Somogyi Hirlap, 1946. május (2. évfolyam, 98-113. szám)

1946-05-03 / 98. szám

II. évfolyam, 98. szám. ARA: 500.000 P Kaposvár, 1946. május 3., péntek A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT LAPja Havas úr nagyobbszabású cikkel pottyantott a Somogy vármegye tegnapi számá­ba ,s ott igen nagy erőlködéssel kívánja bizonyítani, hogy a vele szemben felségsértésnek számító »Jegyzet a széljegyzetekhez« című közleményt én írtam a Somogyi Hírlap számára. A mimóza-lélek érzékenységével panaszkodik a cikk eldurvult hangja miatt, azután mintegy rosszul rendezett kölcsön­­könyvtár polcain a könyveket — úgy hánytorgat tarka össze-vissza­­ságban vádakat, rágalmakat, tör­vényhatóságot, pártot, parasztsá­got, rendőrséget, földrajzot s min­dent, ami szükséges ahhoz, hogy a körmén koppintott kópé elte­relje a figyelmet a lényegről s kia­báljon arról a tűzről, amelyet ő maga gyújtott meg. Sem időm, sem kedvem nincs ahhoz, hogy hosszas polémiába kezdjek azzal a Havas Bélával, aki egy-két társával együtt nem állal­­lotta a május 1. örökszép gondo­latát és jelentőségét megszeplősí­­teni azzal, hogy itt Kaposvárott­ és az egész vármegyében az ünne­pi gyűlések keretében indítottak ellenem oly hangú támadást, amelytől saját pártjuk nagy ré­sze s a vármegye lakossága csö­s­zörrel fordul el. Higyje el, Ha­vas Úr, a kettőnk vitáját nem­ ön, nem a Somogyvármegye és nem a májusi népgyűlések fog­ják eldönteni s nehéz, hosszú új­ságírói működésemről, annak konstruktiv, vagy destruktív jel­legéről nem a Csongrádi Sherlok Holmes Bélának Máramarosszige­­ten sebtében összekapart adatai szerint fognak illetékes körök íté­letet mondani, ítéletet mondtak már azok a fegyelmi iratok, ame­lyeket éppen Kolozsváry-Borcsa Mihály, Gáspár Jenő és Antal Ist­ván szerkesztettek meg ellenem s végül betiltották lapomat azért, mert többek között egy üldözött ruszin újságírót (Bojcsuk József) és két öreg zsidó újságírót (Dénes Sán­dort, dr Klein Jenőt; hithű, deréig zsidók s egyben derék magyar emberek voltak, hitüket mindig bátran megvallották!) tart­ottam­­­a lapnál. A lapot teljesen ők szerkesztet­ték, hiszen én mindössze hat he­tet töltöttem Máram­arosszigeten és később csak 5—6 hetenként rán­­dultam fel egy-egy napra, hogy pénzt és papírt vigyek fel­­abból a fizetésből,­­amit a budapesti Fried-bőrgyártól kaptam (1940— 1943), mint titkár és személyzeti, főnök. A lapot utolsó percig így tar­­tottam fel, minden szubven­ció nélllkül, Havas Ur.. § ,ezzel nagy szolgálatokat tettem az átteni hatóságok és a­nagyarok minden áskálódása dacára — a tiszta értelemben vett nemzeti gon­­dolatnak, a román—magyar barát­ságnak s Máramarossziget derék zsidóságának. Hálájuk sok-sok bizonyítékáról majd ön is tudo­­mást szerez, Havas Úr, rövid időn belül! De maradjunk a sorrendnél: a felségsértő cikket — a­mely méltó­ válasz az ön jegyzeteire — nem én írtam, de minden sorával azonos A nemzetgyűlés tegnapi ülésén Nagy Ferenc miniszterelnök be­számolt a moszkvai út eredményei­ről. Elmondotta, hogy a moszkvai tanácskozásokon felvetették természetesen a ma­gyar békecélokat. A magyar kormány célja az idegen fennhatóság alatt élő magyarság sírom magam, érte magam is vál­lalom a felelősséget. ön, Havas Úr, s két-három társa megszokták már, hogy politikai hitbizományként kezeljék az egész vármegyét. Szabadon rágalmazza­nak, félemlítsenek, suttogjanak olyan dolgokról, amelyeket a hi­vatalos orosz és magyar tényezők számtalanszor megtagadtak. Önök meglehetősen pehely­sú­­lyú egyéniségük alátámasztása vé­gett állandóan a Kommunista Párt­ra hivatkoznak. A kommunizmust, mint tant és elméletet ismerem magam is, legalább annyira, mint ön, Havas Úr. A tiszta demokrá­cia elméletével, sőt gyakorlatával is jó ismeretségben vagyok, Íri­szen jártam Finnországban, Angli­áb­an, Svédországban, Dániában s alaposan megfigyelhettem az igazi demokrácia élő organizmusát s nálunk is annyira kívánatos eré­nyeit. Itt mindössze az a baj, hogy­ én önt és pár társát nem ismerem­­el a demokrácia hivatott aposto­lainak, akiknek személye szent és sérthetetlen! Én önöket potyauta­soknak tartom a demokrácia vona­tán, önök ide jegyet nem váltot­tak, csak hirtelenében felkapasz­kodtak rá, nem úgy, mint Párt­juknak sok-sok régi, derék, hűsé­ges harcosa, akik 1919-től annyi üldöztetés, börtön, megaláztatás és szenvedés után szerezték meg az igényjogosultságot. ön, Havas Úr, épp oly újdonsült demokrata, mint amilyen ifjú újságíró,­­ ön ezelőtt 3 évvel még kitiltotta boltjából a Népszavát, mert nem­ volt »cikk«, nem jelentett konjunk­túrát, viszont igen kiadós agitá­­ciót végzett a Magyarság, Esti Uj­­ság stb.,­­nyilas­ lapok ter­jesztése céljából. Nekem akkor már a negyedik (Heves megyei La­­­pok, Tanyavilág, Kecskeméti El­lenzék, Uj Máramaros) napilapo­mat tiltották be, (Bethlen Istvántól Bárdossyig) mit gondol, miért? Bi­zonyára nem azért, amiről öltök prédikáltak május 1-én s amiről ön köntörfalat — kétségkívül emelkedett és hófehér stílussal — tegnapi cikkében. Hogy én nyilas, vagy MÉP ,ag­­risum­ leneatis amici!), vagy An­tall, Imrédyt dicsérő voltam? Be­felé ön is nevetett, amikor kifelél megírta mindezt! Egyben azonban igaza van! Ezeket az embereket­ csiszolt, nagyszerű koponyáknak tartós­tani s tartom ma is. Az egész­ magyar politikai élet (a szociál­demokraták is) nagy reménykedés­sel nézett Imrédy és Bárdossy mi­niszterelnöksége felé, mert ben­nük (mindkettő Angliában nevel­kedett) kemény kiállást vártunk a németekkel szemben. Ezt szűkebb körben meg is ígérték, itt-ott meg­ is kezdték, fájdalom, a konjunk­túra szele elkapta őket, hitünkkel beletapostak, sorsuk megmaradt intő példának: népet, hazát áruba bocsájtani a legfulább bűn a vi­lágon ! Havas Úr, ön azután sok más­ról is elmélkedik: az alispánvá­­lasztáskor a megegyezést és békét é­n mentettem meg az utolsó pil­lanatban, ugyanígy én jelöltem­ meg a módot arra is, hogy a vár­megyei tisztviselők választása a pártközi béke jegyében történjen. Ön bírálja — persze megint eze­rien tiszta stílusban — szónok­i és egyéb készségeimet. Látja, én,­­ mindig szerény ember voltam. Ma is az vagyok, csak keményen ál­lok bizonyos elvi síkon. Elismerem azt is, hogy ön ki­válóbb, képzettebb, n­agyobb­ hatá­­sú szónok, mint én. Éppen azért­ itt azonnal megrendelek tíz pél­dányt az ön beszédeinek most ké­szülő gyűjteményes kiadásából, higgye el, komoly stúdiumra hasz­nálom fel őket. Ön azt is írja, hogy én a nők között szerzek szólamokkal párt­­híveket. Havaskám, a rézangyalát, ne szerénykedjék túlzottan, hi­szen tudja, hogy e téren ön ala­posan lefőzött engem! A külföldi újságírók? Hát való­ban itt voltak, itt is vannak még­ a Balatonnál. Személyesen is meg­ismerheti őket, ugyanis vasárnap három angol képviselővel egye­temben Balatonbogláron és Lei­­lén lesznek, este ide érkeznek s kérdések tekintetében a leg­messzebbmenő támogatást he­lyezték kilátásba. Beszélt aztán a miniszterelnök arról, hogy az egyes híresztelések­kel ellentétben, felelős angolszász körök a leg­nagyobb megértéssel kezelik a moszkvai utat, önt is keresni fogják. Az újság­, írók közül az egyik (amerikai) Kupeczky nevű, nagyapja vándorolt ki Komárom megyéből Ameriká­ba. Az unoka még jól beszél ma­gyarul, ő informálta a hallottak­ról két kollégáját, ugyanis a török­ kolléga (Csanak) is tud angolul. De Havas Úr, előttük hallgassuk, titkoljuk el a múlt napok ese­ményeit, stb. s ne tudják, ne lás­sák mindazt, ami nem válik dí­szére demokráciánknak. Tovább nem nyújtom Havas­­r, a választ. Sőt megígérem: bármit ír a Somogyvármegye, válaszolni nem fogok rá. Van értelme? El­dönt valamit megnyugtató módon? Ön is tudja, hogy nem­. A parasztságot pedig hagyják meg nekem. Ott hinthetik a kon­kolyt: az én fajtám­ tudja, érzi, hogy életem legfőbb célja az ő szolgálata és oly sokszor megalá­zott életének felemelése. Látja, ezért szeretnek engem most is, ez­előtt 10 évvel is így szeretlek, amikor gyalog, jegyzők, csendőrök, szolgabírák leselkedése közben, bi­zony nem egyszer korgó gyomorral jártam falvaikat. Mindent, min­denkit elidegeníthetnek tőlem, de őket soha! Meglátja, Havas Úri, nekem lesz igazam. Akkor is, ha ha, élek, akkor is, ha (s erre önök" már összeesküdtek) elpusztulok az önök tervei szerint! VIDOVICS FERENC. Angol javaslat a megszállócsapatok csökkentésére Magánjellegű tanácskozásokon igyekeznek kiküszöbölni az ellentéteket Párisban A tegnapi párisi külügyminisz­teri értekezletről sem adtak ki hi­vatalos jelentést. Francia hír sze­rint az olasz békeszerződés egyes kérdéseiben már megtörtént a meg­egyezés. A volt olasz szigetek Ju­goszláviához tartoznak majd, de nem szabad őket hadászati célra felszerelni. Stokholmi jelentés sze­­­rint a trieszti tízh­atalmi ellenőrző­ bizottságban Magyarország is he­lyet kap. A francia külügyminiszter javas­latára magánjellegű tanácskozáso­kat is folytattak a külügyminisz­terek, hogy az egyes kényes kér­désekben ne feszélyezze a minisz­tereket a tanácsterem nyomasztó légköre. Bevin angol külügyminiszter azt a javaslatot terjesztette elő, hogy­ már a tanácskozások időtartamára az Ausztriát megszálló csapatokat mind a négy nagyhatalom egyen­ként 15 ezer főre csökkentse. Amerika véleménye szerint, Né­metország kivételével, az összes megszálló csapatokat ki kell von­ni a a középeurópai országokból. Nagy Ferenc miniszterelnök leszögezte a magyar békecélokat Angolszász felelős körök megértéssel kezelik a moszkvai utat jogainak megvédése s Magyaror­szág természetes életigényeinek megfelelő területi igények kielégí­tése. Moszkvában nyugodtan előter­­jeszthettük békecéljainkat mon­dotta a miniszterelnök é­s a leg­nagyobb megértésre találtak. Szovjet körök ezenkívül egyes Felhívás a cserkésztisztekhez — Felhívás a cserkésztisztekhez! Értesítem a kaposvári cserkésztisz­teket, hogy a magyar cserkészet újra az építő munka terére akar lépni Kaposváron is. Kérem ezért az összes kaposvári cserkésztisz­teket, hogy tegyék szívügyükké szándékunkat és mint a cserké­szetnek régi harcosai csatlakozza­nak hozzánk, különös tekintettel a közelgő világ­jambok­ra. Alakuló gyűlésünket május 3-án délután 6 órakor a polgári fiúiskola tanári szobájában tartjuk meg. Cserkész­­üdvözlettel: Takáts Gyula meg­bízott szervező.

Next