Somogyi Hirlap, 1915. március (12. évfolyam, 49-73. szám)
1915-03-17 / 62. szám
_2___ Harc a Vogézekben, Berlin, március 16. (Hivatalos távirat.) A nagy főhadiszállásról jelentik: Westende fürdőt tegnap két ellenséges ágyúnaszád eredménytelenül bombázta. Yperntől délre az angolok által megszállva tartott egy magaslat ellen intézett támadásunk jól előbbre haladt. A franciáknak a Champagneban Le Mesniltól északra ellenünk intézett részleges támadásait az ellenség súlyos veszteségei mellett visszavertük. A Vogézekben egyes helyeken még folyik a harc. A legfőbb hadvezetőség. (A miniszterelnökség sajtóosztálya.) A Dardanellák ostroma Berlin, március 16. A „Kölnische Zeitung“ jelenti, Athénból, hogy a Dardanellák ostromát százezer szárazföldi katona támogatta. Berlin, március 16. A Dardanellák ostromát az egyesült angol-francia flotta félbeszakította, mert az ostrom alkalmával sok hajó megsérült. Angol győzelem: Rotterdam, márc. 16. Az angolok Nieuve-Chapelle melletti győzelmüket a 4-ik indiai hadtestnek köszönhetik. Jelentés érkezett ide arról is, hogy Ypern körül a legnagyobb hevességgel folyik a harc. japán-kínai háború. Rotterdam, március 16 A japán-kínai konfliktus mindinkább komollyá válik. Japán már huszonhétezer embert szállított partra kínai területen és a csapatszállítások még mindig folynak. A helyzet ma már annyira súlyos, hogy a japán-kínai háborút elkerülhetetlennek tartják, ami az amerikai egyesült államokat is komoly elhatározásra fogja bírni. Somogyi Szirlap 1915 március 17 a trónörökös Bécsben. Bécs, március 16. A trónörökös a harctérről Bécsbe érkezett, ahol tegnap délután a Schönbrunnban kihallgatásokat adott. Öngyilkos báróné, Hága, március 16. A „Matin“ jelenti, hogy Lipót volt belga király morganatikus felesége, Vaughan bárónő Párisban öngyilkosságot követett el. Földrengés Fiuméban, Fiume, március 16. Az éjjel itt erős földrengés volt észlelhető. A földrengés kárt nem okozott. Hadfelszerelési cikkek úgymint: ér-, térd-és hasmelegitők, hasapfeák, himalája ujjas mellények, láger alsó ruházat, tábori takarók, vízmentes hálózsákok hajlik. Kórházi felszereléshez tartozó cikkek, úgymint: kötszerek, matrac és szalmazsákok, ágytakarók, ágyneműek és egyéb kórházi fehérnemnek legnagyobb választékban jutányosan szabott árak mellett kaphatók Low divatházban Kaposvárott. Vidéki megrendelések legpontosabb elintézést nyernek. Lesz vizünk és villanyunk. Gondoskodás Kaposvárról. A városi közművek felügyelőbizottsága tegnap délután három órakor Kovács-Sebestény Gyula dr polgármester elnöklésével ülést tartott a városházán, melyen Scholz Gyula, Székely Sándor, Darnay Kajetán és Möhler János, a közművek igazgatója voltak jelen. A bizottsági ülésen a közművek akadálytalan működésének biztosítása képezte beható megbeszélés tárgyát. Gondos előrelátással mérlegelte a bizottság azokat a viszonyokat, melyeket a háború akadályként állított fel akkor, amikor egyes nyers termények beszerzése úgyszólván lehetetlenné vált s azok nélkülözésével a városi közüzemeknek be kellene szüntetni működésüket. A bizottság gondoskodni kiván arról, hogy akármilyen közgazdasági konjukturák mellett is biztosítassék városi közüzemek működése, speciálisan pedig a vízműveké és a villanytelepé. A város közönségét egy pillanatra sem lehet kitenni a vízhiány veszedelmének és a petróleum megfizethetetlenül magas ára mellett kötelessége a városnak gondoskodni a villanytelep kellő funkcionálásáról is. Konstatálta a bizottság, hogy a meglévő szénmennyiséggel még 8 hónapra biztosítva van a vízműtelep működése és a nyersolaj még 5 hónapig elegendő a villanytelepi gépek hajtóerejéül. Szóval a városi közműveket egyelőre nem fenyegeti az a veszedelem, hogy működésüket kellő hajtóerő hiányában be kellene szüntetni és ezáltal a város közönségének víz és világítási szükségletét kielégíteni nem tudná. Rendkívül fontosnak tartja a bizottság, hogy a vízhiány veszedelme egy pillanatig se lógjon Damokles kardjaként a város közönsége felett és éppen ezért gondos előrelátással már most minden olyan intézkedést megtettek, hogy a vízműtelep kellő hajtóereje bármilyen körülmények közt is biztosítva Aranykönyv a munka hőseinek. Somogymegye idei termése. Somogy megye főispánja erős kézzel dolgozik az alispánnal együtt az idei termés biztosításán. Nem szabad megengedni ebben az áldott szép hazában, hogy egy talpalatnyi termőföld is megműveletlenül maradjon. Ez most határtalanul fontosabb, de határtalanul nehezebb feladat is, mint máskor, mert a háború a mezőgazdaságtól a munkaerő javarészét vonta el. És mert életbevágóan fontos, egyúttal pedig rendkívül nehezen megoldható ez a feladat, azért kell sikeres elvégzésére vállvetett buzgalommal egyesülnie a kormánynak a társadalommal. A kormány megteszi a magáét. A földmivelésügyi miniszternek ebben a tárgyban az alispánhoz és Kaposvár polgármesteréhez intézett rendelete gazdag programja a munka országos szervezésének és irányításának. De az eredmény elsősorban mégis a gazdálkodó közönség lelkes tevékenységétől, fokozott szorgalmától függ. Gyrány miniszter elrendelte megyei és községi, illetőleg körjegyzőségi, gazdasági bizottságok lesznek hivatva gondoskodni a termés biztosításáról és arról, hogy minden gazdaságilag használható terület be legyen vetve emberi vagy állati táplálékul alkalmas terményekkel. Igás állatok megvásárlását a gazdasági felügyelők díjtalanul közvetítik a gazdáknak. Az alispán előterjesztésére a miniszter hajlandó megengedni a személyes szolgáltatás elrendelését és a közerő kirendelését. Az ezért járó térítés megfizetésére, valamint a vetőmag beszerzésére legcélszerűbben a község legyen. Ugyanilyen intézkedés történt a villanytelep üzemének biztosítását illetőleg is. Több apróbb ügy elintézésével a bizottság ülése délután 5 órakor ért véget. VI 5ARKAS GÉZA iHmitfi M (FARKAS L. ÉS FIA CÉG) RAKÓCZI-TÉH 8. SZ. (331fsD TELEFON 361. SZ. Elvállal: Szoba- és templomfestést, épület- és bútormázolást a legmodernebb kivitelben. “ Tapétázást, címtábla festést és aranyozást ,in Iparművészeti tervezést.