Somogyi Hirlap, 1915. augusztus (12. évfolyam, 174-198. szám)
1915-08-29 / 197. szám
1915 augusztus 29 Somogyi Sairlap A béke galambjai. A bíbora hatása. A nagy vízözön vége felé olajágat vitt vissza a bárkába Noé galambja. A mai nagy vérözön közepette is röpködnek a levegőben ilyen galambok. Nem az általános nagy európai békekötésre gondolunk. Az még ki tudja, mikor lesz. Talán későn, talán korábban, semmint reméljük. Csak a magunk belső dolgain, meg a legközvetlenebb szomszédos viszonyoknak A sarátdombjain pihen meg a tekintetünk. Bibliai mondás szerint jeleket és csudákat vártunk a háború kezdete óta. A jelek és csudák jelentkeznek. Félszázados ellentétek szakadékait áthidalják egyetlenegy esztendő közös hősies eseményei. Temérdek félreértés és gonosz félremagyarázás mesterkélt kínai falai napok alatt rommá omlanak. A lövészárkokban együvé folyt vér nagy ragasztószer a különböző nemzetiségek és az államfentartó magyar faj között. Eggyé forradtunk, egységes magyar nemzetté. Megbecsüljük egymást, megbecsülnek bennünket. Mert megismertük egymást. A vérünk egy árokba folyt. Megbékültünk. Ez így van idebent, de így van kintebb is. A béke galambjai mindenütt itt röpködnek fölöttünk. Hozzák az olajágakat némettől, osztráktól. Szinte kiengesztelődést kérnek. Mert most már átlátják, hogy őközülük egyesek sokszor megbántottak és félreismertek bennünket. Méltatlanul bántottak meg és méltatlanul ismertek félre. Talán némelyek készakarattal is. Ezek most mind elnémulnak. Jön a megértés és békesség korszaka. És a kölcsönös megbecsülésé. Jelek mutatják, hogy magyar az osztrákkal most eggyé lett. De úgy lett egygyé, hogy mind akettő megtarthatja a maga külön független államiságának fenségét, méltóságát. Egyik a másikat ne zavarja. Egyik a másikat támogassa. A régi korlátolt, buta centralisztikus bódult ábrándok sutba kerüljenek. — A merevség mind a két részről engedett. Kárpátainkat megvédeni ott voltak az osztrák császárvadászok és tiroli lövészek. Ezt hálásan ismerjük el nekik. Viszont azonban a mi debreceni és kecskeméti bakáink most meg ott vannak az olasz határszélen, egekbe nyúló alpesi havasok között és páratlan hősiességgel verik vissza a hitszegő olaszok támadásait. Ezt meg az osztrákok ismerik el. És dicsőítik és éltetik, hurrázzák a magyar vitézséget. Ezek haditettek kölcsönös dicsőségei. Ám így kezd lenni a polgári életben is. A magyar lobogót kitűzik már Ausztriában is. Viszont a feketesárgát mi se bánjuk már, ha a mi színeink mellett itthon is lobogtatja a szél. Magyar himnuszt mindenütt éneklik Ausztriában és még a katonabandák is harsogják a Szózattal, Rákóci-indulóval együtt. Viszont idehaza nálunk a Gotterhalte hangjai ma már nem azokat az érzelmeket váltják ki lelkünkből, mint régente, a félreértések idején. Egy szó, mint száz, megértettük egymást. Ami közjogi kapcsolatok rideg paragfusai összepántoltak bennünket egymással eddig, azokat a kapcsolatokat most már az érzelmi közösségek lángjai még szorosabban eggyé forrasztják. A régi félreértések idejének vége van. A békegalambok innen is, tunnan is kölcsönös olajágakat cserélnek ki egymást közt. Benzoline hajtóerő automobilok és minden rendszerű motorok hajtására a benzint teljesen pótolja. Kapható engedély nélkül és bármely mennyiségben azonnal szállítható 150 kg-os vashordókban. Megrendelhető az összeg előzetes lefizetésével Somogy vármegye területén kizárólag Kovács Gusztáv ügynöksége által Kaposvár, Zárda u. I. Telefonszám 309. A 98 ások panaszkodnak Kaposvár idegenkedik tőlük. Már hónapok óta Kaposváron állomásozik a 98. gyalogezred, melyet a mi háziezredünkért kaptunk cserébe és mig a mi fiaink Reichenbergben kitünően érzik magukat, az ottani lakosság szeretettel viseltetik irányukban, addig a többnyire német tisztekből álló 98-asok és az ezred legénysége rosszul érzi magát itt Kaposváron, mert a közönség idegenkedik tőlük, sőt megcáfolva a híres magyar vendégszeretetet bántóan viseltetik az ezreddel szemben, melynek parancsnoksága minden módot és alkalmat felhasznál arra, hogy a közönség és a katonaság közti jó viszonyt ápolja. Egyik korábbi számunkban megírtuk, hogy a városunkban állomásozó 98-ik gyalogezred a harctéren több ízben tanúsított vitéz magatartásáért legmagasabb dicséretben részesült. Annál kínosabban érinti a katonai hatóságot és — önként érthető — bennünket is, hogy a katonai parancsnoksághoz naprólnapra érkeznek följelentések egyes polgári egyéneknek a legénységgel szemben tanúsított sértő, sőt durva magatartása miatt. Amidőn ezt a legnagyobb sajnálattal állapítjuk meg, ismét fölhívjuk közönségünk figyelmét arra a körülményre, hogy a 98. gyalogezred tisztikara és legénysége a haza iránti legszentebb kötelességét mindenkor a legnagyobb odaadással teljesítette, vezetők és közkatonák a legádázabb gránát- és srapnelltűzben rohantakelőre és mindig — „csak előre“ s az ezred igen sok vitéz tisztje és közkatonája életét áldozta már a haza oltárán. A vitéz 98-asokat tehát a jövőben semmi gáncs ne érje! Tanúsítsunk velük — úgyis mint vendégeinkkel szemben és úgyis, mint a közös ellenség ellen velünk hűségesen együtt harcoló fegyvertársainkkal szemben udvarias, sőt szeretetteljes bánásmódot. Kaposvár jó hírneve és a magyar vendégszeretet érdekében elvárhatjuk a város publikumától, hogy becsülje, tisztelje az ezred tisztikarát és legénységét; viszonozzuk azt a nagy szeretetet, amivel a mi fiainkat, a hős 44-eseket Reichenbergben elhalmozzák. A 44-es lengyelek. A rossebbabák testvérei. Körmendy (Kuttner) Árpád 44-es szakaszvezető küldte a „Somogyi Hírlap“ szerkesztőségének a következő kedves és jellemző sorokat a harctérről: Még márciusban történt. Óriási ütközetben, mikor drága hazánk határát védték szövetséges hadaink. Elfogták az oroszok egyik lengyel ezred két századát. Két jó barát volt az elfogott lengyel bakák között: Káplár Ivancsura János és Gefreiter Anzse Berci. Egy viharos éjszakán megszöktek a muszkáktól s a 44-es ezredparancsnokságnál jelentkeztek. Az ezredparancsnokság beosztotta őket mihozzánk, a 4-dik századhoz. Páratlanul lelkes fiú volt ez a két lengyel. Minden egyes ütközet előtt égett az arcuk, szinte látszott a szemükben az az erős öntudatos lány, ami hirdeti, hogy az elrablott lengyel szabadság e háború győzelmes befejezésével visszaállíttatik és fényesebben fog ragyogni e sors üldözött nemzetnek, mind annak előtte. Mi, magyar fiúk, nem igen tudtunk velük beszélni, hanem volt egy káplár nálunk Macsek István, ki Horvátországban nevelkedett s igy a szláv nyelvet tökéletesen beszélte. Ő volt a tolmács közöttünk. Ez a három fiú mindig együtt volt. Annyira megszerették egymást, hogy az ebédjüket is mindig együtt ették meg. Mikor a Búgon azt az éjszakai rohamot csináltuk, szintén a legelsők között küzdött ez a három jóbarát! . . . Harcoltak, mint az oroszlánok s jaj volt annak a muszkának, melyik kézi tusára kelt velük! . . . Szegény Macsek és Anzsei! Az utolsó pillanatban, mikor a folyón átkeltünk, akkor érte őket az ellenség halált osztó gépfegyver golyói . . . Áldott legyen az emléked dicső lengyel és neked is dicső horvát harcos és hű katona, kik a somogyi fiuk hires rohamaiban is méltón képviseltétek a dicső lengyel nemzetet és horvát nemzetiséget. Most szegény Ivancsura János ki egyszerre két barátját és úgyszintén mi is, alig várjuk az uj rohamot, hogy ezt a két hős fiút százszorosan megboszálhassuk . . . 8