Somogyi Hirlap, 1915. április (12. évfolyam, 74-98. szám)

1915-04-15 / 85. szám

1915 április 15 Somogyi Szarlap A magyarfalusi ref. ef. iskola épülete némely fogyatékosságát leszámítva, tűrhető. Felszerelése megfelelő. A bürüsi ref. iskola épülete megfelelő, a tanterem kellően felszerelt. A hadbavonult tanító helyett a helybeli lelkész tanít. Az endrődi községi el. iskola népes. Az épület nedves. A teklafalusi közs. elemi is­kolánál mind a két tanító hadba vonulván, a tanítás szünetel. Az iskolaépületnek főleg azon ré­sze, melyben a tanító lakik, nem megfelelő, nedves is. Meglátogattam még Kapos­várott az u. n. Cseri-iskolának két termét. Az osztályok népe­sek. A tanítás félnapos rend­szerrel folyik , továbbá a kapos­vári községi polg.­riúiskolát, melynél, dacára annak, hogy a 7 tanerő közül 4 hadbavonult, a tanítás rendesen folyik, mert 9 helybeli polgári leányiskolától odarendelt tanítónők töltik be a bevonultak helyét. Baumohl Leó magánmérnök a felsőbb osztályokban a mennyiségtan tanítását minden díjazás nélkül, ügyszeretetből végzi. E polgári iskolánál az I-ső osztályban a háború következtében, 50-nel apadt a tanulók létszáma (122- ről 72-re). A többi osztályokban is kevesebb iratkozott be az előző évi létszámnál, de csak néhánnyal. Egyébként 310 ta­nuló jár fel. Tehát az intézet azért elég népes. Volt Csurgón, hol az április hónapban katonai szolgálatra bevonuló tanítójelöltek bizonyít­ványainak, illetőleg okleveleik­nek jegyeit kellett a tanári kar­ral megállapítania. A csurgói állami elemi népiskolai tanító­képző intézet 122 növendéke közül 36 vonul be a katonaság­hoz, tehát közel egyharmad­­része. A IV. osztályban a 24 növendék közül 15 vonul be s ennyi is nyert ezúttal nemcsak IV-ik osztályról szóló bizonyít­ványt, hanem egyúttal okleve­let is. Végül megjegyezte, hogy elemi iskolai tanító 196, polgári isko­lai tanár 8 és tanítóképző-inté­­zeti tanár 4 vonult hadba, ösz­­szesen: 208. 699 elemi iskolai tanító lévén a megyében, e sze­rint ezeknek több, mint egyne­gyede hadban van. HÍREK. — Rituálés­tt ezredorvos. Fe­renc Szalvátor főherceg Auguszt Jenő dr ezredorvost, akit már a király a Ferenc József rend lo­vagkeresztjével tüntetett ki, a vöröskereszt körül szerzett ér­demei elismeréséül a vöröske­resztesek 2. osztályú tisztelet jelvényével tüntette ki. — József főherceg levele egy kis d­ákhoz. József királyi her­ceg, a kaposvári 44-ik gyalog­ezrednek nemcsak a legénysé­gével, hanem a legénység csa­ládtagjaival is rendkívül élénk összeköttetést tart fen. A 44-es bakák hozzátartozói közül már többen keresték föl a fenséget levelükkel s ilyenkor József kir. herceg mindig figyelmes levél­írónak bizonyult. Minden levélre hosszan, kimerítően, szeretettel­jesen válaszol. Szinte elképzel­hetetlen, hogy a harctér fára­dalmai közt, hogyan szakíthat magának időt oly gyakori levél­írásra. Legutóbb H r a z d i n a Géza nevű kis diák köszönte meg a fenségnek ama elismerő szavakat, amelyekkel napipa­rancsában egyik élésért rokoná­ról emlékezett meg. Őfensége válasza forduló postával érke­zett meg s igy szól: 915. IV. 2. Leveled megkaptam és kö­szönöm a jó kivánatokat. Meg vagyok róla győződve, hogy belőled is oly hős lesz, mint minden 44-es, kiknek harcát sokszor volt alkalmam bá­mulni. — Elesett bácsid neve a haza szent ügyével egybe forrott, ő az Istennél van, ahonnan kis öccsét szeretet­tel figyeli — Azt mondod: Apád is 44-es volt? Mi lett vele ? Tán megsebesült? Vagy tán még ott küzd hős társai­val? Tanulj szépen és légy egykor olyan hazafi, mint mind a 44-esek. Az Isten áld­­jond meg. Jóakaród: József főherceg. — A pénzü­gyigazgató ünnep­lése. A közigazgatási bizottság mai ülésén Makfalvay Géza főispán megemlékezett Orel Géza kir. tanácsos, kaposvári pénzügyigazgató 40 éves szol­gálati jubileumáról, elismeréssel szólott működéséről. Az éljen­zéssel fogadott megemlékezés után Orel Géza megköszönte a főispán üdvözlését és annak adott különösen kifejezést, hogy ugyanazon utón fog tovább ha­ladni, melyet eddig is követett s minden törekvése odairányul, hogy a hazának és különösen Somogymegye közönségének mi­nél hasznosabb szolgálatokat tehessen. A bizottsági tagok élénken megéljenezték a pénz­ügyigazgatót. — A közigazgatási bizottság ülése. Somogymegye közigazga­tási bizottsága ma délelőtt 9 órakor a megyeházán az árva­szék tanácstermében Makfal­vay Géza főispán elnöklésével ülést tartott. Az ülés délben ért véget, — Przemyslből orosz fogságba. A przemysli védősereg tiszti­karában volt R­é­v y László dr kaposvári ügyész fivére, R­é­v y Kálmán vezérkari őrnagy, Ta­­mássy hadosztályának vezérkari főnöke is, aki Przemysl kapitu­lációja után szintén orosz fog­ságba került. Április hó 10-iki kelettel Révy­­vezérkari őrnagy sürgönyileg értesítette fivérét, Révy László azt, hogy Birjutsch­­ban van és hogy egészséges. A sürgönyt április 11-én, tehát egy nap alatt kapta meg Révy ügyész. A fogságba jutott őrnagy Przemysl mindkét körülzárása idején a védősereg tisztikarában volt. — A megyei gazdasági albizot­t­ság tagjai. A miniszter a köz­­igazgatási erdészeti albizottsá­got megszüntette és helyébe a közigazgatási gazdasági albi­zottságot léptette életbe, mely­nek Hoyos Miksa gróf, Somssich Miklós, Gaál István, Szabó Ist­ván, az alispán, erdőfelügyelő­ség és a gazdasági felügyelőség a tagjai. — Állatorvosok, mint katonák. Kaszás Elemér nagybajomi járási- és Sztranszky János szuloki közállatorvosok katonai szolgálatra hivattak be. — A közerő krendelése a me­gyében. Az alispán a következő meghívót bocsájtotta ki: Miután a gazdasági munkálatok elvég­zése céljából a közerő kirende­lésére szóló felhatalmazás a ma­gyar királyi földmivelésügyi mi­niszter úrtól leérkezett, az en­nek alapján szükséges további intézkedések megbeszélése vé­gett folyó évi május hó 2-án délután 4 órakor Kaposváron a vármegyeház közgyűlési termé­ben vármegyei gazdasági intéző bizottsági ülést tartok. Felkérem a bizottsági tag urakat, hogy az ülésen megjelenni szíveskedje­nek. Kaposvár, 1915. április 11. Kacskovics Lajos alispán. — Az adófizetés Somogyban. Orel Géza kir. tanácsos, ka­posvári pénzügyigazgató jelen­tése szerint az elmúlt március hónapban egyenes adóként be­folyt a kaposvári adóhivatalnál 43,21424 korona, a csurgóinál 1.842'15 K, a lengyeltóti adó­hivatalnál 8722’48 K, a marcali­nál 835243 K, a nagyatádinál 12.612'40 K, a szigetvárinál 21.533 81 K, az igalinál 337705 K, a tahinál 14.592’61 korona. Összesen 124.247 korona, vagyis 50.706 koronával több, mint a múlt év március havában. — Adakozás. Gróf Széchényi Imréné 100 koronát küldött a polgármesterhez a hadbavonul­­tak árvái és özvegyei alapja javára. — A polgármester felhívása. A polgármester a következő hir­detményt bocsájtotta ki: Felhi­vatnak Kaposvár város területén tartózkodó acél-(vas-)hengerlő, kalapácskezelő, fúrós és kupol­­kemencekezelő B) alosztálya népfelkelésre kötelezett egyének, hogy összeírásuk végett a ka­tonai ügyosztályban 1915. évi április hó 16-án reggel 9 órától 12 óráig a törvényes következ­mények terhe alatt okvetlen je­lentkezzenek. Kaposvár, 1915. április 12. Dr Kovács-Sebestény Gyula polgármester. — Somogymegye közegészségi Ügye. Szaplonczay Manó dr megyei t. főorvos jelentése szerint az elmúlt hónapban az általános közegészségi állapot hasonló volt az előző havihoz és igy eléggé jónak volt mond­ható. Leggyakoribb megbetege­dések a légzőszervek hurutjai voltak. A­­fertőző betegségek közül járványosan uralkodott a vörheny Kaposvár városában és 3 ÉRTESÍTÉS! Tisztelettel értesítem Kaposvár és vidéke igen­tisztelt közönségét, hogy műtermemben fénykép­­nagyító gépet szereltem fel s igy módomban áll a legszebb kivitelű FÉNYKÉPNAGYITALOSAT pár nap alatt készíteni. Képeimet az eddig ismert krétarajzszerü képektől eltérően, barna, sépia, kék, zöld, színben készítem, mert a képeket itthon, magam készítem el, így jutányosan tudom azt kiállítani. Ama­tőröknek tájképfelvételek bármily színben a legolcsóbb árért. Kérem n. b. rendelésükkel megtisztelni. Műterem: Fő utca 6. szám, Teleki utca 3. szám. Tisztelettel: Farkas László, fényképész.

Next