Somogyi Hirlap, 1915. március (12. évfolyam, 49-73. szám)

1915-03-03 / 50. szám

2 Romániába menekült osztrák és magyar alattvalókkal szem­ben tanúsított. a franciák kudarca. Berlin, március 2. (Hivata­los távirat.) A nagy főhadi­szállásról jelentik: Werwick­­nél, Lillétől északra, egy angol légi járművet tüzelé­sünk leszállásra kényszerített. Arcvonalunk egy részén a franciák ismét, mint már néhány hónappal ezelőtt is tették, oly lövedékeket hasz­náltak, amelyek robbanáskor bűzös és fojtó gázokat fej­lesztenek ; kárt ezzel nem okoztak. Champagnei had­állásaink ellen tegnap leg­alább két hadtest több tá­madást intézett; az előre­töréseket heves közelharcok után mind visszavertük. — A legfőbb hadvezetőség. (A miniszterelnökség sajtó­­osztálya.) Az arguiméi harcok. Berlin, március 2. (Hivata­los távirat.) A nagy főhadi­szállásról jelentik: Az Ar­­gonneokban két aknavetőt zsákmányoltunk. Az Argon­­neok keleti széle és Vauquois közt a franciák tegnap ötször kísérelték meg az áttörést; a támadások az ellenség súlyos veszteségei mellett meghiúsultak. Azokat a had­állásokat, amelyeket Badon­­villertől keletre elfoglaltunk, az ellenség visszafoglalási kísérlete ellenére tegnap is megtartottuk. A legfőbb had­­vezetőség. (A miniszterelnök­ség sajtóosztálya.) Elsülyedt gőzösök. Havre, márc 2. A „Harta­­lion“ angol gőzös elsülyedt. Páris, március 2. A „Kron­prinz Wilhelm“ elsülyesztett egy angol hajót. London, márc. 2. A „Karls­ruhe“ elsülyesztett négy el­lenséges hajót. London, március 2. Újabb 5 angol gőzös eltűnt. Somogyi ciirlap 1915 március 3 japán-kínai konfliktus. Stokholm, március 2. Pekingi jelentés szerint Kína hajlandó Japánnal a békés megegyezésre, ha Japán ki­üríti Csingtaót. Rotterdam, március 2. Az amerikai kormány Kína mellett foglalt állást. A ja­pánok március 5 re várják az amerikai flotta megérke­zését a Csendes-óceánra. az angol királyné a francia harctéren. Rotterdam, március 2. Amennyiben a blokád lehe­tővé teszi, az angol királyné a közel­jövőben a francia harctérre utazik. Hadfelszerelési cikkek, úgymint: ér , térd-és hasmelegítőfe, hósap­kák, himalája ujjas mellények, Jäger alsó ruházat, tábori taka­rók, vízmentes háló­zsákok hajlik. Kórházi felszere­léshez tartozó cikk­ek, úgymint: kötszerek, matrac és szalmazsá­kok, ágytakarók, ágy­­neműek és egyéb kór­házi fehérnemnek leg­nagyobb választékban jutányosan szabott árak mellett kaphatók Lőw divatházban Kaposvárott. Vidéki megrendelések legpontosabb elinté­zést nyernek. Változások a megyén. Kik lesznek az új tisztviselők ? A „Somogyi Hírlap“ tegnapi számában már röviden megír­tuk, hogy Trombitás Mihály igazi főszolgabíró, aki már a múlt év október elsejétől kérte nyugdíjazását, március elsejével hosszú s érdemes közigazgatási működése után nyugalomba vo­nult. M­a­k­f­a­l­v­a­y Géza főis­pán S­v­a­s­t­i­c­s Nándor dr központi főszolgabírót bizta meg az igazi főbírói állás betöltéséig az ottani teendők elvégzésével is és melléje S­t­e­p­h­a­i­c­s Pál marcali­i szolgabirót osztotta be. A főispán eme intézkedése ügyes körültekintésre vall és már ezzel is kifejezésre juttatta, hogy az új igali főbíró megvá­lasztását teljesen a törvényható­ságra bízza.­­ Ha a jelöltek közül valakivel helyettesítették volna Trombitás főbírót, úgy ez kétségtelenül előtérbe tolta volna azt, aki az igali főbíró teendő­ket ideiglenesen ellátta volna. Az új főbirót csak a háborús idők lezajlása után választja meg Somogy megye törvényható­sága, de nincs kizárva az sem, hogy a közigazgatás államosí­tása az időre életbe lép és az új főbirót már a belügyminisz­ter fogja kinevezni. Ha közvetlenül a háborús idők után a közigazgatás államosí­tása nem lép életbe, úgy a meg­üresedett megyei állásokat vá­lasztás útján fogja még betöl­teni a törvényhatóság. A meg­üresedett állásokra már­is a kombinációk egész sora nyílott meg, melyek közül néhányat nem lesz érdektelen feljegyez­nünk. Az igali főbíró utódjául a hadbavonult Kiss Emil úr me­gyei aljegyzőt, Sey Oszkár ka­posvári tb. főbirót, P­erczel Győző barcsi és Sáfár Elemér marcali­i tb. főbírókat emlegetik. Ha a tb. főbírók közül választ­ják meg valamelyiket igali fő­szolgabírókul, úgy az új szolga­­biró M­ó­c­s­y Zsolt megyei al­jegyző lesz. Ha Kiss Emil dr-t választják meg, úgy W­e­i­s­e­nr­b­a­c­h Iván báró tabi szolga­birót hozzák be a központba. Weisenbach Iván bárót emlege­tik különben a harctéren hősi halált halt Leng­vári Ferenc vármegyénk volt kiváló aljegy­zőjének utódjaként is. Aljegyző jelölt Kovács Dénes dr csur­gói tb. szolgabiró, Stephaics Pál szolgabiró és Nagy F. Jó­zsef tb. aljegyző is. Az árvaszéken is többen nyug­díjba mennek a háborús idők lezajlása után, itt is nagy válto­zások lesznek. Nyugalomba vonult — mint megírtuk —, P­a­p­p István me­gyei irodaigazgató is, akinek helyét Cziff Antal árvaszéki irodaigazgató foglalja el. Jól tud­juk, hogy Papp István nem sze­reti, ha neve az újságok hasáb­jain szerepel, de ez alkalommal még­sem mulaszthatjuk el an­nak a feljegyzését, hogy egyik legrégibb, legkiválóbb tisztvise­lője volt a megyének, akit hi­vatalnok társai és feljebb­valói szerettek és megbecsültek. A szorgalmas, munkás, körülte­kintő, szerény hivatalnok em­ber mintaképe Papp István, aki év­tizedeken át megbecsülést, sze­­retetet és tiszteletet szerzett ma­gának. Az alispáni hivatal se­gédszemélyzete fájó szívvel bú­csúzik tőle, úgyszintén feljebb­valói is. Az új irodaigazgató is egyik szorgalmas tisztviselője a me­gyének, bizonyára méltó utóda lesz Papp Istvánnak. Kereskedelmi akadémiát vég­zett nagyképességű hadmen­tes fiatalember, magyar né­met levelező, könyvelő és elsőrendű üzletszerző hely­beli pénzintézetnél, vagy iparvállalatnál állást keres. Szíves megkeresések „Önálló munkaerő“ jeligére a kiadóba kéretnek. Egy különálló ház 560 - ért kiadó május 1-ére, mely áll 2 utcai szoba, elő­szoba, cselédszoba, konyha, nagy veranda és nagy kert­ből, Vöröstelek­ utcában, Müncz-féle ház. Elvállal: Szoba- és templomfestést, épület- és bútormázolást a legmodernebb kivitelben. :: Tapétázást, címtábla fes­tést és aranyozást. :: :: Iparművészeti termést.P­ARKAS IlÉZA diSZitó-feSíD (FARKAS L. ÉS FIA CÉG) *111*11* RÁKÓCZI-TÉR 8. SZ. DSISD TELEFON 364. SZ.

Next