Somogyi Hirlap, 1915. május (12. évfolyam, 99-122. szám)
1915-05-01 / 99. szám
2 Harcok Ypern körül, Berlin, április 30. (Hivatalos távirat.) A nagy főhadiszállásról jelentik: A csatorna nyugati partján, Yperntől északra, az Yperle patak mentén, Steenstraate és Hetsas mellett levő állásaink ellen tegnap délután óta szünet nélkül, de hiába támad az ellenség. A csatornától keletre franciáknak, algíriaknak és angoloknak jobb szárnyunk ellen közösen kezdett támadása ellenségeinknek nagyon jelentékeny veszteségei mellett meghiúsult. Az Yperntől északra folyt harcokban zsákmányolt ágyúink száma 63-ra emelkedett. A La Bassée—Bethume-i vasút mentén és a Champagneban Le Mesnyltől északra végzett ellenséges aknarobbantások eredménytelenek voltak. Le Mesnylnél éjjel intézett francia támadásokat, az ellenség nagy veszteségei mellett, visszavertük. Az itt kezünkre került francia hadifoglyok siralmas állapotban voltak. Reszkettek a félelemtől, mert tisztjeik azt hitették el velük, hogy mihelyt német fogságba jutnak, azonnal agyonlövik őket. — A Maas-magaslatokon, Verdun - től délkeletre, állásainkat néhány száz méterrel előbbre toltuk és megerősítettük. — A Vogézekben a helyzet változatlan. A legfőbb hadvezetőség. (A miniszterelnökség sajtóosztálya.) Krobatin rendelete, B é CS, április 30. Az „Ostrauer Zeitung“ Krobatin Sándor közös hadügyminiszter rendeletét közli, mely szerint a hadügyminiszter elrendelte, hogy a jelenleg alkalmatlan vagy rokkant, de nyugdíjat nem igényelhető katonák a háború további folyamán újabb vizsgálat alá nem vétetnek. Ezeket a pótzászlóaljaknál létesült üdülőosztagokhoz helyezik el. A rendelet visszaható erejű. Azokat, akiket ideiglenesen vagy felülvizsgálat útján a háborús idők óta szabadságoltak, behívókkal állomáshelyükre azonnal katonai szolgálatra hívják be. Somogyi ér Civlap 1915 május 1 Somogy termése. Az idei termés értékesítése. A termésnek a mennyisége, minősége az ember munkája, előrelátása mellett Isten kezében van. Amíg elérkezik a kalászdöntő Péter és Pál, addig nagyon sok történhetik az égi és földi hatalmak rendeléséből. A mai kilátások azzal biztatnak, hogy ha csak valami elementáris csapás nem tetézi ennek a most szenvedésektől forró magyar földnek a baját, ez az esztendő talán megadja a gazdának a jutalmát, ha a gazda megfogja a dolog végét s senkire sem számít, csak a maga erejére. Ha nem vár a katonaság munkájára, nem veszi számadásába a hadifoglyok segítségét, hanem csakis a maga és az általa okosan megválasztott gépek munkájára támaszkodik, biztosan elvet, learat és csépel, de ha Pató Páloskodik bizony magától az a föld nem fog teremni. Reményünk van abban, hogy a magyar gazda megértette a rendkívüli idők parancsait és így Isten segítségével lesz termés, ami uj várt bocsát a gazdasági élet petyhüdt ereibe. Ezzel az uj vérrel nagyon óvatosan kell bánni. Ez a tulajdonképen életforrása az országnak, erre számít hűséges szövetségesünk, ebből fog táplálkozni a legnagyobb részben Ausztria s ez a mi magyar termésünk az a nagy erősség, amelyen megtörik az angol kiéheztetési politika. Ennek a nemzeti kincsnek, vagyis inkább három birodalomra szóló granáriumnak minden vonatkozása nagyon fontos, amint megfeszített nemzeti erővel kell azt bekészíteni, úgy a nemzet legteljesebb gondoskodását kötelesség mozgásba hozni, mikor annak az értékesítése kerül szóba. E jelentőség indította a magyar mezőgazdasági vámpolitikai központot arra, hogy ennek a rendkívül ágas-bogas kérdésnek az illetékes tárgyalását előkészítse és a fórumra vigye, gondos előkészítéssel, kidolgozva annak minden vonatkozását. Így került a jövő évi termés értékesítése a gazdasági egyesületek országos szövetsége elé, amelynek igazgató választmányában Rttbinek Gyula foglalta össze a közelebbi és távolabbi teendőket arra nézve, hogy a termés értékesítésénél érvényesüljön jogosult gazdaérdek, vétessenek figyelembe a fogyasztók érdekei s e mellett ne hagyassanak tekintet nélkül a legitim kereskedelem érdekei sem. Ez a hármas irány, amely egyúttal a kérdés szigorúan etnikai felállását is jelenti, teljesen megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket ilyen, mondhatjuk egy világrészt érintő nagy dologban szem előtt kell tartani. Az idei termés értékesítése körül nagy feladatok várnak a kormányra. Elsősorban biztosítani kell tudni, hogy a gazda semmiféle intézkedés következtében becsületesen felállított mérlegét nehogy megingani lássa mert ez a sokat szenvedett magyar gazda igazán megérdemli, hogy jogos érdekei megvédessenek. De a gazda mellett gondolni kell a fogyasztók érdekeivel, mert az a szörnyű drágaság, amely megtelepedett nálunk, elsorvasztja a gyengébb kereső osztályokat, ami pedig sorvadás a nemzet életerőiben is. Azt kell reményleni, hogy a feladat meg lesz oldva. A gazdák voluma, amivel az értékesítés kérdése megindul a maga útján, biztos vezérfonal. Utat mutat, példát ad. Megmutatja, hogy ma nem szabad a parciális érvényesüléseket keresni, hanem bele kell illeszkedni a teljes nemzeti egységbe, amely azt követeli, hogy mindenki úgy szolgáljon és azzal szolgáljon, amivel tud. A gazda termésével szolgál, hogy minél inkább szolgálhasson, meg kell óvni azt termésének értékesítésénél minden másnak illetéktelen hasznot nyújtó károsodástól. Foglyok Somogyban. Hadifoglyaink a mezőgazdaságokban. A gazdasági egyesületek országos szövetségének végrehajtó bizottsági ülésében terjesztették elő a földmivelésügyi miniszter rendeletét a hadifoglyoknak mezőgazdasági munkára való alkalmazásának feltételeiről. Ennek a rendeletnek lényegesebb intézkedéseit tudósítónk a következőkben ismerteti: Egyes birtokosoknak, akik legalább 200 hadifoglyot óhajtanak gazdaságukban alkalmazni Makfalvay Géza főispán útján kell eziránt kérvényt beadniok a honvédelmi minisztériumban működő Hadfelügyeleti Bizottsághoz. A feltételek is ugyanott, vagy az illetékes hadtest székhelyén levő cs. és kir. katonai parancsnokságnál tudakolhatók meg Magánosok részére 200-nál kisebb csoportokban hadifoglyok gazdasági munkára ki nem adhatók, azonban abból a célból, A legtöbb nő csak akkor látja, hogy öreg, ha már a tükör is mutatja! A művelt nő sohasem várja be azt az időt, midőn arcbőre már elfonnyadt, ha nem idejekorán siet szakorvosához, hogy tanácsát kikérje. — Dr. Pratt, a legkiválóbb amerikai kozmetikusprofesszor azt mondja hogy a legtöbb nő, aki hozzá fordul tanácsért, azt hiszi, hogy az öregedés meggátlása valamely nagy titkon alapszik. Pedig — úgymond — én is csak Yes porcellánpoudert rendelek, — ezt a valóban csodás találmányt, melyek nemcsak az arc korai öregedését akadályozzák meg de — számos tapasztalatom igazolja — még a legelhanyagoltabb arcot is a fiatalság tartós üdeségével és frissségével ruházzák ki. Yes-ponder_____3.— korona Yes-krém _____3.— korona Yes-szappan_____1.50 korona 19* Amerikai gyártmány I 10 Magyarországi főraktár: Erényi Béla „Diana“ gyógyszertára Budapest, VII. Károly körút I. szám. MT Mindenütt kapható 1 .