Somogyi Hirlap, 1915. március (12. évfolyam, 49-73. szám)
1915-03-31 / 73. szám
1915 március 31 Somogyi h hirlap Szigetvár - Przemysl Zrínyi és Juzmanek. A történelemnek csodálatos ereje, hatalma van. Visszavarázsolja rég letűnt idők emlékeit, képét és mintha délibáb-játékot űzne velünk, felvonultatja nemcsak lelki, de testi szemeink előtt is századokkal később egy nemzedék történelmi életét, analóg sorsát, egy legendás középkori vár hősies ellenállását, védőinek hőstetteit. Ilyen mesteri vetítése a história örökké kattogó gépezetének egy hű életkép: Szigetvár védelme Przemysl ellenállásában. Ki gondolt volna valaha arra, hogy a somogymegyei magyar Szigetvárt és a lengyel Przemyslt egy történelmi ár hömpölygő hullámai eggyé avatják s ami eddig magyar földön Szigetvár volt a magyarnak, az lesz osztrák földön Przemysl a testvérnemzeteknek. Mert ha Szigetvár emlékezete bukása dacára egy felemelő momentumot rögzített meg a magyar történelemben, kételkedhetünk-e abban, hogy Przemysl iránt érzett kegyeletünk élni fog mindörökké azokért az önfeláldozó cselekedetekért, amelyeket a vár hős katonái műveltek ? Mert valóban nagy nemzet fiai azok, akik hónapokon át néma megadással tűrik a nélkülözéseket, a szenvedéseket, csak azért, hogy az ellenségnek megmutassák, hogy semmiféle túlerő őket meg nem rettenti, ütközettől nem félnek s csak a legyőzhetetlen örök természet képes őket megadásra bírni. Sőt még ezzel is dacoltak napokon, talán heteken keresztül, amíg végül beismerték, hogy az az erőhatalom még az övéiknél is nagyobb. Eme páratlan magatartást csak úgy tudjuk magunknak megmagyarázni, ha megértjük, mit jelent az, hogy a vár védőserege a szigetvári hős, Zrínyi Miklós katonáinak szellemét és emelkedett hazafias felfogását vitte be a vár hatalmas falai közé. Azért viselkedtek oly hősiesen, azért nem törte le őket a nélkülözés, mert érezték, hogy oly földet védelmeznek, amely Nagy Lajos és Zsigmond idejében a mi területünkhöz tartozott. Zrínyi hős katonái voltak azok, akik rendületlenül védelmezték magukat s a külső falak leomlása után a belső várba vonultak vissza és intézték az utolsó kirohanást, így tettek Przemysl hősei is. Négy és fél hónapig védték a várat kitartással, majd amikor látták, hogy a szenvedések megkettőzésével sem lehet boldogulniok, egy utolsó kirohanást intéztek, pusztítottak az ellenség soraiban s azután romhalmazzá téve a várat, megadták magukat. Amennyire egy volt a katonák szelleme, annyira egynek tetszik a várkapitányok egyénisége is. A szigetvári hős, Zrínyi Miklós felett már a történelem ítélkezett s a nagy nemzeti hősök sorába iktatta. Kuzmanek és Tamássy fölött majd csak később fog elhangzani az objektív ítélet. Ámde addig is, amíg a kritika megjelenik, elmondhatjuk, hogy őseikhez méltók voltak. Van azonban a két vár védelmében egy rokonjelenség, amely különösen a jövő szempontjából fontos. Amikor a törökök látták, hogy Szigetvár bevétele milyen nehéz volt — pedig mindössze egy maroknyi sereg védelmezte — hosszabb időre elment a kedvök a várak ostromától. Az oroszokat is meggyőzhette ez a tipikus eset és tudjuk, hogy nekik is elmegy a kedvük egy másik vár ostromától, annál is inkább, mert Przemysl bevétele egy döntő ütközettel felérő emberveszteségükbe került. Hogy a vár bevétele milyen értékkel bír, annak illusztrálására is szolgálhat a régi Szigetvár hasonló példája, különösen azért, mert az is teljesen elpusztítva jutott az ellenség kezére. Pedig Szigetvár éppen oly fontos déli védvára volt annak idején országunknak, mint amily fontos északi pontnak Przemysl vára tűnik fel. Az ellenség elszigeteltségénél fogva az ilyen várat nem tudja értékesíteni, mert az csak relatív beccsel bír, eltekintve attól, hogy a megerősítés még több katonaságot kíván, mint az ostrom, mert félő, hogy a vár volt birtokosai a visszafoglalást hamarosan megkísérlik s igy felszabadult tömegekről szó sem lehet. — Még csak egyet. Zrínyi Miklós megkapta a törököktől a méltó végtisztességet, várjon Kuzmanek és Tamássy is hősökhöz illő módon fognak-e kezeltetni? Przemysl elestének első híre megdöbbentett bennünket. Most azonban, hogy felocsúdtunk és az érzelmek helyét a komoly gondolatok, a hideg számítás foglalják el, bízunk abban, hogy Przemyslnél is erősebb várunk nekünk kiváló hadseregünk, amely visszafogja szerezni a természet kényszerítő akadályai folytán elvesztett várat és a Kárpátokban túl mégegyszer felhangzik régi jelszavunk: Előre! Humor a delungban. Egy 44-es baka levele. Landy Ferenc pacsai tanítótól, a hős 44-ik ezred derék közvitézétől kaptuk az alábbi sorokat, melyeket még akkor itt, mikor a hős somogyi fiuk Orosz-Lengyelországban harcoltak. A levél igy szól: Messze Orosz-Lengyelországban irom e sorokat. Bocsánat, hogy ákom-bákom vonalak kerülnek ki ceruzám alól, de hát itt az íróasztalt a fegyvertusa helyettesíti. Messze elszakadtunk édes hazánktól, de a magyar bakát itt sem hagyja el humora, rögtön összehasonlítja a vidéket, hogy épp olyan, mint nálunk ez vagy az a vidék. Húshagyó kedd van ma, a friss meleg fánk szagát ideképzeli a baka s a rövid szárú tábori pipa mellett elévedik egymással. A tűzvonalban, az alacsony, kunyhószerü dekkung a szállásunk, melynek oldala : föld, teteje , fára rakott szalma s a ráhintett földrakás. Mennyi éle, humor, alkalmi adoma születik meg e földalatti üregben, ki tudná mind leírni ? Íme egy-kettő: Ég a dekkung. Jó tűz pattog, a lángja magasra csap. Gyakran megtörténik, hogy a legnagyobb vigyázat mellett is, ki-ki gyullad a „baka tanya“. Ilyenkor aztán nagy a sürgésforgás, mindenki menti a holmiját, pakolódik kifelé. Aztán kívül némán bámulva, hogy semmisül meg a „tanya“, a leégettek szomorú ábrázatán meglátszik a hajléktalanok keserve. Ilyenkor aztán megindul a lakáskeresés. Szétosztódnak s ki-ki alázatos ábrázattal fordul a szomszéd dekkung lakóihoz, hogy fogadják be, mint szerencsétlen leégettet. Hajt a kanász. Éjszakánként rendes körülmények között szünetel a tüzelés. Az őrszolgálat kettőzött figyelemmel néz az előtte alig 200—300 lépésnyire levő „ruszki“ tűzvonal felé, nehogy meglepjenek bennünket. A többiek a tábori tűz mellett szunyókálnak, pipázgatnak, beszélgetnek. Amint azonban szürkülni kezd, megkezdődik az esetleges mozgó figurára való vadászat. Mondja az egyik : „Hallod, hajt a kanász“. T. i. az orosz fegyver kilövéskor olyan hangot ad, mint a kanász ostorának a pattogása. A szalma. Nagy becse van itt a szalmának. Hej, ha otthon tudnák, hogy egy marok szalma mennyit jelent itt, bizonyára takarékosabban bánnának vele. Egy szekér szalmát kapott a századunk. Kapitányunk s az altisztek jelenlétében osztották szét, szigorúan ügyelve, nehogy egyik vagy másik többet vigyen el. Nagy sebtiben jön egy baka s a másik oldalról felölel egy nyaláb szalmát, amellyel sietve igyekszik távozni. Rárivall a kapitányunk: — Hová viszed azt a szalmát te gézengúz? A baka megáll s meredve bámul, majd indignálódva igy szól: — Az őrnagy úr és az alezredes ur alá. Mert egyforma ágyat vetnek itt kanásznak, hercegnek, ezredesnek, bakának. 3 Egy mindenes felvétetik a Béry-nyomdában ÉRTESÍTÉS! Tisztelettel értesítem Kaposvár és vidéke igentisztelt közönségét, hogy műtermemben fénykép- nagyitó gépet szereltem fel s igy módomban áll a legszebb kivitelű FÉNYKÉP NAGYÍTÁSOKAT pár nap alatt készíteni. Képeimet az eddig ismert krétarajzszerü képektől eltérően, barna, sépia, kék, zöld, színben készítem, mert a képeket itthon, magam készítem el, így jutányosan tudom azt kiállítani. Amatőröknek tájképfelvételek bármily színben a legolcsóbb árért. Kérem n. b. rendelésükkel megtisztelni. Műterem: Főutca 6. szám. Telefenutca 3. szám. Tisztelettel: Farkas László, fényképész.