Somogyi Hirlap, 1915. március (12. évfolyam, 49-73. szám)
1915-03-13 / 59. szám
1915 március 13 Somogyi Sairlap mális árakat. Ez céltudatos, helyes eljárás, Szombathelyen a polgármester a helyzet magaslatára emelkedett. Biztosította a közönség szükségletét és ott azok a termelők, akiknek birtokában még élelmiszer van, kénytelenek a megállapított maximális áron terményeiket áruba bocsájtani. Ezt e példát követni kell Kaposvár város magisztrátusának is. A közönség nem kíván egyebet, mint méltányosságot, érdekeinek kellő megvédését. Azt, hogy a termelők is megkapják azt, amit a jog és méltányosság határai közt megkaphatnak és hogy a közönség is védve legyen a kapzsiság és a hirtelen meggazdagodási vágy túlkapásai ellen. Hadfelszerelési cikkek, úgymint: ér , térd-és hasmeregítők, hólap, ferfe, himalája ujjas mellények, lageralsó ruházat, tábori takarók, vízmentes hálózsákok hajlik. Kórházi felszereléshez tartozó cikkek, úgymint: kötszerek, matrac és szalmazsákok, ágytakarók, ágyneműért és egyéb kórházi fehérneműek legnagyobb választékban jutányosan szabott árak mellett kaphatók Löw divatházban Kaposvárott. Vidéki megrendelések legpontosabb elintézést nyernek. A háború nyomában. Göndör Ferenc haditudósításai XIX. Kolomen lakossága — különösen persze a szegények — az orosz uralom egész ideje alatt a legnagyobb nyomorúságban volt, úgyszólván az éhhalállal küzdött. Az oroszok mindenkitől elvettek mindent, az emberek kezéből tépték ki a kenyeret, a szájukból cibálták ki az ételt, borzasztó volt. A legszomorubb és legvisszataszítóbb részlete azonban az oroszok kolomeai uralmának az, amit a szegény, védtelen, kiszolgáltatott asszonyokkal és leányokkal Kolomeában — és Galíciában mindenütt — véghezvittek. A barbárságnak erről a minden képzeletet fölülmúló aljas tobzódásáról — amelyben (nem úgy, mint a csatában) az orosz tisztek jártak elől — külön fejezet fog számot adni. Az utolsó héten valahogyan hire ment Kolomeában, hogy az osztrák-magyar csapatok Galíciában új offenzívába léptek. Bár a városban — minden orosz hazudás ellenére — mindig remélték, hogy egyszer csak majd visszajön az osztrák-magyar katonaság, ezeket a híreket most mégis gyanakodva fogadták. Attól tartottak az emberek, hogy hangos örömrivalgásba akarják őket az oroszok beugratni, hogy azután a kormányzó herceg új pénzösszeget zsarolhasson ki belőlük. A nép tehát csöndes maradt. Közben, mikor a kárpáti harcok kifejlődtek, az oroszok négyezer katonát és ágyukat hoztak Kolomeába és innen tovább Delatyn és Jablonov felé. A 4000 katona csupa öreg népfölkelő volt, régi, egyszer lövő puskákkal fölszerelve. Amikor Kolomeában a rongyos, öreg népfölkelőket és a régi, rozzant fegyvereket látták, föltámadt az emberekben a remény, hogy hamarosan győzni fog az osztrákmagyar hadsereg. Néha-néha már ágyúdörgést és fegyverropogást hallottak Delatyn felől. Ebből nyomban megértették, hogy közelednek az osztrák-magyar csapatok. Az öröm szinte fojtogatta az embereket, de nem volt szabad semmit elárulni. Ezentúl már mindennap hallottak Kolomeában ágyudörgést és mindig közelebbről. Három nappal a város bevétele előtt az ágyú- és fegyvertűz különösen erős lett. Február 16 án már srapnelit láttak a levegőben fölrobbanni, sőt a távolból fegyvertűz fölcsapó lángja is látható volt. Tizenhatodikán és tizenhetedikén közvetlenül Kolomen előtt folyt a harc. Az oroszok néhány osztrákmagyar foglyot vezettek át Kolomea utcáin. Nagyon sok orosz sebesült katonát vittek magukkal a már visszavonuló oroszok, gyalog, kocsikon és kis kéziszánkókon, amelyeken egymás hátán öt-hat sebesült orosz katona is feküdt. Harc közben néhány ágyúlövés becsapódott Kolomeába és két embert megölt, hármat megsebesített. Ettől fogva a nép a lakásaikba rejtőzött, senki sem mutatkozott az utcán. Február 17-én délután 1 órakor az oroszok megkezdték a teljes visszavonulást. Három és négy óra között nagyon sok orosz futott át Kolomeán. Hat és fél hét között az utolsó száz kozák is kinyargalt a városból és megpróbálták menekülés közben a kivezető hidat fölgyújtani. Nem sok eredménnyel. Öt perc múlva az osztrák-magyar csapatok már bemasíroztak Kolomeába. Este 8 órakor csöndesen kimerészkedtek az emberek az utcára és este 9 órakor a város egész ujjongó lakossága a Ringplatzon volt. Menydörgésszerű vivát, hurrá és haci kiáltásokkal ünnepelték a katonákat, az orosz zászlót foszlányokká tépték és kitűzték helyébe az osztrák lobogót. Az agyonsanyargatott zsidók nem tudták többé türtőztetni magukat, tapsoltak, integettek, zsebkendőt lobogtattak, kalapjukat lengették, ugráltak, táncoltak a hosszú kaftánjukban, ölelgették, csókolgatták egymást. Nagyon megható volt ott, február 17-én este, Kolomeában, a Ringplatzon. Ott, ahol a nyilvános botozásokat szokták rendezni az oroszok, ott most az örömtől és boldogságtól sírtak az emberek . . . Nem úgy, mint öt hónapon keresztül: véres kínjukban. Most örömükben zokogtak. HÍREK. Én is katona vagyok. Kicsiny fiam az óvodából Nagybusan jött ma délben. Az orra majd földig lelógott. Kőny reszketett szemében. — Mi lett — kérdeztem —, hogy fejecskéd, Fiam, a gondnak adtad? — Apám, felelte szemrehányóan. Szégyenkezem miattad ! Bálvánnyá váltam e beszédre. — Tyü, ezer kartács, bomba! Beszélj, kölyök, de szaporázva, Mig nem leszek goromba! És ő beszélt: — Minden fiúnak, Ki jár az óvodába, Katona már az apja régen És elment a csatába. Beszélt: — Huszár bizony az apja A Magyarka Ferencnek, Lövinger, Uhlyárik, Berecki , Nagy szintén ezzel henceg. Panaszkodott: — Az én apuskám Máig se rukkolt még be, A gyermekek azért gúnyolnak, Csúfolnak sorra érte. Az angyalát! Biz ez nagy szégyen! Hallgattam megkövülten Szerettem volna elsülyedni. Elszontyolodva ültem. Valót beszélt a csacska Bandi. A vérem forrt, bizsergett. Itthon vagyok! Milyen gyalázat! Szegény fiam pityergett. Amint töprengtem s elmerengtem , gondolkodtam magamban. Egyszerre fénysugár cikkezott, Miként villám, agyamban. — Hohó, fiú, nem addig ám az! Ne restelkedj miattam! Emlékszel-e, a nyáron egyszer Titkos rendőrt mutattam? — Emlékezem, — felelt meg Bandi, — Nem is volt nála fegyver, Nem is volt uniformis rajta, Járt, mint a többi ember. — No, látod, — mondtam fenhéjázva, — Habár látsz engem itt most, Vagyok azért katona mégis, De tudd meg, hogy csak titkos! 3 értesítési Tisztelettel értesítem Kaposvár és vidéke igentisztelt közönségét, hogy műtermemben fent képnagyitó gépet szereltem fel s igy módomban áll a legszebb kivitelű FÉNYKÉPNAGYITÁSOKAT pár nap alatt készíteni. Képeimet az eddig ismert krétarajzszerü képektől eltérően, barna, sépia, kék, zöld, színben készítem, mert a képeket itthon, magam készítem el, így jutányosan tudom azt kiállítani. Amatőröknek tájképfelvételek bármily színben a legolcsóbb árért. Kérem n. b. rendelésükkel megtisztelni. Méterem : fő utca 6 szám. Teleki utca 3. szám. Tisztelettel: Farkas László, fényképész.