így szól: Abból a nagy teherviselésből, melyet e rendkívüli idők nagy eseményei reánk rónak, minden­kinek ki kell venni a maga ré­szét. A fegyverben álló polgár vérét, életét áldozza, annak pe­dig, ki meleg tűzhelyénél vissza­maradt, nem szabad kímélni erejét, elvonni tehetségét, ha emberbaráti, ha hazafias cél ki­vitele munkára szólítja. Emberbaráti s hazafias célt szolgál az, aki a harctéren el­esett, megsebesülés vagy hadi fáradalmak következtében elhalt katonai egyének és ugyanily kö­rülmények között elhalt, katonai kötelékbe nem tartozó, de a mozgósított fegyveres erőt kö­vető polgári egyének kiskorú gyermekei érdekeit felkarolja, azt megvédeni, a gyermek jö­vendő sorsát biztosítani törek­szik. Somogyvármegye árvaszéke, melynek gondjára van bizva a vármegye területén élő kisko­rúak, a jövendő nemzedék egy részének sorsa, a 161000/VIII. 1914. B. M. számú körrendelet utasításához képest is, a neme­sen érző magyar társadalom hi­vatott osztályából segítő társa­kat keres, akik nehéz, de nemes célokat szolgáló munkájában részt vegyenek. A rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket követelnek, ami­ket az egyszerű gondolkozású, az életviszonyok különböző ala­kulásával ismeretlen, azokba beleilleszkedni nem tudó pol­gárember sok esetben képtelen ellátni, szükségesnek látszik azért a fentebb említett kisko­rúak védelmére olyan egyéneket hívni segítségül, akiknek hiva­tása a jogvédelem s olyanokat, akiket a hivatásuk, a néplélek és élet gondozóivá, nevelőivé tett s akikre nem ró elviselhe­tetlen terhet a rendes pol­gári kötelességen túlmenő ez a munka. Az árvaszéknek szándéka, a szóban levő, esetleg más (pld. házasságon kivül született) kis­korúak részére is u. n. hivatásos gyámok rendelése. A hivatásos gyámnak, ki több kiskorúnak is lehet hivatásos gyámja és aki mellett a kiskorúaknak sze­mélyes gyámja külön-külön is

Next