Somogyi Ujsag, 1922. augusztus (4. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-01 / 172. szám

2 oxfordi magyar önrendelkezést védő liga tagjai nem jöttek idegenek­ként, mert ismerik mindazon dol­gokat, amelyek Magyarországot a környező államok fölé helyezik. Most, amikor látták a magyar kul­túra műremekeit, a magyar tudo­mány alkotásait, látták, hogy itt nem vesztették el az emberek a fejüket a jövőben való hit iránt, hanem önállóság és erős akarat vezérli őket, akkor ezt ő csak erre szóba tudja kifejezni: integet Magyaror­szág ! Utána Mr. Hanis beszélt és becsületes nyíltsággal kiáltotta oda a győzőknek : szégyenlem ezt a ne­vet kiejteni: Trianon! Mr. Morrah sajnálattal emlékezett meg arról, hogy Anglia is támogatta azokat az államokat, amelyek ma a magyar­ság millióit elnyomják. Ismeri Ma­gyarország történelmét, tudja, hogy sok ilyen megpróbáltatásnak volt kitéve, amelyet mind túl­élt és meg­van róla győződve, hogy a­mi je­lenleg összetörött kardunk ismét összeforr és hogy legyen, aki ben­nünket ebben a küzdelemben ve­zérel, kivin nekünk egy királyt! A telep megtekintése és kellemes fürdés után a hallgatók Krieger Pál búcsúztatósa után 6 óra után el­utaztak Balatonszentgyörgy felé, ahol Siposs György főszolgabiró üdvözölte őket, majd rövid egy órai ott tartózkodás után Keszt­helyre utaztak. Dicséret illeti meg a jól sikerült nap rendezéséért Wolnhoffer Fe­rencet, Krieger Pál dr.t, Bárány Ferencet, Barcza Elemért, de leg­inkább Zichy Béla grófot, aki igazi magyar vendégszerettel fogadta az angol ifjakat. Vörösbe borult az ég a Bada­csony felett. Lassan, lassan terpesz­kedett el a sötétség a nagy tó fe­lett, a túlsó parton apró kis pon­tok csillogtak és az ezüstös fá­tyollal borított mezők közt tova­pöfögő kis vonat egy boldog re­ménységgel siet Somogyország szíve felé. Egry Ernő — A közönség figyelmében Forgalmi­ adó, okmány- és levél­bélyeg, törvénykezési illeték­­bélyeg, továbbá egyéb postai értékcikkek, u. m.: váltóűrlapok, szállítólevelek és postautalvá­nyok kaphatók a „Somogyi Új­ság“ könyvkereskedésében, Ko­­rona­ u. 7. sz. — Pótvizsgákra egy kó alatt elő­készít egyetemi hallgató. Berzsenyi­utca 22. Csak egyszer próbálja a j mm szappant és krémet s azontúl mindig használja, ■tndenfttt kapható! Gyártja: a D­una Kereskedelmi R.-T Budapest, V., Nádor­ u. 30 . SOM Offfl tit­vYfi , 1922. augusztus 1 Somogy ébredői Héjjas Iván mellett Tiltakoztak Héjjas megimrcolása ellen — „A sikerekkel szem­ben mutassa meg hatalmát a kormány“ — A somogymegyei ébredők azonosítják magukat Héjjas Ivánnal „Együtt az integer keresz­tény Magyarországért a bör­tönön és halálon keresztül.“ Somogy ébredői önérzetes vétót kiáltottak az ügyeskedve használt „jogrend” jelige alatt Héjjas Iván ellen megindított hajsza elé. Meg­mutatták, hogy igenis ébren van­nak, átlátnak a szitán, a régi des­truktív receptek politixijái, mely miként a múltban, lerombolja a magyarság előtt tisztelt emberek jóhírnevét, hogy azután a saját bálványait ültesse helyére A régi, kipróbált taktikával dol­goznak ma egy magyar hazafi ellen a destrukció kopói. Csaholá­­sukkal máris sikerült annyit elér­niük, hogy hiszékenyebb magyarok közül többek előtt befeketítették egy, az országnak legválságosabbb időben nagy szolgálatokat tett ma­gyar hazafi eszményien karakte­risztikus egyéniséget. Csak azért, mert nem az ő emberük és van bátorsága ma is öklét mutatni az internacionalista fiuknak. A rendkívül népes közgyűlésen az „Ébredő Magyarok Somogy­­megyei Főosztálya* egyhangú lel­­kesedéssel határozati javaslatot fo­gadott el, melynek szövege a következő: Határozati javaslat. 1. Az É. M. E. Somogym­egyei Főosztálya Héjjas Iván vezérünk üldözését, ártatlanul vizsgálati fog­ságba hurcolását, a keresztény ma­gyarság arculcsapásának és meg­­gyalázásának tekinti, éppen akkor, amikor a nemzetgyűlésen a szo­ciáldemokraták a hazát nyíltan megtagadják, a zsidók a korona esését és az ennek folytán előálló nyomasztó drágaság okául a Héj­jas és Eckhardokat állítják a nép elé. Mi ekkor, igaz keresztények Héjjas Iván meghurcoltatása ellen teljes erőnkkel tiltakozunk, egyben vele mindenben azonosítjuk ma­gunkat, együtt érzünk, együtt szenvedünk és ha kell, az integer Magyarországért és a keresztény megújhodásért a börtön és halál minden veszedelmén keresztül is együtt vagyunk vezérünkkel. 2. Az É M. E. S. F. rajongó szeretettel és igazi nagyrabecsü­léssel üdvözli a fogságból kisza­badult Híjjas Ivánt, mint a meg­alkuvást nem ismerő keresztény­ség vezérét, mint aki a börtönben is tanujelét adta, hogy az igazi keresztény és nemzeti irányzatért hogyan kell a kínszenvedés Gol­gotáját megjárni. 3. Az É. M. E. S. F. felhívja a kormányt, hogy hatalma erejét ne a keresztény Magyarsággal szem­ben, hanem a drágaságot előidéző zsidó sikerekkel, a hazát nem is­merő, csak nyerészkedő és végső katasztrófával fenyegető destrukció és ezek sajtója ellen érvényesítse teljes szigorral. A határozati javaslatot az egybe­gyűltek óriási lelkesedéssel fogad­ták, egyben elhatározták, hogy táviratilag üdvözlik Héjjas Ivánt, biztosítva odaadó támogatásukról hazafias munkájában. Ugyancsak üdvözlő táviratot küldenek Héjjas apjának, melyben szerencsekívo­nataikat tolmácsolják és elismerés­sel adóznak azért, mert olyan de­rék, gerinces keresztény magyart nevelt az országnak, mint Héjjas Iván. A somogymegyei ébredők ez alkalommal távirattal fordulnak a kecskeméti ébredőkhöz is, kitar­tásra hiva fel az alföldi ébredő magyar testvéreiket. ... A destrukció tehát vesztett hadjáratot lesz kénytelen Héjjassa! szemben feljegyezni. A keresztény magyarság észrevette miről van szó és nem hagyott port hinteni a szemébe — 1918 as recept szerint . . . véljék és hogy ugyanakkor a le­győzött országokra kiszabott há­borús kárpótlásokat az újjáépítés kötelezettségének érintése nélkül le kell szállítani; 5. valamennyi improduktív ki­adást, elsősorban azokat, amelyeket az óriási fegyverkezések okoznak, korlátozni kell és kísérletet kell tenni arra, hogy a megszállási költ­ségeket csökkentsék; 6. az állami költségvetéseket egyensúlyba kell hozni és a szaka­datlanul működő bankóprés által okozott inflációt meg kell szüntetni és hosszú lejáratú nemzetközi köl­csönöket kell kibocsátani, amelyek­ben a gazdasági viszonyok orvos­lása céljából a semleges államok­nak is részt kell venniök; 7. és 8 a teljes forgalmi és ke­reskedelmi szabadságot meg kell valósítani és a világ valamennyi országa polgárai részére a vagyon­szerzést a benszülöttekkel való egyenjogúsítás alapján lehetővé kell tenni; 9. a gazdasági forgalmat Orosz­országgal is lehetővé kell tenni az­zal a feltétellel, hogy a nyilvános adósságokat elismerik, a külföldiek magántulajdonát és személyes sza­badságát teljesen biztosítják és Oroszország a normális gazdasági állapotot helyreállítani igyekszik; 10. valamennyi nemzet együtt­működésével meg kell teremteni a tervszerű világgazdaság előfeltéte­­leit, amelyek egyúttal a nyersanya­gok helyesebb elosztását is bizto­sítják; 11. a munkásság a számos or­szágban növekedőben lévő szociá­lis reakcióval szemben teljes­­erejé­vel védelmi állásba helyezkedjék és szabadságát, jogait, többek között azt a jogát is követelje, hogy a gazdasági kérdések eldöntésénél szava legyen; * 12. a nemzetközi munkásvédelem tekintetében a versaillesi szerződés 13 részében és a washingtoni, hágai és génuai értekezleteken meg­állapított alapelvek legyenek és ma­radjanak irányadók. Eddig van a világgazdasági Pro­gramm. Az ezekben a pontokban lefek­tetett nemzetköziség teljesen ellen­­kezik a szociáldemokrácia nemzet­köziségével, mert olyan követelése­ket tartalmaz, amelyek nem tesznek különbséget győzők és legyőzöttek között. Ha már most figyelembe veszi szük, hogy csak megmaradt kis országunkban 370 keresztényszo­­cialista helyi csoport működik, ame­lyek a munkáskérdéssel a keresz­tény világnézet alapján és törvényei szerint foglalkoznak, hatalmas erő­vel látjuk nyomorgó magyar mun­kásaink érdekét bekapcsolódni a világ többi keresztény munkásának érdekébe. A jövő mindenesetre az övék és el kell jönnie az időnek, mikor városunk munkássága is le­veti magáról a zsidó vezetés hámját és csatlakozik keresztény testvé­reihez. — Ingyen lakást 2 évre adnék annak, aki egy kis utcai szoba, konyhámat egy nagyobb utcai szoba, konyha és spájzzal cserélné. Fő­utca 92. K­­asztényszocialisták­ világgazdasági programmja A szociáldemokrácia nemzetközi­ségével szemben, amely nálunk tu­lajdonképpen nem is nemzetköziség, mert vörösszintű, míg a nyugati nemzetek szociáldemokráciája in­kább nemzeti, a keresztényszocia­­listák is megalkották világ­pro­grammjukat, amely a nemzeti esz­mével egyáltalában nincs ellentét­ben, sőt a nemzetközi szociálde­mokráciának letörésére irányul. Mind­nyájunknak élénk emlékezetében van, hogy a legutóbbi időkben ná­lunk lezajlott valamennyi bérharc a keresztényszocialisták vezetése alatt kezdődött és zárult. Ennek köszön­hető, hogy ezek a bérharcok híjá­val voltak annak a hajthatatlan erő­szakosságoknak, amelyek a szo­ciáldemokrata bérharcokat jelle­mezték. A keresztényszocialisták insbrucki nemzetközi kongresszusa a világ valamennyi keresztényszocialistája részére a következő programmot állapította meg: 1. a kormányok magatartásában és a népeknek egymáshoz való vi­szonyában a keresztény elvek uralma, az igazi béke és kölcsönös biza­lom helyreállíttassék; 2. a népek ismerjék el, hogy mint a világcsalád tagjai egymásra vannak utalva és hogy a világgaz­daságban a nagy nemzeteknek, mint vevőknek elmaradása a termelők mil­lióinak a munkanélküliségét okozza; 3. ismerjék el, hogy a valuták stabilizálását erélyes intézkedések­kel minél előbb meg kell valósítani; 4. valamennyi ország tartozásai­nak végleges rendezését azáltal igyekezzenek elérni, hogy az euró­pai országoknak Amerikával szem­ben fennálló, még a háborúból eredő kötelezettségeit és a nyugat­­európai kölcsönös tartozásait is Hőrisbogarat hársul­ liDőt mindenkinél magasabb áron vásárol a­­­a . , a GYÓGYNÖVÉNY- ÉS VEGYIPARI R.­T. napi áron, KAPOSVÁR, Baross­ u. 9. 725 Telefon 152.

Next